Szerencse nélkül nincs boldogság – – Hogy vihetett el téged, te buta! Ki kellene most egy lányt, aki gyerekkel a derekán jön vissza?! Hogy neveled majd fel?! Ne számíts az én segítségemre! Felneveltelek, de a terhedet már nem hordozom! Takarodj a házamból, szedd össze a cuccaid, és soha többé ne lássalak! Marika lehajtott fejjel hallgatta a kiabálást. Az utolsó remény, hogy a nagynénje legalább addig engedi maradni, amíg munkát talál, szertefoszlott előtte. – Ha legalább élne anya… Az apját sosem ismerte, az anyja tizenöt éve meghalt, amikor egy ittas sofőr átgázolt rajta a zebrán. Az illetékesek intézetbe akarták vinni, amikor felbukkant egy távoli rokon — anyja harmad-unokatestvére, aki gondjába vette. Volt háza, rendes fizetése, így a papírok is rendben voltak. Egy alföldi kisváros szélén éltek, ahol a nyár tikkasztó, a tél pedig esős. A lány soha nem éhezett, rendesen öltözött, kicsi kora óta besegített a ház körül – vidéki porta, állatok mindig adtak munkát. Anyja szeretetét talán hiányolta, de kit érdekelt? Jól tanult, érettségi után pedagógia szakra felvételizett. Az egyetemi évek elröppentek, és most, diplomával a zsebében, hazatért a szülővárosba. Ezúttal azonban súlyos szívvel. – Menj el, ne is lássalak többet! – Nagynéni, legalább… – Mondtam már! A lány felkapta a bőröndjét, és kilépett a forró napra. Hogyan jutott idáig? Megalázva, elutasítva, alig látszó pocakkal – de elismerte a terhességét, nem tudott hazudni. Menedéket kellett találnia. Lesütött fejjel gyalogolt, gondolatai súlya alatt, amikor egy hang megállította: – Meginnál egy pohár vizet, kedveském? Egy erős asszony, úgy ötvenes lehetett, kutató szemmel nézett rá. – Gyere be, ha békével jössz. Egy korsó hideg vizet adott. Marika leült a padra, mohón kortyolt. – Maradhatok egy kicsit? Tikkasztó hőség… – Maradj csak. Honnan jöttél? Látom, hogy van csomagod. – Egyetemet végeztem, iskolában keresek állást. De nincs hol laknom… Nem tud valakit, aki kiadna egy szobát? A nő, Rodika, végigmérte. Tiszta, de szeme alatt árnyék. – Maradhatsz nálam. Nem kérek sokat, de időben fizess. Ha megfelel, megmutatom a szobát. Örült a társaságnak és a kis jövedelemnek ebben az elzárt városban. A picike szobában ágy, régi szekrény, asztal – pont elég. Ajándékkosarak A legjobb ruhaboltok A következő napokban Marika beköltözött, és munkába állt. Összebarátkozott Rodikával, besegített a házimunkában. Esténként szőlőlugas alatt teáztak, beszélgettek az életről. A terhesség szerencsésen haladt. A lány bevallotta történetét: János, az egyetemi szerelme, két tanárfiúgyermeke, elhagyta a hír hallatán. Marika a fiútól kapott pénzt félretette – jól jöhet még. – Jól tetted, hogy megtartottad, mormogta Rodika. Az ártatlan gyermek még örömet hoz neked. Februárban kezdődtek a fájások. Rodika bevitte a kórházba. Marika egészséges kisfiút szült – Illést. A női osztályon hallotta, hogy egy másik kicsi, egy lány, magára maradt, mert az anyja szülés után megszökött. – Ki adna enni neki? Nagyon gyenge, mondta a nővér. Marika magához vette, hófehér, apró baba. – Málna lesz a neved, súgta. Amikor kapitány György Dénes, a kislány apja megérkezett, minden megváltozott. Hazatérés napján kék és rózsaszín lufikkal feldíszített autó várta őket. A katona segített beszállni, két csomagot adott át: egy kéket és egy rózsaszínt. A város hónapokig beszélt az esküvőről, amin a kapitány, a lány jóságán meghatódva, feleségül kérte. Marika Illéssel a karjában, Málnát örökbefogadva lépett új életbe. Ki hitte volna, hogy egy forró nyári nap, egy korsó víz mindannyiuk sorsát megváltoztatja? Ilyen az élet – olyan lapokat fordít, amiket sosem láttál még.

Szerencse nélkül nincs boldogság

Hogy volt képes megtenni ezt veled, te ostoba lány! Ki fog most elfogadni egy gyerekkel az oldaladon? Hogy fogod felnevelni? Ne gondold, hogy én segítek majd! Én neveltelek fel, de a terhedet már nem viselem tovább! Takarodj a házamból, vidd a holmidat, ne is lássalak többet!

Boróka lehajtott fejjel hallgatta a kiabálást. Az utolsó reménye is elszállt, hogy a nagynénje legalább addig hagyja maradni, amíg állást talál.

Ha most anyám élne
Az apját soha nem ismerte, az édesanyja tizenöt éve halt meg, elütötte egy részeg autós a zebrán. Az akkori hatóságok árvaházba akarták küldeni, amikor hirtelen megjelent egy távoli rokon anyja harmadunokatestvére. Magához vette, háza volt, biztos fizetéssel, papírokkal rendben.

Egy alföldi kisváros szélén laktak, ahol nyáron forróság, télen ködös, nyirkos idő volt. Boróka sosem éhezett, mindig tisztességesen volt öltöztetve és már kiskorától munkára fogták ház, udvar, állatok, mindig akadt teendő. Talán az anyai szeretet hiányzott neki, de ki törődött ezzel?

Jól tanult. A gimnázium után a tanítóképző főiskolára került. A diákévek elszálltak, s már diplomával tért vissza a szülővárosába. Ám ezúttal a szíve is nehéz volt.

Menj most már, ne lássalak soha többé!
Nagynéném, Irmengárd, de hát legalább
Megmondtam!
Boróka felkapta a bőröndjét, és kilépett a hőségbe. Hogyan jutott ide? Megalázva, eltaszítva, a hasát alig láthatóan gömbölyödve de nem tudott hazudni, bevallotta terhességét.

Menned kellett menedéket találnia. Lehajtott fejjel, gondokba mélyedve baktatott az utcán, mikor egy asszony hangja megállította:
Vizet kérsz, kedvesem?

Egy ötvenes, erős testalkatú asszony nézte őt fürkésző szemekkel.
Gyere be, ha békével jöttél!
Hideg vizet nyújtott neki egy kancsóban. Boróka leült a padra, mohón ivott.

Maradhatok egy kicsit? Nagyon forró van odakint
Ülj csak le, galambom! Honnan jössz, hogy bőrönd is van nálad?
Tanítóképzőt végeztem, állást keresnék az iskolában. De nincs hol laknom Nem tudsz valakit, aki kiadna egy szobát?
Az asszony, akit Jolánnak hívtak, végigmérte. Tiszta, de fáradt arc.

Maradhatsz nálam. Nem kérek sokat, csak pontosan fizess. Ha megfelel, megmutatom a szobádat.
Jolán, aki örült a társaságnak és annak is, hogy végre pluszpénzhez jut a félreeső városban, egy ablakkal gyümölcsösre néző szobába vezette. Ágy, régi szekrény, asztal minden, ami csak kellhetett.

A következő napokban Boróka berendezkedett, és besegített a házimunkákban is. Jolánnal lassan összebarátkoztak, esténként szőlőlugas alatt ülve teáztak és beszélgettek az életről.

A terhessége rendben zajlott. Boróka elmesélte Jolánnak a történetét: a főiskolán megismert Áronról, a gazdag tanárházaspár fiáról, aki az első hírre elhagyta őt. A pénzt elfogadta, amit tőle kapott szükség lesz még rá.

Jól tetted, hogy megtartod. Egy ártatlan gyermek még boldogabbá teheti az életed morgott Jolán.

Februárban jöttek a fájások. Jolán vitte be a kórházba. Boróka egy egészséges kisfiúnak adott életet, akit Dánielnek nevezett el. A kórteremben az ápolók megsúgták: az egyik nő a szülés után elhagyta a csecsemőjét.

Ki etetné meg? Nagyon gyenge kérdezte a nővér.
Boróka a karjába vette. Törékeny, sápadt kis teremtés volt.
Hívjanak Lenkének suttogta.

Amikor kapitány Szalai Zoltán, a kislány apja megjelent, mindent megváltoztatott. A hazaengedés napján egy autó várta őket, rajta kék és rózsaszín léggömbökkel. A tiszt segített beszállni, két csomagot nyújtott át: egy kéket, egy rózsaszínt.

A város hónapokig suttogott az esküvőről, mely végül megszerveződött. Zoltán, akit meghatott Boróka jósága, megkérte a kezét. Boróka pedig Dániellel a karján, Lenkét örökbe fogadva, új életbe lépett.

Ki gondolta volna, hogy egy forró nyári nap, egy kancsó víz, így formálja át mindannyiuk sorsát? Ilyen az élet váratlan lapokat fordít elénk, amiket sosem ismertünk.