Együtt élek édesanyámmal – ő már 86 éves, én pedig 57, nincs családom, nincsenek barátaim, de ketten egymást támogatva, békésen és szeretetben telnek napjaink Magyarországon

Édesanyámmal élek együtt. Anyukám már 86 éves.

Úgy alakult az életem, hogy sosem mentem férjhez, és gyermekem sem született. Furcsa, mennyi váratlan fordulatot hozhat a sors. Most már 57 éves vagyok. Nemrég volt a születésnapom. Csak mi ketten ünnepeltünk, édesanyámmal. Senkit sem tudtam meghívni, hiszen nincsenek barátaim, és édesanyámon kívül nincs más rokonunk sem.

Mindig segítjük és támogatjuk egymást. Anyukám csodával határosan jól tartja magát! Bár évről évre gyengül az egészsége, nem adja fel. Még sétálni is szívesen elmegy egyedül.

Már nyugdíjas vagyok, de még mindig dolgozom egy keveset, mert a nyugdíjunkból nem igazán tudnánk megélni hónapról hónapra. Mégsem kesergek: boldog vagyok, hogy a drága édesanyámmal együtt lehetek. Végül is másoknak sokkal nehezebb: van, akinek nincs lakása, családja vagy pénze sem.

Mi anyukámmal csendesen, békében élünk. Este teát iszunk, kötögetünk, együtt nézzük a kedvenc magyar filmjeinket és sorozatainkat. Hétvégente süteményt sütök, átjönnek a szomszédok, és mesélnek a családjukról. Mindig örülök, ha azt hallom, hogy valakinek boldogság jutott az életben, és magamban imádkozom, hogy elkerüljenek minket a bajok.

Így telnek napjaink. Azt kívánom, hogy ilyen életünk minél tovább tartson nekem és a drága édesanyámnak egyaránt. Mert az igazi boldogság sokszor abban rejlik, hogy értékeljük azt, amink van, és hálásak tudunk lenni egymásért.

Rate article
Add a comment

;-) :| :x :twisted: :smile: :shock: :sad: :roll: :razz: :oops: :o :mrgreen: :lol: :idea: :grin: :evil: :cry: :cool: :arrow: :???: :?: :!:

9 − six =

Együtt élek édesanyámmal – ő már 86 éves, én pedig 57, nincs családom, nincsenek barátaim, de ketten egymást támogatva, békésen és szeretetben telnek napjaink Magyarországon
În România, copiii sunt luați din orfelinate, iar eu am decis să-mi aduc bunica acasă din azil – toți prietenii și vecinii m-au judecat, dar știu sigur că am făcut ce e corect! Pe vremuri eram o familie de patru: eu, cele două fiice ale mele și mama mea. Din păcate, mama a murit acum opt luni și am rămas doar noi trei. În tot acest timp, am descoperit că avem încă multă energie și dorință să ajutăm pe cineva. Am avut un prieten bun din liceu care, în loc să-și întemeieze o familie sau să-și facă o carieră, și-a înecat viața în alcool. Ce e mai trist e că își cheltuia pensia mamei pe băutură. Când aceasta nu i-a mai dat bani, a băgat-o pur și simplu la azil, i-a luat apartamentul și a continuat să bea. O cunosc pe această femeie încă din copilărie, așa cum și ea mă știe pe mine. De câteva ori pe lună, mergeam cu fetele mele să o vizităm la azil și-i duceam diferite bunătăți. Fetele mele au reacționat cu entuziasm la ideea mea, iar cea mică, care are 4 ani și jumătate, a țipat de bucurie: “O să avem iar bunică!” Dar nu vă puteți imagina cât de fericită a fost această femeie la invitația mea! A plâns de bucurie atât de mult încât a trebuit s-o liniștesc. Acum deja sunt aproape două luni de când locuim împreună cu bunica noastră. Toți o iubim, iar ea ne iubește la fel. Totuși, nu putem înțelege de unde are bunica, trecută de 70 de ani, atâta energie. În fiecare dimineață se trezește la ora 6 și noi ne dăm jos din pat cu miros de clătite proaspete sau plăcinte coapte în casă.