A felnőtté válás legnagyobb kihívása talán az, hogy nézed, ahogy édesanyád megöregszik.
Hányszor panaszkodunk rá…
Hogy túl sokat beszél, mindenbe beleavatkozik, túl nagy elvárásai vannak.
Hogy állandóan ott van, olyan dolgok miatt aggódik, amiket mi jelentéktelennek tartunk.
De egy anyai szív sosem szűnik meg vigyázni a gyerekeire.
Olyan erősen szeret, hogy néha összekeveri a szeretetet azzal, hogy mindent el kell viselnie.
Elviseli a kiabálást, a rossz kedvet, az elutasítást…
És még ilyenkor is megvédi azokat, akik a leginkább megbántják.
Vannak anyák, akik inkább hallgatnak a szeretetből, elrejtik azokat a fájdalmakat, amik belülről szaggatják őket.
Amíg mindenki folytatja a maga életét, ő csendben öregszik tovább egy szívvel, ami tele pakolva mások terhével.
Aztán amikor már nincs
Akkor kerülnek elő a legszebb virágok.
Akkor szólnak fel a legjobb zenészek.
Akkor jönnek a könnyek, amiket már senki sem tud letörölni.
És akkor kérdezzük magunktól
Miért mindig az utolsó pillanatra hagyjuk, hogy mindent megadjunk neki?
Miért nem becsüljük meg addig, amíg még itt van velünk?
Ne várd meg, hogy édesanyád eltávozzon, hogy ráeszmélj: mindent odaadott érted egész életében.
Szeresd ma.
Figyelj rá ma.
Öleld át ma.
Mert felnőni fáj de nézni, ahogy ő szeretet nélkül öregszik meg az még jobban fáj.
Csak egy pillanatba telik és már egy tál gulyás és egy csokor orgona sem tudja visszahozni a régi idők boldogságát.
