Hrabri muškarac skače u ledenu vodu Jezera Jarun kako bi spasio jelena s kantom zaglavljenom na glavi

Životinja je viđena kako pliva prema Jadranskom moru, blizu Rijeke, s limenom kantom boje na glavi, a šanse da stigne do obale činile su se sve tanje.

I tada se pojavio junak, niotkuda, baš kako to biva u snovima, i spasio dan. Dramatično spašavanje bilo je uhvaćeno na videu; gospodin Domagoj je uspavao srnu, stavio je u svoj stari kombi i odvezao je veterinaru. Tamo su joj dali antibiotike i lijekove protiv boli, prije nego što su je pustili natrag u šumu.

Domagoj je izabrao teži put, pa je počeo plivati prema obali držeći srnu uz sebe. Bilo je to naporno putovanje, ali Domagoj je ustrajao dok napokon nije stigao na kopno, gdje je srna bila toliko iscrpljena da nije mogla ustati. Domagoj ju je morao nositi sve do kuće sam, a kad je stigao, njegova mama Marica je bila presretna što ga vidi i to uz spašenu srnu!

Domagojeva snalažljivost spasila je život srni, i ubrzo je bila na sigurnom. Životinja je djelovala umorno, ali nije bila povrijeđena, tako da ju je Domagoj odveo do obližnje livade, gdje je mogla odmoriti.

Počeo je pjevušiti pjesmu “Tišina” od grupe Indexi, nadajući se da će smiriti srnu. Na čuđenje svih, uspjelo je srna je prestala besciljno plivati i dopustila Domagoju da je vodi do obale.

Kad su došli do suhog tla, dobri čovjek stavio joj je povodac i odveo je u šumu sigurno i mirno, gdje ne može praviti više šumu na moru.

Sretni smo što je srna spašena i nadamo se da više neće izazivati nevolje.

Rate article
Add a comment

;-) :| :x :twisted: :smile: :shock: :sad: :roll: :razz: :oops: :o :mrgreen: :lol: :idea: :grin: :evil: :cry: :cool: :arrow: :???: :?: :!:

one × two =

Hrabri muškarac skače u ledenu vodu Jezera Jarun kako bi spasio jelena s kantom zaglavljenom na glavi
A férjem szeretője gyönyörű volt. Ha férfi lennék, én is pont ilyet választanék. Ugye, ismerik azokat a nőket – akik pontosan tudják, mit érnek. Méltóságteljesen járnak, egyenesen és nyíltan néznek a világra, odafigyelnek, ha hallgatnak. Nincs bennük kapkodás, nem kell kivágott ruhában vagy fedetlen háttal kitűnniük, mert királynői nyugalommal, pánik nélkül uralják a teret. Én is őt választanám – teljes ellentétemként. Mert én? Örökké sietek, rákiabálok a gyerekekre, minden kiesik a kezemből, semmire nincs időm, bedőlök a munkába, a főnököm sosem elégedett. Örök farmer-pólós vagyok, mert egy ruha vagy blúz kivasalása maga a tortúra – utoljára nem is emlékszem, mikor vasaltam fodrokat. Szerencsére a modern szárítógép kisimít mindent, így a vasalóra már alig van szükség. A szerető viszont lenyűgöző: alakja, tartása, lábai, haja, szeme, arca – lélegzetelállító! Az is voltam, mióta megtudtam. Illetve megláttam. Egy munka miatt betértem egy belvárosi kávézóba, leültem, menüt kértem – és felemeltem a fejem. Nem, nem képzelődtem. Azonnal felismertem a férjemet – hátulról. És megláttam Őt is. Kezét az ő tenyerébe fogta, az ujjait csókolgatta. Pfuj, micsoda giccs, gondoltam, de be kellett valljam: a nő gyönyörű. Fura, égető érzés – mint mikor a sérülésnél egy pillanattal az óriási fájdalom előtt vagy, és minden leáll benned, csak vársz. Mégsem fájt. Ürességet éreztem. Semmit. A férjem időben hazajött, jó kedvűen, ahogy mindig. Ő mindig optimista, magabiztos, humoros. Most jó lett volna az én humorom is – de ehhez a helyzethez nem illett. Egész este kísértett, hogy megkérdezzem tőle: „Na, és milyen a szeretőd? Láttalak a Kávézó N.-ben, elismerem: pazar, egy ilyet én sem hagynék ki.” Szemrebbenés nélkül nézném végig, ahogy zavarba jön. Folytatnám: „Mi lesz most? Mutasd be a gyerekeknek? Tetszeni fog az új anyuka! Engem hova raksz? Vagy hozzánk költözik?” Persze, egy szót se mondtam. Férjem szokás szerint átkarolt ágyban, magához húzott, és már aludt is. Talán még nincs is köztük semmi, gondoltam, miközben a saját oldalamra húzódtam – és hangtalanul felnevettem. Mintha egy megcsalt nő gondolkozna, aki a szemével látja a bizonyítékot, de mindenkinek azt mondja: csak képzelődik. Talán tényleg nincs még semmi. Első fázis – szimpátia, sóhajok, egy hullámhossz… És ő aztán tényleg profi, még csak egy arcizom sem rezzen! Forgolódtam, álmatlanul, valami élénk virágokról és piros ruhás szeretőkről álmodtam. Nehezebb fejjel ébredtem, lassabban tettem a dolgom reggel, de összeszedtem a gyerekeket suliba, mint mindig. Folyton az járt az eszemben: most mit csináljak? Mit tesz általában egy magyar nő, ha rajtakapja a férjét a szeretőjével? Rákeressek a neten? A Google nem segített. Nekem sincsenek válaszaim. Próbáljak tovább élni? De hisz ezt csinálom! Minden ugyanúgy megy tovább. Férj időben hazaér, inget nem szagosít idegen parfüm, nincs rúzsnyom, gyerekek örökmozgók, vasárnapi mozi, minden a régi. Szex kétszer, néha háromszor, ha a részletekre is figyelek. Talán csak összetévesztettem azzal a nővel? Dehogy. Felhívtam ebédidőben, nem vette fel. Taxit hívtam, visszamentem ugyanabba a kávézóba. A férjem autója ott parkolt. Ő és a szerető együtt jöttek ki, együtt ültek be az autóba, együtt hajtottak el. Kifehéredtem, vizet kértem a taxistól, teátrálisan telefonáltam: „Hagyjuk azt a csomagot! Tovább nem várok, dolgozom!” Mintha számítana, mit gondol rólam egy taxi sofőr. Az a tudat, hogy férjnek szeretője van, mindent felforgat. Váljak? De hogyan tovább? Vagy tűrjek? Minek? Hogy miért? Eszembe jutott Annáék esete – baráti körünkből –, amikor a férjnek lett szeretője. Titkolta, taktikázott. Feleség úgyis rájött. Botrány lett. A férj még a bizonyítékok láttán is tagadott. Ügyes, mondta akkor az én férjem: „Én biztos nem hazudnék. Ha már ezt tettél, vállald a következményt. Ha a család fontos, szakíts a szeretővel. Ha nem, gondoskodj a családodról, de ne légy gyáva!” Akkor büszke voltam rá. Hát igen, kívülről könnyű okosnak lenni… Aztán, amikor egyszerre látod a feleséget és a szeretőt – hirtelen már nincs se bátorság, se határozottság. Odamentem az asztalukhoz a kávézóban, leültem. A szerető rám nézett – megértette. A férjem zavartan fészkelődött, szólásra nyitotta a száját. Intettem: „Nem az, amire gondolok, igaz? Tudják, nincs ebben semmi különös. Ilyen az élet. Most már találják ki, hogyan oldják meg. Gyerek, közös lakás, idős szülők. Okosak maguk – menni fog!” Lassan felálltam, az ajtó felé sétáltam. A kifogástalanul vasalt ruha igazán jól állt. Kár, hogy régóta nem vettem fel.