Sára belépett a lakásba, és csendesen kezdett levetkőzni, nehogy felkeltse az édesanyját. Alig tudta visszafogni a fájdalmas felszisszenést, mikor levette az új cipőit, amelyek csúnyán feltörték a lábát.
Hát ilyen korán hazaértél? Meguntad? Nem tetszett az esküvő? kérdezte halkan az előszobából előbukkanó anyukája.
Te meg miért nem alszol? Csak rám vársz, ugye? felelte Sára élesen.
Az édesanyja összeszorította az ajkait, és visszament a szobába. Sára lelkifurdalást érzett, mert tudta, hogy anyja nem aludt, őt várta, hírekre számított, ő pedig feleselt. Sára bement a szobába, leült mellé a kanapéra, és szorosan átölelte.
Ne hízelegj! Nem akarod, ne mesélj. Úgyis mindent megtudok majd Detti anyukájától mondta az anyja.
Ne haragudj, anyu, elfáradtam, a lábam is fáj. A Gundelben volt az esküvő, elképesztő volt, úgy ötven vendég vagy még több. Zsivaj, nevetés, jókedv, minden volt.
Detti a fehér ruhájában gyönyörű volt. A vőlegénye meg… szinte filmbeillő sorolta Sára.
Akkor miért jöttél el ilyen hamar? vágott közbe az édesanyja.
Anya, mindenki annyira fennhordja az orrát, mintha minimum grófok lennének. Én meg hajnalban kelek, mennem kell majd.
Hová, amikor holnap vasárnap van? csodálkozott az anya, gyanakodva nézve a lányára.
Majd reggel elmondom. Most megyek zuhanyozni. Sára cuppantott egy puszit az anyja arcára, aztán bement a saját szobájába átöltözni.
Undorral vette le az elegáns, de a többi vendéghez viszonyítva egyszerű és olcsó ruháját.
A zuhany alatt sokáig dörzsölte a vállát, ahol egy izzadt, kövér férfi keze tapadt rá tánc közben.
Az a férfi táncolni hívta Sárát, hiába tiltakozott. Kéretlenül szorította magához, nagy, puha hasához nyomva őt.
Sára hátán érezte az izzadt tenyereit. A cipősarka fájón vágott a lábába, alig bírta végig azt a dalt.
A férfi aztán melléült és csak töltögette neki a pezsgőt. Senkit nem érdekelt Sára asztalánál. Egyetlen ismerőse, Detti, el volt foglalva az összes vendéggel és az új férjével.
Egyszer-kétszer észrevette, hogy egy másik férfi figyeli, de ő sem segített Sárán, hogy szabaduljon a tolakodótól.
Sára azt hazudta, hogy mosdóba megy, majd az étterem előtt taxit fogott, és hazament.
Nem, ő sohasem engedné, hogy ilyen lakodalma legyen mindent eljátszanak, mindenki szerepet játszik, rá pedig csak a statisztaság jutott.
Sokáig nem tudott elaludni. A fejében még mindig zsongott a zene, a poharak csengése, a nevetések… Eszébe jutott az a férfi.
“Bárcsak ő hívott volna táncolni, nem az a disznó. Felejtsd csak el!” mondta magának Sára, oldalt fordult, kényelmesen elhelyezkedett, és végül elaludt.
A meleg szeptembert hideg, esős október követte. Detti a nászútjáról visszatérve meghívta Sárát magukhoz élménybeszámolóra.
Sára is kíváncsi volt, hogy élnek a gazdagok. De nem akart üres kézzel menni.
Iskola után betért egy cukrászdába, és vett Dettinek krémest, amit nagyon szeret.
Kilépett az üzletből, amikor összefutott egy férfival a bejáratnál. A férfi hátralépett, előzékenyen átengedte.
Csak nem ön? szólalt meg hirtelen a férfi.
Sára felnézett, és azonnal felismerte a misztikus vendéget Detti esküvőjéről. Meglepődve megállt az ajtóban.
Jöjjön már, feltartjuk a sort nevetett a férfi, majd kézen fogta, elhúzta az ajtótól.
Úgy eltűnt az esküvőről, mint valami Hamupipőke. Meg sem volt alkalmam bemutatkozni villantotta meg hófehér fogsorát.
De én nem hagytam ott a cipőmet mosolygott Sára.
Hazafelé tart? Elvihetem? ajánlotta fel.
Nem, a barátnőmhöz megyek, a menyasszonyhoz. Ön visszafordult a vásárlástól? kérdezte Sára, felvonva a szemöldökét.
Olyan szívesen áldoznék minden krémest a világon ezért a véletlen találkozásért válaszolta a férfi, Sára kezében lévő cukrászdobozra mutatva. Gyerünk, beülünk az autómba.
Sára még sosem ült ilyen tágas, kényelmes autóban. A férfi határozottan vezetett, nem is kérdezett címet. Sára kicsit tartani kezdett.
Tudom, hol lakik a barátnője, a férjével üzlettársak vagyunk magyarázta, mikor meglátta Sára aggódó tekintetét.
Útközben elmesélte, hogy Zsoltnak hívják, elvált, és van egy vizslája…
“Gazdag, jóképű, sikeres. Pont, amilyet anyu szeretne…” futott át Sára fején.
Amikor Sára hazaért, anyja aggódva várta.
Merre jártál ilyen sokáig? Már kezdtem aggódni.
Dettinél voltam. Szemkápráztató házuk van Sára részletesen ecsetelte a házat és a barátnője tengerparti barnaságát, hogy anyjának örömet szerezzen.
Hogy jutottál el oda? Az “Aranydombon” laknak, nem? így hívták féliróniával a városiak azt a gazdag negyedet.
Egy ismerős vitt felelte Sára szűkszavúan, megbánva, hogy elárulta ezzel magát.
Az esküvőn találtad elé? Csak nem közülük való? És a telefonodat megadtad?
Persze, anyu, belenyomtam a zsebébe mondta bosszankodva Sára.
Miért haragszol? Egy dolgos férfi felfigyelt rád, te pedig mindjárt befújjod Ismerlek! szólt oda az anyja.
Nem fújtam be, számot is adtam. Elég volt a kihallgatásból?
Mi van veled? Miért vagy ilyen
Belefáradtam a kérdéseidbe, anyu. Annyira szeretnél megszabadulni tőlem?
Ne beszélj butaságokat! Csak azt akarom, hogy jól menjen a sorod, hogy hozzáméltó emberhez menj férjhez, ne valami csóró egyetemistához! Vagy kenyéren-vízen akarsz élni?
Anyu, mikor éltünk mi kenyéren és vízen? kérdezte Sára hunyorogva.
Jó, csak túlzásból mondtam mondta bocsánatkérően az anya. Lányom, tetszik neked egyáltalán az a férfi?
Anya, légyszi, hagyd! Nem akarok még férjhez menni.
Az épp csengő mobilmentette meg Sárát a további vitáktól. Zsolt hívta.
Úgy döntöttem, nem várok tovább, felhívlak. Mit csinálsz vasárnap?
Semmi különöset, készülök órákra.
Netán egész nap? Kár lenne, szép idő lesz. Mit szólnál egy lovastúrához? Ültél már lovon? Nem? Akkor érted jövök tizenegykor.
Sára igent mondott, és csak utólag döbbent rá, hogy mikor váltottak tegeződésre.
Gyerekkorában csak falusi, öreg lovakat látott nagymamánál, mindig félt hozzányúlni. Most hatalmas élményekkel gazdagodott.
Zsolt tapintatosan, finoman vezette be Sárát a pénz, luxus és lehetőségek világába. Olyan jól beszélt, hogy szinte lehetetlen volt neki nemet mondani. Mindig megnyíltak előtte az ajtók. Kitüntetés volt számára Zsolt figyelme.
A következő hétvégén Zsolt virággal és tortával érkezett Sáráékhoz.
Sára szégyellte kicsi paneljük kopott szőnyegét, régi tapétáit. Zsolt nem foglalkozott vele, mosolygott, viccelődött, figyelmes volt.
Elmesélte, hogy ő is ilyen lakásban nőtt fel. Az anyuka szíve olvadt a kedvességétől.
Ez aztán álomférj! sóhajtott, amikor Sára hazaért. Ha megkéri a kezed, nem mondasz nemet ugye?
Mami, párszor találkoztunk, milyen lánykérésről beszélsz? háborgott Sára.
De szilveszter előtt Zsolt valóban gyűrűt húzott az ujjára.
Végre nyugodtan halhatok meg sóhajtott az édesanyja, kezét a mellére szorítva. Sára csak csóválta a fejét.
A kora tavaszi napfényben, amikor csilingeltek az ereszről olvadó jégcsapok, márciusban tartották a lagzit a városon kívül. Frissítő, tavaszi remény lebegett a levegőben.
Sára kikötötte, szolid, zaj nélküli esküvőt kíván. Zsolt elfogadta. Sára az esküvő után hozzáköltözött.
Végre beszélgethetek valakivel! A férjem barátainak feleségei csak ruhákról, külföldi shoppingról, szalonokról beszélnek. Kétlem, hogy valaha könyvet vettek volna a kezükbe mondta nevetve Detti.
Most ismét közel laktak egymáshoz, Detti már a hatodik hónapban volt.
De Zsolt nem engedte Sárát egyedül sehova. Reggel a sofőr vitte egyetemre, délután hozta érte. Egy nap elmaradt az egyik előadás, Sára inkább hazasétált.
Csodás tavasz volt, a rügyek már dagadtak. Hirtelen egy évfolyamtársa, Levente szegődött mellé. Betértek egy presszóba, kávéztak. Sára úgy hiányolta már az egyszerű beszélgetést.
Semmiben nem szenvedett hiányt, de a társaság rettenetesen hiányzott neki. Az egyetemi csoportja már rég kerülték őt.
Min jár az eszed? kérdezte Levente.
Mennem kell vágta rá Sára.
Kontrollál a férjed? húzta fel a szemöldökét Levente.
Nem, csak tényleg mennem kell szakította félbe Sára.
Otthon Zsolt már várta.
Hol voltál? kérdezte hidegen.
Egyetemen.
Ne hazudj! Tudom, elmaradt az előadás, de te nem hívtad a sofőrt. Miért? Hogy találkozz a szeretőddel?
Nem szerető, évfolyamtársam Sára zavarba jött.
Zsolt sosem beszélt vele ilyen gorombán. A szeme jéghidegen villogott.
Csak beültünk egy presszóba. Ebben mi a rossz? Sára nem akart magyarázkodni, de mégis ezt csinálta.
A feleségem vagy. Sokan várják, hogy hibázzak. Nem szolgáltathatsz nekik okot.
Ezzel, hogy kávéztam egy csoporttárssal, mit ártottam neked? Sára felháborodott.
Te tényleg nem érted? Zsolt felugrott a bőrfotelből, Sárához lépett.
Ne beszélj így velem! mondta Sára, s hátralépett.
Nem engedem, hogy eljárkálj morogta Zsolt, és erősen megragadta a karját. Ha nem hallgatsz rám…
Mit csinálsz? Leláncolsz? Amikor majd orvos leszek, minden betegemről azt hiszed, hogy neked ártani akar vagy szeretőm? Sára próbálta kirántani magát a szorításból.
Nem értette, mi történt. Fájdalmat nem érzett, csak elnémultak a zajok, csupán a fülcsengést hallotta.
Zsolt mondott valamit, de Sára nem értette, egyedül a fájdalmas véríz szúrta a nyelvét az ajkán.
Megértetted? kérdezte keményen Zsolt.
Igen Sára ajkai nem engedelmeskedtek.
Olyan hirtelen ütött, hogy Sára védekezni sem tudott. A fájdalomtól elájult.
Amikor magához tért, Zsolt sehol. Az egész teste reszketett a visszafojtott zokogástól. Nehezen állt fel, fölbotorkált az emeletre.
A háló ágyára rogyva sírt. Amikor végre csillapodott, jeges vizet akart, de az ajtó zárva volt. Nem vette észre, mikor zárta rá Zsolt.
Reggelre az arca még jobban feldagadt, a szája sajgott. Zsolt be sem ment hozzá, a telefonját is elvitte.
Sára fel-alá járkált a szobában, menekülési útvonalat keresve, mint egy madár a kalitkában. Csattant a zár.
Na, meggondoltad magad? állt az ajtóban Zsolt.
Gyűlöllek! Engedj ki! kiáltotta Sára.
A sebe felszakadt, érezte a vér ízét. Újabb ütés, megint ugyanoda. Fájdalmában felnyögött, Zsolt ismét bezárta.
Délben takarítani jött a házvezetőnő. Sára rábeszélte, hogy engedje ki. A kulcs az ajtóban volt. A nő kinyitotta és elsápadt, ahogy meglátta Sára arcát.
Mi lesz velem, ha ez kiderül? remegett a nő.
Mondja, hogy csak vizet kértem, és elszaladtam hadarta Sára, s leindult a lépcsőn.
Így menni? Legalább vegyen sapkát, sálat az arcára! tanácsolta a nő.
Sára megköszönte, felkapta a ruháját, és lesietett az utcára. Hazafelé mellékutakon ment, arcát a járókelők elől eltakarva. Az emberek ijedten kerülgették.
Otthon anyja kezét tördelte.
Hogy történhetett ez? Pedig olyan rendes embernek tűnt! Bocsáss meg, kislányom, én jót akartam. Ha idejön az a férfi, ezek az ajtók könnyen berúghatók
Ne beszélj ostobaságokat, anyu.
Sára maga alatt volt. Rosszabb nem lehet. De végül Leventét hívta.
Végzős volt, a mentőknél dolgozott, sok mindent látott már. Ellátta Sára sérüléseit, orvost hívott, hogy hivatalosan is rögzítsék a bántalmazást.
Aztán lefotózta Sára arcát, elküldte Zsoltnak, melléírva: ha még egyszer bántja, minden kép nyilvánosan felkerül.
Zsolt többé nem jelentkezett. Két hét múlva, ahogy Sára arca begyógyult, visszament az egyetemre.
A válást gyorsan elintézték. Nyáron, záróvizsga után Sára Leventével beült egy kávézóba. Egyszer csak Zsolt sétált el mellettük, egy fiatal nővel.
Zsolt nem vette észre Sárát, elfoglalta az új barátnője. Sára, amíg Zsolt a WC-be ment, odament a nőhöz.
Vigyázzon magára! Meneküljön, amíg lehet. Ő rettenetes dolgokra képes mondta halkan.
Maga kicsoda? kérdezte a lány gyanakodva.
A volt felesége vagyok. Kérem, ne mondja, hogy találkoztunk. Tényleg meneküljön! Sára távozott, még mielőtt Zsolt visszaért volna.
Az üvegen át látta, hogy Zsolt valamit kérdez a lánytól, aki csak vállat vont. Nem árulta el sóhajtott megkönnyebbülten Sára.
Miért szóltál hozzá? Mi van, ha elmondja neki? aggódott Levente.
Nekem is szóltak volna időben, nem mentem volna hozzá. Hiába kérdeztem mindenkit, senki sem mondta, miért váltak el. Még Detti sem jegyezte meg Sára.
Leventével végül máshol kezdtek új életet. Levente sebészként, Sára kardiológusként dolgozott az új városban.
Fiuk született, az anyja többé soha nem avatkozott bele az életébe.
Egyszer, amikor a fodrásznál ült, egy régi bulvárlapot vett le, benne az újság szalagcímével: A vállalkozó Zsolt Tamási erőszakkal végzett a feleségével.
Az ablak előtt Levente tologatta a babakocsit. Milyen jó, hogy mellettem van, hogy itt van Marci, hogy anyu egészséges A pénz? Az csak eszköz. Csak annyi kell, hogy ember maradjak gondolta Sára.
Jöjjön, szabad a szék! szólt ki neki a fodrász.
