2023. november 13., hétfő
Ma ismét hosszasan gondolkodtam azon, hogyan kerültem ebbe a helyzetbe. Majdnem két éve együtt élek Zoltánnal, és egészen három hónappal ezelőttig azt hittem, minden rendben van köztünk. Dolgozott, hozzájárult a közös kiadásokhoz, voltak mindennapi rutinjai. Egyszer hazajött és közölte, hogy spirituális ébredésen ment keresztül, és hogy a munkája már nem összeegyeztethető az életfeladatával. Másnap be is adta a felmondását.
Először mellette álltam. Azt mondta, időre van szüksége ahhoz, hogy kapcsolatba kerüljön önmagával. Hogy belefáradt a rendszer mókuskerekébe, és szeretne tudatosan élni. Én közben ugyanúgy jártam dolgozni. Reggelente korán keltem, rohantam, este hullafáradtan értem haza. Zoltán otthon volt. Meditált, nézett önfejlesztő videókat, gyújtogatta a füstölőket. Azt ismételgette, hogy gyógyul.
Eltelt két hét, és még egy fillérrel sem járult hozzá a lakbérhez vagy a közös költségekhez. Amikor szóvá tettem, csak annyit mondott, hogy ne aggódjak az Univerzum mindig gondoskodik. Arról nem szólt, hogy ez az Univerzum éppenséggel én vagyok. Innentől kezdve én fizettem az élelmiszert, a számlákat, a bérletet mindent. Ő használta a lakást, evett, internetezett, fürdött és világított, miközben kijelentette, hogy a számlákban nem hisz, szerinte azok csak a félelem energiáját erősítik.
Egy este teljesen kikészülve estem haza, és ő békésen feküdt, hangoskönyvet hallgatott a bőségről. Próbáltam leülni vele, mondtam, hogy beszélnünk kellene a pénzről. Ő azt válaszolta, hogy hiányra fókuszáló üzemmódban vagyok, és a stresszel csak negatív rezgéseket vonzok. Szerinte el kéne engednem a kontrollt. Dühös lettem. Megmondtam neki, hogy ez nem kontroll, hanem felelősség. Ő sajnálkozva rám nézett, és közölte, hogy még nem ébredtem fel.
Azt ígérte, hogy hamarosan majd pénzt keres a tudásával tanácsadást, meditációs órákat, valamit tart majd. De napok, hetek teltek el úgy, hogy nem változott semmi. Egyetlen dolog történt: elkezdett engem fejleszteni. Megmondta, hogyan kellene beszélnem, gondolkodnom, éreznem. Ha elfáradtam, azt mondta, alacsonyan rezgek. Ha rossz kedvem volt, azt válaszolta, emocionálisan blokkolt vagyok.
Volt egy pillanat, ami bennem is valamit megtört. Hazacipeltem egy nagy bevásárlást, letettem az asztalra és megkértem, segítsen kipakolni. Ő csak annyit mondott, most mély meditációban van, nem szakíthatja meg az energiáját. Szó nélkül pakoltam ki. Akkor jöttem rá, hogy nem társam van, hanem egy felnőtt, aki eldöntötte, hogy nem vállal felelősséget az életéért.
Nemrégiben kértem, hogy kezdjen el dolgozni bármit vállalhatna. Akkor azt válaszolta, hogy soha többé nem fog visszaállni egy rendszerbe, ami megbetegíti, csak azért, hogy fizesse a rezsit. Azt várja, hogy értsem meg és legyek támogató, tudatos társa. Én mondtam neki, hogy támogatni az egyik dolog, eltartani viszont egészen más. Megsértődött és közölte, hogy nem hiszek benne.
Ma is én dolgozom, én fizetek mindent, és azon töprengek, mikor váltottam át abból, hogy barátom van, oda, hogy egy spirituális gyakornokot szponzorálok a saját lakásomban. Nem tudom, most a párja vagyok vagy a spirituális mentora. Egy dolgot tudok csak biztosan: végtelenül fáradt vagyok, és akárhány füstölőt is gyújtok esténként, a számlák soha nem fizetik ki magukat.
Mit kellene tennem?
