Takav je život – Page 223

Anyósom azt mondta, „csak két órára” hív segíteni a jubileumra, de feltétel nélküli engedelmességet várt el tőlem

Anyósom hívott fel egy szerdai délután: Gyere el hozzánk, segíts egy kicsit, tényleg csak két órára.

A brit macska szíve tompán dobogott a mellkasában, gondolatai szétszéledtek, lelke fájt. Mi történhetett, hogy a gazdája idegenekhez adta, miért hagyta őt el? Amikor Olgának a beköltözési buliján egy teljesen fekete brit kandúrt ajándékoztak, néhány percig teljesen sokkolta az eset… Szerény, használt egyszobás lakása, melyre alig tudott összekuporgatni, még nem volt berendezve. Más gondjai is akadtak, amik lekötötték figyelmét. És akkor megérkezett a cica… Kilábalt a sokkból, belenézett a kölyök borostyánszín szemébe, sóhajtott, elmosolyodott, és megkérdezte az ajándékozótól: – Kandúr vagy nőstény? – Kandúr! – Rendben, akkor te Barni leszel – mondta nevetve a kiscicának. Barni kinyitotta apró száját, és alázatosan nyávogott egyet… ***** Kiderült, hogy a brit macskák egészen kellemes társak. Már a harmadik év, hogy Olga és Barni együtt élnek, igazi lelki társakként. Sőt, az együtt töltött idő alatt kiderült: Barni érzékeny lélek, nagy szívvel. Örömmel fogadja gazdáját munka után, melegíti az álmában, együtt néznek filmeket odabújva, és takarításkor követi, mint egy árnyék. A macskával az élet színesebb lett. Jó érzés, ha valaki vár otthon, akivel lehet nevetni, szomorkodni – és ami a legfontosabb, megérti őt fél szóból. Minden jónak tűnt, de… Az utóbbi időben Olga észrevette, hogy fáj a jobb oldala. Először azt hitte, csak rosszul mozdult vagy meghúzta az izmait, aztán a zsíros ételeket okolta. Amikor a fájdalom erősödött, orvoshoz fordult. Amikor az orvos elmondta a diagnózist és a teendőket, Olga átírta sírással az egész estén, belefúrta arcát a párnába. Barni, érzékelve a gazdija bánatát, csendben mellé bújt, és dorombolásával próbálta megnyugtatni. A macska dorombolására Olga lassan elaludt. Reggel, elfogadva a helyzetét, eldöntötte, hogy nem szól a rokonainak a betegségéről, elkerülendő a sajnálkozó pillantásokat és a kényelmetlen segítési próbákat. Maradt benne egy kicsi remény, hogy az orvosok talán meggyógyítják. Javasoltak egy kezelést, amely javíthat az állapotán. Felmerült a kérdés: mi lesz Barnival? Mélyen legbelül, belenyugodva abba, hogy a betegsége akár tragikusan is végződhet, úgy döntött, új otthont és jó gazdát keres neki. Feltette a netre a hirdetést: fajtatiszta brit kandúr szerető kézbe elvihető. Aki először felhívta, megkérdezte, miért válik meg a felnőtt állattól – Olga, maga sem tudja miért, azt mondta, várandós lett, és a terhesség miatt macskaszőr allergiája lépett fel. Három nap múlva Barni, a hordozóban, minden felszerelésével új gazdáihoz költözött, Olga pedig kórházba vonult… Két nappal később felhívta az új tulajdonosokat Barniról érdeklődve, mire százszor is bocsánatot kérve azt mondták: a macska még aznap este megszökött, és azóta sem találják. Első gondolata volt, hogy vagy kiszökik a kórházból, és elindul megkeresni Barnit. Fel is kereste az ügyeletes nővért, hogy engedje ki, de ő szigorúan visszaküldte a kórterembe. A szomszéd asszony a kórteremben észrevéve Olga kavarodását, megkérdezte, mi történt. Olga keservesen elmondta mindent. – Várj még a bánattal, kislányom – mondta a sovány idős nő –, holnap jön ide egy budapesti neves orvos. Nekem is rossz a diagnózisom, a fiam – ő vállalkozó – értem aggódott, másik klinikára akart vinni, de én itt maradtam. Nem tudom, hogy rendezte, de sikerült elintéznie. Megkérem, hogy téged is nézzen meg, hátha mégsem olyan rossz a helyzet – mondta biztatóan, végigsimítva Olga vállán. **** Barni miután kijött a hordozóból, rájött, hogy idegen helyen van. Itt egy ismeretlen ember próbált megsimogatni… A cica idegei nem bírták tovább, tiszta szívből ráütött a kézre, és beszaladt a sötét sarokba. – Pál, inkább ne nyúlj hozzá, hagy szokja meg a helyzetet – szólt egy női hang, de ez nem volt a gazdája hangja. A brit macska szíve tompán dobogott, gondolatai szétszéledtek, lelke fájt. Mi történhetett, hogy a gazdája idegenekhez adta, miért hagyta el? Borostyánszínű szemeivel aggódva fürkészte a szobát. Ekkor meglátta a nyitott ablakot. Fekete villámként átfutott a szobán, kiugrott! Szerencsére csak a második emeleten voltak, az ablak alatt pedig ápolt gyep. Innen indult Barni vissza hazafelé… ***** A híres orvos Olga elé lépett, egy csinos, negyven körüli nő formájában. Bemutatkozott: Mária Pálné, figyelmesen áttanulmányozta a kezelési lapot, majd megkérte Olgát, hogy feküdjön oldalra. Sokat tapogatott, kopogtatott, kérdezte, hol fáj, milyen a fájdalom. Majd újra átnézte a lapokat. Végül további vizsgálatok következtek modern orvosi gépeken. Olga nem várt semmi jót. Visszatért a kórterembe, már ott feküdt a szomszédja. – Na, mit mondtak, kislányom? – kérdezte az asszony. – Még semmit, mondták, hogy benéznek később. – Értem. Nekem sajnos megerősítették a diagnózist – mondta szomorúan. – Nagyon sajnálom és köszönöm mindenért – válaszolta Olga, nem tudva, hogy lehet vigasztalni olyat, aki tudja, hogy nincs sok hátra. Fél óra múlva Mária Pálné más orvosokkal belépett a kórterembe. – Nos, Olga, jó hírem van! A betegsége szépen kezelhető. Már kijelöltem a terápiát, két hétig bent kell maradni, végigvinni a kezelést, és teljesen meggyógyul! – mosolyogva mondta. Miután az orvosok elmentek, szólalt meg a szomszéd: – Ez nagyszerű! Örülök, hogy még így a végén tehettem egy utolsó jó dolgot. Légy boldog, kislányom! ***** Barninak nem volt iránycsillaga, sőt nem is tudta, mi az. Ő csak hazafelé ment, ösztönösen. Az út hazafelé tele volt veszéllyel, kalanddal és komikussággal. Aki sosem élt utcán, az előző napok alatt szabályos ragadozóvá válik – kiélezett ösztönökkel és bátorsággal. Elkerülte a zajos utakat, futva, suhanva, néha repülve (legalábbis így érezte, mikor kutyák üldözték), villámgyorsan fára szökve – mindig hazafelé tartott… Egy nyugodt, kis kertben, ahova a forgalmas út elől menekült, szemtől szemben találkozott egy magabiztos, tapasztalt utcai kandúrral. Az alig nézett rá, rögtön felismerte Barniban az idegent. Hangos nyávogással támadt rá, Barni viszont, az arisztokrata helyett egy igazi túlélő lett – nem hátrált meg. A csata rövid volt. A helyi „kandúr vezér” futva rejtőzött a legközelebbi bokorban, csak egy kicsit szakadt fül maradt emlékül. Másképp nem is történhetett. Az idegen csak az erejét próbálgatta, Barni viszont hazafelé tart, semmi nem akadályozhatta. Az út hazafelé folytatódott. Felidézve távoli őseit, Barni megtanult fejfákon aludni, csak a legkényelmesebb villákra telepedve – ahogy a vadmacskák. Ó, Istenem, szégyen, de Barni megtanult a kukákból enni, sőt, ennivalót lopni a parkban etetett utcai macskáktól. Egyszer egy kutyafalka kergette. Egy gyenge fára üldözték, ugatva akarták elkapni, ugráltak, kaparták a fahéjat. Az emberek a hangzavarra összegyűltek, elűzték a kutyákat. Egy nő úgy döntött, magához veszi Barnit. Finom kolbásszal csalogatta. Az éhség és a rettegés elnyomta a félelmeit, leereszkedett, engedte, hogy megsimogassák, ölbe vegyék. Ám… Pár nap pihenés és táplálás után Barniba visszatért a vágy: haza akar menni. Később a nő után kisurrant a lépcsőházba, és az éppen kinyíló ajtón kiszaladt – folytatva útját hazafelé… ***** A kórházból kijövet Olga hazatért. Fejében visszhangzottak az idős asszony szavai: „Légy boldog, kislányom!” Természetesen őrülten örült, hogy a diagnózis nem igazolódott, gyógyult. De a szíve fájt – fájt Barnin. Már nem tudta elképzelni, milyen lesz üres lakásba belépni, ahol senki nem várja. Alig lépte át a lakása küszöbét, hívta azokat, akikhez Barni került – pontos címet kért. Kiérve hozzájuk elmesélték, hogy szökött el a macska, Olga elindult Barni nyomában. Mondták neki, teljesen lehetetlen, hogy két hét után megkerüljön, egy lakásbazárt macskának esélye sincs az utcán, ő viszont nem hitt ebben. Gyalg ment, bekukkantott minden udvarba, körbenézte a környéket, garázsokat, parkokat. Próbált macskamód gondolkodni – sosem járt Barni a szabadban. Hívta őt, nézett a pincék ablakain keresztül. Már hazafelé tartott, rájött: Barni eltűnt nyomtalanul. Lehetetlen, hogy e lakatlan városban eljusson hazáig, hová gyalog ő is két óra alatt ért vissza késésekkel. Saját udvarába szomorúan lépett be, könnycseppek gyűltek a szemébe, a lelke is fájt. Könnyes tekintettel látta, hogy az utca túloldalán egy fekete macska közeledik. „Egy fekete macska…” – villant át a fején. Megállt, és hitetlenkedve nézett. Aztán kitört belőle: „Barni!” A macska nem futott oda, már nem volt ereje, csak leült, szemét boldogan hunyorítva, s halkan megszólalt: „Hazajutottam!”

A cica szíve tompán vert a mellkasában, gondolatai ide-oda csapongtak, lelke sajgott. Mi történhetett

Uncategorized

A szigorú anya árnyékából – Varvara története: harmincöt évesen még mindig a kontrolláló édesanyja fogságában él, sosem volt párkapcsolata, visszahúzódó könyvelőként nem jut saját fizetéséhez, nincs önbizalma, és vidéki gyermekkora sem adott szeretetet, csak szigort. Amikor végre fellázad az anyagi kizsákmányolás ellen, szomszédja, Anna néni menedéket kínál neki vidéki házában. Ott, a szabadság új ízét megízlelve, megismeri Stefant, aki segít neki önmagára találni. Varvara kibontakozik, szerelmet és boldogságot talál, és végre saját életet él, nem szorongva többé anyja árnyékában – későn érkező, de igazi magyar boldogságtörténet.

Anyám árnyékában Harmincöt évesen Borbála csendes, visszahúzódó, sokak által elnyomottnak tartott nő volt.