Ez mind a te hibád! szorította össze az ajkát Margit, miközben nézte, hogyan mosogat Enikő. A másik szobában hároméves Kinga köhögött egyre hevesebben.
Ha odafigyeltél volna a gyerekre, ha korábban észreveszed, hogy köhög, és nem kezelsz mindenféle marhasággal
Úgy kezeltem, ahogy a gyerekorvos felírta próbált mentegetőzni Enikő.
Antibiotikumot kellett volna adnod! Most majd szúrhatod neki az injekciókat, igazi anyamadár vagy! Napjaink fiatal szülei, mondom én Semmit sem tudnak, semmi nem érdekli őket, a saját gyerekük sem. Bezzeg én mikor a férjedet neveltem
Enikő elzárta a csapot, gyorsan kisomfordált a konyhából, könnyeivel küszködve. Öt éve volt már így minden. Mindig ő volt a hibás. Buta, mindig rosszul dönt, és a legnagyobb hibája, hogy elhitte Bencének, hogy majd csak addig laknak itt, amíg nem lesz saját lakásuk.
Az a bizonyos majdani lakás csak egy gödör volt egy bérelt telek szélén. Azóta se mozdult előbbre az építkezés. Férje szerint miatta Enikő miatt , aki két gyereket is egymás után szült, ráadásul az ő beleegyezése nélkül.
Ha szóba merült az albérlet:
Nem fizetek idegeneknek a semmiért havonta! vágta rá mindig Bence.
Enikő csak sóhajtott.
Vegyünk inkább kis házat a CSOK-ból? próbálkozott, ott van a fő- meg a megyeszintű támogatás is
Mire elég az? Romhalmazra? Inkább építünk. Jön a nyár, és
Eljött a nyár, de az építkezés ugyanott állt. Enikő már nem akarta a pénzt beleölni. Hát így éltek boldogan.
Bence, fogsz kicsit Kingára vigyázni, amíg elhozom Botit az oviból?
Férje fáradt arccal vette le a cipőjét:
Mi van, ha felszökik a láza?
Fél óra az egész
Nem, ki van zárva. Ha történik vele valami?
Bence hajthatatlan. Enikő csendben felöltöztette a kislányt. Az ovi csak egy kilométerre volt, nem volt domb, ráadásul Kingának is jól jött a levegő.
Mondtam, hogy ma nem kellett volna Botit oviba vinni! Neked csak az kell, hogy megszabadulj a gyerekektől morogta Bence utána.
Ismét a hibás vagyok húzta el a száját Enikő magában.
Este, amíg a gyerekek a szobájukban játszottak, Enikő a laptopján dolgozott.
Dolgozol? hajolt be a szobába Bence. Mikor lesz vacsora?
Enikő lecsukta a gépet.
Megint albérleteket néztél? kérdezte Bence gyanakodva. Ne aggódj, nemsokára már saját házunk lesz, ez semmit sem jelent.
Enikő csak bólintott.
Anyu, nem épül a tornyom! És és ez is a te hibád! kiáltotta be az ajtóból Kinga, majd hangos sírásban tört ki.
Bizony, anyád mindig csak nyafog, nem segít neked a toronyépítésben sem bólogatott kajánul Bence.
Enikő nézte őket, és azt érezte, végleg betelt a pohár. Már a lánya szerint is csak akadály. Mindig és mindenért ő a hibás.
Másnap reggel nem vitte Botit óvodába. Margit mama egy szó nélkül nézte, ahogy Enikő összepakolja a gyerekeket reggeli után.
Megyünk a rendelőbe vetette oda szokásból.
Későn jöttek vissza fülészeti vizsgálatra hivatkoztak. A gyerekek izgatottan kuncogtak, sugdolóztak. Enikő viszont rendreintette őket.
Apa, tudod, hol voltunk ma? szaladt oda Kinga az apjához.
Hol?
Nem mondom meg válaszolta a kislány anyja szigorú pillantása után.
Ez meglepetés lesz, a szülinapodra vágta rá Boti komolyan.
De másnap Enikő eltűnt a gyerekekkel együtt.
Csak este hiányolták, mikor Bence hazaért.
Mama, mi lesz vacsorára?
Kérdezd meg a kis Enikédet. Elmentek már reggel a gyerekekkel, azóta se látom őket. Majd csinálok rántottát, ha már az asszonyod nem gondoskodik rólad.
Talán csak rendelőben vannak törte a fejét Bence, miközben a szobába ment. Minden tiszta és rendezett volt Enikő mindig rendben tartott mindent , de valami hiányzott. Leült a kanapéra, aztán rájött: nem volt ott Kinga egy méteres plüss macskája, ami mindig útban volt. Onnan a gyerek sosem vitte ki, rendelőbe sem viheti magával.
Bence felpattant, a szekrényhez sietett, és csak egy magányos télikabát lógott ott. Enikő többi holmija eltűnt. A gyerekek ruhái is, a játékokkal együtt.
Mama! Mama, Enikő elment! kiáltotta Bence még mindig hitetlenkedve. Margit mama legyintett:
Ugyan hova menne, az a szerencsétlen!
Nézd meg, mama, a szekrény üres, elvitte mindenét.
Meg a gyerekeket? Azonnal hívd fel! sápítozott Margit, már a rántottát is elfelejtve. Pár pillanat múlva már ketten álltak tanácstalanul a félig üres szekrény előtt, és Margit elkezdte szapulni a menye eszétlenségét, szerinte csak bolond nő hagyja ott a férjét, biztosan Enikő megkattant.
Bence hiába próbálta elérni a feleségét, a telefonja ki volt kapcsolva.
Mama, hogyhogy nem láttad, hogy viszi a cuccait? Nem egyetlen szatyor volt!
Én boltban voltam Megbolondult szegény. Meg kell keresni és elvenni tőle a gyerekeket.
Mégis hogyan? Te majd ülsz velük?
Persze hogy nem! Ott az óvoda.
És este? Meg hétvégén? Ha betegek lesznek?
Bérelsz egy bébiszittert.
Tudod te, mennyibe kerül egy bébiszitter?
Akkor menjenek intézetbe. Átmenetileg.
Bence a fejét fogta. A rántotta odaégett, közben kint besötétedett. Anyja és fia a konyhában ültek, tanácstalanul.
Mi nem volt jó neki? nyögte ki Bence. Így elmenni, szó nélkül? Talán talált valakit?
Kit érdekelne?
Hogy akar megélni? Úgysem dolgozik.
Mondtam én, a támogatást inkább az építkezésre kellett volna költeni. Most pápá lett minden pénzed, Enikővel együtt. Biztos vesz egy lyukat, aztán ül ott.
Visszajön, ne aggódj. Egy hét után csak visszajön majd, ha éhezik biztatta magát Bence.
És te csak úgy visszafogadnád? Nem, most mutasd meg neki, hogy te vagy az úr! Ha visszakúszik, küld el, kuncsorogjon csak, alázkodjon. És a gyerekeket vedd el tőle, hogy lássa, mennyire senki ő. Hát hogy képzeli, hogy így játszik az emberrel
Margit folytatta a szapulást, de Bence éhesen ment el lefeküdni. Meg volt Győződve róla, hogy pár nap, és Enikő visszajön, bocsánatot kér, és minden megy tovább. Keresni nem akarta.
De nem Enikő jött, hanem egy ajánlott levél, értesítéssel. Az állt benne, hogy Enikő hivatalosan beadta a válókeresetet.
Mama, azt írják, bíróságra kell mennem mutatta Bence.
Ne menj el! Nélküled nem is választhatnak el. Keresni próbáltad?
Nem.
Akkor keresd meg, győzd meg, jöjjön vissza! Különben pletykálni fognak! Én már azt mondtam a szomszédoknak, hogy Elküldtük Enikőt meg a gyerekeket pihenni, erre tessék Mindenki röhög majd rajtunk.
Majd visszajön
Ha már beadta a keresetet, nem jön vissza. Meg kell keresni. Vigyél neki virágot, kérj bocsánatot próbált Margit enyhülni.
Miért is kérjek bocsánatot? hördült fel Bence.
Azt majd ott helyben kitaláljátok.
Aztán teljesen véletlenül találkozott a volt feleségével. Éppen munkából tartott haza, Margit mama által diktált bevásárlólistával a kezében, amikor délután hat körül meglátta Enikőt a főtéren két gyerekkel, ahogy a parkban andalogtak, üdítőt ittak, nevettek. Enikő boldognak, gondtalannak tűnt. Esze ágában sem volt hazajönni üres hassal, lehajtott fejjel.
Most már még a gyerektartást is fizethetem futott át Bence fején.
Futni kellett, hogy utolérje őket a panelházuk bejáratánál.
Boti, Kinga, hogy vagytok? Hiányzott apának valamelyikötök?
De ahogy odalépett, a gyerekek rögtön Enikő mögé bújtak. A fiú Boti halkan megkérdezte:
Anya, ugye nem megyünk vissza a mamapapához?
Nem, persze hogy nem, kisfiam
Ellenem hangoltad a gyereket is? fakadt ki Bence. Szerinted így kell ezt? Ott hagytál, szó nélkül! Mi bajod volt? Mindent megadtam, mindened megvan. Most meg beadod a válópert! Talán már másik fickó van a láthatáron? Újabb nyakba akarsz ülni? Hálátlan vagy. Elveszem a gyerekeket, ezt vedd tudomásul!
Enikő csak mosolygott:
Várj, mindjárt lehozom a gyerekek cuccát is.
M-minek?
Hát, csak nem viszed őket plüssmacska nélkül, tudod, Kinga nem alszik el a pici nélkül.
Most szórakozol velem?! Na majd én megmutatom!
Lépett volna, de Enikő hátrébb húzódott. S már néhány szomszéd is odagyűlt.
Mutasd, hol laksz, bökött a bejárati ajtóra Bence. Enikő megrázta a fejét.
Inkább a bíróságon találkozunk, Bence.
Semmit sem kapsz tőlem! A lakás, a telek, a félbehagyott ház mind az én pénzemen van! Az nem a tiéd!
Enikő hosszan nézte volt férje grimaszos arcát, és már nem értette, öt évig hogy nem vette észre, milyen ember is ez valójában. Várta a változást, a csodát, de mindhiába
Hívjam a rendőrséget? kérdezte együttérzően Enikő új szomszédasszonya, egy negyvenes nő.
A rendőrség említésére Bence lehiggadt, majd csak annyit vetett oda:
Legalább boldogulj magad, ha már így döntöttél! Minden a te hibád!
Enikő felnevetett. Felszabadultan, könnyedén. Megölelte a gyerekeket és felmentek az új albérletbe. Igaz, még csak bérlemény volt, de öt év óta először érezte magát igazi háziasszonynak. Ő döntött, mi lesz vacsorára, mikor mennek sétálni, és mikor takarítanak. Munka is volt: már évek óta szabadúszó webdesigner volt, éjjelente dolgozott, amikor a gyerekek aludtak, mert tudta: az ő türelme sem tart örökké.
És jött a válás. Bence, anyja tanácsára, persze nem ment el a tárgyalásra. Elhalasztották párszor, aztán postán érkezett az értesítő: Enikő hivatalosan is elvált.
A fiú szülinapjára Bence nem jött el arra hivatkozott, hogy úgyis fizeti a gyerektartást.
Pár hónap múlva Enikő végre megvehette álmai kis két szobás lakását a város szélén, és odaköltözött a gyerekekkel.
Ismerősöktől hallotta, hogy exférje próbál új életet kezdeni, de valahogy mindig elmenekülnek a nők tőle.
Csak rémálmaiban hallja még néha a férje gúnyos hangját: Ez mind a te hibádAhogy telt az idő, Enikő otthonában lassan minden zug megtelt élettel: színes rajzok kerültek a falakra, a konyhaasztal közepére egy tarka futó, és a szekrényben ott sorakoztak a saját bögréik. Kinga büszkén mutatta a barátainak az új szobáját, Boti pedig végre nyugodtan invitálhatott át társakat játszani. Esténként Enikő a gyerekeivel együtt készítette a vacsorát, nevettek, meséltek, néha együtt sírtak. Egyik este, miután a gyerekek elaludtak, Enikő leült a teraszra volt ott egy régi karosszék, amit a lomtalanításból mentett meg , és először azon kapta magát, hogy már nem félt a jövőtől. Tudta, hogy küzdelmes lesz, de minden nap, amit önállónak, szabadnak és boldognak érzett, elűzött egy-egy régi, fájó emléket.
Már nem kereste senki bűnösét a hétköznapok apró zűrzavaraiban; ha elromlott valami, megoldották együtt; ha valami nem sikerült, nevettek rajta. A gyerekek ragaszkodása és szeretete minden reggel új reményt adott. Egy meleg nyári vasárnap reggelén, miközben Kingával palacsintát sütöttek, Boti bekiabált a szobából:
Anya, mi lesz ma a program?
Enikő elmosolyodott.
Mit szólnátok egy piknikhez a réten?
És majd én viszem a gyümölcsöt! kiáltotta Kinga, ugrálva örömében.
Enikő érezte, hogy ezúttal minden úgy alakul, ahogy azt ő, és csakis ő szeretné. Nem volt tökéletes az élete, de soha nem volt még ennyire az övé. És amikor este álomba merültek a gyerekeivel együtt, a rét illatával, a napfény emlékével a szívükben, Enikő tudta: minden, amit túlélt, ehhez a pillanathoz vezetett.
Egyszerű volt, de szabad és boldog és végre, hiba nélkül.
