Ma reggel tanúja voltam egy 25 éves távolsági buszsofőr tettének. Hadd meséljem el, mi történt.
Az egyik megállónál egy idős néni, olyan nyolcvan év körüli, felszállt a buszra. Mindent figyelemmel kísértem: elővette a zsebkendőjét (természetesen pénz is volt benne), gondosan kimérte a megfelelő összeget és megkérte a sofőrt, hogy a következő boltnál álljon meg vele. A buszsofőr, ahogyan szokott, megállt; a néni odaadta a pénzt, majd így szólt:
Köszönöm, fiam.
De a sofőr nem fogadta el a pénzt! Elővette a saját pénztárcáját, és azt mondta, három perc múlva visszajön. Ezután gyorsan besietett az üzletbe és vett négy liter tejet, tejfölt, kenyeret, tésztát és egy kis húst is. Ezzel a csomaggal tért vissza a néninek. Az idős hölgy visszautasította:
Nem kell, édes fiam, a nyugdíjam elég kenyérre meg erre-arra.
A fiatalember azonban azt válaszolta:
Ha nem fogadja el, kidobom!
A néni elérzékenyült, sírva köszönte meg, és minden jót kívánt a sofőrnek. Ő visszaült a busz volánjához. Ekkor egy negyvenes nő odafordult hozzám:
Megérte a pénzt és a késedelmet néhány hálás szóért?
A buszsofőr ekkor csak ennyit mondott, miközben kinyitotta az ajtót, és leszállásra szólította a nőt:
Az olyan emberek miatt, mint maga, hiszik az idősek, hogy a fiatalok neveletlenek, mert nem tudják a gyerekeikbe nevelni mást, csak képmutatást és önzést!
A nő vörösen, mint egy paprika, leszállt a buszról! Le a kalappal a fiú előtt, több ilyen ember kellene Magyarországon!
A történet tanulsága: Egy ország, egy közösség ereje abban is rejlik, mennyi emberség, tisztelet, szolidaritás él benne mindig jó szóval és segítő kézzel forduljunk egymáshoz, hogy otthonosabbá tegyük a világot!






