Anyám árnyékában
Harmincöt évesen Borbála csendes, visszahúzódó, sokak által elnyomottnak tartott nő volt. Még sosem járt férfiakkal, pedig régóta dolgozott könyvelőként, már a főiskola elvégzése óta ugyanabban a budapesti irodában.
Nem igazán törődött magával; bő, kényelmetlen ruhákban járt, kissé telt volt, tekintete szomorú, a szája sarka lefittyedt. Anyja, Mária tizennyolc évesen hozta világra Borbálát, apjáról sosem beszélt, Borbála sosem ismerte őt. Gyermekkorát egy alföldi faluban töltötte a nagymamánál, ott végezte az általános iskolát, majd Budapesten élt tovább, amikor főiskolára került, és édesanyjával lakott.
Míg Borbála vidéken nőtt fel, Mária a fővárosban élvezte az életet: bulik, szórakozás, persze munka is. Férfiakat váltogatott, mindig figyelt a külsejére, de sosem foglalkozott igazán a lányával. Havonta vagy csak két havonta látogatott haza, hozott egy használt játékot, majd újra eltűnt. Nagymama szigorú volt, ezért Borbála sosem kapott sem tőle, sem anyjától valódi szeretetet és gyengédséget.
Még ma is egy lakásban él Máriával. Az ötvenen túli Mária karcsú, fiatalos, drága kozmetikumokat használ, jár szépségszalonba, néha randizikteljes ellentéte Borbálának.
Végre, egy hosszú munkanap után Borbála átadta a papírokat a kollégájának, aki helyettesíti a szabadság alatt, és elindult haza.
Na, újabb szabadság vár rám gondolta Borbála. A szabadság pénze már itt van a táskában. Kár, anyám úgyis el fogja venni tőlem. Megint itthon töltöm a szabadnapjaimat. Meguntam már ezt az egészet. Miért nem tudom átvállalni az irányítást az életem felett, nem vagyok már gyerek, de anyám mellett ragadtam. Mindig követeli a pénzemmég a fizetésemhez sem nyúlhatok magam. Reménytelen
Belépett az ajtón. Mária már az előszobában várta.
Végre itthon vagy! szólt Mária. Megkaptad a szabadságpénzedet? Add ide!
Persze, mindjárt odaadom, csak hadd vegyek le a kabátom válaszolta Borbála.
Majd lesz rá időd
Borbála kinyitotta a táskáját, keresni kezdte a pénztárcát.
Istenem, ilyen vén, rongyos táskával jársz, mint valami magyar nénike, nincs egy csepp szégyenérzeted? szúrta oda Mária.
Borbála elakadt, könnyei kicsordultak.
Van új táskára pénzem? Mindig mindent elveszel tőlem, szólt ki magából, maga is meglepődve, hogy mer feltartóztatni az anyját.
Nem csak a táskád öreges, te is slampos, lompos és kövér vagy. Fogd vissza magad és nézz ki végre valahogy gúnyolta tovább Mária. Szégyen veled mutatkozni.
Szégyen? kiáltott Borbála. Nem szégyen a pénzemet elvenni? Úgysem jársz velem sehova! már kiabált, majd hátat fordítva kiszaladt a lakásból.
A könnyei elhomályosították a szemét, lefelé futott a lépcsőkön, ki az utcára, leült egy padra a ház előtt és arcát a tenyerébe temette. Nem tudta, mennyi idő telt el, de nem sok, amikor megszólalt egy ismerős hang.
Borbika, hát te mit sírsz itt? emelte fel a fejét, és látta, hogy szomszédjuk, az idős Anna néni mellett áll. Anna leült mellé és megfogta Borbála kezét. Na, mi baj történt, tényleg ilyen rossz, hogy így sírsz?
Borbála nem bírta tovább, őszintén kiöntötte a lelkét Annának.
Anyám elvesz tőlem minden pénzt, ő drága kozmetikumokat meg ruhákat vásárol, én meg rongyokban járok. Rajtam van a hiba is, annyira gyenge vagyok, gyerekkoromtól kezdve sosem tudtam ellentmondani sem nagymamának, sem anyának. Anyám hatalmas és kegyetlen Anna néni csak csóválta a fejét, Borbálának azonban egy pillanatra bűntudata támadt.
Hát ennyire panaszkodom az anyámra. Azt hiszi majd, hogy pletykás vagyok de hogy szerencsétlen, az biztos.
Anna régóta ismerte Máriát, sosem becsülte, Borbálát viszont mindig sajnálta. Tudta, milyen nehéz élete van egy uralkodó anyával.
Hagyjad már, Borbika, ne sajnáld magad, felnőtt nő vagy, már rég magadról kéne gondoskodnod!
Miféle nő vagyok én, Anna néni? Sose szeretett senki! Nekem senki nem kell
Figyelj csak, azonnal menj el anyádtól mondta határozottan Anna néni, Borbála ijedten nézett rá.
Hova mennék? Ebből a kis fizetésből nem tudnék lakást bérelni. Anyám is ordítani fog, neki át kéne adnom a pénzt, csak most kiborultam, amikor letámadt ezért szaladtam ki.
Ne aggódj anyádért, meglesz ő magától, mindig van pénze. Inkább gondolj magadra. Kijár neked egy kis szabadság! Gyere ki hozzám vidékre, van egy kis házam Újlengyel mellett, a férjem, Isten nyugosztalja, még saját kezével építette, akkor azt hittük, örökké élünk. Most, hogy szabadságon vagy, élvezd a nyarat nálam. Nem kérek érte egy fillért sem.
Anna néni, tényleg nem zavar, ha odaadod a kulcsot?
Ugyan, Borbika, hát ismerlek én régóta. Ülj le, mindjárt hozom a kulcsot, az elérhetőségem és a címem.
Borbála elvonatozott a Keletiből, jegyet váltott, aztán csendben nézte az ablakból az embereket és a elsuhanó tájat. Még sosem hagyta el Budapestet, csak a munkán és az otthonon kívül nem volt élete. Megnyugodva nézte a kilátást, eljutott a megállóig, leszállt, pár perc alatt átért a telken levő kis házhoz, kinyitotta a lakatot és belépett.
A csend szinte zúgott körülötte, leült a régi karosszékbe.
Micsoda béke, milyen jó egyedül, ez a szabadság és nyugalom teljesen ismeretlen nekem gondolta.
Anyja nem főnökösködött felette, nem gúnyolódott. Látta az asztalon a tévé távirányítóját, bekapcsolta a tévét. Egy talkshow ment, ilyet sosem nézhetett otthon, anyja mindig átkapcsolta a saját kedvenceire, nem törődve a lányával.
Te is olyan unalmas vagy, mint a műsoraid nevetett rajta otthon Mária, és sosem engedte ellentmondani, azonnal gúnyolódott is.
Borbála sosem szólt vissza, inkább lehajtotta a fejét, amikor anyja sértegette. Fel sem merült benne, hogy visszavágjon.
Nézelődött a házban, bekapcsolta a hűtőt, elpakolta a csomag pörköltet, sajtot, joghurtot, amit a pályaudvar melletti boltban vásárolt.
Megfőzte az ebédet, jóllakott és végre megnyugodott.
Egyedül lenni mormolta örömmel.
Nem sokára megszólalt a telefonja, anyja hívta.
Na, elszöktél, láttam, hogy az Annával üldögéltél a padon. Maradj csak egyedül, azt hiszed, segítenek neked a jóságos idegenek. Elveszel te nélkülünk. Visszajössz, amúgy sem tudsz magaddal mit kezdeni. El fogsz tűnni az életből…
Borbála letette, nem bírt tovább hallgatni, tudta, úgyis jönnek az újabb sértések. Furcsa mód, most nem volt szomorú. Este Anna néni telefonált.
Borbikám, hogy tetszik ott? Otthon érzed magad?
Köszönöm, Anna néni.
Holnap jön hozzád az unokaöcsém, István, hozza ki neked a cuccaidat.
Milyen cuccokat?
Mária hozott nekem egy nagy zsákot, azt mondta: Ha már elvitted a lányomat, hát a holmiját is vidd!
Jó, Anna néni, honnan tudom megismerni Istvánt?
Egy magas, szemüveges férfi jön majd autóval, tudja a címet, semmi gond. Meglátod, kedves fickó.
Biztos nem kellemetlen neki?
Borbika, ne aggódj ennyit, felnőtt vagy már, indulj el a saját életed felé, és főleg: szeresd meg magad! Végy új ruhát, rendezd a frizurádat, tulajdonképpen csinos vagy, csak elhanyagoltad magad. Lassan, de meglesz minden.
A füvön harmat csillogott, távol ugatott egy kutya, madarak csiripeltek. Borbála elgondolkodott Anna néni szavain, odaállt a tükörhöz.
Tényleg, ha külön nézném: a szemem szép, csak szomorú, a hajam dús, de mindig kontyban, mint egy vénasszony. Le kéne fogynom, anyámnak igaza van.
Úgy aludt az új helyen, mint a bunda. Egyszer sem ébredt fel egész éjjel. Reggel a napsugár beszökött a függönyön, kitárta az ablakot, kint harmat csillogott, távol kutya ugatott, madarak csicsergtek.
Micsoda gyönyörű reggel sóhajtott örömmel.
Kávét főzött, kiült a verandára, nézte a műsort a tévében. Eszébe jutott, hogy munkát válthatna és lakást bérelhetne Budapesten, innen vidékről nehéz bejárni. Az anyjára egy pillanatig sem gondolt. Szíve repesett a lehetséges új élettől.
Végre önállóan élhetek, nem függök anyámtól ábrándozott, mikor halk kopogás szakította félbe.
Ki lehet az? riadt meg.
Ott állt az ajtóban a magas, szemüveges férfi, nagy sporttáskával.
Jó napot! köszöntötte udvariasan. István vagyok, maga Borbála?
Igen Tessék bejönni! engedte be Borbála.
Anna néni engem kért meg, hogy hozzam ki a holmiját, segítsek, ha kell elvinni valahová. Az autóm itt áll a kapu mögött mondta meleg hangon István. Ne féljen kérdezni, Borbála. Anna néni mindent elmesélt, hogy mennyire visszahúzódó, mennyire szerény vagy. Tudom bocsánat, ismerem a történeted az ő szavai alapján.
Így ismerkedett meg Borbála leendő férjével. István azonnal megszerette, hisz első házassága sem volt boldog. Borbála a szerelmében felbátorodott, eltűnt a régi félszegség, a dacos tekintet. Lecsökkent a súlya, szépülni akart szerelméért. Elment szépségszalonba, ott teljesen megváltoztatták, maga sem hitte, hogy ennyire más lehet.
Ez tényleg én vagyok? nevetett a tükörben, szemében már csillogott az öröm.
István beköltöztette Budapesti lakásába.
Borbikám, mindig ilyen nőre vágytam jószívű, őszinte és gondoskodó. Ne kerteljünk tovább, felnőttek vagyunk már, légy a feleségem!
Borbála igent mondott, tudta, igazán szerencsés Istvánnal, még a lelkük is hasonló volt. A lakodalom csendes volt, szerény, de Máriát is meghívták. Ő persze ott is gúnyolódott, de Anna néni hamar elhallgattatta. Mária nem maradt sokáig, senki nem hiányolta, Borbála sem bánta.
István rokonai megszerették Borbálát. István szerelmesen nézett rá, és arra gondolt:
Előbb-utóbb a boldogság mindenkihez beér, hozzánk is megjött végül Borbikával!
Nem telt el sok idő, Borbála már kisbabát várt, kétszeresen boldog volt. Lehet, hogy későn jött meg az ő szerencséje, de megérkezett. Már el is felejtette az anyja árnyékát, megtalálta az erőt az életben. Megszépült kívül-belül, végre szerette önmagát és Istvánt.
Köszönöm, hogy elolvastad. Minden jót!
