Nóri, vidd el őt! Nem bírom tovább! Már a gondolattól is rosszul vagyok, hogy hozzá kell érnem!
Lillát remegés rázta, karjában a kisbaba keservesen sírt.
Nóra átvette unokahúgát és csak bólintott.
Rendben. De ez a te döntésed, később nem lesz ebből probléma?
Nem, ugyan mi lenne? Vidd csak el, nem kell nekem!
A pici lány mindössze egy hónapja jött világra. Már a terhesség alatt is érezhető volt, hogy valami nincs rendben Lillával. Nóra a hangulatváltozásokat a késői várandósság számlájára írta. A nővére hét éve özvegyként élt. Nagyobb gyermekei már önálló életet éltek. Egy balatoni kiruccanás, egy futó kaland és a váratlan teherbe esés mindenkit meglepett, hiszen Lilla sosem volt igazán impulzív. Először úgy tűnt, örül a kisbabának, de később Nóra észrevette, hogy hol lázasan vásárol pici ruhákat és babakocsit keres, hol teljesen magába zárkózik napokra, mintha falat húzott volna maga köré.
A szülés előtt röviddel Lilla hirtelen megszakított minden kapcsolatot a családdal. Nem telefonált sem az édesanyjuknak, sem Nórának, sem a gyerekeinek. Nóra aggódva kezdte keresni, végül a szentesi kórházban találta meg, ahol le akart mondani a gyermekéről.
Lilla, mondd, mi történt? Miért?
Nem tudom. Nem érzek semmit. Olyan, mintha idegen volna.
Idegen? Hogy mondhatsz ilyet? Hisz a te gyereked!
Dehogy az enyém! Lilla az ablak felé fordult, kerülve húga tekintetét.
Nóra segítségül hívta az édesanyjukat is. Végül Lilla beadta a derekát, hazament a babával. Az öreg mama ragaszkodott hozzá, hogy az első időkben Lilla és a kisbaba költözzenek hozzá, hogy segítséget adjon. Valójában azonban mindenki próbált Lillára vigyázni. Lilla egy gép módjára ápolta a babát, de sosem volt vele többet, mint a feltétlenül szükséges. Az újszülöttnek a nevét is a nagymama adta, karján legtöbbször a nagynénje, Nóra ringatta.
Lilla, elviszem őt. Felnevelem, de tudod, egy idő után már engem fog anyának hívni!
Nem érdekel. Csak engem ne hívjon így.
Alig telt el egy hét, hivatalosan is Nóra lett a kislány gyámja. Lilla másik városba költözött.
A kis Panni élénk, csacsogó kislányként nőtt, hamar járt, hamar beszélt. Anyunak Nórát hívta.
Eltelt tizenkét év.
Anyu, ma három ötöst kaptam! Holnap pedig moziba megyünk az osztállyal! harsogta Panni, ahogy hazalépett.
Ő az?
Igen, Lilla, ő az. De kérlek
Szia! Panni vagyok, és te?
Az ajtóban egy nagyszemű, magas kislány állt, hol az asztalnál ülő nőre nézett, hol az anyjára, aki hófehéren állt az ablaknál.
Én Lilla vagyok. Az édesanyád, Panni.
Megkértelek, Lilla! fortyant fel Nóra, majd sietve a lányához lépett. Panni! Mindjárt elmagyarázok mindent!
Nem kell, anyu. Hallgassuk végig. Szóval Ön szerint Ön az anyukám. És akkor?
Azért jöttem, hogy magammal vigyelek. Hogy velem élj.
Miért?
Mert te vagy a lányom.
Nem, nem az Ön gyereke vagyok. Nekem egy anyukám van, ő itt áll. Másik nem kell! Önt most látom először és remélem utoljára! mondta Panni, majd kisietett.
Nóra megtört erővel huppant a székre.
Elégedett vagy most?
Még nem, de az leszek. Majd elérem, akár a bíróságon keresztül is.
Minek ez az egész? Hisz te mondtad le róla, nem akartad látni! Senki sem értette, miért. Most meg ennyi év után várod, hogy a nyakadba boruljon? Menj inkább most anyához, aztán beszélünk. Nekem most Pannihoz kell mennem.
Panni az unokahúgod! vágott vissza Lilla.
Nóra csak sóhajtott. Ahogy becsukta az ajtót, bement Pannihoz.
Pannikám
Várj, anyu, előbb hadd mondjak el valamit. Tudok mindent. Emlékszel, amikor tavaly nagyinál rendet raktunk? Akkor találtam rá a gyámsági papírokra. Először nagyon dühös voltam, hogy nem mondtatok semmit, aztán akartam találkozni vele, hogy megkérdezzem: miért? De utána rájöttem, hogy ez nem kell nekem. Te vagy az anyukám és csak te!
Panni, drága lányom! Nem engedlek el soha!
Én sem engedem el magamat! nevetett fel Panni, majd hozzátette Tudod, emlékszel az osztálytársamra, Benedekre? Az anyukája ügyvéd, családjogra szakosodott. Hívjuk fel!
No, azért, kislányom, ennyire ne siess a felnőttlétbe! Még azért én vagyok az anyuka. Nóra is elnevette magát, szorosan átölelte Pannit. Hívjuk, rendben.
Kezdődött a hosszú, idegőrlő huzavona, ám a bíróság végül változatlanul hagyta a helyzetet. Panni határozottan visszautasította, hogy az édesanyjával éljen.
A két nő a bíróság előtt állt.
Na végre, ennek is vége lett sóhajtott fel Nóra. És most mihez kezdesz?
Elmegyek innen, Nóra. Nem akarok árnyék lenni. Segíteni fogok, el ne utasítsd. Panninak már évekkel ezelőtt nyitottam számlát, a papírokat anyánknál hagytam.
Miért volt ez az egész, és miért hagytad akkor ott?
Nem volt semmi kapcsolat, Nóra, nem volt szerelem. Sötét park, késő esti óra
Nóra levegő után kapkodott.
És elhallgattad? Ennyi éven át magadban tartottad?
Nem tehettem mást. Mire felfogtam, hogy terhes vagyok, már késő lett. Panninak ne mondd el. Ez nem az ő élete, hanem az enyém. Remélem, egyszer megbocsát nekem.
Nóra átölelte a testvérét és mindketten Panniék felé néztek, ahol a kislány a nagymamával beszélgetett.
Néha a legszörnyűbb dolgokból születik a legszebb is. Nézd, milyen gyönyörű! törölte ki a könnyét Lilla, és Nóra hosszú évek után először látta a nővérén a mosolyt.
Az élet néha nehéz választás elé állít, de a szeretet és kitartás mindig utat mutat.
