A barátaim sorra vásárolnak lakásokat és költik a pénzüket felújításokra, miközben a párom az összes megtakarítását elherdálta, hogy növelje a közös vagyonunkat – mindenki csinos feleséggel büszkélkedhet, nekem meg maradt egy buta asszony. Mindenki arról beszél, hogy milyen gondtalanul vesznek lakást az esküvő után, mert a vendégektől pénzt kaptak és a család is segít. Nálunk viszont a feleségem szülei csak annyit mondtak: ha ő húszévesen, diploma nélkül, “semmirekellő ingatlanügynökhöz” akar menni, akkor oldja meg magának a lakáskérdést. Kiröhögtek minket, engem pedig hazavittem a páromat a saját szüleimhez. A bátyám már ott lakik a várandós barátnőjével, elképesztően szűkös a hely. A szüleim jelezték, jobb lenne költözni, legalább albérletbe, de inkább spórolni akartam – hogy később hitelt vegyünk fel és saját lakásunk legyen. A párom is tudott erről, mégis úgy döntött, a megtakarításunkból inkább részvényeket vásárol, hogy majd jól megsokszorozzuk a pénzünket. Hát ezért? Hogy gyarapítsuk közös vagyonunkat? Édesanyám rosszul lett, mikor elmeséltem ezt neki. Szörnyen bántott a dolog, mert a részvényeink ára csakis csökken, eladni sem egyszerű – vagy veszteséggel szállunk ki, vagy kockáztatunk és reménykedünk valami csodás emelkedésben. És így járunk: míg minden barátom családos, lakásos ember lett, nekünk csak pár selejt részvényünk van! A feleségem most sír, bánja, hogy átverték – még fizetett is “tanácsadóknak”, hogy megtanítsák befektetni. Én pedig komolyan a váláson gondolkodom. Úgy érzem, nem elég erős a szerelmem, ha ezt nem tudom megbocsátani, csak a rengeteg pénz jár a fejemben, amit évekig gyűjtöttem – most pedig semmivé vált. Ha így nézem, a házasságunk már az elején sem működött, ez az egész helyzet csak újabb bizonyíték arra, hogy egy örök pechsorozatban vagyok, mert egy ostoba lánnyal kötöttem össze az életem.

A barátaim sorra vásárolják az új lakásokat, és sokat költenek a felújításokra, miközben a feleségem minden megtakarításunkat elpazarolta azzal a reménnyel, hogy majd növeljük a közös vagyonunkat.

Mindenkinek kedves felesége van, de én csak egy ostoba nőt kaptam társul.

Ő büszkélkedett mindenkinek, hogy az esküvőnk után gond nélkül veszünk majd lakást, hiszen a vendégek pénzt adnak, a család is besegít aztán a szülei közölték, hogy mivel ő erőltette, hogy jelentéktelen ingatlanoshoz menjen feleségül húszévesen, ráadásul diploma nélkül, oldjuk meg ketten a lakásproblémánkat. Tényleg kinevették a helyzetünket, így végül a feleségemet visszavittem a saját szüleim házába. Igazi családi játszma.

A bátyám már ott lakik, a várandós barátnőjével, így mindenhol zsúfoltság van. A szüleim finoman jelezték, hogy szép lenne, ha legalább albérletbe költöznénk, de én elhatároztam, hogy inkább tovább spórolok, felveszek egyszer majd lakáshitelt, és végre saját otthonunk lesz. A feleségem tudott a terveimről, mondta is, mennyire szeretne különköltözni aztán mit tett? Részvényeket vásárolt a megtakarításainkból!

Minek? Hogy megsokszorozzuk a pénzünket.

Anyám majdnem elájult, amikor ezt megtudta. Nekem is összeszorul a torkom, hisz ezeknek a részvényeknek a ára folyamatosan csökken, eladni sem egyszerű. Vagy azonnal veszteséggel adjuk el, vagy kockáztatunk, várunk, talán egyszer jobb lesz. Most így állunk: minden barátunknak családja, lakása, akár háza van nálunk meg csak a papírok! Részvények!

A feleségem sír, megbánta, hogy bedőlt azoknak az embereknek, akiket még meg is fizetett, hogy tanítsák, hol és mibe fektessen. Én meg csak a váláson gondolkodom. A szerelmem egyszerűen nem elég erős, ha ennyi sem tart össze, csak a fejemben jár, hány évig dolgoztam, kuporgattam a pénzt, és most a forintjaink mindenestül semmivé lettek.

Ha objektíven nézem, a házasságunk elejétől nem működött igazán, és ez a helyzet csak újabb bizonyíték rá, hogy sötét korszakban vergődöm, mert egy buta lányt vettem feleségül.

Az élet azonban megtanított arra, hogy a pénz elveszítheti az értékét, de a megbecsülés, az odafigyelés és a türelem sokkal értékesebb lehet. Ma már tudom, hogy minden nehézségben lehet tanulni, és a boldogság nem kizárólag a saját lakás kulcsán múlik. A legfontosabb, hogy egymással őszintén szembe merjünk nézni, és tanuljunk a hibáinkból.