A apósom szóhoz sem jutott, amikor meglátta, hogyan élünk.
Róbert és én egy közös barátaink esküvőjén ismerkedtünk meg. Felköltöztem Budapestre, és sikerült munkát találnom. Őszintén szólva, a felhők felett jártam a boldogságtól, hogy végre magam mögött hagytam a falusi életet. A kapcsolatunk meglepően gyorsan elmélyült egy év sem telt el, és megszületett a kislányunk.
De innentől minden megváltozott.
Miért szőke és kék szemű a lányunk, miközben mi mindketten sötét hajúak vagyunk? kérdezte Róbert.
Drágám, szerintem az apukádra hasonlít. Nézd csak, mennyire egyformák próbáltam magyarázni.
Ne tréfálj velem. Egy gyereknek az apjára vagy az anyjára kell hasonlítania, nem egy rokonra. Anyám is meg van győződve róla, hogy a lány nem az enyém.
Azt szerettem volna mondani, hogy Mónika, az anyósa, kezdetektől ellenséges volt velem. Azt hitte, nem szeretem igazán a fiát, csak ki akarok törni a faluból. Az apósom viszont mindig kedves volt hozzám. Ő már elvált az anyósomtól, új családja is lett, de Róbertet sosem hanyagolta el.
Bárhogy is, Róbert egy nap egy másik nőt hozott haza. Azzal az indokkal, hogy azonnal csomagoljak, és menjek el. Nem volt választásom.
Nem volt hová mennem. A szüleim nem akarták, hogy hozzájuk költözzek a gyerekkel. Felhívtam egy barátnőmet, aki pár napra befogadott minket. Később sikerült bérelnem egy szobát egy önkormányzati lakásban, és odaköltöztünk a kislányommal együtt. Sajnos pénzünk alig maradt.
Egyik nap, amikor megálltam egy boltban, hallom, hogy valaki utánam szól.
Lányok, hová tűntetek? Még a faluban is kerestelek benneteket! mondta az apósom.
Jó napot, örülök, hogy látom! suttogtam vissza zavartan.
Tudom, mit tett Róbert, nincs rá mentség. Ő meg az anyja egyformák Hol laktok most?
Bérlünk egy szobát.
Rendben, sietnem kell, de amint visszaérek, segítünk lakást találni. Tessék, itt van egy boríték, ebből két hétig biztos kijöttök mondta, miközben kezembe nyomott egy borítékot.
Szinte repestem az örömtől, mert már legalább élelmet és tejet tudtam venni a kislányomnak a kapott forintokból.
Az apósom hamarabb hazaért és nem sokkal később meglátogatott bennünket. Látva, milyen körülmények között élünk, teljesen ledöbbent. Új felesége ellenkezése miatt nem tudott minket magával vinni, de más megoldást keresett: minden megtakarítását felhasználva vett egy kis lakást, és a kislánya nevére íratta. Próbáltam visszautasítani az ajándékot, de hajthatatlan volt. Nem magam miatt tette, hanem az unokájáért.
Egy hónap sem telt el, és már költöztünk is a saját fészkünkbe. Az apósom még bútort és háztartási gépeket is hozott nekünk.
Ne kapkodd el a bölcsődét a kicsinek most a legnagyobb szüksége rád van, anyára. Ne aggódj, segítek, ahogy csak tudok. Az asszonyom is megbékélt már, szeretné látni az unokáját mondta biztatón.
Hálás vagyok mindenért!
Ne sírj, drága. Bátran fordulj hozzám, ha bármiben segítség kell, sosem hagylak cserben. Hidd el, minden jobb lesz idővel.
Boldog vagyok, hogy a lányomnak ilyen csodálatos nagyapja van, míg az apjától ezt nem kapta meg. Az apósom a legjobbat adta, hogy segítsen nekünk lábra állni.
Az évek teltek. Újból férjhez mentem, de sosem felejtettem el az apósomat. Mindig örömmel látjuk a házunkban, és mi is gyakran meglátogatjuk.
A történet tanulsága, hogy sosem tudhatjuk, kitől kapunk valódi segítséget az életben, de a szeretet és az önzetlenség örök értékek maradnak.
