Most eszembe jut, mennyi minden történt akkoriban, régen egy forró nyári napon, amikor az egész családunkat átjárta a fájdalom és a félreértés.
Akkor nyaralni voltunk a férjemmel, s egy délután anyám kétségbeesetten, zokogva hívott fel. Nem tudta abbahagyni a sírást, szinte remegett a hangja is. Úgy tettem le a telefont, hogy szívem szorult össze, azonnal felhívtam a bátyámat, hogy megtudjam, mi történt vele. Ő azonban keményen, szinte dühösen válaszolt, mondván, hogy magamtól is pontosan tudhatom, miért sír anyánk, azt is hozzátette, hogy megérdemelte, ami történt. Teljesen elveszteni éreztem magam, férjemmel úgy döntöttünk, bármennyibe is kerül, megszakítjuk a pihenést és hazautazunk, még ha a vonatjegyekért ki is kellett fizetnünk azt a súlyos összeget forintban.
Ahogy hazaértünk, anyám még mindig zaklatottan, szinte magán kívül fogadott minket. Adtam neki egy kis orbáncfüvet, hátha segít nyugtatni, majd nehezen, szipogva, elmesélte, mi is történt valójában. Azt mondta, amikor munkából hazatért, meglepetten látta, hogy a menyem, Ildikó, tele volt zúzódással. Mivel Ildikó éppen áldott állapotban volt, anyám duplán aggódott. Odalépett hozzá, átölelte, és megkérdezte, mi történt. De abban a pillanatban belépett bátyám, Gábor, és Ildikó hirtelen felugrott, elordította magát, s azzal vádolta meg anyámat, hogy bántalmazta őt.
Anyám ott állt dermedten, nem értette, mi zajlik körülötte. Gábor a felesége szavainak hitt, iszonyúan felháborodott és azonnal kizavarta anyánkat a házból. Később feleségét kórházba vitte, ahol, sajnos, elvetélt. Ezt követően hallani sem akart magyarázatról, elzárkózott mindannyiunktól, anyának pedig haragot hordott a szívében. De valahogy mindig is éreztem, hogy valami nincs rendben, végig hittem anyám minden szavának. Szerencsére az igazság végül onnan került elő, ahonnan a legkevésbé vártuk.
Ildikó egyik régi barátnője volt az, aki feltárta előttem az események hátterét. Ő mondta el, hogy valójában a menyem tervelte ki ezt az egész helyzetet, hogy sakkban tartsa a Gábort, és elérje, hogy édesanyánkat kivesse a házból. Sőt, saját maga idézte elő a vetélést is. Mikor Gábor mindezt megtudta, haragja határtalan volt, s azonnal elküldte Ildikót az otthonukból. Ezek után könnyek között kért bocsánatot anyánktól.
Egy édesanya szíve azonban mindig megbocsátó marad, minden vihar ellenére is. Anyám tárt karokkal fogadta vissza a fiát, s minden sérelem ellenére újra egyesült a családunk. Azóta is úgy hiszem, a szeretet és az igazság ereje mindig utat talál magának.
