BAJ ELŐSZELÉBEN
Ráhel felriad az éjszaka közepén, s utána már képtelen visszaaludni hajnalig. Valami rossz álom vagy megmagyarázhatatlan aggodalom kínozza; nehéz a szíve, könnyei maguktól gördülnek le az arcán. Nem érti az okát, csak érzi: valami baljós előérzet telepszik rá, mintha valami nagy baj közeledne.
Odalép a kiságyhoz, ahol pici fia, Balázs alszik. Balázs álmában mosolyog és sűrűn pöcögteti ajkait. Ráhel óvatosan betakargatja, majd kisettenkedik a konyhába. Odakint áthatolhatatlan sötétség uralkodik.
Ráhel, megint nem bírsz aludni? szól mögüle Levente hangja.
Már megint ez van… Nem értem, mi történik velem, Levi válaszolja Ráhel csendben.
Biztos a hírhedt szülés utáni depresszió próbálja elviccelni a helyzetet a férje.
De hát Balázska már fél éves, sosem voltam depressziós, most meg mindez hirtelen kezdődött!
Ki tudja? Hormonok, idegek… Ne aggódj, minden a helyére kerül!
Levente, én félek! suttogja Ráhel, hozzábújva a férjéhez.
Nyugodj meg, minden rendben lesz! öleli magához Levente.
Három hét múlva Ráhelt beidézi a védőnő a körzeti gyermekorvoshoz. Balázsnál épp most van a féléves vizsgálat, vérvétel, szakorvosi kontrollok. Mikor a nővér telefonál, Ráhel összeomlik.
Történt valami? kérdezi aggódva.
Kedves Ráhel, ne izguljon, az orvos mindent elmond! feleli a nővér.
A rendelőben nagy a tömeg, és Ráhel lelkét egyre rosszabb érzések fojtogatják. Amikor végre behívják őket, már idegei pattanásig feszültek.
Foglaljon helyet szól halkan az orvos. Ráhel Gyuláné, szeretnék magával valamit megbeszélni. Kérek még néhány vizsgálatot. Ne ijedjen meg.
Mi történt? leheli Ráhel. Most már biztosan érzi, előérzetei beigazolódnak.
Balázs laborleletei nem jók. A fehérvérsejt száma kimagaslóan magas, más értékek is aggasztóak. Ismételni kell a vérvételt, mégpedig egy speciális intézményben.
Hol? kérdi halk hangon.
Megyei onkológiai központban feleli az orvos.
Ráhel hazameneteléig semmire nem emlékszik. Férje már várja, mivel előbb eljött a munkahelyéről. Megkapta a felesége üzenetét és azonnal indult.
Mi történt, Ráhel? kérdezi Levente.
A fiatalasszony könnyezik, de észre sem veszi:
Az onkológiára küldenek kivizsgálásra! suttogja elkeseredetten.
Talán még nincs nagy baj! Ez csak egy vizsgálat próbálja őt vigasztalni Levente.
Nem csak erről van szó… sóhajt fáradtan. Éreztem, hogy valami történik, csak nem tudtam mi, vagy honnan jön a baj.
Magához öleli Balázst és sír. A kisfiú megmozdul álmában még mit sem tud arról, mi történik körülötte.
Akut leukémia mondja az idős doki a leleteket nézegetve. Azonnal el kell kezdeni a kezelést.
Ráhel zokog. Képtelen felfogni, mi történik. A kemoterápiás beavatkozás alatt nem lehet bent. Balázs az intenzíven van, ő az ajtó előtt.
Menjen haza! kéri a nővér. Ma úgysem mehet be Balázshoz!
Képtelen vagyok nélküle otthon lenni!
Nyolc éve házas Ráhel és Levente. A gyermekhír sokáig váratott magára: minden vizsgálatot elvégeztek, semmi eltérés, ám csak a nyolcadik évben jött a kisfiú. Ez volt életük legörömtelibb, ugyanakkor legaggodalmasabb időszaka: Levente a tenyerén hordozta a feleségét, nem engedte cipekedni, csak a pohár vizet… Az utolsó hónapot Ráhel a szülészeten töltötte veszélyeztetett terhesség miatt. Fél éve végül világra jött a hőn vágyott fiúgyermek. Levente édesapja után nevezték el, aki pár éve autóbalesetben hunyt el.
Ráhel, ne adjátok a fiúnevét az elhunyt apának! figyelmeztette nagymamája.
Mama, csak babona! hessegeti el a gondolatot. Boldog, nem akar semmi rosszra gondolni…
A kórházi szoba, melybe csak külön könyörgés után engedték, steril volt. Balázs lefogyott, beesett az arca, a kis arc rózsaszínje elhalványult, sötét árkok a szeme alatt. Ráhel zokog, ki sem törli könnyeit. A főorvos a fertőzésveszély miatt nem akarta meglátogatni a fiát, de az anya már képtelen külön lenni, az intenzívnél ordított, végül beengedték. A fiú alszik. Ráhel csak nézi, nézi a gyermekét…
Ilyen beavatkozást nálunk nem végeznek! mondja másnap a főorvos, Dr. Benedek.
Hol tudnak segíteni? kérdi elszántan Ráhel.
Csak Tel-Avivban, ott kezelik a leukémiát ilyen szinten. De nagyon drága.
Összegyűjtjük a pénzt. Kérem, készítse el az összes szükséges papírt!
Elküldik a papírokat egy izraeli klinikára, hamar érkezik válasz: segítenek, de a műtét és a kezelés 80 millió forintba kerül.
Ráhel, ha eladjuk a lakást és az autót, akkor sem lesz meg a negyede sem mondja Levente. Mindenütt kitettem a felhívást, de ilyen gyorsan nem megy.
Két hónapnál több időnk nincs! zokog a feleség. Találnunk kell valamit!
Mindenki gyűjti a pénzt: Ráhel és Levente munkahelyén, a helyi alapítványnál, boltokban, ismerősöknél. A polgármesteri hivatal segít, az önkéntesek is gyűjtenek. Kicsivel több mint a fele összegyűlik, de az idő szorít nem lehet tovább várni a műtéttel.
Menjetek, Ráhel mondja a férj. Amit még sikerül szerezni, utalok nektek! Talán elkel az ingatlan.
Az egész faluban aggódnak értük, de ennyi pénzt képtelenség összeszedni ott.
Miután a papírokat elintézik, Ráhel és Balázs Tel-Avivba utaznak. Az összeg fele hiányzik, mégis elindulnak. Balázs megkezdi a vizsgálatokat, a kezelést, folyik a műtét előtti előkészítés. Ráhel már nem gondol a hiányzó pénzre csodáért imádkozik. Egy hónap múlva Balázs egyéves lesz.
A szomszéd ágyon is egy magyar anyuka fekszik kisfiával, a hároméves Dávidkával. Siófokról jöttek, akárcsak ők. Dórának sikerült összeszedni a műtétre valót, ám náluk a helyzet nehezebb: Dávidkával későn fedezték fel a betegséget, harmadik stádiumban, így a műtéteket folyton elhalasztják, mert az orvosok nem képesek visszaszorítani a betegséget.
Ne sírj, Ráhel! biztatja Dóra , minden jobbra fordul! Együtt visszajöhetsz Balázzsal a cirkuszba, az állatkertbe tavaly nagy élmény volt Dávidkának a fekete medve. Fél órán át csak bámulta! Akkor még nem tudtam, mi van vele. Ott kezdett el először vérezni az orra, rettentően megijedtem és még párszor csak utána mentünk orvoshoz. Már harmadik stádium. Hogy nem vettem észre előbb?!
Dóra, ne sírj, minden rendben lesz! Még találkozunk mindannyian az állatkertben! nyugtatja most Ráhel őt.
De én tudtam, hogy valami nincs rendben! Dávidka lefogyott, beesett az arca, nem evett, hasmenése volt. Anyám is mondta, menjünk orvoshoz, de nem akartam elhinni… Én vagyok a hibás! sírja el magát Dóra. Ráhel nem tudja, hogyan vigasztalja; hisz néha minden szó hiábavaló…
Néhány nap múlva Dávidka állapota romlik. Átviszik az intenzívre, Dóra nem mehet be hozzá. A folyosón görnyedve zokog.
Dóra, gyere, pihenni kell! próbálja rávenni Ráhel.
Képtelen vagyok elmenni! Dávidka így is érzi, hogy itt vagyok, ez erőt ad neki! tiltakozik az anyuka.
Tudja, hogy melletted vagy, hidd el, gyere csak!
Dóra marad. Az ápolónő nyugtatót ad neki, ezután már csak üres tekintettel vár. Még mindig a csodára.
Este hívja Levente. Ráhel ölében tartja Balázst, ringatja. Most minden percet ki akar használni, amit még a fiával tölthet hiszen nem tudhatja, mennyi közös idejük maradt.
Ráhel, átutaltam százezer forintot, egyelőre ennyi van mondja a férj , volt ma egy fiatal pár megnézni a lakást, lealkudták az árat, gondolkodnak rajta, pár nap múlva visszaszólnak.
Rendben feleli csendesen Ráhel, és te…
Ekkor a folyosóról szívszaggató sikolyt hallanak. Ráhel kezéből kicsúszik a telefon. Balázs felébred és felsír. Simogatja a fejét, a kisfiú visszaaludik. Leteszi az ágyba, aztán kisiet a folyosóra. Előre tudja, mi történt, mégis reménykedik az ellenkezőjében. Dóra térdel a gyerek intenzívje előtt, körülötte nővérek, próbálják megitatni, injekciózni. A nő csak sikolt. Ilyen fájdalmat még nem látott Ráhel. Minden világossá válik számára.
Dóra, ne add fel! sírva öleli át barátnőjét. Élned kell Dávidka emlékére!
Minek? A fiam meghalt! Az én hibám! Hogy éljek így tovább?! tör ki Dórából a kétségbeesett üvöltés.
Ráhel addig marad vele, amíg beadnak neki egy újabb injekciót. Bevonszolja a szobába, már mindent közönyösen tűr.
Pihenjen le! mondja fáradtan az ügyeletes orvos. Még lesz ideje kisírnia magát!
Aznap éjjel Ráhel egy pillanatra sem tud elaludni. Ül a kiságy mellett, nézi a fiát. Szeretné előre látni őt…
Másnap Dóra bejön hozzá. Már nem sír. Egyetlen éjszaka alatt tíz évet öregedett. Tekintetében üresség ül. Hosszan állnak egymás mellett némán ölelkezve.
Legyen nektek minden rendben! suttogja Dóra búcsúzáskor, nektek még van esélyetek, használjátok ki! Nekem most már a fiamról kell gondoskodni: temetés, kilencedik, negyvenedik nap… Állítok emléket a sírjára, aztán… letörli a könnyeit, borítékot nyújt át. Olvasd el, ha elmentem, beszélni sem tudnék, összetörnék…
Köszönöm, Dóra mondja halkan Ráhel.
Dóra távozik, Ráhelt úrrá lesz a szomorúság. Balázst elviszik újabb vizsgálatra.
Feszült kezekkel bontja fel a borítékot:
Kedves Ráhel! Nagyon szeretném, ha Balázska élhetne. Élhetne az én Dávidkám helyett is: nőjön fel, tanuljon, örüljön a napnak, focizzon, síeljen! Kérlek, menjetek el majd az állatkertünkbe, és köszöntsétek a nagy fekete medvét! a könnyek elhomályosították Ráhel szemét, abba kellett hagynia egy pillanatra az olvasást Ne hagyjátok veszni az esélyt. A borítékban összeszedtük nektek a pénzt a műtétre. Nekem már nem kellett, Balázsnak talán segíthet!
Ráhel most a boldogságtól sír: végre lesz pénz a beavatkozásra! De a bánattól is zokog, mert ez az összeg számára mérhetetlenül drága áron érkezett…
Levente, nem kell eladni a lakást! mondja másnap telefonon. Nekünk Balázzsal lesz hová hazatérnünk!
De pénz?
Már van. Minden rendben lesz!
A férje leteszi a telefont, és először mosolyog ezekben a napokban valami reményt hallott ki a felesége hangjából. Ráhel is érzi: most végre tényleg hisz a jövőben.
A műtétre Balázs első születésnapja után kerül sor. Ráhel, akárcsak Dóra, az intenzív előtt tölti az időt. Most azonban a kilátások jók. Hamarosan beengedik az anyukát a gyermekhez, majd együtt kapnak külön kórtermet is. Előttük egyhónapos karantén és hónapok rehabilitációja áll, de ez már semmi: fő, hogy a beavatkozás sikerült. Balázs napról napra erősebb.
A kisfiú lassan visszanyeri érdeklődését a játékok iránt, újra eszik és még mosolyogni is kezd. Amikor először mondja ki, hogy anya, Ráhel már csak a boldogságtól sír. Megtörtént a csoda.
Medvécske! mutat Balázs az óriás fekete medvére a rács mögött.
Nem medvécske, Balázska, hanem medve! neveti el magát Ráhel.
Ezúttal a városi állatkertben járnak, ott, ahol Dávidka egyszer annyira csodálta a medvét.
Medve, nagy puszit küld neked Dávidka! suttogja halkan az állatnak Ráhel.
Balázs futkározik az állatkertben, fagyit eszik, Levente vállán utazgat, szemléli az állatokat az élete már újra játék, öröm, élmény. A kórház mar már messze van, s csak néha, egy-egy álmokkal teli éjszakán kel fel Ráhel, hogy a kiságyhoz lépjen, hallgassa Balázs békés lélegzetét. A félelem múlóban előttük az élet, hogy megéljék magukért, és a kisfiúért, akit ajándékba kaptak a sorstól.
