A feleségem békésen aludt mellettem… amikor hirtelen értesítést kaptam a Facebookon, és egy nő megkért, hogy jelöljem ismerősnek. Elfogadtam a baráti kérelmet, majd üzenetet írtam neki: „Ismerjük egymást?” Azt válaszolta: „Hallottam, hogy megházasodtál, de én még mindig szeretlek!” Ő egy régi ismerősöm volt. Nagyon csinosan nézett ki a profilképén. Bezártam a chatablakot, és rápillantottam a feleségemre, aki csendesen pihent egy fárasztó munkanap után. Ahogy néztem, arra gondoltam, mennyire biztonságban érzi magát velem az új otthonunkban. Messze van szüleitől, azoktól a napoktól, amikor a családja körülvette. Ha szomorú volt, édesanyja ölelése vigasztalta, testvérei nevettették, édesapja kedvencével lepte meg, mégis bízott bennem, hogy mellettem boldog lesz. Mindez átfutott az agyamon, ezért felemeltem a telefonomat, és rányomtam a „LETILTÁS” gombra. Visszafordultam hozzá, és vele aludtam el. Férfi vagyok, nem gyermek. Hűséget fogadtam neki, és mindig hűséges maradok. Hiszem, hogy egy igazi férfi nem csalja meg a feleségét, és sosem rombolja le a családja boldogságát…

A feleségem ott szuszogott mellettem az ágyban Az egész valahogy furcsa volt, lebegtem a szoba fölött, és hirtelen pittyent egy Facebook-értesítés a semmiből, mintha a telefon maga is álmodott volna valamit. Egy nő ismerősnek jelölt, s kérte, hogy vegyem fel.

Elfogadtam. Talán csak mert az álomban minden ilyen természetes: kattintottam, majd egy üzenetet pötyögtem neki, hogy Ismerjük egymást?

Válaszolt, gyorsan, mintha mindig is a fejemben lett volna: Hallottam, hogy megnősültél, de én még mindig szeretlek.

Régi ismerős volt, talán még a gimiből, talán sosem is létezett, csak a fénykép volt olyan elevenen szép, mintha a Margitszigeten készült volna egy augusztusi délutánon.

Bezártam a beszélgetést, és visszanéztem a feleségemre Ágnesre, akinek haja szétterült a párnán, mint az Alföldi napraforgók sora. Egész nap dolgozott, most békésen pihent; álmában talán Tisza-parti gyerekkorában járt, ahol mindig együtt volt a családdal. Ha szomorú volt, édesanyja ölelése várt rá, vicces nővérével vihogott, testvérekkel játszott, és az édesapja hazahozta kedvenc túrósbatyuját, csak mert szerette.

Most viszont itt fekszik, tőlem messzire, ahol mindene egészen más, de mégis bízott bennem, rám bízta az álmait, s mindennapjait.

Valami furcsa, álomszerű megértés fogott el: ujjammal kitöröltem a nő üzenetét örökre, blokkoltam, és letettem a telefont. Megfordultam Ágnes felé, s mellé simulva hunytam le a szemem.

Férfi vagyok, nem gyerek. Magyar emberként fogadalmat tettem hűséget, amit örökké megtartok. Megküzdök minden fura, éjszakai kísértéssel sosem verem szét azt, amit együtt építettünk.

Álmomban a forintokból bizalmat, szeretetet vásároltam, s együtt úsztunk át a Dunán, miközben a város, Budapest, lassan ringott velünk tovább, mintha világunk maga is álmodná saját történetét.