Hát ez meg micsoda dolog, Ilona? Nézz már ide, húzd végig az ujjad! Ez már nem is por, hanem filc. Itt akár krumplit is lehetne ültetni, esküszöm! csendült fel a vékony, átható hang, amely úgy vágott át a lakás csendjén, mint kés az érett görögdinnyén.
Ilona sóhajtott egy nagyot, becsukta a laptopját, és nehezen felemelkedett az asztaltól. Az óra este nyolcat mutatott, ő pedig alig félórája ért haza a könyvelőirodából, ahol egész nap próbált összehozni egy negyedéves kimutatást; a feje úgy zakatolt, mint a trafóház. Legkevésbé sem kívánt most kiselőadást hallgatni a tisztaságról, de az anyósa, Szabóné Róza, olyan asszony volt, akit nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Ott állt a nappali közepén, kezében egy porcelán kutyussal amit nemrég szedett le a polcról , és sértett igazságossággal nézett rá.
Róza néni, szombaton takarítottam. Nyitva az ablak, itt van a Nagykörút a szomszédban, pillanatok alatt tele van porral a lakás mentegetőzött Ilona, de tudta, hogy teljesen hiába.
Mindenkinek nyitva van az ablaka, drágám, de ilyen kosz csak a trehányaknál van vágta rá az anyós, miközben demonstratíve letörölte az ujját egy papírzsebkendővel, amit bizonyára előrelátóan hozott. Márton hazajön a munkából, fáradtan, éhesen, és micsoda látvány várja? Egy férfinak otthonra, rendre van szüksége, Ilona! A konyhában is ott árválkodik két bögre a mosogatóban. Kettő! Gondolom, reggeltől ott vannak.
Siettünk mondta halkan Ilona, miközben átment a konyhába, hogy vizet tegyen fel. Márton maga ivott kávét, igazán elmoshatta volna.
Az anyós sietett utána, a saját papucsaival azokat mindig hozta, nehogy idegenben járjon csoszogva a parkettán.
Férfi ember ne mosogasson! emelte fel a hangját Róza néni. Az a nő dolga. Hallottál már ilyet, hogy a család tűzhelyének őrizője? Te meg csak hajszolod magad a karrierrel, számolgatod a számokat, jelentéseket írsz A férjed meg gyűrött ingben jár. Láttam, mikor tegnap bejött hozzám az üres befőttes üvegekért. A gallérja nem ropog, az anyag megfakult, szégyen! Az emberek majd mit mondanak? Szegény Márton, mintha özvegy lenne, pedig él a felesége.
Ilona elővett egy kis zabkekszet a szekrényből, ügyelve, hogy ne csapja be az ajtót. Belül forrt a dühtől. Öt éve voltak házasok, és ez alatt az öt év alatt ezt hallgatta. Próbált megfelelni, keményített, főzött, mindennap főétel, leves, desszert. De a főkönyvelőként végzett munka mindent felemésztett. Márton, a férje sosem panaszkodott. Öt napig is elvolt a hűtőből szalámit szemezve, a port csak akkor vette észre, ha nagyítóval mutatták neki. Csak a mamája nem tudta ezt megemészteni.
Abban a pillanatban csapódott be az ajtó.
Megjöttem! szólt be vidáman Márton.
Fiam! Róza néni rögtön mosolyt erőltetett magára, futott ki az előszobába, útközben igazgatta a frizuráját. Hoztam neked káposztás pogácsát, tudom, mennyire szereted! Szegény Ilona mindig csak dolgozik… nincs ideje főzni.
Márton a konyhába lépett, megpuszilta anyját, adott feleségének is egy szájra puszit, majd leült, mintha teljesen ki lenne fáradva.
Nahát, anya, pogácsa, az most jöhet! Éhen vagyok. Ilona, van valami vacsora?
Ilona megállt a vízforralóval a kezében.
Most értem haza, Márton. Gondoltam, gyorsan csinálok tarhonyás húst. Van darált hús kiolvasztva.
Róza néni a szívéhez kapott.
Már megint tészta? Mártonkám, ezt hallod? Semmi leves, csak ez az egyhangú kaja. A férjednek moslékot adsz? Apádnak, Isten nyugtassa, minden nap főztem meleg levest, hát nem csoda, hogy sosem panaszkodott a gyomrára! De itt
Csüggedten bámult a kihűlt tűzhelyre.
Hagyjuk már, mama, sóhajtott Márton, miközben beleharapott a pogácsába. Ilona főz most valamit.
De hogyan hagyjam? pörgött fel újra Róza néni. Csak a jót akarom! Nézz magadra, lesoványodtál, sápadt vagy mindent az egyoldalú étel, a rendetlenség okoz. A nő dolga, hogy jó légkört teremtsen otthon. Nálatok meg? Por, mosatlan edény, tarhonya. Márton, a feleséged nem igazi háziasszony, hányszor mondtam!
Róza néni! mondta Ilona határozottan, és koppant az asztalon a vízforraló.
Csend lett. Róza néni meghökkenve nézett rá. Ilona általában minden sértést szó nélkül lenyelt.
Mi van, Róza néni? Az igazat nem lehet kimondani már? húzta fel az orrát.
Ilona végignézett a konyhán. A férjén, aki letargikusan rágcsálta a pogácsát, a magabiztos anyóson, a kiolvadt húsra, amely már levet engedett. Hirtelen mintha megvilágosodott volna.
Igaza van, mondta Ilona higgadtan. Borzalmas háziasszony vagyok! Nem keményítem az ingeket, nem főzök minden nap levest, nem törlöm le hetente a port a polcokról. De dolgozom, keresek pénzt, amelyből félreteszünk, hogy legyen új autónk, amivel Márton kivihet a telekre. De ez, persze, nem mentség…
Látod, már magad is beismered! ragyogott Róza néni. A beismerés az első lépés a javulás felé.
Én viszont nem akarok megjavulni, csóválta meg a fejét Ilona. Egyszerűen nincs rá energiám. De van egy ötletem. Róza néni, ha ennyire aggódik Mártonért, ha ön tudja, mire vágyik egy igazi férfi, ráadásul most ráér nyugdíjasként Vállalja át!
Mit vállaljak át? értetlenkedett az anyós.
A háztartást. Teljesen. Én mostantól csak aludni járok haza, fizetem a rezsimet és a lakáshitelem részét. Ön, mint tökéletes háziasszony, bemutatja a példát: főz, takarít, vasal. Hisz csak két villamosmegállóra lakik, kulcsa is van.
Márton abbahagyta a rágást és bámult a feleségére.
Ilona, te megőrültél?
Miért? mosolygott Ilona angyalian. Igaza van anyának. Te jobbat érdemelsz. Kísérlet: egy hónapig. Ha a végén azt mondod, jobb így, elmegyek háztartástanfolyamra vagy felmondok a munkahelyemen.
Róza néni pislogott; akármennyit tudott is kritizálni, az egész háztartás gondját viselni nem volt tervben. De nem akart meghátrálni: Tökéletesség volt a becsülete.
Megmutatom én! emelte fel büszkén a fejét. Lesz itt rend, Márton végre emberhez méltóan ehet! De ne zavarjatok, a konyha az én területem.
Teljes egészében Ilona teátrálisan kitárta karjait. Még a tűzhöz se megyek többé! Minden nap valahol máshol eszem.
Megbeszéltük! csattant Róza néni. Holnap reggel jövök, végre rendet rakok!
Az este furcsa feszültségben telt. Márton beszélni próbált a feleségével, de Ilona hátat fordított neki.
Aludj mondta, holnap kezdődik az új, boldog életed. Ropogós gallérral.
Másnap reggel Ilona már úton volt, mikor Róza néni, mint egy tábornok, bevonult a lakásba. Nagytakarítás: ablakmosás, függönymosás (szerinte szürke, pedig valójában bézs), minden kis lisztesdobozt átpakolt, a konyhai polcokat sorba rendezte.
Estére Ilona meg sem ismerte a saját lakását. Hypoillat, pirított hagyma. A konyhában az anyós kotyvasztott, piros fejjel, kötényben. Márton előtt óriási tál gőzölgő gulyásleves tejföllel, mellette fasírt, krumplipüré, franciasaláta, sőt, még szalonna is felszeletelve.
Na, itthon a dolgozó nő mormogta Róza néni háttal, moss kezet, ülj le, kapsz egy tányér levest! Három órát rotyogott a csontleves.
Köszönöm, már ettem az irodában mosolygott Ilona, majd továbbment a hálóba.
Ott döbbenten látta, hogy mindene átrendezve. Alsóneműk, eddig szépen elnézve, most színek szerint sorakoznak, az éjjeliszekrény üres; a kedvenc könyve eltűnt.
Ilona visszaballagott a nappaliba.
Róza néni, hol a könyvem? Az éjjeliszekrényen volt.
Az a limlom? Beraktam a szekrénybe, ne legyen rendetlenség! A nő dolga, hogy a szekrénye patyolattiszta legyen, akár egy gyógyszertár!
Ilona összeszorította a fogát, de emlékeztette magát: Kísérlet. Ki kell bírni.
Köszönöm a gondoskodást mondta, és elment átöltözni.
Az első héten a bőség kosarában ültek: Márton lelkesen ette a rántott húst, paprikás krumplit, friss kalácsot. Róza néni már délben jött, főzött, mosogatott, játszotta a házi tündért, este kilenc körül ment el.
Ilona köszönt, bezárkózott a szobájába olvasni vagy dolgozni. Hirtelen három szabad órája is akadt esténként. Nem kellett bevásárolnia, főznie, mosogatnia (az anyós kézzel mosott, mert a gép nem tisztít rendesen). Eljárt az uszodába, olvasott szakmai könyveket, vagy csak sétált a Városligetben.
Aztán a második hét közepén Márton lelkesedése apadni kezdett.
Ilona, suttogta egyik este sokáig lesz még ilyen aktív a mama?
Egy hónapig, drágám, úgy egyeztek meg. Miért? Nem örülsz? Ropog a gallér, gulyás van, álmaid menüje!
Jó, finom minden de hát túl sok belőle. Hazaérnék, ledőlnék a tévé elé, csöndben falatoznám. Ő meg ott ül, beszél a szomszéd Juliskáról, az árakról, begyűjtött minden témát. És még: Edd meg, fiam, Miért hagytad ott?, Megmasszírozzam a hátad? Olyan érzésem van, mint ha újra öt éves lennék.
Ennyi a kényelem ára nevetett Ilona a sötétben. De legalább nem moslékot eszel.
Meg még mindig elpakolja a dolgaimat. Tegnap kerestem a szerencsés zoknim, minden fiókot átkutattam. Erre kidobta, egy folt volt rajta. De hát az én zoknim!
Mondd meg neki. Hiszen mindent érted tesz.
Mondtam! Megsértődött: Megszakad a derekam, te pedig hálátlan vagy!
A harmadik hét végére maga Róza néni adta fel: a háromszobás lakásban egyedül takarítani, piacozni (mert “azt ott jobb, mint boltban”) és naponta kétféle meleg ételt főzni 65 évesen, ez már túl sok.
Ilona egy este hazajött, anyósát a kanapén fekve találta, a homlokán vizes kendő, a szobában valami gyógyszer szaga. Márton aggódó fejjel ült mellette.
Baj van? kérdezte Ilona.
Magas a vérnyomása szipogott Márton. Délután kocsonyát akart főzni, aztán térden mosta fel a padlót, mert “a felmosó csak szétkeni” Most itt tartunk.
Ó, Ilonka, sóhajtott Róza néni, csukott szemmel , a hátam, meg az a szív is kapkod.
Ilona csendben kikapta a táskájából a vérnyomásmérőt. Magas volt, de nem veszélyes, inkább csak kimerültség.
Maradjon otthon pár napig, pihenjen, Róza néni mondta Ilona, levéve róla a mandzsettát. Nem kell mindent túlerőltetni.
És ki eteti Mártont? kapta fel a fejét az anyós. Éhen marad!
Nem főzök, betartom az egyezséget.
Anya, hagyjuk már ezt! Márton majdnem könyörgött. Rendelünk pizzát! Vagy főzök virslit! Magadat kíméld!
Pizza sóhajtotta megvetően Róza néni, de már nem volt ereje vitázni. Rendeljetek de holnap jövök. Ott van a hűtőben a kelt tészta pogácsához.
Csakhogy másnap már nem tudott felkelni: becsípődött a dereka. Telefonált, hogy egész nap csak fekszik.
Márton szemmel láthatóan megkönnyebbült, nem is titkolta. Este pizzát rendeltek, kinyitottak egy üveg Egri Bikavért, és élvezték a csendet végre nem volt a lakásban nadrágos generális.
Ilona, fejezzük be ezt a kísérletet mondta Márton, miközben mártotta a pizzába a mártást. Tényleg. Többet nem bírom. Szeretem a mamát, de távolról. Járjon hozzánk vasárnap, ahogy eddig. Inkább eszem tarhonyát megint minden nap, csak ne pakoljanak a fejem felett, és ne magyarázzák, hogyan éljek.
És a rend? szűkítette össze a szemét Ilona. Mi lesz a ropogós gallérral?
Menj a gallérral! Veszek majd non iron inget. Rájöttem, igazad volt: ez kemény meló, ehhez még dolgozni is nem tudom, hogy csináltad eddig.
Ilona elmosolyodott. Pont ezt akarta hallani.
Pár nappal később Róza néni is visszatért, hogy ellenőrizze a posztot. Belépett, látta a pizzás dobozt, a mosatlan bögrét, de már nem szólt.
Leült a konyhaasztalhoz, elgondolkodva.
Ilona, szólt a menye belépésekor. Lefeküdtem, gondolkodtam nehéz ez.
Mi, Róza néni?
Minden. Nagy a lakás, a padlót kézzel fáj a derekam. Meg Márton egy rendetlen. Most vettem csak észre. Jön, dobálja a zoknit, morzsát hagy. Lépten-nyomon utána pakoltam. Szóltam, durcás lett.
De hát férfi mondta Ilona, egy kis iróniával, visszacsatolva a régi mondatokra. Neki otthon kell a rend.
Otthon ide vagy oda, de azért legyen esze! méltatlankodott az anyós szokatlan vehemenciával. Én három órát göngyöltem neki töltött káposztát, mégis az orrát húzta: túl kemény a levél. Mondom: Csináld magad! Mire ő: Anya, ne zsörtölődj már. Kész, hát nem hallatlan?
Ilona alig bírta ki nevetés nélkül. Az anyós ideálja szembesült a valósággal: alkalmazott lett a fia házában.
Róza néni, leült Ilona vele szembe, kezét az anyóséra tette. Ön kiváló háziasszony, komolyan. Nekem ez úgy sem menne és nem is akarom igazán. De nekünk, Mártonttal ilyen életünk van. Mindketten dolgozunk, mindketten fáradtak vagyunk. Nálunk néha koszos, néha tésztát főzünk, de így boldogok vagyunk. Ha igazi gulyáslevest, tökéletes rendet szeretnénk, majd átmegyünk önhöz. Szabad lesz?
Róza néni néhány másodpercig hallgatott, a takarításban megkeményedett kezét nézegette.
Jól van sóhajtott végül. De előtte szóljatok nekem is megvannak a sorozataim, meg a palánták! Egyébként is, mennék már a fürdőbe, a szanatóriumba. Fáradt vagyok. A Márton ingeit pedig kivasaltam; ott lógnak a szekrényben. De a következőket vasalja ki maga vagy te vagy járjon gyűrötten, nekem mindegy. Az egészségem fontosabb.
A teáját megitta, megigazította a kardigánját.
Ja, és a könyvet visszaraktam az éjjeliszekrényre. Valami zagyva sci-fi, de a te dolgod.
Mikor Márton hazaért, csend volt. Ilona főzött pár virslit, az asztalon egy üveg zöldborsó várta.
Elment anyám? kérdezte, reménnyel a hangjában.
El, bólintott Ilona. Lemondta a szerepet. Kísérlet vége egészségi okokból.
Márton magához ölelte Ilonát, orrát a hajába fúrva.
Köszönöm, suttogta.
Mit, a virslit?
Hogy bölcs vagy. És hogy visszaadtad a nyugalmat. Szeretlek. Akkor is, ha rossz háziasszony vagy.
Nem vagyok rossz, mosolygott Ilona, csak modern. A virsli pedig prémium, jó minőségű!
Szabóné Róza nem hagyott fel tanácsaival alaptermészet, hát. De ha a polcon port talált, csak sokatmondóan felsóhajtott. Ha meg a női feladatokról kezdett volna beszélni, Ilona csak visszakérdezett: Róza néni, nem szeretne maradni egy hétig, segíteni? Épp üzleti útra megyek És az anyós rögtön eszébe jutotta, hogy ég a tej, éhes a macska, vagy kezdődik a sorozata és már sietett is.
A béke helyreállt a családban. A por ott maradt de nem zavart senkit. Mert nem a por számít, hanem hogy az emberek ne akadjanak egymás életébe.
