NEM AZ AZ ÁDÁM Lilikke harmadszor cserélte a fülbevalóját a tükör előtt állva. – Na mit szólsz, Kekszike? – fordult a kiskutyához. – Ezek maradjanak vagy azok? Kekszike ásított. – Köszi a lelkes támogatást. Lilikke órájára pillantott. Még fél óra. Furcsa izgalom járta át. Általában magabiztos volt – a fiúk úgyis körbekeringték. De most valahogy más… – Butaság, – döntötte el, újra végigmérve magát a tükörben. – Te vagy a legjobb! Talán azért izgul, mert Ádámot még sosem látta? Három hétig csak telefonon beszéltek, de találkozó sosem volt. Három hete, és egyszer sem tudtam túlobeszélni – villant át rajta, és elmosolyodott. Lilikke sóhajtott, magához vette a táskáját. Indulás. HÁROM HÉTTEL KORÁBBAN – Uram, mikor mész már férjhez végre? – sóhajtott vacsoránál apa, a főorvos. Épp egy maratoni műtét után ért haza, csendes estére vágyott a polcán heverő Baráth Katalin-regénnyel. De Lilikke már fél órája lelkesen fejtegette a magyar és külföldi sci-fi írókat egymás mellett. – Apa, te mondtad, hogy Gáspár András a csúcs… – Mondtam. De most lesz majd máskor is időnk! Most egy kis csendre vágyom… Lilikke megsértődött és három percig hallgatott. – Ja, apropó, a házasságról jut eszembe, – éledt fel hirtelen az apja. – Emlékszel dr. Spekterre, akinél helyettesítettem a Klinikán? – Ühüm? – Van egy fia. Állítólag nagyon rendes srác. Spekter kérte a számod, megadtam neki, hogy ismerkedjetek meg. Lilikke húzta a száját. Az ilyen szervezett találkozók annyira régimódiak… Ez csak bénácskáknak vagy eladósorban maradt lányoknak van, gondolta magáról. Szembeszállni viszont nem mert. AZ ELSŐ TELEFON A “rendes srác” kivárt pár napot, aztán tárcsázott. – Halló? – Üdvözlöm. Ádám vagyok. Apukája említette, gondolom? – Igen – válaszolta Lilikke hűvösen, de már érezte az érdeklődést. Kellemes hang. – Apám sokat dicsért. Azt mondta, magában van valami különleges. – Hát, nem tudom – nevetett Lilikke. – Átlagos orvostan-hallgató vagyok, gyerekgyógyászaton. És ön? – Én a SOTE elsőn, sebészet a cél. Ez megmagyarázta a kicsit magabiztos tónust. Beszélgettek egy órát. Aztán még kettőt. Aztán minden nap. Ádám mesélt a macskájáról, Mariannról, a sci-fi iránti szenvedélyéről, meg hogy aggódik a kinézete miatt – nem túl sovány-e, nem túl sápadt? Lilikke figyelt, de néha elkapta magát a gondolaton: Ez egyébként az én szerepem lenne. És alig bírta ki, hogy ne mondja: – Ádi, na engedd már el magad! Bár Ádiként gyűlölte, ha hívták. De egyébként minden tetszett neki. TALÁLKOZÁS A „BLAHA LUJZA” METRÓÁLLOMÁSON Végre megbeszéltek egy találkát. A metrónál, a Blaha Lujzán. Filmet nézni mentek, utána a „Kosmos” fagyizóba a Rákóczi útra. Aztán majd lesz, ahogy lesz. Lilikke kiugrott a szerelvényből, körbenézett. Tömeg, zaj, az ismerős metróillat. És ott állt – magas, helyes fiú, rózsacsokorral a kezében. Egy oszlopnak támaszkodott, minden érkező szerelvényt átvizslatott tekintetével. Magabiztosan odalépett hozzá: – Ádám? A fiú összerezzent, zavartan nézett rá: – Elnézést, maga… – Lilikke – mondta határozottan, és a kezét nyújtotta – félig kézfogásra, félig puszira. El volt ájulva a szépségemtől, villant át rajta. Már magáz! A fiú mozdulatlan volt. – Lilikke? – kérdezett rá bizonytalanul. – De én… – Gyerünk! – ragadta meg Lilikke a kabátujját. – Még le kell foglalni a jegyet is! – Várjon, mondani akartam valamit… – Ráér! – húzta a tömegbe. A fiú visszanézett a peronra – mintha keresne valakit –, de Lilikke már vitte is magával. A rózsacsokor még ott volt a kezében. Aztán csak rá emelte a szemét, és belenyugodott. – Jó, – mondta halkan. – Menjünk. MOZI ÉS FAGYI A film tetszett mindkettőjüknek. Lilikke leginkább a srác stílusos kabátját figyelte, a művésziesen kötött kézi sálat, amit nyilvánvalóan büszkén hordott, anyukája csinálhatta. Kellemes francia parfüm illatát is érzékelte. A „Kosmos” fagyizó friss, ropogós tölcséres vaníliafagylaltját sem felejtette el. És hogy szinte mindenben egyetértettek. Persze főleg Lilikke beszélt, a fiú figyelt – sötét szeme csillogott, csak bólogatott, helyeselt. Néha biztatón odatette nagy meleg tenyerét Lilikke gesztikuláló kacsójára. Ez annyira férfias és szexi volt! – Tudod – mondta a fiú, mikor a Parlament előtt sétáltak az esti pesti fényben – te olyan… – Milyen? – Lilikke feszülten figyelt. – Olyan… életteli. Közvetlen. Lilikke varázslatos mosolyt küldött válaszként – a lehető legelbűvölőbbet. Szerelmes lett. HÁROM HÓNAP MÚLVA A románc gyorsan haladt. Mindennap találkoztak, és telefonáltak is, néha naponta többször. Bárcsak sűrűbben mehetett volna, de okostelefon még nem volt… Három hónap múltán Ádám kijelentette, hogy szereti Lilikét, nem tud nélküle élni, és feleségül akarja venni. Lilikke illemből tíz percig habozott, aztán boldogan igent mondott. – Azért a szüleimmel is jó lenne megismerkedni – gondolkodott el Ádám, mint leendő vőlegény. – Azt még várjuk… – riadt meg Lilikke. A család, főleg a nagymama, nagyon válogatós volt: senki sem lehetett elég jó az ő Lilikéjének, apa és anya általában helyeseltek neki. Ádámtól Lilikke nem akart elválni. Az ő családját sem sietett megismerni – nehogy egyikük szóljon a másiknak. APA SZÜLETÉSNAPJA Néhány hét múlva jött az alkalom. Apa amúgy nem szeret nagy bulit, de az 55. születésnapjára vendégeket hívott. Lilikke rejtélyesen közölte, hogy nem egyedül jön. Már szinte mindenki ott volt, amikor Lilikke beengedte a vőlegényét, kezében szegfűcsokorral és egy üveg francia konyakkal a hón alatt. – Apa, szeretném, ha megismernéd… – kezdte büszkén és kissé izgulva. Ekkor megszólalt a telefon. – Várok egy pillanatot – apja a telefonhoz sietett. Visszajött lihegve pár perccel később: – Dr. Spektér volt az – érdeklődött, merre kell jönni a metrótól. Örülök, hogy végül eljön. Már azt hittem, haragszik, amiért nem mentél el a fiával való találkára! Lilikke ledermedt. – Nem mentem el?! Apa furcsán nézett rá: – Hát… ő mondta, hogy a fia két órát várta magát a Blahán, virággal. Maga meg nem jött. Lilikke lassan Ádám felé fordult. Ő ott állt az ajtóban, sápadt arccal, szegfűcsokorral és bűntudatos tekintettel. – Mi most visszajövünk… – sziszegte apjára, majd kirángatta Ádámot a szobába. AZ IGAZSÁG Lilikke bezárta az ajtót. Szembefordult vele. – Várj csak – lassan beszélt, mint aki fél rosszul érteni. – Hogyhogy „nem mentem el”? Ádám hallgatott. – Te nem az az Ádám vagy? Megrázta a fejét. – Te nem Spektér Ádám vagy?! – Nem, – mondta csöndben. – Én Sokol Ádám vagyok. Egy barátom mutatott be egy lánynak… Natáliának. Őt vártam a Blahán. Aztán ön odajött, és… – És én csak úgy elvittelek – állapította meg Lilikke. Egy darabig némán álltak. – Próbáltam elmondani – mondta. – Már akkor, a mozi felé. De nem hallgatott rám. – Én sosem hallgatok másokra – bólintott Lilikke. – Ez a tehetségem. Kekszike nyüszített az ajtónál. Lilikke leült az ágyra. – És most? Ádám sokáig nézte – komolyan, talán túl komolyan is. Aztán előrelépett, letérdelt elé. – Nekem mindegy – mondta – hogyan ismerkedtünk. Akár a véletlen, akár apukák. – Szeretlek, és azt szeretném, ha tényleg a feleségem lennél. Tiszta lappal, minden keveredés nélkül. Lilikke megkönnyebbülten elmosolyodott. – Hát jó. Akkor irány a családom! Előre szólok: nem egyszerűek… – Nekem se könnyűek. Ráadásul egy jellemes macska is van. – Boldogulunk! Kimentek a vendégekhez, akikhez épp most érkezett dr. Spektér meg a fia. Magas, helyes fiú rózsacsokorral. Lilikke előbb az igazi Spektér Ádámra nézett, aztán a saját Ádámjára, aki zavartan, szegfűcsokorral állt. Nem, gondolta. Nem ő az. És őszintén nevetni kezdett. – Apa, – szólt – van egy hírem. Hosszú lesz!

NEM AZ A PÉTER

Pannikát harmadszor is előtt találta a tükörben, és megint fülbevalót cserélt.
Na, Boglárka, szólt a kiskutyájához, ez vagy az?
Boglárka nagyot ásított.
Köszönöm a konstruktív támogatást.
Az órára pillantott. Még fél óra.
Valami furcsa izgatottság vibrált benne. Általában óriási önbizalma volt a fiúk egymást taposták körülötte. De most…
Badarság, intette magát, még egy körben szemügyre véve magát a tükörben. Te vagy a legjobb!
Talán csak az zavarta, hogy Péterrel még sosem találkoztak? Három hét telefon, de egyetlen találkozó sem.
Az alatt a három hét alatt egyszer sem sikerült lenyomni őt a dumában, villant be Pannikának, és mosolyogni kezdett.
Sóhajtva felkapta a retiküljét.
Ideje indulni.

HÁROM HÉTTEL KORÁBBAN

Jaj kislányom, mikor mész már férjhez és költözöl el? sóhajtott vacsoránál az apja, az agysebész.
Most ért haza egy maratoni műtétről, és egy nyugis estéről álmodott egy Esterházy-könyvvel.
Panni viszont már fél órája hadarta, épp összehasonlító elemzést tartott magyar és külföldi sci-firől.
Apa, te mondtad, hogy a Galaktika a csúcs
Ittam én is olyant, na. Majd máskor, most egy kis csendre vágyom.
Panni megsértődött, és három percig valóban csendben maradt.
Ja, a házasságról jut eszembe, derült fel hirtelen az apja. Emlékszel dr. Spekterre, a kórház főorvosára, ahol ügyelek néha?
Aha?
Neki van egy fia. Állítólag nagyon rendes srác. Spekter elkérte a számodat, hogy összeismertethessenek. Megadtam.
Panni elhúzta a száját.
Az ilyen szervezett ismerkedések Olyan ósdi! Ez az öregleányoknak való vacak, ő minek?
De apjának nem akart ellentmondani.

ELSŐ HÍVÁS

A rendes srác tartotta a kötelező szünetet, majd néhány nap múlva telefonált.
Halló?
Szervusz, Péter vagyok. Apukád mesélt rólam?
Mesélt, felelte Panni szűkszavúan, de a hangja kellemes volt, már egy picit érdekelte is.
Apukám nagyon dicsért téged. Azt mondta, rendkívüli vagy.
Á, én csak mezei orvostanhallgató vagyok, másodév, gyermekgyógyászat. Te?
Első évfolyam, sebész leszek
Világos ez magyarázta az enyhe önteltséget.
Megbeszélték a világot vagy egy órán át.
Aztán két órán át.
Aztán minden nap.
Péter mesélt a Macskájáról, Mircéről, a sci-fi iránti rajongásáról, meg hogy aggódik a külseje miatt nem túl sovány, nem túl sápadt, nem túl fáradt?
Panni hallgatta, de néha elgondolkodott: Ez amúgy pont az én szerepem.
Nehéz volt megállnia, hogy ne mondja: “Peti, engedd el, ne görcsölj már!” Bár a Peti névből amúgy sem kért.
De amúgy minden tetszett neki.

TALÁLKOZÁS AZ “ASTORIÁN”

Végre megbeszéltek egy randit.
A metrónál, az Astoria megállónál.
Moziba mennek új filmre, utána egy kis séta a Kossuth utcai Galaxis fagyizóig.
Aztán majd lesz valami.
Panni kiugrott a szerelvényből és körbenézett.
Tömeg. Zsivaj. Tipikus metróillatok.
Aztán meglátta magas, jóképű, kezében rózsacsokorral.
Ott állt egy oszlopnál, idegesen figyelte a szerelvényeket.
Ő magabiztosan odalépett:
Péter?
A fiú összerezzent, tanácstalanul nézett rá:
Elnézést, maga…
Panni, mondta szigorúan, s kezet nyújtott nem tudni, puszira vagy kézfogásra.
Elakadt a szava a szépségemtől, gondolta kuncogva. Megint magáz…
A fiú ledermedt.
Panni? kérdezett vissza bizonytalanul. De én…
Gyerünk! karon ragadta. A jegyeket még ki kell váltani!
Várj, én mondanék valamit
Majd később! húzta ki a metróból.
Az még visszapillantott a peronra mintha keresne valakit , de Panni már magával sodorta.
A rózsacsokor még mindig a kezében volt.
A fiú a virágokra, majd Pannira nézett és beadta a derekát.
Jó, mondta halkan. Menjünk.

MOZI ÉS FAGYI

A film tetszett nekik.
Panni elismerően nézte a fiú sikkes kabátját, amelyet művészlelkűen tekergetett a nyakába egy otthon kötött, anyai sál.
Finom francia kölnivíz illata lebegett körülötte.
A fagyiban, amit a Galaxis fagyizóban ettek, roppant a tölcsér.
Véleményük szinte mindenben egyezett.
Pont, tehát inkább Panni mondta a magáét, a fiú pedig figyelt, csillogó barna szemmel helyeselt-beleegyezett.
Néha támogatólag forró, nagy tenyerébe zárta az ő hevesen gesztikuláló, apró kezét.
Olyan férfias és vonzó volt!
Tudod, mondta, miközben az esti Andrássy úton sétáltak, te olyan… elbizonytalanodott.
Milyen? kérdezte éberen.
Élénk. Meg közvetlen.
Panni elbűvölő mosolyt küldött felé a legelragadóbbat, amit csak tudott.
Teljesen szerelmes volt.

HÁROM HÓNAPPAL KÉSŐBB

A kapcsolat viharos tempóban haladt.
Majd minden nap találkoztak, és még naponta többször is beszéltek telefonon. Sűrűbben is beszéltek volna, ha akkoriban már lettek volna okostelefonok.
Három hónap múltán Péter bevallotta, hogy szerelmes Panniba, nem tud nélküle élni, és feleségül akarja venni.
Panni, illendő módjához híven, még tíz percig színlelt zavart, majd perceken belül igent mondott.
Be kéne mutassalak a szüleimnek, aggódott a vőlegény.
Ezt még ne siettessük, várjunk vele, ijedt meg Panni.
Bár a család régen szerette volna férjhez adni, igen szigorúan válogattak a jelentkezők közül.
Különösen a nagymami.
Senki sem volt elég jó az ő kicsi unokájának, apu és anyu rendszerint egyetértettek vele.
De Panni nem akart lemondani Péterről.
Péter családját sem sietett megismerni nehogy összebeszéljenek egymás közt.

APU SZÜLETÉSNAPJA

Két héttel később adódott lehetőség.
A csendes szülinapokat kedvelő apu végül mégis megrendezte az 55. születésnapját, meghívott vendégeket, Panni pedig bejelentette, hogy nem egyedül érkezik.
A vendégek már majdnem mind ott voltak, amikor Panni beengedte a vőlegényét kezében szegfűcsokor, hóna alatt egy üveg francia konyak.
Apu, szeretnélek valakivel kezdte ünnepélyesen, kissé zavartan.
Megszólalt a telefon.
Egy perc, mindjárt jövök, és apa kirohant a kagylóhoz.
Pár perc múlva kipirulva visszatért:
Spekter hívott kérdezte, hogyan jut ide a metrótól. Örülök, hogy eljön! Már hittem, megsértődött, hogy nem mentél el Péter fiához a találkára!
Panni ledermedt.
Nem mentem el?!
Apa értetlenül nézett rá:
Éppenséggel nem. Hívott, azt mondta, a fia ott ácsorgott az Astorián már két órája. Virággal! Te meg nem jelentél meg.
Panni lassan Péter felé fordult.
Ott állt az ajtóban sápadtan, szegfűcsokorral a kezében, esdeklőn nézett rá.
Mindjárt visszajövünk, suttogta az apjának.
Meglódította Pétert, és besodorta a szobájába.

AZ IGAZSÁG

Panni bezárta az ajtót.
Szembefordult vele.
Várj, lassan, mint aki fél félreérteni. Mit jelent, hogy nem mentem el?
Péter hallgatott.
Te nem az a Péter vagy?
Megrázta a fejét.
Te nem Spekter Péter vagy?!
Nem, mondta halkan. Én Sándor Péter vagyok. Egy haver mutatott be egy lánynak Fanninak. Őt vártam az Astorián. Aztán te odajöttél
És én egyszerűen elvittelek, vonta le Panni a nyilvánvalót.
Néma csöndben bámulták egymást a szobában.
Aznap próbáltam elmondani, szólt Péter. A mozi felé, az első napon. De te nem hallgattál meg.
Én sosem hallgatok, sóhajtott Panni. Erre különleges tehetségem van.
Boglárka nyöszörgött az ajtónál.
Panni lerogyott az ágyra.
És most mi lesz?
Péter hosszan, komolyan, teljesen komolyan nézett rá.
Aztán odalépett, féltérdre ereszkedett.
Nekem mindegy, ki hozott minket össze. Vagy a sors, vagy egy apuka.
Szeretlek, és tényleg azt akarom, hogy a feleségem legyél. Tisztán, csavarodás nélkül.
Panni megkönnyebbülten elmosolyodott.
Na jó. Akkor menjünk ismerkedni a szüleinkkel. De szólok: a családom elég problémás.
Az enyém sem piskóta. Ráadásul egy igazán akaratos macska is van.
Valahogy kibírjuk!
Kimentek a szobából.
A nappaliban már ott vártak a vendégek köztük éppen most toppant be dr. Spekter a fiával.
Magas. Jóvágású. Rózsacsokorral.
Panni a valódi Spekter Péterre nézett.
Aztán a saját Péterére, aki sápadtan, szegfűcsokorral állt.
Nem, gondolta. Nem ő az.
És elnevette magát igazán, felszabadultan.
Apu, van egy hírem. Hosszú Képzeld, mégis megtaláltam a saját Péteremet.

Körbenézett: minden arc egyszerre döbbent és vidám, a két fiú egymás mellett állt, két csokor virág, két elszánt pillantás. Mindenki várt a család, a sors, a véletlen.

Panni hirtelen rájött, hogy nem ő választott rosszul; egyszerűen oda ment, ahol valaki már várt egy csodára. Az apja kétkedőn felvonta a szemöldökét, az anyja meghatottan pislogott, a nagymama helyeslőn, szigorú mosollyal biccentett.

Péter halkan, szinte csak neki mondta:
Végül is mindkettőnknek szerencsénk volt, hogy eltévesztetted.

Panni összemosolygott vele, és hirtelen biztos volt benne: nem az számít, hogy hogy kezdődött. Az számít, hogy itt vannak szegfűvel és rózsával, történettel és némi galibával, mégis együtt, és már nem is akarják elengedni egymást.

Az ajtóban ekkor Boglárka is beszaladt, két lábra ágaskodva csóválta a farkát mintha azt mondaná, erre várt már hónapok óta. A két csokor közé szimatolt, majd orrával Panni kezéhez bökött.

Panni kuncogott, és elengedte Péter kezét csak hogy újra megfoghassa. Kint elindult a vacsora, bent megszületett egy új családi történet, amit majd évek múlva is mesélnek:

Tudjátok, hogyan találkoztam Péterrel? Nem őt vártam. De szerencsére ő jött el értem.

És talán nincs is ennél jobb happy end.