– Hát, milyen beképzelt lett a mi Nati! Igaz, mondják, hogy a pénz elrontja az embereket! – Nem is értettem, miről van szó, és mivel bántottam meg a környezetemet Régen boldog házasságban éltem: férj, két gyerek. De egy nap minden összedőlt. Szerelmem munka után hazafelé ment, amikor baleset érte. Azt hittem, belehalok a fájdalomba, de anyám maradásra bírt – a gyerekeim miatt erősnek kellett maradnom. Összeszedtem magam, rengeteget dolgoztam, majd amikor a gyerekek felnőttek, külföldön kezdtem dolgozni. Nem volt semmilyen támaszom, nekem kellett talpra állítani őket. Először Lengyelországban, aztán Angliában találtam munkát – sok helyen megfordultam, mire tisztességesen keresni kezdtem. Mindig küldtem pénzt a gyerekeknek, később lakást is vettem nekik, magamnak pedig szépen felújítottam az otthonomat. Büszke voltam magamra. Már azt terveztem, örökre hazaköltözöm, de egy éve gyökeresen megváltozott az életem: megismertem egy férfit. Ő is magyar, de már húsz éve Angliában él. Beszélgetni kezdtünk, és éreztem, hogy lehet belőle valami. Viszont rengeteget vívódtam. Artúr nem akart hazaköltözni, én viszont vágytam haza. Nemrég hazajöttem: először a gyerekeimmel találkoztam, aztán a szüleimmel. Csak az apósomat és anyósomat nem tudtam meglátogatni, úgy el voltam havazva. Egy nap aztán eljött hozzám a barátnőm, aki elárulta: – Az anyósod nagyon meg van sértődve rád! – Ezt meg honnan tudod? – Hallottam, amikor egy ismerőssel vitatkozott. Azt mondta, beképzelt vagy, a pénz pedig elrontott téged. Meg azt is, hogy soha nem segítettél nekik anyagilag. Nagyon rosszul esett ezt hallani. Hiszen én magam neveltem fel két gyereket, értük dolgoztam mindent végig, és nem volt semmi, amit adott volna valaki. Nem maradt, hogy még az apósoméknak is adjak. Nekem is kellett valamennyi, érted? Eleinte már kedvem sem volt hozzájuk menni, de végül erőt vettem magamon. Bevásároltam, mentem látogatóba. Eleinte minden rendben volt, de nem hagytak nyugodni a hallottak, végül kiborultam: – Biztosan tudjátok, nekem sem volt könnyű ezekben az években. Csak a gyerekeim miatt küzdöttem, hiszen senkitől nem kaptam segítséget. – Mi is támasz nélkül maradtunk. Mindenkinek van gyereke, aki támogatja, mi viszont magunk vagyunk. Igazi árvák! Vissza kéne költöznöd, és nekünk segítened. Anyósom szavai nagyon rosszul estek, s el sem mertem mondani, hogy Angliában van párom. Szomorúan mentem haza. Most nem tudom, mit tegyek. Tényleg kötelességem lenne segíteni a néhai férjem szüleit? Már nem bírom tovább!

Hát, micsoda nagyképű lett a ti Réka lányotok! Igaz, mondják is, hogy a pénz megrontja az embereket! Nem értettem, miről beszélnek, és mivel bántottam meg másokat.

Régen példás házasságban éltem. Férjem és két gyermekem volt. Egy nap azonban minden széthullott: a férjem egy autóbalesetben vesztette életét munka után hazafelé tartva. Azt hittem, nem bírom túl ezt a fájdalmat, de édesanyám meggyőzött, hogy a gyerekekért muszáj talpon maradnom. Összeszedtem hát magam. Rengeteget dolgoztam, amikor pedig a fiaim felnőttek, külföldre mentem dolgozni. Fel kellett nevelnem őket semmilyen támogatást nem kaptam, és megállni a saját lábukon csak így tudtak.

Először Pozsonyban, majd Angliában kötöttem ki. Rengeteg munkát kipróbáltam, mire végre rendesen keresni kezdtem. Havonta küldtem nekik pénzt, idővel mindkettőnek lakást vettem, otthon pedig szépen felújítottam a lakást. Büszke voltam magamra. Már gondolkoztam a hazatérésen, amikor egy évvel ezelőtt minden megváltozott. Megismerkedtem egy férfival magyar származású, de húsz éve Angliában él. Beszélgetni kezdtünk, és éreztem, hogy talán lehetne köztünk valami.

Viszont nem tudtam szabadulni a kételyektől. Márton nem tudna Magyarországra költözni, én viszont vágytam haza. Néhány napja végül hazajöttem. Először a fiaimmal találkoztam, aztán a szüleimmel. Egyedül az apósomékat tudtam csak elhalasztani. Rengeteg dolgom volt, nem jutott rájuk idő. Egyszer azonban a barátnőm, Ibolya – aki eladónőként dolgozik -, meglátogatott, és elmesélte:

Az anyósod teljesen meg van bántva!

Honnan tudod?

Hallottam, amint egy ismerőssel beszélt. Azt mondta, hogy te milyen öntelt lettél, és a pénz elvette az eszedet. Azt is, hogy nekik sosem segítettél anyagilag.

Nagyon rosszul esett ezt hallani. Végig egyedül neveltem fel a gyerekeket, mindent értük tettem, magamnak is valamennyit meg kellett tartanom, értitek?

Ezek után már kedvem sem volt hozzájuk menni. Mégis összeszedtem magam, bevásároltam és átmentem. Eleinte minden rendben volt, de a beszélgetés folyamán nem tudtam szabadulni a hallottaktól. Végül kiböktem:

Értsétek meg, hogy nagyon nehéz volt nekem az elmúlt években. Mindent a gyerekeimért tettem, mert semmilyen támogatást nem kaptam sehonnan.

Mi is magunkra maradtunk. Mindenkinek vannak gyerekei, akik segítenek neki, mi meg itt vagyunk támogatás nélkül. Neked kötelességed lenne hazaköltözni és rólunk is gondoskodni.

Az anyósom szavai mélyen érintettek. El sem mertem mondani, hogy Angliában van partnerem. Szomorúan jöttem el tőlük. Most nem tudom, mit tegyek. Tényleg kötelességem lenne segíteni a néhai férjem szüleinek? Nagyon nehéz helyzet ez. Egy dolog biztos: a segítség gyakran elvárásként jelenik meg, de végül mindenkinek ki kell állni azért, ami benne van, és nem mások elvárásai szerint élni. Számomra ez életre szóló tanulság lett.