A Marika néninek a faluban meghalt a macskája. Egészen tiszteletreméltó állat volt: számos győzelmet aratott a környék nőstény macskái felett, rengeteg riválisát verte meg, és sok egeret és pockot fogott. De hát már öreg volt szegény kandúr, ilyen az élet rendje. Csaknem húsz évet töltött ezen a világon, nagyobb baj nélkül átvészelve mindent.
Marika néni fehér vászonba csavarta kedvencét, elővette az ásót, és elindult a kert mögötti részhez, hogy eltemesse. Férje, Sándor bácsi ott motoszkált az udvar sarkában, a pincében: valamit szerelgetett, javított és félhangosan káromkodott.
Miután megadta az utolsó tiszteletet a háziállatnak, Marika néni betemette a gödröt, majd kijött a kert mögül, vállán sáros ásóval. Éppen arra jött a szomszéd, városi asszony, Irén néni.
Jó egészséget, Marika néni! köszöntötte Irén, és udvariasságból meg is kérdezte: Mit csinálsz ott kint?
Ó, csak azt, felelte Marika néni. Meghalt a Matyim, szegény. Az Úr magához szólította a vén kandúrt. Sirattam egy sort, aztán kiástam neki egy helyet a kert mögött.
Irén ettől teljesen elfelejtette, hova is indult. Hiszen tegnap még a boltban látta Sándor bácsit, aki cukrot, magyar cigarettát meg egy fél deci pálinkát vett.
Nem lehetséges! mondta. Meghalt a Sándorod? Olyan hirtelen? Hiszen tegnap láttam!
Bizony, tegnap még igen vidáman szaladgált, bólogatott Marika néni. Egész nap vigyorgott, egy egész heringet is befalatozott. Este még az ágyban is játszottunk egy sort
Irén szemei egyre jobban kerekedtek.
De ma reggel már szomorkodott a Matyim, levert lett folytatta Marika néni. Lefeküdt a padra, morogott valamit aztán elment.
Irén automatikusan keresztet vetett.
Hát milyen furcsa az élet, mondta elgondolkodva. Egyszer csak volt Sándor, aztán nincs. És az ásó? Mire az?
Hát eltemettem a kert mögött, mint mondtam! ismételte Marika néni. Tiszta vászonba bugyoláltam, meg egy kis faágat is letűztem, hogy el ne feledjem a helyét.
Irén, aki városi asszony volt, sok falusi szokást nem ismert. Furcsának találta, hogy Marika néni csak úgy simán eltemette a férjét a kert mögött, még egy ágat is letűzött oda.
Gondos vagy, Marika néni, nem lehet elvenni tőled! mormolta zavartan Irén. Csak úgy kimentél és elástad! De nem kellett volna mondjuk értesíteni a körzeti megbízottat, hogy felvegye az esetet?
Marika néni most már furcsán nézett Irénre.
Nahát, de nagyot mondtál! nevetett fel. Sándor bácsi tényleg derék legény volt, de hát ki hívogatná a rendőrt ilyen apróságok miatt? Minden egyes Sándor után nem fog a rendőr futni! Hívtassuk rögtön az ügyészt is?
Irén elhallgatott. Marika néni átdobta az ásót a másik vállára.
Lehet, nálatok a városban így szokás, mondta engesztelően. Ti mindegyikre ügyeltek, nálatok ott a jog, a tanácsadó, az igazságszolgáltatás Nálunk vidéken egyszerűbben megy. Meghalt a Gábor na bumm. Fogod az ásót, aztán máris ásol. Bőven van hely a kert mögött.
Hát, mondta csendesen Irén, érzem, még nem tudok mindent erről a faluról. De miért a kert mögött, a gazban temetted? Hát nem lehetett volna rendes helyre?
Irén makacssága kezdte bosszantani Marikát.
Hát hova vigyem, ha kimúlt? kérdezte mérgesen. Nem temethetem őt rendes temetőbe, hívők közé, az túlzás lenne. Amióta világ a világ, mindenkit a kert végébe teszünk.
Irén óvatosan leült egy tuskóra. Marika néni kezében az ásót elkerülte a tekintete, érthető módon eléggé zavartan érezte magát, lábai is remegtek.
De te aztán csinálsz dolgokat, szomszédasszony, szólalt meg végül. Mindenkit a kert végébe gyűjtesz?! Sok van ott már Sándoron kívül?
Akad néhány, tűnődött Marika néni. Sándor előtt ott volt például a Pisti. Jóságos természete ellenére egy igazi gazfickó volt. Éjjel odakúszott, befeküdt mellém, reggelre meg minden csupa nedvesség volt alatta. De jókorákat kaptam tőle! Még régebben volt Laci az meg barátságos, szelíd teremtés volt, aztán neki is eljött az ideje. Nem kevés társaságot váltottam.
Majd nagy lendülettel az ásót belevágta a földbe, mintha egy pontot tett volna.
Most mind egy sorban fekszenek ott a kert mögött! Sándor, Pisti, Laci a szépségeim. De nem gond, Tóni a napokban megígérte, szerez nekem egy fiatalabbat. Hát el ne fogyjanak nekem!
Hogy Irén mire gondolt, azt már senki sem tudja, mert éppen ebben a pillanatban jelent meg Marika néni mögött Sándor bácsi, földesen, mérgesen.
Meghalni akarsz te, vén krumplivirág? kiabált rá az asszonyára. Földig betemettél ott, én kiabálok, hadonászok, alig tudtam kiszabadulni, te meg itt fecsegsz!
Kirántotta felesége kezéből az ásót.
Add ide az eszközt! Megyek kiásni a csizmámat is ja, meg ott maradt a pálinkás butykosom is!
Irén néni ekkor halkan lecsúszott a tuskóról és elájult. Így aztán a pincebeli pálinka tényleg jó szolgálatot tett.
A történet tanulsága, hogy nem mindig az történik, amire számítunk és érdemes mindent tisztázni, mielőtt eltemetjük, ami vagy aki kedves nekünk.
