Egész nap a négy fal között lustálkodsz – ezek után elhatároztam, hogy megbüntetem a férjemet Még az esküvőnk előtt sok barátnőmtől hallottam, hogy amikor egy férfi megházasodik, úgy tekinti a feleségére, mintha az a tulajdona lenne, és idővel kimutatja igazi arcát. Mint minden naiv fiatal nő, azt hittem, az én férjem más lesz. Az eljegyzés alatt mindig szeretettel bánt velem, egy rossz szava sem volt hozzám, attól félt, nehogy megbántson, mindent megtett, hogy boldog legyek mellette. De tévedtem – ahogy sok nő is. Valóban igaz, hogy amikor egy férfi megszerzi szíve hölgyét, megváltozik. Néhány hónappal a házasságkötésünk után a férjem durván kritizálni kezdte az anyukámat: Miért hívogat ennyit? Miért jön át minden héten? Meg akartam menteni a házasságomat, ezért szóltam anyukámnak, ne keresgessen, és csak titokban hívtam fel. De még ez sem volt elég. Teherbe estem, elveszítettem a munkámat, ráadásul veszélyeztetett várandósság miatt ágynyugalomra kényszerültem, így nem hosszabbították meg a szerződésem. A férjem emiatt azzal sértegetett: „Egész nap csak otthon vagy, és semmi hasznosat nem csinálsz.” Tűrtem, mert féltem, hogy elhagy – várandósan mit tehettem volna? Másfél évvel a kislányunk születése után elvárta, hogy páváskodva, teljes alázattal fogadjam minden nap, mikor hazaér a munkából: várjam az ajtóban, adjam a papucsát, legyen meleg étel az asztalon, minden kiszolgálva neki. A gyerek csak az én dolgom maradt, ő nem vett részt benne. Teljesen kimerültem. Végül összepakoltam, és a kislányommal visszaköltöztem anyukámhoz. Két hónapig nem beszéltem a férjemmel. Visszatértem a munkába, napról napra jobban éreztem magam. Egy nap aztán megjelent nálunk: teljesen lesoványodva és leharcolt ruhákban, térdre borulva kért bocsánatot. Én pedig megmondtam: ezentúl főznie és takarítania kell, ha visszamegyek hozzá. Beleegyezett, de kíváncsi voltam, tényleg megváltozik-e.

Képzeld, azt mondta nekem: Egész nap csak otthon ülsz, és semmit sem csinálsz. Na, ezek után eldöntöttem, hogy én is megadom neki, ami jár.

Még az esküvőnk előtt sokszor hallottam a barátnőimtől, hogy amikor egy férfi megnősül, onnantól rögtön úgy tekint a feleségére, mintha az a tulajdona lenne, és akkor mutatja meg az igazi arcát. Természetesen, akárcsak minden fiatal, naiv lány, én is hittem, hogy a férjem más. Még együttjárásunk alatt mindig gyengéd volt, soha egy rossz szót nem mondott nekem, attól tartott, hogy esetleg megbánt, és sosem akarta, hogy ne legyek mellette. Aztán persze kiderült, hogy ugyanúgy jártam, mint rengeteg más nő nálunk is. Tényleg igaz, hogy egy férfi sokszor megváltozik, amikor végre meghódít egy nőt.

Néhány hónap házasság után a férjem mindenféle kellemetlen dolgokat mondott az anyukámra is. Például, hogy minek hívogat ennyit, miért jön át minden héten egyszer? Gondoltam, na jó, inkább engedek, csak ne legyen veszekedés, így hát megkértem anyut, hogy most egy ideig ne keresgessen, én hívom majd, amikor tudom. Sajnos ez sem volt elég. Terhes lettem, ráadásul a munkámat is elveszítettem, mert veszélyeztetett terhes lettem, ezért nem hosszabbították meg a szerződésem. Ekkor kezdődött igazán. A férjem rendre nekem esett azzal, hogy:

Te bezzeg egész nap csak otthon vagy, nem csinálsz semmit. De persze némán tűrtem, hát mit csináljak, babát várok, ráadásul attól féltem, mihez kezdek, ha netán elhagy.

Másfél évvel azután, hogy megszületett a kislányunk, még rosszabb lett. A férjem már úgy viselkedett, mintha legalábbis egy király lenne, akit isszel kell körberajongani. Hazajött a munkából, nekem az ajtóban, papuccsal a kezemben kellett várnom, az asztalon pedig mindig meleg, finom ételt kellett elé tennem. A gyereket? Az teljesen az én felelősségem volt, ő ezzel nem is akart foglalkozni. Totálisan kikészültem. Még szerencse, hogy összeszedtem magam, gyorsan bedobáltam pár dolgot a bőröndbe, és a kislányommal átköltöztünk anyuékhoz.

A férjemmel két hónapig szóba sem álltam. Addig szépen rendeződött az életem: visszamentem dolgozni, és napról napra jobban néztem ki, éreztem, élem az életem. Egyszer csak megjelent nálunk a férjem. Sovány volt, kopott ruhában állt ott, és a küszöbön térden állva kért bocsánatot. Azt mondtam neki, hogy akkor jöhet csak vissza, ha elvégez egy főzőtanfolyamot! Ha majd hazamegyek, ő főz, sőt, a házimunkához is hozzá kell ragadnia. Azt mondta, beleegyezik. Hát, meglátjuk, mennyire tartja a szavát!