Márton sokáig magában hordozta a bánatot, amiért oly sebesen döntött a válás mellett. Az okos férfiak az életük ünnepévé varázsolják a szeretőt, de ő házastársat csinált belőle.
Márton Péternek azon a napon is tovaszállt az emelkedett hangulata, amint leparkolta az autót, és belépett a régi bérház kapuján. Otthon ismét a megszokottság várta: papucs belép, felveszi; a vacsora illata, makulátlan tisztaság, virágok a vázában.
Ez mind nem érintette meg: a feleség otthon van, hát mi mást csinálna egész nap, egy idős asszony? Rétest süt, zoknit köt. Persze, túlzás de a lényeg nem változik.
Mária szokott módon, mosollyal jött elé:
Fáradt vagy? Rétest sütöttem káposztával és almával, ahogy szereted
Elhallgatott Márton nehéz tekintetétől. Házi nadrágot és blúzt viselt, haja kendő alatt a konyhában mindig kendőt kötött, régi szokásából, szakácsnőként dolgozott egész életében. Szemét kissé kihúzta, ajkán csillogó szájfény ez is szokás lett, amit Márton most ízléstelennek érzett. Miért festi ki magát öregkorában?
Talán nem kellett volna olyan durván, de odavetette:
Kencefice ebben a korban értelmetlen! Nem illik hozzád.
Mária ajka megremegett, nem szólt vissza, de nem is terített asztalt. Talán jobb is így. A rétes letakarva, tea elkészítve megoldja magának.
Fürdés és vacsora után Mártonból lassan visszakúszott a jóság és a nap emléke. Kedvenc frottírköpenyében leült a puha fotelba, amely mintha csak rá várt volna, s úgy tett, mintha olvasna. Eszébe jutott, mit mondott az új kolléganő:
Ön igazán jóképű, ráadásul érdekes férfi.
Márton ekkor 56 éves volt és a jogi osztályt vezette egy nagy cégnél. Alatta most egy friss diplomás fiú és három, negyvenes éveit taposó nő dolgozott. Egy munkatársnő szülési szabadságra ment, s a helyére jött az új valód magyar nevén , Emese.
Márton éppen vidéken volt, amikor felvették, s most látta először.
Behívta az irodájába, hogy bemutatkozzanak. Emesével együtt finom parfüm illata lebbent be, s a fiatalság üdesége. Kecses arcát szőke hullámos haj keretezte, a kék szeme határozottan csillogott. Zamatos ajkai, píros folt az arcán negyvenet sem adott volna neki, pedig harminc múlt.
Elvált volt, nyolcéves fia, Boldizsár anyja. Márton nem tudta, miért, de megnyugtatta a gondolat: Legalább jó lesz így.
Beszélgetés közben kissé flörtölt, mondván, hogy most ilyen öreg főnököt kapott. Emese szétpattogtatta a pilláit és olyan választ adott, ami Márton fejében motoszkált azóta is.
A feleség, aki az előző csipkelődésen már túl volt, kamillateával jelent meg a fotelnél, szokásos esti rituálé. Márton bosszúsan elhúzta a száját Mindig rosszkor.
Végül mégis kortyolt belőle. Hirtelen azon kapta magát, hogy éppen most vajon mit csinálhat Emese, az ifjú és csinos nő? Szíveben feltámadt egy régi, elfeledett érzés a féltékenység.
****
Emese munkából hazafelé boltba ment. Sajtot vett, kenyeret, magának kefirt vacsorára. Otthon közömbösen, mosolytalanul érkezett inkább rutinból ölelte meg rohanó fiát, Boldizsárt.
Az édesapa a loggián szerelte a hobbiasztalát, az édesanya vacsorát készített. Emese lerakta a vásárlást, azonnal bejelentette, hogy fáj a feje, ne zaklassák. Igazából szomorú volt.
Néhány éve, miután elvált Boldizsár apjától, nem tudott nőként kiteljesedni mindig csak átmeneti állomás volt valaki életében.
Az érdemes férfiak rendre nősnek bizonyultak, s csak könnyed viszonyt akartak.
Az utolsó, közös munkahelyen, szerelmesnek tűnt, két lángoló év. Még albérletet is fizetett neki (inkább saját kényelme végett), de amikor komolyra fordult volna, kerek-perec kijelentette, menni kell és ne csak tőle, a munkahelyről is.
Emese újra szüleivel és fiával élt. Az édesanya együtt érzett vele, az édesapa csak azt hajtogatta, a gyermek legalább az anyjával nőjön fel, ne csak a nagyszülőkkel.
Mária Márton felesége régóta látta, férje korválságon megy át. Megvan minden, de valami belül hiányzik. Félt bevallani magának, mi lehet az a fő. Próbált kedvében járni: főzött, amit csak szeretett, mindig ápolt volt, hallgatott, nem kereste a lélekbeszélgetést, bár vágyott rá.
Az unokával foglalta el magát, a kis kerttel; de Márton unatkozott, búskomor lett, egyre nehezebben viselte.
Talán ezért Márton és Emese viszonya azonnal fellángolt. Két héttel a munkába állása után meghívta ebédelni, munka után hazavitte autóval.
Megérintette a kezét Emese piros arccal fordult felé.
Ne menj még haza. Gyertek velem vidékre, a telkemre mondta rekedten Márton.
Emese bólintott, s a kocsi máris suhant a ház küszöbén túlra.
Pénteken mindig korábban végzett, de csak este kilenc után írta a feleségnek sms-ben: Holnap beszélünk.
Márton nem is sejtette, mennyire pontosan fejtette ki a közelgő, s valójában felesleges beszélgetés lényegét. Mária tudta, hogy 32 év házasság után nem lehet örök lángon égni.
De a férje olyan része volt, hogy elveszteni azt saját magát veszítené el, akárhogy morog, akárhogy férfiasan bolondozik, csak maradjon ott, abban a fotelben, vacsorázzon, lélegezzen mellette.
Mária keresett szavakat, amelyek megállíthatnák az életük széthullását, inkább a sajátját, s egész éjjel nem aludt.
Kétségbeesésében elővette a régi esküvői albumot, amelyben mindketten fiatalok és boldogok milyen szép volt akkor! Sokan szerették volna feleségül venni. Férje csak emlékezne erre! Úgy hitte, ha látja a boldogságuk képeit, talán megérti, hogy nem minden dobható el.
Vasárnap tért haza. Akkor Mária megértette: vége mindennek. Előtte egy másik Márton állt, tele adrenalinnal, se zavart, se szégyent. Ő változásokat akart, és elfogadta, el is tervezte. Keményen beszélt, apelláta nélkül.
Mária most már szabad válásra maga ad be kérelmet. A fia családjával átköltözik hozzá, minden törvényes lesz. A két szobás lakás, ahol a fiáék éltek, hivatalosan Mártoné öröklésből került hozzá. Családi játszmák.
A háromszobásba költöznek, így a fiatalok sem járnak rosszabbul, Máriának pedig lesz kihez fordulnia. Az autó természetesen Mártoné. A telket megtartja pihenésre.
Mária tudta, mennyire sajnálatra méltó, de nem tudta elfojtani a könnyeit. Már nem tudtok egyetlen értelmes mondatot sem mondani, sírt, és csak arra kérte, álljon meg, gondoljon vissza, legalább saját egészségére Ez csak felingerelte. Egészen közel ment, s vészjóslóan súgta:
Ne húzz bele engem az öregségedbe!
Talán botorság lenne azt állítani, hogy Emese szerelmes lett Mártonba, amikor rábólintott az első éjszaka után a házasság ajánlatra a telken.
Az asszonyi rang vonzotta, és jólesett a válasz, amit a régi szeretője nem adott meg.
Megunta már, hogy olyan lakásban él, ahol apja uralkodik a maga szigorával. Biztonságos jövő kellett neki ezt Márton biztosítani tudta. Nem a legrosszabb ismerte el.
Már hatvanhoz közel, de nem nézett ki nagypapának. Fitt volt, fiatalos. Osztályvezető jogász, okos, szívesen társalgó. Az ágyban gyöngédség, nem önzés. Jó volt, hogy nem kell albérlet, sem pénzhiány, nem voltak veszélyek. Mindössze a kora aggasztotta.
Egy év múltán Emese csalódni kezdett. Még életének java részét nőként akarta élni. Több kalandot, élményt nem évente egyet, nem tiszteletreméltó módon. Koncertek, aquapark, napozás pimasz fürdőruhában, barátnőkkel borozás.
Fiatalon, temperamentumával könnyedén összeégyeztette mindezt a családdal. Boldizsár sem akadályozta, pedig már ő lakott vele.
Márton viszont egyre fáradtabbnak tűnt. Az ügyeket villámgyorsan intézi, de otthon már csak egy fáradt ember, akinek csendre, békére van szüksége. Vendégek, színház, még a strand is jöhet, de csak módjával.
A hálószobát sem ellenezte, de azonnal aludni akart, akár este kilenckor.
S figyelni kellett az érzékeny gyomrára, ami sem a kolbászt, sem a bolti gyorsételeket nem bírta. A volt felesége elkényeztette, persze.
Néha nosztalgiázott az ő párolt főztjei után. Emese inkább fiának főzött, nem értette, hogyan fájhat valakitől oldala egy sertésfasírt után.
Nem tartott fejben gyógyszerlistát hisz felnőtt ember, vegye meg, szedje magától. Idővel egyre több ideje telt Márton nélkül.
Boldizsárral járta a várost, barátnőkkel találkozott. Meglepő módon a férfi kora mintha sürgette volna az élet örömeit.
Munkahelyet váltott, egy közjegyzőirodába került, mert etikátlan volt a házaspár, ezért nem dolgozhattak együtt. Megkönnyebbülés volt, hogy nem kellett egész nap hallgatnia a férfit, aki egyre inkább apját idézte.
Ami Emesében megmaradt, az a tisztelet volt Márton iránt. Vajon ez elég vagy kevés a boldogsághoz?
Közeledett Márton hatvanadik születésnapja, Emese nagy ünnepet akart, de a férfi csak egy kis, ismerős éttermet választott, ahol már sokszor járt életében. Látványosan unta, de ez a korban természetes. Emese nem törődött vele.
Munkatársak méltatták a jubilánst. Régi családi ismerősöket, akikkel Máriával is tartották a kapcsolatot, most nem hívhattak. A család messze, a döntését nem igen értette senki feleségül vette a fiatal lányt.
A fiától, ha úgy vesszük, elfordult. De hát nincs joga az apának szabadon dönteni az életéről?! Bár amikor ezt elhatározta, másképp képzelte.
Az első év Emesével mézeshetek volt. Szeretett vele mutatkozni, örült a kiadásoknak nem volt pazarló , barátnőinek, fitnesz ismereteinek. Kibírta a zajos koncerteket, őrült filmeket. Ennek bűvöletében Emesét és Boldizsárt is a lakásának tulajdonosaivá tette.
Majd ajándékozási szerződést íratott a volt feleségével közös telekrészére.
Emese a hátuk mögött Máriától is kérte a másik felet. Persze fenyegetőzött, hogy eladja a részt idegeneknek. Végül Márton pénzével Emese mindent magára íratott ott van folyó, erdő, jó a gyereknek. Nyáron Boldizsár és Emese szülei laktak ott. Egész jól, mert Márton nem kifejezetten szerette a fiatal felesége nagyhangú fiát nem nevelni akart, hanem szeretni, s nem fogadta be igazán.
A korábbi család megsértődött. Az eladott lakásukért kapott pénzből különváltak fia két szobát vett, Mária pedig garzonba költözött. Hogy élnek most, nem érdekelte Márton. Családi játszmák.
S most eljött a hatvanéves ünnep. Sokan kívánnak neki egészséget, boldogságot, szerelmet, de ő nem érez már régen örömöt. Az évek múlásával uralkodóvá vált az elégedetlenség.
Fiatal feleségét vitathatatlanul szerette. Csak nem tudott lépést tartani vele; a feleség nem hagyta magát idomítani. Mosolygott, élt a maga módján. Soha nem lépett túl a határon Márton érezte, mégis bosszantotta.
Ó, ha beletehetné Emesébe a volt felesége lelkét! Hogy odajönne a fotelhoz egy csésze kamillateával, betakarná, ha elbóbiskol, sőt, este suttognának a konyhában De Emese nem viselte el a hosszú beszélgetéseket, s az ágyban is unatkozni kezdett mellette. Márton ideges lett, ez csak rontott a helyzeten.
Márton magában őrzött egy el nem múló bánatot a sietség miatt. Az okos férfiak a szeretőt ünnepségként tartják, ő pedig asszonyt csinált belőle!
Emese, az ő temperamentumával, tíz évig még játékos marad, de negyven után is sokkal fiatalabb lesz ez a szakadék csak nő. Ha szerencséje van, egy pillanat alatt távozik majd az életből de ha nem?
Ezek a nem ünnepi gondolatok tompa fejfájással környékezték, szétverték a szívét. Emesét kereste szemével ott volt, táncolt. Szép volt, ragyogó szemeivel. Hát ez volna a boldogság reggelente mellette ébredni. Ajándékkosarak.
Kiment az étteremből, levegőre vágyott, hogy szűrje a bánatát. De a kollégák jöttek utána. Nem tudta, mit kezdjen a belső elviselhetetlenséggel, beült az első taxiba. Gyorsan hajtsanak mondta. Majd eldönti, merre tovább.
Oda vágyott, ahol csak ő számít. Ahová belép, s már várják. Ahol megbecsülik a vele töltött időt, és úgy lazíthat, hogy nem szégyellheti a gyengeségét, sőt, az öregségét.
Telefonált a fiának, majdnem könyörögve kérte az exfeleség új címét. Meghallgatta a megérdemelt sértettséget, de erősködött, hogy ez az élet és halál kérdése.
Elárulta, hogy ma nagy nap hatvanéves. A fiú kicsit megenyhült, de mondta, hogy anya talán nincs egyedül. Nincs ott férfi, csak barát.
Anya azt mondta, együtt jártak. Vicces nevű talán Kiflicsik?
Kiflicsik, javította Márton, féltékenyen. Tudta, szerelmes volt belé. Sokan kedvelték. Szép volt és merész.
Máriát hozzá készültek adni, de Márton végül elnyerte őt. Már régen történt, de mintha tegnap lett volna valósabb, mint az új élete Emesével.
A fiú kérdezte:
Miért kell neked, apa?
Mártont összerázta a régi megszólítás, rájött, hogy mennyire hiányzik mindegyikük. Bevallotta:
Nem tudom, fiam.
A fiú lediktálta a címet, a sofőr megállt, Márton kiszállt nem akart tanúk előtt beszélni Máriával. Majdnem kilencet ütött az óra, de Mária, mint bagoly, most is ébren van, ahogy régen.
Felcsengetett.
De nem Mária, hanem egy rekedt férfihang válaszolt. Azt mondta, hogy Mária elfoglalt.
Mi van vele?! Egészséges? aggódott Márton. A hang kilétet követelt.
Hiszen a férje vagyok! Te vagy talán Kiflicsik? kiáltott Márton.
A Úr kihangúzta, hogy a férj csak volt, így nincs joga zaklatni Máriát. Magyarázatot, hogy épp fürdik, nem tartotta fontosnak.
Mi az, az öreg szerelem nem rozsdás? csípősen kérdezte Márton, felkészülve a szócsatára, de Kiflicsik tömören válaszolt:
Nem, inkább ezüsttiszta lesz.
Az ajtót nem nyitották ki soha többé.
