Miután apukám elment az angyalokhoz, Balázs, a bátyám, úgy döntött, hogy nekem kell minden ügyet intéznem, és ne kérdezzek feleslegesen. Temetés után Balázs egyszerűen letette a lakás kulcsait elém a konyhaasztalra. Anyukám némán ült a kanapén, én pedig szorongattam a papírokat, és nem értettem, mikor lettem az, aki mindent el kell rendezzen.
Apukám hirtelen, minden előjel nélkül ment el. Sem beszélgetésekre, sem megállapodásra, sem teherelosztásra nem volt idő. Balázs ugyan Budapesten él, de mindig azt mondja, hogy túl sok a munkája, nem tud időt szakítani. Én egy könyvelőirodán dolgozom, ugyanúgy határidőkkel küzdök, de úgy tűnik, ez senkit sem érdekel.
Már a harmadik napon Balázs kijelentette, hogy én vagyok a rendszerezettebb, nyugodtabb, nekem megy legjobban az ügyintézés. Így hát elkezdtem járni a hivatalokat vittem a másolatokat, eredetiket, halotti anyakönyvi kivonatot, álltam sorban, sorszámmal a kezemben. Balázs csak néha telefonált, hogy minden rendben van-e, de ritkán jött velem.
Anyukám minden este sírt, miközben apukám ruháit rendezgettem. Egyenként hajtogattam a régi ingeket, és raktam be a dobozokba. Balázs kijelentette, hogy nem tud bemenni apukám szobájába, azt mondja, túl megterhelő neki. Én is sokszor ültem otthon a sötétben, de másnap újra keltem és folytattam.
Aztán eljött az idő, hogy eldöntsük, mi legyen apukám lakásával. Balázs azt mondta, érdemes lenne eladni, hogy ne legyen teher senkinek. Megkérdeztem, hol fog anyu lakni. Balázs szerint anyu átjön hozzám, hiszen nálam nagyobb a lakás. Anyukám csöndben volt, a padlót bámulta.
Abban a pillanatban rájöttem, Balázs már eldöntötte az egészet, kérdezés nélkül. Amikor leültünk megbeszélni a részleteket, ő csak árakról, ingatlanügynökökről, határidőkről beszélt, én pedig arról, hogy anyu éjszaka felébred, és apukám után kutat a lakásban. Balázs sóhajtott: Praktikusnak kell lennünk.
Ez a szó ott visszhangzott bennem. Praktikus vagyok én időben fizetem a csekkeket, tervezem a költségvetést , de nem tudom elfogadni, hogy anyu csak egy tétel a számlában.
Pár nap múlva Balázs hozott egy közvetítői szerződést, letette az asztalra és a tollat elém rakta. Megkérdeztem, beszélt-e anyuval. Ő azt mondta, anyu nem bírja az ilyesmit. Anyukám a terítő szélét szorította.
Visszatoltam a szerződést Balázsnak. Mondtam, hogy nem írom alá addig, amíg anyu meg nem mondja, mit szeretne. Balázs dühös lett, szerinte mindig csak bonyolítom. Nem emeltem fel a hangom, csak ismételtem, hogy ez apukám és anyu otthona.
Aznap este Balázs már nem hívott naponta. Rövid üzeneteket küldött csupán, számlákról, határidőkről. Anyu ideiglenesen nálam maradt. Reggelente főzök neki egy kávét, leteszem az asztalra, nézi az ablakon keresztül a régi sárga villamost hosszú ideig.
Apukám lakása még mindig nincs eladva. Még fizetem a villanyt és a vizet, nehogy kikapcsolják.
Néha azon gondolkodom, vajon Balázs egyáltalán lát-e engem nővérként vagy csak mint valakit, aki átveszi helyette a terhet? Nem akarok összeveszni vele, de anyut sem akarom elhagyni. Ott állok közöttük, papírokkal a kezemben, és érzem: ha csendben maradnék, minden eldőlne nélkülem.
Jól teszem-e, hogy visszatartom a lakás eladását, még ha emiatt feszültség is van közöttünk?
