Ma este leültem a naplóm fölé, mert úgy érzem, muszáj kiírnom magamból mindazt, ami az utóbbi időszakban történt velem.
Mikor anyám megtudta, hogy férjnél vagyok, jó állásom van és saját lakásom Budapesten, szinte azonnal felkeresett, hogy kérjen tőlem anyagi támogatást.
Anyám mindig is rendkívül szigorú volt velem. Apám sokat utazott üzleti ügyekben, ő pedig egyedül nevelt. Apám szeretett engem, de minden hazatéréséből mindig egy halom ajándékkal jött haza. Anyám ezzel szemben sosem mutatta ki nyíltan a szeretetét. Egy nap aztán apám elment egy útra, és soha többé nem láttuk viszont.
Az iskolában sosem voltak barátaim. Úgy öltöztem, mint egy koldus: anyám egy elnyűtt, régi iskolaköpenyt talált valahol az utcán, azt adta rám. Mindig azt mondta: “Azt hordod, ami van, előbb rendet kell tennem az életemben, és pénz sincs, hogy vegyek neked bármit.” Így hát végig viseltem ezt a kopott ruhát egész ötödik osztályban.
Később a szomszédnőnk rám bízta a lánya régi egyenruháját, amikor az végzett iskolában. Én abban jártam egészen a gimiig. A cipő, amit hordtam, szintén valamilyen véletlen folytán került hozzám, és éveken át tartott, de végül, amikor már szorított, akkor sem tudtunk újat venni. Ennek ellenére kitűnő eredménnyel érettségiztem, és eldöntöttem, hogy közgazdaságtant tanulok tovább az egyetemen. Az egyetemi évek alatt is legtöbbször barátaim levetett ruháit hordtam, amit ők már meguntak.
Egy napon találkoztam Vincével, aki néhány évvel idősebb volt nálam, és szintén a közgázon végzett. Egyre többet jártunk együtt, és hamarosan bemutatott a szüleinek. Az első látogatásom alkalmával iszonyúan szégyelltem a már szétroncsolt, régi cipőmet. A lábam vizes volt, de Vince édesanyja úgy tett, mintha nem is látta volna. Másnap meghívott magukhoz, és átadott egy vadonatúj cipőt ajándékba.
Attól féltem, hogy Vince szülei nem fogadnak majd el, de nagyon hamar családtagként bántak velem. Mai napig nem értem, mivel érdemeltem ezt ki. Az esküvőnkre egy lakást ajándékoztak, és amikor lediplomáztam, az anyósom saját cégénél adott munkát. Ott tisztességes fizetést kaptam, így végre megengedhettem magamnak mindazt, amire szükségem volt. Soha nem fogok eleget hálát adni az Istennek, hogy ilyen szerencsével jártam végig az utam.
Még mindig élesen él bennem annak a pillanatnak az emléke, amikor anyám megtudta, hogy férjhez mentem, jó munkám van és saját lakásom. Rögtön felkeresett, hogy pénzt kérjen tőlem. A beszélgetést azonban meghallotta anyósom is, aki azonnal hazahívta Vincét és a fiunkat. Végül Vince elmondta anyámnak, hogy ne várjon többet tőlem. Azt is hozzátette, hálás, hogy ilyen feleséget kapott, de anyámnak nem szabad többé a házunkba jönnie.
Azóta anyám nem keresett, én pedig inkább a jövőbe tekintek, és izgatottan várom, mikor születik meg a kisbabánk.
