Az udvart kisimította. Virágágyásokat készített Annának. Felhúzott egy kis filagóriát is. A házban is mindenütt érződött az erős férfikéz. Anna jól választott férjet magának ezt egyre többször mondták a szomszédok is. Jól választott, tényleg. Ráadásul Gyula még pénzt is vitt haza, mindig próbálta meglepni Annát apróbb ajándékokkal.
Hiszen te nem is szerettél engem. Nem szerelemből mentél hozzám. Elhagysz most, hogy beteg lettem
El nem hagylak! mondta Anna, és átölelte Gyulát. Te vagy a legtökéletesebb férj! Soha nem hagynálak el
Gyula alig tudja elhinni, hogy ez igaz. Hangulata is rossz
Anna huszonöt évig él házasságban, s mindezen évek alatt mindig vonzó marad a férfiak számára. Még kamaszkorában is ő volt az egyik legkapósabb lány.
De még a gyerekkorában is! Az iskolában szinte az összes fiú udvarolt Annának. Pedig nem volt klasszikus szépség.
Anna nem vált el a férjétől, bár az elég különös embernek számított.
Nem, Anna végig kitartott István mellett, egészen addig, amíg István el nem ment. Lányukat, Noémít, felnevelték, férjhez adták. Noémi férje kivitte Olaszországba, most gyönyörű fényképeket küldenek onnan és hívják Annát is vendégségbe. Istvánnal végül sosem sikerült elutazniuk Talán Anna egyszer még elmegy. De Istvánnak már ennyi volt.
Anna férje autóbalesetben halt meg. Olyan értelmetlenül Aztán Annának azt mondták, valószínű, hirtelen lett rosszul vezetés közben. A szíve. Összezavarodott, elvesztette az uralmát az autó fölött.
Lehet, elájult? találgatta Anna.
Ezt már sosem tudjuk meg pontosan sóhajtott barátnője, a doktornő, Katalin. Többszörös sérülések, az orvosi jelentés szerint az élettel összeegyeztethetetlenek.
Anna teljesen sokkos állapotba kerül. A szervezési dolgokban Katalin segít neki.
Ő derít ki minden részletet az ismeretségi körén keresztül. Istvánt eltemetik, Anna pedig egyedül marad a nagy házban, amit egész életükben együtt építettek.
Két embernek nem is olyan nagy, főleg ha vendégek jönnek. De egy asszonynak, egy magányos nőnek már óriási, és nyomasztó is.
Egy ház az egy ház. Oda férfikéz kell időnként
Noémi hazajött elbúcsúzni az apjától. Annával beszélgetni kezdett arról, hogy el kellene adni a házat, venni inkább egy lakást, vagy akár kiköltözni Olaszországba hozzájuk.
Dehogy! vágta rá Anna. Nem ezért építettem ezt a házat, hogy eladjam! Meg aztán nekem nem kell az az Olaszországotok. Láttam már én azt
Anya!
Olyan naiv vagy, Noémikém! mosolyodott el Anna könnyek között. Csak tréfálok.
Ha csak tréfálsz, akkor talán még nincs minden veszve.
Az egész helyzet ellentmondásos. Ahogyan István is az volt egyik nap gondoskodó, szerető férj, a másikon zsémbes, mindenkibe beleköt. Képes volt minden idegszálát kicsavarni Annának, majd egy óra múlva bocsánatot kért. Anna nem vette túlzottan a lelkére ezeket, könnyedebb természet volt. Így éltek huszonöt évet! Elképesztő
Noémi is visszament hamar, férje sokat dolgozik, s a lány igyekezett tartani a családi fészket. Anna egyedül maradt.
De ismerte már magát úgyis csak ideiglenesen.
Így is lett. Fél évig gyászolta Istvánt, aztán, amint letörölte a könnyeit, észrevette, hogy körülötte szép kis rajongótábor gyűlt össze.
Anyukája is csodálkozott sokszor ennek a népszerűségnek:
Mégis, mit látnak benned? Csak úgy hullanak eléd a férfiak! Nem vagy valami szépség, vagy én nem látom?
Jaj, jó vagy te, anyám mosolygott Anna, miközben rúzsozta magát. A szépség mit sem ér. Egy nő legyen bájos és karizmatikus. Kell valami kis plusz
Menj már, mulatni, asszony! nevetett az anyja. Még vár a vőlegény, unni fogja a várakozást.
Majd jön másik! vont vállat Anna.
Eltelt azóta közel harminc év, és semmi sem változott. Más nők panaszkodnak, hogy negyven felett nincs kire feleségül menni, Anna viszont negyvenhat évesen két udvarló között is választhatott, ráadásul mindkettő rendes ember.
Anna szíve inkább László felé húzott. Egész vonzó férfi volt, okos is, jól lehetett vele beszélgetni, volt stílusa, intelligenciája. Szívesen lehetett vele társaságba járni.
De László főleg beszélgetni tudott szépen, Anna a fülével lett szerelmes, ám tapasztalatból tudta: ez a férfi nem való nagy ház mellé, nem neki való, legalábbis nem úgy.
A másik kérő, Gyula, egyszerű, erős ember volt. Karácsonykor le tudta inni a pincét, de mindent megcsinált két kézzel, minden a keze alól került ki. Igazi ezermester, aranykezű ember, halk szavú, mégis szilárd.
A feleségével ilyen férfi kedves, mint egy kis kölyökkutya, de ha kell, hegyeket mozdít érte. Anna viszont valamiért mégis kevésbé vonzódott Gyulához az a tipikus női logika.
Nem mondott nagy szavakat Gyula, józanul inkább szótlan volt. De ha kicsit ivott, akkor tudott viccelődni, mesélni, jó beszélgetőpartner lett.
Gyula, azt be kell vallani, szeretett inni, de másnaposan is helytállt mindig. Hideg vízzel leöblítette magát és dolgozott tovább. Annának ő kellett.
László megsértődött, hogy a szép beszédeivel elbukott, és elment.
Anna hozzáment Gyulához, Gyula pedig fülig boldog volt. Az esküvőn túl sokat ivott, de ezért jókat táncolt és énekelt.
Te aztán tudsz, Anna! mosolygott Katalin, a barátnője. Alig múlt el egy év István halála óta, és te már férjhez mentél. Más nők nap közben gyertyával keresnek maguknak férfit, neked meg csak ki kell lépni a házból és sorban állnak!
Na, mondjad csak: És mit látnak benned? Nem is vagy szép!
Á, ezt inkább kihagyom. De tény, hogy mindig gyanúsan nagy volt körülötted a sürgés-forgás.
Fogalmam sincs, Kati, mit látnak bennem. Beszélgess erről anyámmal!
Anna kacsintott, aztán ment táncolni Gyulával a férje épp felkérte. Anna táncolt és gondolatban elkergette az utolsó kételyeit is.
Kit érdekel, hogy Gyula egyszerű ember? Erős, ügyes kezű. Külsőre sem rossz. És nem baj, hogy inkább csendes legalább nem fecseg folyton.
Ha Lászlót választotta volna ugyan, szép szavakból nem lehet élni.
Néhány hónap alatt Gyula csodálatos kertté varázsolta Anna telkét. A felesleges fákat kivágta.
A földet elegyengette, virágágyásokat, filagóriát emelt. A házban is érezni lehetett a férfikéz erejét.
Igen, Anna jól választott. Nagyon is jól.
Közben Gyula dolgozott, pénzt keresett, mindig törekedett, hogy Annának kedvében járjon valami kis ajándékkal.
Anna összehasonlította a rövid házassági időszakot a korábbi huszonöt évvel, és őszintén sajnálta, hogy Gyulát nem ismerte meg előbb. Aranyember!
Tavasszal esténként grilleztek, a filagóriában vacsoráztak, ahol Gyula gyönyörű faasztalt, padokat készített.
Anna, ha jóllakott a flekkenből, hunyorgott, mint egy jóllakott macska. Gyula csak nézte őt, és mosolygott.
Na, mi van, Gyulám?
Semmise. Csak örülök.
Az első felesége mindig panaszkodott. Gyula már nem is hitte volna, hogy rátalál még ilyen csodálatos nőre.
Négy évig boldogok voltak, majd Gyula váratlanul panaszkodni kezdett fáradékony lett, fogyott, ha ivott, rosszul lett.
Gyula, orvoshoz kell mennünk! verte fel a házat Anna. Miért vársz? Baj van!
Dehogy, Annám! Majd elmúlik.
Középkorban vagyunk, mi lesz, ha nem múlik? Mitől félsz? Te is azok közé tartozol, akik félnek az orvostól?
Nem.
Gyula csak egy dologtól félt: ha súlyos a baja, Anna elhagyja. Nem fog ő egy beteg emberrel élni.
Gyula tudta, hogy Anna inkább praktikusságból ment hozzá, nem szerelemből. De ő igenis szerette Annát, mindennél jobban.
Úgy szeretett bele Annába, ahogy a boltban először meglátta, ahogy tanácstalanul keresgélt a táskájában. Az a tanácstalanság egyszerre volt megható és elragadó.
Szerette volna vállára venni, megvédeni örökre. Az anyja csak fújt rá:
Fiam, persze, hogy a te életed. De mit látsz ebben az asszonyban? Nem szép, nem fiatal, te viszont még most is jó kiállású vagy! Bármelyik fiatal lány hozzád menne!
Gyulának senki más nem kellett. De ha komoly baja van, kellhet-e még Annának?
Anna végül sehogyan sem tudta rábírni a férjét, hogy orvoshoz menjen. Egy szombati este volt, vendégségben Katalin és férje, Béla. Gyula és Béla a kertben söröztek, flekken sütöttek. Katalin bent, a konyhában szólt Annának:
Gyula mintha beteg lenne, vagy nem?
Én sem tudom! csattant fel Anna. Könyörgök neki, menjen el orvoshoz. Nem hallgat rám! Te orvos vagy, mit mondasz? Tényleg beteg?
Őszintén? Többet fogyott, sárgásabb a bőre is.
Jaj, Istenem! Katikám, kérlek, te beszélj rá, hátha rád hallgat!
Katalin hosszasan figyelte a barátnőjét.
Annácska te szereted őt? Emlékszem, mennyi kételyed volt
Anna összeszorította az ajkát, nem válaszolt.
De Katalin már nem tudott beszélni Gyulával a férfi elájult vacsora közben. Hívták a mentőt. Anna ment vele. Gyula nem tért magához. Anna fogta a férje kezét, imádkozott.
Majdnem azonnal megoperálták.
Májtumor.
Rák?! ijedezett Anna.
Várjuk a vizsgálat eredményét.
Jóindulatúnak bizonyult a daganat, bár már nagy volt, amikor műtétre került sor.
Az orvosok nagyjából mindent megtiltottak, a regeneráció hónapokig eltarthat, sőt, nem biztos, hogy teljesen rendbe jön már nem fiatal.
Gyula nagyon lehangolódik. Kórházban meglátogatja anyja.
Anna dolgozott, az anyja nap közben vitte, amit ehetett rövid volt az engedélyezett étellista.
Fiam, rád sem ismerek! mondja Gizella néni. A fejed fenn van, lehúzod magad. Nincs már rák! Örülj neki! Tessék, itt párolt hús.
Nem vagyok éhes.
De muszáj enned! Mi a baj? Anna legalább jön?
Jön egyelőre mormogja Gyula.
Ugyan! Attól félsz, hogy elhagy? Ugyan, ostobaság!
Dehogy. Már mindennek vége, még dolgozni sem szabad. Még ötven se vagyok, de már rokkant. Kinek kell rokkant ember?
Mi ez, jól elvagytok? kukkant be Anna. Szétkiabáljátok az egész osztályt! Jó napot, Gizella néni!
Én most hagylak benneteket. Szia, Anna. Szervusz, Gyula.
Mi történt?
Gyula anyja csak legyintett, elment. Anna kezet mosott, odament férje ágyához.
Na mit búsulsz még te, te nagy rokkant? Kezed-lábad ép, minden rendbe jön! Tudod, mit olvastam a májról?
Mit?
Olyan szerv, amelyik önmagát regenerálja. Ha ötvenegy százalék megmarad, minden helyrejön. Neked hatvan százalékod megvan. Csak idő kell neki!
De van nekem időm?
Tessék?
Az időm.
Gyula, mi bajod?! Valamit eltitkoltak előlem? Megkérted az orvosokat hallgassanak valamiről?
Nem. Nem arról van szó
Gyulát hazaengedik. Innentől kezdve jön a legrosszabb időszaka. Elég neki egy kicsit dolgoznia, máris kimerül, s ettől csüggedt.
Közelgett a születésnapja, ami most szomorúvá tette. Enni semmit, inni sem lehet. Szép kis ünnep!
Anna látszólag nem veszi észre, hogy Gyula gyorsan fárad, mosolyogva eszik vele együtt a diétás ételeket.
Annám szól végül ki. Mondd el, mi lesz most velünk?
Hogy érted? kérdezte Anna.
Hát nagyon lassan gyógyulok. Most elhagysz, ugye? Mondjad inkább most.
Miért hagynálak el? Nekem így is jó veled.
Azért volt jó, amíg mindent csináltam, dolgoztam. Most miben jó? Már én is csak szenvedek magammal.
Ugyan már! Na, húzd fel magad egy kicsit!
Próbálom! De miféle dolog az, hogy kétszer ácsorogtam a fészerben és elfáradtam, mint egy kutya.
Anna odament, hátulról átölelte. Fejét a vállára hajtotta.
Szeretlek én. És sosem hagylak el. Ne kapkodj a felépüléssel, minden menni fog.
Tényleg szeretsz?
Tényleg-tényleg.
Anna nem hagyja el Gyulát. Ő lassan, de gyógyul.
A jubileumot Anna szervezi, persze rövid ital nélkül, hogy Gyula ne érezze magát kívülállónak.
Pár barát átjön, üldögélnek a filagóriában, társasjátékoznak.
Szerencsés vagy ezzel a feleséggel, Gyula mondják a barátok elbúcsúzáskor.
Majd most úgyis lementek a kocsmába, és az egészségemre isztok, igaz? kacsint Gyula.
Nevetnek, lassan mindenki hazamegy. Este Anna és Gyula a verandán ülnek, nézik a csillagos eget. Boldogok. Gyula most először, hónapok óta kicsit jobban érzi magát.
Elhiszi, hogy gyógyulni fog. És hogy a felesége tényleg nem hagyja el. Gyula szorosabban átöleli Annát.
Na, mi van, Gyula?
Minden rendben mondja Gyula.
Végre! nevet fel Anna, és puszit ad az arcára.
Boldogok.
