– Elegem van abból, hogy a férjed helyett gyereket pesztráljak! – jelentette ki a menyem, majd fogta a bőröndjét és leutazott a Balatonra Valentina Andrásné egy fia volt – rendes, dolgos, de a felesége, Marina, mindig furcsán viselkedett: hol főzni nem akart, hol takarítani nem volt hajlandó, aztán mostanában teljesen elszabadult a pokol. Tegnap este például ismét veszekedés kerekedett: – Kirill, én ezt nem bírom tovább! Felnőtt férfi vagy, mégis úgy viselkedsz, mint egy gyerek! – kiabálta Marina. Kirill zavartan hallgatott, hiszen semmi különöset nem kért, csak azt, hogy Marina adja oda neki a tiszta zoknit, vasalja ki az ingét, és emlékeztesse a rendelői papírra. – Anyukám mindig segített! – motyogta. – Akkor menj vissza anyádhoz! – csattant Marina. Másnap összecsomagolt: – Kirill, én levonulok egy hónapra, talán tovább is a Balatonra pihenni. – közölte nyugodtan. – Mi az, hogy tovább?! – Elegem van abból, hogy felnőtt férfit pesztráljak! Kirill tiltakozni próbált, de Marina már hívta is Valentina Andrásnét: – Valentina néni, ha a fia nem boldogul egyedül, legyen szíves lakjanak együtt egy kicsit! A tartalék kulcs a szőnyeg alatt. A meny elutazott, Kirill ott maradt a kiürült lakásban. Üres hűtő, kupi, szennyes zoknik, mosatlan edények, tanácstalanság a fejében. Pár nap múlva Kirill felhívta az anyját: – Anya, Marina bedilizett! Elment, és itt hagyott! Most mit csináljak? Valentina Andrásné felsóhajtott. Ismét gond volt a mennyel. – Megyek, Kirillkém, majd rendbe hozok mindent. Megérkezett, tele van szatyrokkal és az évtizedes gondoskodó anyai elszántságával: majd mindent megold! Ahogy belépett, a lakásban minden csupa rumli: hol a földön heverő ruhák, hol kupac mosatlan edény, hol szennyes a fürdőben. Akkor döbbent rá Valentina: a harmincéves fia tényleg nem tud az életben boldogulni. Mindig mindent ő csinált meg helyette. Így nevelt fel egy nagy gyereket. – Anya, mi lesz a vacsora? Hol vannak az ingeim? Mikor jön vissza Marina? – siránkozott Kirill. Valentina némán kezdett takarítani. De a fejében csak az járt: ezt én rontottam el… Évtizedekig óvta, minden nehézségtől. Most pedig még nő nélkül is elveszett, mint a huzat. Marina? Egyszerűen elfutott otthonról a nagy, tehetetlen gyerek elől – és ezt meg lehet érteni. Három napig élt ott nála Valentina, s minden különösen egyre jobban megértette: felnőttként gyereket nevelt. Reggel Kirill felkelt, s kezdte a nyafogást: “Anya, mi lesz a reggeli? Az ingem hol van? Van tiszta zokni?” Valentina csak hallgatott, főzött, mosott, vasalt – figyelt. Ezt nézzék: harmincéves férfi nem tudja bekapcsolni a mosógépet! Nem tudja, mennyibe kerül a kenyér! A teafőzést is elbénázza: vagy megégeti magát, vagy szétborítja a cukrot. – Anya, Marina teljesen kiborult! Korábban legalább úgy tett, mintha szeretne. Most viszont idegenként viselkedik! – panaszkodott Kirill esténként. – És te segítesz neki valaha? – kérdezte óvatosan Valentina. – Hogy segítsek?! Én dolgozom! Hazahozom a pénzt! Ez nem elég? – És itthon? – Itthon pihenni akarok, meg dolgozni. A többit a nő dolga! A legdurvább, hogy Valentina ekkor felismerte magában a saját mondatait, amiket megállás nélkül mondott Kirillnek: “Ne nyúlj hozzá – anya megcsinálja!” “Ne menj boltba – anya gyorsan elintézi!” “Te férfi vagy, más dolgod van!” És akkor ráébredt, mit teremtett. Minél többet figyelt, annál rémisztőbb lett az egész. Kirill hazaért – és ledőlt a kanapéra. Várta a vacsorát. Várta, hogy szórakoztassák. Várta, hogy kiszolgálják. Ha nem jelent meg automatikusan a vacsora, nyafogni kezdett: “Anya, mikor eszünk már?! Éhes vagyok!” Mint egy kisgyerek. Az egész Marina körüli beszélgetés volt a legkínosabb. – Folyton ideges, mindig morog. Lehet, el kéne mennie orvoshoz? Lehet, hormonproblémák? – Szerintem egyszerűen csak fáradt – tippelt az anyja. – Mitől? Mi ugyanannyit dolgozunk. A háztartás mégis a nő dolga! – Dolga?! – robbant ki Valentinából. – Ki mondta ezt neked?! Kirill megdöbbent. Az anyja még sosem kiabált vele. A negyedik este Valentina nem bírta tovább. Kirill a telefonját nyomkodta, közben sóhajtozott, hogy unatkozik Marina nélkül. A konyhában mosatlan edényhegy, a földön zokni, az ágy rendezetlen. – Anya, mi lesz a vacsora? – nyafogott. Valentina ott állt a tűzhely mellett, épp borscsot főzött. Mint mindig. Mint harminc éve. De akkor rájött: elég volt. – Kirill, beszélnünk kell! – Hallgatlak – mondta, le se vette a szemét a telefonról. – Tedd le a telefont és nézz rám! Valamiben olyan erő volt, hogy Kirill engedelmeskedett. – Fiam, tudod, miért ment el tőled Marina? – Csak idegileg kicsit összetört. Majd kipiheni magát, visszajön. – Nem jön vissza. – Mi az, hogy nem jön vissza?! – Elfáradt attól, hogy felnőtt gyerekként kell gondoskodnia rólad. Kirill ugrott a kanapéról. – Anya! Hát mi vagyok én, gyerek? Én dolgozom, pénzt hozok haza! – És? Itthon mi van? Lerokkant a kezed? Vakságot kaptál? Kirill elsápadt. – Hogy mondhatsz ilyet? Hát a fiad vagyok! – Azért mondom. – Valentina leült, remegett a keze. – Anya, te beteg vagy? – ijedten kérdezte Kirill. – Beteg vagyok, igen – keserűen nevetett Valentina. – Beteg vagyok a szeretettől. A vak anyai szeretettől. Azt hittem, óvlak, de csak egy önző embert neveltem! Egy harmincéves férfit, aki nő nélkül tehetetlen, és mindent elvár a világtól! – De hát… – Nincs de! Szerinted Marina a második anyád legyen? Mosson, főzzön, takarítson rád? Miért? – Azért, mert dolgozom… – Ő is dolgozik! És még itthon is helytáll! Te pedig csak heversz a kanapén, várod a kiszolgálást! Kirill szeme könnyes lett. – Anya, mindenki így él. – Nem mindenki! – kiáltott Valentina. – Normális férfiak segítenek a feleségüknek! Mosogatnak, főznek, gyereket nevelnek! Te azt sem tudod, hol a mosópor! Kirill arcát a tenyerébe temette. – Igaza van Marinának – mondta halkan Valentina. – Megunta, hogy az anyád legyen. És én is belefáradtam. – Anya, mit jelent ez? – Azt, hogy hazamegyek. Te pedig itt maradsz – egyedül. Próbálj végre felnőtt lenni! – Anya, ne menj el! Mit fogok csinálni egyedül? – Amit húsz éve kellett volna – válaszolta. – Megtanulsz élni. És elment. Kirill maradt a koszban, először életében tényleg teljesen magára hagyatva. Szembenézett a valósággal. Éjfélig ült a kanapén, korogva az éhségtől, a mosatlan edény bűzlött, a zoknik szanaszét. – A francba – morgott, és harminc év után először nekilátott a mosogatásnak. Béna lett, fájt a keze, de végül sikerült. Aztán rántottát próbált, először elégette. Másodjára ehető lett. Reggel rájött: igaza van az anyjának. Eltelt egy hét. Kirill minden nap tanulta a felnőtt életet: mosott, főzött, takarított, boltozott, naptárt vezetett, beosztotta az idejét. Kiderült: ez munka. Így megértette, milyen nehéz volt Marinának. – Szia, Marina? – hívta fel szombaton. – Igen? – jött a hűvös válasz. – Igazad volt. Úgy viselkedtem, mint egy nagy gyerek. Marina hallgatott. – Egy hete egyedül élek, és rájöttem, mennyire nehéz neked volt. Bocsáss meg. Hosszú csend. – Tudod, – mondta végül Marina –, az anyád tegnap felhívott. Bocsánatot kért, amiért így nevelt. Egy hónap múlva visszajött Marina. Kipucolt lakás, vacsorával fogadta a férje, virággal a kezében. – Isten hozott otthon – mondta Kirill. Valentina néni hetente csak telefonált, érdeklődött, de nem sürgette a találkozást. És egy este, amikor Kirill mosogatott, Marina teát főzött, megszólalt: – Tudod, tetszik ez az új életünk. – Nekem is – válaszolta Kirill, törölve a kezét. – Kár, hogy ilyen későn jöttünk el ide. – Legalább ideértünk – mosolygott Marina. És ez volt az igazság.

Elegem van abból, hogy a fiadat pátyolgassam közölte az anyós, majd fogta a bőröndjét, és elutazott a Balatonra.

Valika néni fiát, Gábort, mindenki rendes, dolgos embernek tartotta. Csak az volt a baj, hogy a feleség, Piroska, egy furcsa jószág lett. Egyszer nem akar főzni, másszor a takarítástól menekült, mostanában meg teljesen kiborult, mintha a szentírásból ugrott volna rá az őszinteség.

Előző este például tipikus veszekedés történt.

Gábor! mondta a szóban forgó feleség Nekem elegem van ebből! Felnőtt férfi vagy, viselkedj is úgy, ne mint egy ovis!

Gábor csak pislogott, teljesen elbizonytalanodott. Hiszen nem kért semmi extrát! Csak azt szerette volna, ha Piroska kiválaszt neki egy zoknit, kivasalja az inget, meg emlékezteti, hogy vinnie kell papírt a háziorvoshoz.

Anyám mindig segített mondta halkan, mint aki magát is meglepi.

Akkor menj haza anyádhoz! robbant ki Piroska.

Másnap reggel összecsomagolt.

Gábor, mondta higgadtan, én lemegyek a Balatonra. Legalább egy hónapra. Talán tovább.

Hogyhogy tovább?!

Hát úgy, hogy elegem van abból, hogy egy felnőtt férfit pesztráljak.

Gábor próbált tiltakozni, de Piroska már a telefont vette elő:

Haló, Valika néni? Itt Piroska. Ha maguk nélkül az urad nem tud megmaradni, költözzön be kicsit! Tartalék kulcs a lábtörlő alatt.

És már el is indult.

Gábor ott maradt egyedül, a lakásban, mely oly üres volt, hogy még a hűtő is kongott. Piszkos zoknik hevertek mindenhol, a mosogatóban torlaszban állt a csorba tányér.

Két nap múlva hívta anyját:

Mama, Piroska meghibbant! Balatonra ment, ki tudja meddig! Mit csináljak most?

Valika néni nagy levegőt vett, mint már oly sokszor ha menyével volt gond.

Jövök, Gabikám. Majd rendbe szedünk mindent.

Egy óra múlva már ott is volt, nála egy zsák Tesco-szerzemény és a jól ismert anyai elszántság: mindent én megoldok, mindent rendbe teszek.

Aztán belépett és felkiáltott.

Mindenütt rumli. A hálóban ruhakupac, a konyhában mosatlan hegy, a fürdőben szutykos alsónadrágok.

Valika néni rájött: a harminc éves fia tényleg nem tud élni. Egyáltalán.

Ő egész életében mindent elintézett. S a végeredmény? Egy életképtelen nagyfiú.

Mamaaa nyafogott Gábor Mi lesz vacsira? Hol vannak az ingeim? Mikor jön vissza Piroska?

Anyja szótlanul nekilátott takarítani. De fejében kattogott: mit műveltem én?

Egész életén át úgy féltette, mintha kristálypohár lenne. S a vége: férfi segédszemélyzet nélkül sehol.

Piroska egyszerűen elmenekült ettől a nagy, tehetetlen gyerekembertől.

Ki ne értené meg?

Három napig lakott Valika néni fiánál.

Minden reggel egy új meglepetés: Gábor felébred, és máris nyafogni kezd:

Mama, mi reggelire lesz? Hol az ingem? Tiszta zokni van?

Valika némán vasalt, főzött, takarított. Közben nézte a fiát.

El sem hinné az ember: harminc éves férfi nem tudja, hol kell indítani a mosógépet, mennyibe kerül a kifli vagy hogy kell rendesen teát főzni hol leforrázza magát, hol a cukrot szórja szét.

Mama panaszkodott esténként Piroska teljesen megvadult! Régen legalább tett úgy, mintha szeretne. Most meg idegenként viselkedik!

Te hogy viselkedsz? kérdezett óvatosan Valika néni.

Mint mindig! Semmi különöset nem kérek. Csak azt akarom, hogy feleség legyen, ne házisárkány!

Valika mélyen a fiára nézett. Jaj. Még mindig nem érti.

Gábor, segítesz valaha Piroskának?

Hogyhogy? tényleg meglepődött. Én dolgozom! Hazahozom a fizetést! Hát nem elég?

És itthon?

Hát itthon? Fáradtan hazaesem! Pihenni akarok! Ő meg csak követel: mosogassak, vegyek kenyeret. Ezek női dolgok!

Na most jön a legjobb: Valika néni magát hallja vissza fiában. Azokat a mondatokat, amit éveken át sulykolt:

Gáborka, ne piszkáld, majd anya elintézi! Ne menj boltba, anyád gyorsabb! Te fiú vagy, neked fontosabb dolgaid vannak!

Így aztán mi lett? Egy nagy, elkényeztetett ugrifüles.

Ahogy nézte-figyelte, egyre inkább szörnyülködött.

Gábor hazaér rögtön lehuppan a kanapéra, várja a vacsorát, a híreket, a programot.

Ha nem kapja meg magától, azonnal nyafog:

Mama, mikor eszünk már? Éhen halok!

Mint egy ötéves.

A legrosszabbak a Piroskáról szóló beszélgetések voltak.

Egyre hisztisebb mondta Gábor , mintha betegség lenne. Talán nőgyógyászhoz kéne? Vizsgálja meg a hormonokat!

Vagy csak fáradt már jegyezte meg anyja.

Mitől? Mindketten dolgozunk. De azért otthon mégis a nő dolga minden

Dolga?! robbant ki Valika néni. Ki mondta ezt neked, fiam?

Gábor ledöbbent, sosem hallotta anyját kiabálni.

Negyedik este Valika néni besokallt.

Gábor a kanapén heverészett, telefonját nyomogatta, időnként panaszkodott, milyen uncsi az élet Piroska nélkül. A konyhában mosatlan halom, zokni a padlón, ágy bevetetlen.

Mama könyörgött , mi lesz vacsira?

Valika a tűzhelynél állt, épp főzte a klasszikus magyar bablevest. Úgy, ahogy harminc éven át.

És hirtelen rájött: elég volt.

Gábor lekapcsolta a gázt , beszélgetnünk kell.

Hallgatlak mondta, szemét le sem véve a telefonról.

Tedd le a mobilod. Ide nézz.

Valami volt a hangban, s Gábor letette.

Fiam kezdte Valika néni halkan , értesz te egyáltalán, miért ment el Piroska?

Most csak túlpörgött. A nők elpiheni, majd hazajön.

Nem fog.

Mi az, hogy nem fog?!

Ez van. Megunta, hogy magától nagy gyereket pesztráljon.

Gábor felugrott:

Mama! Te jól vagy?! Milyen gyerek? Dolgozom, pénzt hozok!

És? egyenesedett ki Valika néni. Otthon kezed bír mozogni? Szemed lát a szennyesre?

Gábor elsápadt.

Hogy mondhatsz ilyet? A te fiad vagyok!

Pont ezért mondom! leült, a keze remegett.

Mama, beteg vagy? ijedten kérdezte.

Az hát nevetett keserűen. Anyai vakságban szenvedtem. Azt hittem, jót teszek, hogy mindent megóvlak De csak egy elkényeztetett önző felnőttet neveltem! Harminc évesen magad sem tudod hol az élethez tartozó dolgok, mert mindent magadnak jár azt hiszed, mindenki neked mustár!

De hát kezdte Gábor.

De semmi! vágta rá Valika. Szerinted Piroska második anyád? Mos, főz, takarít, miért?

Én dolgozom.

És ő is dolgozik! Ráadásul még a háztartás is! Te meg csak heversz és vársz!

Gábor szeme könnyes lett.

De hát mindenki így él

Nem mindenki! csattant fel anyja. Normális férfiak segítenek! Mosogatnak, főznek, gyereket nevelnek! Te meg azt sem tudod, hol van otthon a mosópor!

Gábor a kezébe temette az arcát.

Piroskának igaza van mondta Valika halkan. Belefáradt, hogy az anyád legyen. És én is.

Hogyhogy, mama?

Úgyhogy mondta, s elővette táskáját. Hazamegyek. Te pedig itt maradsz. Egyedül. Próbáld ki milyen felnőttnek lenni.

Mama! Hogy maradok egyedül?! Ki főz, pakol?

Te! kiáltotta. Te fogsz! Mint minden normális ember!

De én nem tudok!

Megtanulsz! Vagy örök életre magányos, infantilis pancser maradsz!

Felvette a kabátját.

Mama, ne hagyj itt! Mit csináljak egyedül?

Amit húsz éve kellett volna mondta. Önálló életet élni.

És elment.

Gábor ott maradt egyedül, a rendetlen lakásban, először az életében: teljes magányban.

Rá volt kényszerítve a valóságra.

Ott üldögélt a kanapén éjfélig.

Korgott a gyomra. Bűzlött a mosatlan. Zokni mindenhol.

A fene egye meg motyogta, és harminc év után először maga állt neki a mosogatásnak.

Ritka bénán ment, minden edény csúszott, a mosogatószer csípte a kezét. De megcsinálta.

Aztán rápróbált egy rántottára. Odakozmált. Újra próbálta, ehető lett.

Reggelre megértette: anyja nem gonosz.

Eltelt egy hét.

Minden nap tanulta, hogyan kell élni. Mosni, főzni, takarítani. Boltba menni, nézni az árakat, fejben szervezni a napját.

Mire rájött: ez is munka.

Ekkor értette meg, milyen lehetett Piroskának.

Szombat délután hívta:

Szia, Piroska! mondta.

Igen? válaszolt fagyosan.

Igazad van mondta rögtön. Úgy éltem, mint egy óvodás.

Piroska hallgatott.

Egy hete egyedül vagyok. Megértettem. Ne haragudj!

Sokáig csend. Aztán:

Tudod mondta végül , tegnap anyád is felhívott. Bocsánatot kért, amiért elrontott téged.

Piroska végül egy hónap múlva hazajött.

Tiszta lakás, férj, aki saját kezűleg főzött, virággal várta.

Isten hozott otthon mondta Gábor.

Valika néni innentől csak hetente telefonált. Érdeklődött, de sosem jött rájuk főzni vagy takarítani.

És egy este, mikor Gábor éppen mosogatta a vacsora utáni lábosokat, Piroska teát készített.

Tudod, tetszik így együtt élni mondta.

Nekem is válaszolta Gábor, törölgetve a kezét. Kár, hogy ilyen későn tanultam meg ezt.

De legalább megtanultad.

Mosolyogtak.

És igaz volt.