Valika vidáman sétált hazafelé a szatyraival, miközben a szomszédasszonyával, Mártával csevegett. De ahogy meglátta a háza előtt parkoló, fényűző autót, azonnal kihúzta magát:
Na nézd már, úgy tűnik, az új vej-jelöltem már reggel megérkezett!
Márta is rápillantott a kocsira, aztán szúrós szemmel így szólt:
Te már vejednek hívod? Hát, szerintem azért még nem volt lánykérés. S azt se ártana kideríteni, miféle ember ez hátha valami szélhámos vagy csempész!
Valika csak legyintett, ajkai összeszorultak:
Ugyan már, ne beszélj zöldeket! Kiváló úriember, és komolyak a szándékai Emikével. Most sietek is, teát kell főznöm a vendégnek, hoztam is csokit pont hozzá.
Felkapta a jól megpakolt szatyrait, s majdnem futóversenyt rendezett otthonig. Márta utánanézett, arcán leplezetlen gúnnyal.
Na, most már értem! Azért vett valami drága füstölt kolbászt, minőségi bonbont meg sajtot. Hát vendég érkezik, micsoda meglepetés! Azért siet ennyire, hogy végre férjhez tuszkolja azt a balga Emikét.
***
Valika széltében-hosszában mosolygott, ahogy hazaért. Belépve ezt látta: a lánya, Emese egy sámlira kuporodva, mellette a vendég.
A mitikus jövőbeni vő viszont egészen közel hajolva meredt a lány szemébe de amikor Valika hangosan becsapta az ajtót, az úr azonnal kiegyenesedett és elhátrált. Nyilvánvalóan csodálták egymást!
A vendég udvariasan viselkedett; csokor virágot, bonbont, parfümöt hozott Emesének.
A jövőbeli anyósának majdnem meghajolt. Valika le sem vette róla a tekintetét.
Jaj, kislányom, ez nagyon jóképű ember! Egy kis őszülés a halántéknál, de hát ettől csak még férfiasabb! Egyenesen arisztokrata, mondom neked! áradozott Valika később a lányának.
Emese büszkén rámosolygott:
Hát arisztokrata is, anyu.
S minek jött most? Virág, ajándék, végre, vagy netán lánykérés is volt már? faggatta Valika.
Emese arca elborult:
Nem, anyu. Esküvőről egy szó sem esett! Csak próbált elhívni színházba a városba.
A mosoly azonnal leolvadt Valika arcáról.
Hát ezért jött Színházba hívogat. De nem olyan naivak vagyunk mi, hogy bedőljünk egy városi pasasnak! Össze-vissza mulatnak az ilyenek, aztán újat keresnek leányfalun.
Színház! Jaj, lányom, szerintem te jól megfogtad ezt a modern Casanovát! Már két hónapja jár ide, de polgári házasságról egy mukk sincs.
Anyu
Mit anyuzol? Harmincéves vagy, ő is betölti lassan a negyvenet! Mit kell húzni-halasztani ezt az egészet? Ha komoly, akkor mondja ki végre!
Majd mi elintézzük!
Inkább hallgass rám! fortyant fel Valika. Hirtelen odacaplatott Emeséhez, aki épp a drága kolbászkából majszolt, és egy gyors mozdulattal kikapta a kezéből.
Tedd vissza! A figurádra is gondolhatsz! Meg aztán, ha a vő-jelölted holnap megint idekeveredik, mit adok mellé a teához, ha te mindent megeszel?
Emese átható, szinte magyaros kék szemekkel nézett az anyjára, és halkan megkérdezte:
Anyu, miért vagy megint ilyen ideges? Mi bajod?
Valika bepakolta a kolbászt a hűtőbe, csörömpölni kezdett a tányérokkal, és szó nélkül lekapta a sajttálat is a lány orra elől, ráadásul elvitte a bonbonos tálat. Aztán fitymálóan odavetette:
Attól tartok, hogy idejár, mindenki látja a faluban, aztán végül egy szép napon faképnél hagy. Te már nem vagy húszéves, már vénlánynak is csúfolnak!
És ha egyszer az a másik az arisztokrata elmegy, több kérő sosem talál meg bennünket!
Ne aggódj, anyu vigyorgott Emese. Nem ússza meg, hidd el.
***
Egy héttel később Valika azon kapta magát, hogy épp a bőröndöt pakolja Emesének, miközben egyfolytában törölgeti a könnyeit. Azt hitte, Emese szűzies, erkölcsös leány ehhez képest meg tessék!
A lánya babát vár! Mikor kérdezte az anyja, hogyan sikerült, Emese csibészesen vigyorgott:
Hát, tudod, kivitt a városszélre, a meggyfákhoz, hogy szedjek egy kis gyümölcsöt. Ott várt rám, hogy visszavigyen! Képzeld, ott várt mert annyira tetszettem neki. Hiszen csinos vagyok!
Persze, persze értetlenkedett Valika. De hogy is volt ez, a fák között vagy mi? Mondd már el, nehogy azt mondjam, rosszul neveltelek!
Emese közben vidáman majszolta a kolbászt a kedvenc sajtjával, és csak nevetett:
Lényegtelen, anyu, hahaha Az a lényeg, hogy elvesz feleségül!
De az esküvőre az egész rokonságot meghívjuk! makacskodott Valika. Jaj, hogy engedjem el egyedüli lányomat egy vadidegen városba?!
Ígérem, sokat látogatok majd, anyuci!
A hír futótűzként terjedt a faluban, dörömböltek az ajtaján a szomszédok:
Valika, halljuk férjhez adod a lányod, s ideje volt már!
Viszem is, futkosott fel-alá Valika.
Hát miért nem szóltál előre, hogy elbúcsúzhassunk, még ajándékot is hoztunk volna!
Minek ajándék, csak a városba megy a vőlegényhez, nem nagy dolog!
Boldogság, öröm, tapsvihar!
***
Elment hát a drága, egyetlen Emese a városba, királyfi vitte.
Aztán az unokahírek sehogy sem jöttek. Egy hónap, két hónap, fél év Majd egyszer csak befutott Márta, és újságolta, hogy a városban látta Emesét babakocsival. Valika kis híján elájult.
Babakocsival?! Hát ez hogy lehet?!
Ahogy kapkodva felkapta a kabátját, már indult is a távolsági busszal Pestre, emlékek nélkül!
Kiderült, már unokája van, de Emese szólni sem szólt erről! Előtte tartotta titokban!
Fel is hívta lányát a Keletinél, hisz a városban már mindenütt van térerő, nem úgy, mint náluk falun.
Emese csak sokadszorra vette fel, húzta volna-tolta. Valika csak forrt:
Hol vagy már, kislányom? kiabált bele a mobilba, mindenki csodálkozott körülötte. Itt vagyok az állomáson, jöhetsz értem! És mondd meg, miért titkoltad előlem, hogy megszületett a gyerek?!
Emese végül taxival érkezett, lesütötte a szemét:
Anyu, ne haragudj, annyi minden volt, ezt elfelejtettem. Kislányom lett, Vanesszának hívják. Nagyon hasonlít rád
Pali házában lakunk (a vőlegény Pál), igazán szép ház.
No és?
Valika szigorúan nézett a lányra.
Szégyellsz engem, igaz, kislányom?
Emese beijedt:
Nem, szó se volt róla! Csak hát hogy is mondjam Palival együtt élünk, de az ő anyjával. Az a ház és az autó is az övé. Pali meg az ő szabályai szerint él Az anyja nem engedi, hogy elvegyen feleségül!
***
Valika eltökélten lépte át a portát, biztos volt benne, hogy majd rendet tesz.
Kíváncsi volt, miféle anyácska az, aki nem engedi a fiának, hogy elvegye a lánya anyjától a gyerekket!?
Nem nézett se a vőre, se az unokára, egyenesen felrohant a lépcsőn, hogy megtalálja a fenséges mamát, aki grandiózus módon zongorázott a felső szinten.
Valika köhintett, de látva, hogy senki sem figyel, odament és lecsapta a zongora fedelét.
Az elegáns, hűvös nő, aki ott ült, mérgesen rászólt:
Tessék? Maga ki?
Emese anyja vagyok! csattant fel Valika. Maga meg szépen leállhatna ezzel a kopácsolással, mert egy kisbaba próbál aludni!
Hogyhogy Vanessa? Már megint alszik? kérdezte lekezelő hangon a zongorista. Látásától vakulásig csak az dől el, ki zavar kit jobban ebben a házban!
De hát a kisbaba zavarja magát?! hápogott Valika. Hát akkor simán el lehetne költözni, és nem lenne gond!
Hogyhogy én hagyjam el a saját házamat, asszonyom?
Mert maga zavarja a fiatalokat!
Én? Én nem kérem őket, hogy itt éljenek! Az ajtó ott, mehetnek, amerre akarnak.
Hát magát egyáltalán nem érdekli az unokája? csodálkozott Valika.
A nő hidegen mondta:
Valika, ugye? Akkor figyeljen ide! Adtam már a lányának a legdrágábbat: a fiamat a jobb kezemet, a sofőrömet, mindent! De magának ez se elég? Még azt is akarja, hogy kiköltözzek? Mindjárt szólok, és kidobják magát ebből a házból, és akkor mind az egész családjával mehet vissza vidékre!
Eközben berohant aggodalmasan Pali, és gyorsan szólt Valikának:
Biztos fáradt az úton, anyuka, Emese készített teát a konyhában!
***
A tea merőben nyugtató hatású és talán összehozza az embereket. Valika fagyosan méregette Drága Mamát, aki teát kortyolgatott, szúrós mosollyal.
Úgyis túlélem ezt a banyát! fogadkozott magában Valika.
Pali is érezhette az anyós meglódult energiaszintjét, és talán szemével jelezte Emesének:
Édes anyád veszélyes, talán beszélnie kellene vele
Emese tudta is, hogy beszélni kell.
Anyu! hívta félre az apja dolgozószobájába, míg a nagymama újra őrjöngött a zongorán. Beszélnünk kell!
Miről? fortyant fel Valika. Hiszen látom, szóval eddig se mentél sokra. Az a vénség ural titeket!
Nem is az anyja ő Pali felesége! bökte ki Emese.
Valika teljesen leblokkolt.
Hogy lehet ez?
Emese szomorúan mondta:
Látod, milyen gazdag Pali? Ez csak úgy lehet, hogy ő a felesége. Húsz éve összeházasodtak, akkor az asszonynak már ötven körül járt. Gyerekük nincs, gyerekmentes életet él
Valika tátott szájjal bámulta a könyvtárszobát, a bársonyos függönyökkel, aranyozott tapétákkal, vadonatúj bútorokkal, a polcokon egy komplett könyvtárral ami mind-mind egy világ összes forintját megérhetné.
Minden az övé folytatta Emese. Sokáig én sem értettem. Amikor belekötöttem, Pali elmondta az igazságot.
Hát te jó ég! fortyant fel Valika. Hát akkor minek neked Pali?!
Egyértelmű, anyu! Pali családot akar, gyereket. Az asszony nem akart, végül megenyhült, és engedte neki, hogy szeretőt tartson. Ez lennék én! Pali már évek óta csak mint szomszéd él az asszonnyal.
Akkor most már elég volt! csomagolt Valika. Kapd fel a kislányod, megyünk haza!
De Emese csak kihúzta magát:
Te megőrültél, anyu? Nekem így jó, én itt maradok! Majd ha özvegy lesz egyszer, hozzám jön!
Addig meg vérét szívja!
Hát, talán, anyu. De én választottam ezt az életet.
Akkor maradj csak, én viszont megyek én ezt tovább nem Gyalázat hogy így bánnak veled! szólt Valika, és nagy kegyesen távozott.
***
Valikának azóta minden napja egyhangúan telt, csak a falusi pletykák töltötték ki az életét.
A szomszédnál is megházasodott a lány, ott is született kisfiú. Valika átjárt Márta unokájával játszani, közben mélyeket sóhajtott a saját Emese-féle unokája hiányán.
Végül nem bírta tovább, bezárta a házat és felutazott Pestre.
Lopakodva figyelte az Emeséék portáját. És akkor meglátta: a kis Vanessza, két aprócska pudliszerű kutyával rohangált a kertben, és üvöltötte: Nagyi, nagyi! de ezt Palinénihez intézte, nem hozzá.
Hát ez már mindennek a teteje! fortyant fel Valika, féltékenység gyötörte. Ő semmi, én vagyok az igazi nagymama!
Kilépett az árnyékból, odarohant és kopogtatott.
***
Valikát senki sem zavarta el. A háziasszony csak annyit mondott: Nagy ház, lesz itt mindenkinek szoba.
Egymás között a két asszony sosem veszekedett látványosan többet csak néha savanyú tréfákkal, miközben a virágágyásokat gyomlálták vagy bújócskáztak Vanesszával:
Na mi van, csak idetaláltál! Féltél, hogy kiteszem innen a lányod? Jól teszed, hogy idejöttél. A lányod olyan puhány, hogy megvédeni is kell.
Ha akarom, tényleg kipenderítem innen bármikor. Valószínű apjára hasonlít, nálad azért keményebb fából faragták!
Mindjárt adok egy partvist a fejedre, hiába vagy te a háziasszony! Mi az, hogy puhány? fortyogott Valika.
Mert te jöttél utánuk, nem ők utánad. Igazi kemény nő mindenki után kiáltott volna már!
Azért én még most is keményebb vagyok nálad! Tudod, miért jöttem ide? Mert látom, napról napra rosszabbul festesz. Ha megkotlasz, majd nekem kell utánad takarítani! Nekem az sem gond, csak Emesének ne jusson ez a feladat!
Ha-ha-ha, hiszen remekül nézek ki, a legjobb orvosaim vannak! Gyereket sem szültem soha, nulla stressz! Most mit gondolsz, Valika, hogy én halok meg előbb?
