Egy kaotikus gardrób, halmokban álló gyűrött ruhák, savanyú leves a hűtőben – mindez a mi otthonunk. Úgy döntöttem, óvatosan kérdezem meg a feleségemet ezekről, de valahogy vádaskodás lett belőle. Első látásra beleszerettem Mariannába. Alig hittem el, mennyire szerencsés vagyok, hogy egy ilyen okos, vonzó és igényes nő mellett lehetek. Nem sokat gondolkodtam: meg akartam kérni a kezét. Úgy döntöttünk, összeköltözünk, Marianna pedig rögtön közölte, hogy nem szeret házimunkát végezni. Inkább a karrierjére koncentrálna, és a háztartási feladatokat igazságosan osztaná meg. Akkor még rendben lévő kompromisszumnak tűnt, bele is egyeztem – nem sejtettem, mi vár ránk. Elosztottuk a teendőket, Marianna pedig arról biztosított, hogy a munkát és a háztartást is könnyedén össze tudja egyeztetni. Én megbíztam benne, nem akartam ráerőltetni a saját nézeteimet. Eltelt fél év, és észrevettem, hogy nem úgy mennek a dolgok, ahogy terveztük. Marianna munka frontján sem jöttek össze a dolgok: részmunkaidős, bizonytalan fizetésű állásban dolgozott, a keresetét csakis magára költötte, miközben én korán reggeltől estig dolgoztam. Marianna viszont kényelmesen emlékeztetett az igazságos feladatmegosztásra – saját teendőit pedig néha “elfelejtette”. Az elején még szorgalmasan kivette a részét, aztán egyre csökkent a lelkesedése. A lakás egyre rendezetlenebb lett, mindenhol gyűrött ruhák hevertek. Legnagyobb meglepetésemre engem hibáztatott, mondván, többet kellene segítenem neki. Ez nagyon rosszul esett. Elborít a munka, mégis én igyekszem kézben tartani a háztartást is, miközben eredetileg megegyeztünk a közös felelősségvállalásban. Reméltem, hogy majd a gyermekünk érkezése után, amíg Marianna GYED-en lesz, rendeződik a helyzet; de csak rosszabb lett. Néha az is eszembe jut, hogy talán jobb lenne nélküle. A viták szinte már mindennapossá váltak. Bár próbálom megérteni a feleségem nézőpontját, elkerülhetetlen, hogy azt érezzem: az én igényeim háttérbe szorulnak. Dolgozom az irodában is, otthon is; úgy érzem, a háztartás terhét is egyedül viselem. Csak egy kis pihenésre vágyom. Nem értem, Marianna mivel tölti a napot a GYED alatt, mi akadályozza, hogy főzzön vagy rendet rakjon. A kisbabánk még most is csak két hónapos, legtöbbször alszik – azt gondolnám, ilyenkor beleférne némi házimunka. Azon tűnődöm, mi lesz, ha még egy gyerekünk lesz. Híve vagyok az egyenjogúságnak és a kölcsönös támogatásnak, de úgy tűnik, ez Mariannának nehezére esik. Nem akarom tönkretenni a családunkat, hiszen nagyon szeretem a gyermekünket, de úgy érzem, elértem a tűréshatáromat. Nem tudom, hogyan tovább ebben a helyzetben. Te kinek adsz igazat ebben a történetben?

Figyelj, elmesélek egy sztorit, ami mostanában elég gyakran jár a fejemben. Tudod, nálunk otthon a helyzet eléggé kaotikus ruhák mindenütt, vasalatlan, főleg az ágy végében tornyosulnak, a hűtőben egy tál savanykás leves áll már napok óta, és tényleg sokszor azt érzem, ez a mi kis kuckónk. Próbáltam óvatosan szóba hozni ezeket a feleségemnek, de hát valahogy ebből mindig az lesz, hogy a végén még engem hibáztat.

Annával első látásra egymásba szerettünk most is tisztán emlékszem, mikor először megláttam. Valamiért rögtön tudtam, hogy ő lesz az igazi. Annyira okos, gyönyörű és tiszta volt mindig, hogy azt hittem, hihetetlen szerencsém van, hogy ő mellettem van. Nem is gondolkodtam, rövid idő után már meg is kértem a kezét.

Eldöntöttük, hogy összeköltözünk, és Anna rögtön az elején jelezte, hogy a házimunka nem a szíve csücske. Inkább a karrierjére szeretne koncentrálni, és azt szeretné, ha a házimunkát igazságosan elosztanánk. Ezzel akkor nem is volt semmi bajom, azt gondoltam, ez egy teljesen korrekt megállapodás, nem is sejtettem, hogy ez hogy fog majd elsülni.

Eleinte elosztottuk a feladatokat, Anna mondta is, hogy simán bírja majd a tempót, a melót és a háztartást is. Bíztam benne, nem is erőltettem a saját véleményemet rá.

Eltelt vagy fél év, és azt vettem észre, hogy minden kezd kicsúszni a kezünkből. Annának nem jöttek be a tervei a munka világában, egy viszonylag ismeretlen cégnek dolgozott részmunkaidőben, a fizetése hol volt, hol nem, és rendszeresen csak saját magára költötte. Közben én reggeltől estig húztam az igát, de Anna szelektíven értelmezte a megbeszélt feladatokat, és sokszor szemet hunyt a saját kötelességei felett.

Az elején tényleg szorgalmasan végezte a maga részét, de aztán szépen lassan elfogyott a lelkesedése. Egyre nagyobb kupi lett otthon, mindenhol ruhák, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy engem hibáztat mindenért, mondván, még többet kellene segítenem. Ez elég rosszul esett, mert tényleg sokat dolgoztam, este meg próbáltam a háztartásban is segíteni. Pedig az elején világosan megbeszéltük, hogy mindketten kivesszük a részünket.

Nagyon bíztam benne, hogy majd jobb lesz, ha megszületik a kislányunk, Nóra, mert gondoltam, a GYES* alatt Anna jobban figyel majd a házra is. Sajnos, az lett, hogy még rosszabb lett a helyzet. Sokszor gondolom azt, hogy lehet, egyedül könnyebb lenne. Ráadásul a veszekedés szinte folyamatos lett nálunk, mintha nem is lennénk képesek leülni és nyugodtan megbeszélni a dolgokat.

Próbálom megérteni Annát, belehelyezkedni az ő helyzetébe, de sokszor érzem, hogy teljesen el vagyok hanyagolva. Dolgozom az irodában, hazajövök, és még otthon is rám vár a házimunka. Néha semmi másra nem vágyom, csak egy kis pihenésre.

Elgondolkodok néha, hogy mit csinálhat Anna a nap folyamán GYES alatt. Nem akarom bántani, hisz tudom, a babázás is fárasztó, de Nóra most két hónapos, és szinte egész nap alszik még. Az az érzésem, hogy én lehet, simán megcsinálnék pár házimunkát, míg alszik. Aztán eszembe jut, mi lesz, ha még egy gyerekünk lesz hogy fogjuk ezt így bírni? Én tényleg hiszek az egyenjogúságban meg a kölcsönös támogatásban, de az az érzésem, mintha Annának ez nehezére esne.

Nem akarom, hogy szétmenjen a családunk, mert nagyon szeretem a kislányunkat. De néha érzem, hogy végképp elfogyott a türelmem. Baromi nehéz már, és nem tudom, hogy tudom ezt így tovább csinálni. Szerinted kinek van igaza ebben az egészben?

*GYES gyermekgondozási segély, a magyar anyasági ellátások egyike.