– Nagymama, maradhatok egy darabig nálad? hüppögte Dóra. Nem bírom tovább vele élni.
– Hát persze, drágám, maradj csak, ameddig akarsz felelte kedvesen Katalin néni, és átölelte az unokáját. Már megint bántott?
– Bántott sóhajtott nagyot Dóra. Anya nem engedi, hogy eljöjjek tőle, mert nem akarja, hogy összevesszünk az ő szüleivel. Már nincs erőm tovább elviselni őt.
Katalin néni sosem kedvelte igazán a vejét, Márta Dóra édesanyját. Hideg, számító nő volt, akinek mindig fontosabb volt a látszat meg az érdek, mint az érzelmek főleg másokéi. Dórát is csak azért adta hozzá Norberthez, mert annak apja magas rangot, befolyást élvezett a minisztériumban.
– Felemelt kézzel bántott? kérdezte Katalin néni halkan.
– Igen törtek fel a könnyei Dórából.
– És tud róla anyád meg apád? kérdezte aggodalmasan Katalin néni.
– Tudják szipogta Dóra.
– Tudják, és nem hagyják, hogy eljöjj onnan? csodálkozott a nagymama.
– Igen bólintott az unokája. Azt mondják, szégyent hoznék rájuk, ha elválnék. És hogy magam vagyok a hibás, alkalmazkodnom kellene. Csakhogy hogy tudnék én alkalmazkodni egy ilyen kegyetlen emberhez? Nem bírom, nem akarok vele élni tovább, mama.
– Ha nem bírod, hát ne tedd simogatta meg a haját Katalin néni. Maradj csak itt, anyáddal meg apáddal majd én beszélek.
– Hogyhogy elhagyta a férjét?! kiáltott fel Márta, amikor Katalin néni felhívta. Azonnal jöjjön vissza!
– Ne kiabálj vágott közbe keményen Katalin néni. Dóra sehová sem megy.
– Tudod te, mennyibe került az az esküvő? hisztizte Márta. Norbert jó családból való, tisztelik azt az apját, és a lányod most mindent tönkretesz!
– Te szégyeníted a családot, és mi mégis eltűrünk téged válaszolt szárazon Katalin néni. Elegem is van ebből a beszélgetésből. Úgyhogy ennyi.
Letette a telefont, Márta pedig dühtől eltorzult arccal a falhoz csapta a mobilt, s a legrosszabb szitkokat szórta anyósára. Katalin néni azonnal tárcsázta a fiát, Gábort.
– Tudtad, hogy ez a féreg veri Dórát? kérdezte ridegen.
– Hááát… mintha hallottam volna, de hát ki tudja, nem lehet mindent elhinni… motyogta Gábor.
– Ezt most komolyan mondod, vagy csak hülyéskedsz?! emelte fel a hangját az asszony. A saját lányodat üti a férje, te meg csak lapítasz?
– És én mit tegyek? vont vállat értetlenül Gábor. A férje ő…
– Rendes apa, aki így bánik a lányával, hát jól beverné annak a rohadéknak a képét! kiabálta Katalin néni. Hogy örökre megjegyezze, hol a helye, amikor a mi lányunkat bántja! Tudja, hogy Dórának van családja, aki kiáll érte!
– Ne szólj bele, majd ők megoldják mondta ingerülten Gábor.
– Világos sziszegte Katalin néni. Jól eladtátok a lányotokat egy kis biztonságért…
Két nap múlva egy egész delegáció jelent meg Katalin néninél Márta, Gábor és Dóra férje.
– Dóra azonnal térjen vissza a férjéhez! jelentette be az ajtón belépve Márta.
– Dóra semmivel sem tartozik nektek! szúrt oda Katalin néni. Nem értem, hogy lehettek ennyire érzéketlenek! Saját lányotok, és úgy kezelitek, mintha idegen lenne! Miféle szülők vagytok ti?!
– Csak rontod a lányom fejét! vágott vissza Márta. Nem fogok tisztességes kapcsolatot tönkretenni Grósz úrral a Dóra hisztije miatt!
– Grósz úr inkább tanítsa meg a fiát, hogy nem emel kezet egy védtelen lányra nézett Norbert szemébe Katalin néni.
Norbert lehajtotta a fejét, Márta viszont szinte védelmébe vette a vejét:
– Nem ütötte meg nagyon. És amúgy is, néha összevesznek, aztán kibékülnek…
– Gábor, te is így gondolod? kérdezte Katalin néni.
– Anya, ez az ő dolguk. Amúgy is, Dóra nagyon sértődékeny, változnia kellene…
Katalin néni egy hirtelen mozdulattal pofon vágta a fiát, utána Mártának és Norbertnek is kiosztott egy-egy taslit. Mindhárman ledermedtek, mire Katalin néni csak ennyit mondott:
– Ezt pusztán szeretetből csinálom. Hiszen csak így szórakozom. Mi az, nem tetszik? Megsértődtetek? No lám, nektek is túl érzékeny a természetetek. Úgyhogy menjetek haza, és próbáljatok meg változni!
Katalin néni kitessékelte őket a lakásból, miközben mondogatta:
– Menjetek csak! És ezt a semmirekellőt vihetitek is! Grósz úrnak meg vigyétek hírül, hogy foglalkozzon a fia nevelésével! Ha meg Márta, ha annyira vágysz Grósz úr kegyére, fogd magad, és menj hozzá Norberthez!
– Többet be sem teszem a lábam ebbe a házba! kiabált vissza Márta a lépcsőről.
– Hála az égnek! felelte Katalin néni. Feleségként sem vagy valami nagy szám, és anyaként még rosszabb vagy.
Mikor végre elmentek, Katalin néni összedörzsölte a kezét, odafordult az unokájához, aki az egész jelenet alatt be sem mert jönni a szobába, és így szólt:
– Lásd be, Dóra, ki kell állnod magadért. Az életben mindig lesznek, akik bántanának. És ha mindig más kedvéért élsz, egy nap teljesen elveszíted önmagad. Úgyis hálát sosem kapsz érte.
– De tegyél róla, hogy az őrült anyád ne szóljon bele többet a mi dolgunkba! ordította Mártára Gábor. Mit gondolnak rólunk az ismerősök? Hozzáadtuk Dórát Norberthez, ez bejárat a felső körökbe! Ha elválik, vége mindennek, hát érted?!
– Mire jó neked ez a kör? kérdezte fáradtan Gábor. Mi még kell?
– Minden! visította Márta. Nincs elég pénzem, rangom, tekintélyem! Fölé akarok nőni az átlagembernek, azt akarom, hogy irigyeljenek!
Gábor nagyot sóhajtott, már szinte csengett a fejében a felesége üvöltésétől, legszívesebben elbújt volna valahová. Az utóbbi időben Márta mintha teljesen elvesztette volna a józan eszét. Szerette volna azt kiabálni: Fogd már be!, de csak annyit mondott:
– Nyugodj meg, majd beszélek anyámmal.
– Majd beszélek anyámmal… gúnyolta Márta, majd hátat fordított. Gábor szó nélkül ment át a másik szobába. Mindig utálta a veszekedéseket, konfliktusokat. Könnyebb volt engedni, mint kiállni magáért.
Másnap Gábor ismét megjelent Katalin néninél.
– Itt semmi könyörgés! kiáltott azonnal Katalin néni.
– Nem is akarok mondta nyugodtan Gábor.
– Akkor mit akarsz?
– Maradhatok egy ideig nálad? kérdezte csendben.
– Ennyire betelt a pohár? kérdezte részvéttel Katalin néni.
– Elegem lett a veszekedéseiből sóhajtott Gábor. Mintha megbolondult volna.
– Magadnak köszönheted mondta Katalin néni. Meg kell tanulni kiállni magadért, nem folyton csak hallgatni, mindent lenyelni! Most már te vagy a báb, akit ide-oda dobálnak.
Gábor bólintott, Dóra pedig odaült mellé, fejét a vállára hajtotta. Jól tudta, hogy az anyja mindig elnyomta az apját, az pedig szelíd, intelligens emberként sosem tudta megállni a helyét vele szemben.
– Azért szerencse, hogy Dóra időben ki tudott szállni egy ilyen kapcsolatból mondta Katalin néni szeretettel nézve rá. Magatok felelősek vagytok a saját sorsotokért, és a döntéseitektől függ, milyen lesz az életetek. Világos, gyerekek?
Gábor és Dóra bólintottak, Katalin néni meg csak ingatta a fejét:
– Még sokat kell tanítanom titeket.
Gábor még aznap összepakolta a cuccait otthon, és bejelentette Mártának, hogy elköltözik. A felesége persze ezt ugyanazzal kezelte, mint mindent, ami nem illett bele az életprogramjába hisztivel, tányérok törésével, tárgyak dobálásával.
Norbert naponta hívogatta Dórát, könyörgött, hogy térjen vissza. Aztán a könyörgésből fenyegetés lett, de Dóra kitartott, nem akar visszamenni abba a pokolba. Sőt, már új tervei is voltak az életére.
Egy hét múlva megjelent náluk Grósz úr, Norbert apja, dörgő hangon szidta a szökevényeket:
– Maguk itt mind elmentek otthonról? Az egyik lelép a férjétől, a másik lelép a feleségétől! Megőrültek?! Azonnal menjenek vissza a családjukhoz! Kati néni, hagyja abba ezt a hülye támogatást!
Dóra és Gábor megszólalni sem tudtak, amikor Katalin néni csípőre tett kézzel rávágta:
– Ki vagy te, hogy életed tanácsokat ossz? Menj, neveld inkább a saját fiad!
– Már beszéltem vele felelte némileg csendesebben Grósz úr. Nem fog többet ilyet csinálni.
– Előbb kellett volna beszélgetni vele, hogy eszébe se jusson ilyesmi szúrta oda Katalin néni.
– Minek kelteni a botrányt, tönkreteszitek a lány életét. A fiunk szereti őt, megjavul. Ne járassanak már le mindenki előtt, még a végén én is elmesélem, hogy a norbert azért hagyta el Dórát, mert a lány erőszakos vagy rendetlen, vagy tudom is én miért.
– Grósz! Ne ijesztgess engem szólt komolyan Katalin néni. Mert én is felfedhetek ezt-azt rólad. Például, hogy az iskolában bepisiltél az órán. Mit gondolsz, mi lesz a nagyobb hír: hogy a fiad annyira impotens, hogy megcsalta őt a felesége, vagy hogy egy ilyen nagy ember az iskolában bepisilt?
Grósz úr elfehéredett.
– Ezt csak nem mondanád el?
Katalin néni annak idején alsós tanítója is volt Grósz úrnak, mindenki hitelt adott volna a szavának, akár igaz, akár nem. Hiába cáfolná, az emlék megmaradna.
– Nem tudom szólt tettetett komolysággal az asszony. Majd meglátjuk, hogy viselkedsz.
Grósz úr egy pillanatra újra hatodikos kisfiúnak érezte magát. De hamar összekapta magát, és mint okos ember, ennyit mondott:
– Megértettem.
– Remek! mondta vidáman Katalin néni. Akkor egy szép üdülést szeretnék magamnak és Dórának, hogy gyógyulhassunk, és persze mondd el mindenkinek, hogy Dóra az idős nagyanyját kíséri el vidékre ápolónak.
Grósz úr bankjegyekről, ismerősökről gondolkodva figyelt, de Katalin néni sosem volt képes senki fölé nőni. Lehetett nála kedveskedni, fenyegetni, zsarolni, mindig megvolt hozzá a módszere: egyszer cukor, másszor korbács, néha meg mindkettő.
– Meglesz az üdülés mondta kelletlenül. Bocsánatot szeretnék kérni. És Norbert miatt is.
– Hát, neveljétek csak felelte Katalin néni. És elárulok valamit, Grósz: élj tisztán, ne mindig arra gondolj, mit mondanak mások. Ha igazán korrekt vagy, nem lesz miért szégyenkezned az emberek előtt.
Grósz úr bólintott, elköszönt. Az üdülést tényleg kifizette. További tisztelete nem csökkent Katalin néni felé sőt, Dórát is nagyra tartotta, nagyon sajnálta, hogy a fia ilyen ember lett.
Dóra végül csak egy év múlva vált el hivatalosan Norberttől, addigra mindketten új párkapcsolatban éltek, így csendben zajlott le minden. Dóra újra megházasodott, két gyerekkel boldogan él, nagymamáját magához költöztette, akárcsak régen Katalin néni őt.
Gábor viszont továbbra is Katalin néninél maradt a válást ugyan nem rendezte le, de otthon már nem tudott tovább élni.
Családi kötelékek – „Nagymama, hadd lakjak egy ideig nálad…” – kérte könnyekkel a szemében Dóri. –…
