Újévi naplóbejegyzés, december 31. Budapest
Ma egész nap különös hangulatban voltam. Az év utolsó munkanapja mindig rövid, de valahogy nekem mégis hosszúnak tűnt. A kolléganőim már kora délután, boldogan, izgatottan, óriási narancssárga szatyrokkal, pezsgőspalackkal amiket mind ajándékba kaptunk Imre bácsitól, a főnökünktől siettek haza a családhoz, gyerekekhez, férjekhez, az elmaradhatatlan francia salátához. Mindenkinek volt kihez sietni. Csak engem nem várt otthon senki. Őszintén szólva, még egy oliviersalátát (nálunk inkább franciasaláta meg kaszinótojás) sem volt kinek készítenem.
Ránéztem a narancshegyre a műanyag táskámban az idei ajándék az irodától és sóhajtottam egyet. Tényleg nem akaródzott hazamenni. Inkább nekiálltam gyorsan befejezni az éves jelentést.
Pár perc múlva Imre bácsi a csapat egyetlen férfi tagja és főnökünk sipítozva, félvállról vetett bundában, kalappal a fején benyitott az irodába.
Nahát, Emese, te még itt vagy? kérdezte. El sem hiszed, otthon hagytam az ajándékot a feleségemnek! Azzal eltűnt a saját szobájában, de öt perc múlva visszatért.
Na, de te mit csinálsz itt egyedül? Miért nem indulsz már haza?
Felnéztem a monitor mögül.
Itthon is csak egyedül lennék, Imre bácsi.
Egészen meglepte a válaszom, odaült mellém és néhány másodpercig csak komolyan nézett rám.
Jaj, Emese, ezt abba kell hagyni. Szilveszter! Ünnep! Vidámnak kell lenni! Egy nőnek mosolyogni kell, különben sokáig egyedül marad. Na, gyerünk, csomagolj össze, ünnepelj!
Miközben ezt mondta, elkezdte összeszedni a papírjaimat és egy kupacba rakni.
Engedd meg, hogy én zárom ma az irodát, Emese! Menj nyugodtan!
Nem, Imre bácsi, megyek már én is. Majd mindent elrendezek.
Mosolyogva kívánt kellemes ünnepeket, aztán sietve elindult haza.
Kicsit tanácstalanul ültem még az üres irodában. Végül összepakoltam, magamhoz vettem a narancsokat és a pezsgőt is. Miközben zártam az ajtót, azon gondolkodtam, rendeljek-e pizzát vajon ilyenkor még dolgoznak a pizzériák? Az első hely fel se vette a telefont. A másodiknál egy kedves lány mondta örömtelien, hogy csak hatig dolgoznak, s boldog új évet kívánt. Ránéztem az órámra már hat óra öt volt. Még egy utolsó számot tárcsáztam, gondoltam, próbáljuk meg. És láss csodát, sikerült, felvették a rendelést!
Kitettem a lábam az utcára, s a város fényeitől, a levegő hűvösétől egyszerre jobb kedvem lett. Hópelyhek ropogtak a bakancsom alatt, a közeli Károly körúton fényfüzérek villogtak. Az emberek siettek haza a boltból, szatyrok, ajándékdobozok, utolsó pillanatos bevásárlások, mindenki valami szépet akart még az ünnepre. Feltöltött a város nyüzsgése, hirtelen már nem voltam annyira szomorú.
Még jó, hogy bejöttem ide gondoltam, amikor megláttam a főbejáratot a közeli nagy szupermarketnél. Gyorsan vettem néhány dolgot: új krumpli, franciasaláta hozzávalók, némi sonka, lazac, fekete kenyér, és egy újabb pezsgő (sosem lehet tudni).
Otthon a konyhában szétpakoltam a friss beszerzést, s közben azon aggódtam, vajon a krumpli időben megfő-e. Feltettem a televíziót, fellógattam az ablakba a színes fényfüzért, boldogan néztem, ahogy cikázik rajta a fény. Pár tánclépés, jókedv, nem baj, ha egyedül vagyok legalább ma legyek jókedvű magamért!
Miközben a balkonon hűlt a főtt krumpli a franciasalátához, elkezdtem sonkás, lazacos szendvicseket gyártani. A boltban vásárolt felvágottak és sajtok szépen rendezkedtek el a nagy tálakon, minden úgy festett, mintha vendégeket várnék. Ananász, narancsok, kockasajt, minden a helyén. Rövid időn belül el is készültem a franciasalátával, s a serpenyőben még kellemesen sercegett a csirkecomb is.
A kis dohányzó asztalra szépen feldíszített terítő került, átrendeztem az ételt és az evőeszközöket, egyedül is kötelező az ünnepi hangulat. Felpillantottam az órára: már fél tizenkettő. Ideje kinyitni a pezsgőt!
Ekkor váratlanul csörrent meg a kaputelefon.
Pizzát rendelt valaki? hallottam egy vidám férfihangot.
El is felejtettem kaptam a fejemhez, és gyorsan lejuttattam a kaput.
Ajtót nyitottam, s egy szimpatikus, mosolygós fiatalember állt ott, pizzás dobozt nyújtva.
Mennyivel tartozom? kérdeztem automatikusan.
Semmivel sem. Ez most ajándék mondta nevetve.
Nem fogadhatom el ingyen, biztos majd levonják Öntől a pénzt!
Ugyan! Ez a bónusz a késői futárkodásért, ne aggódjon, senki sem várja már otthon ezt a pizzát, csak Ön.
Észrevettem, hogy még mindig a kezembe szorongatom az eddig ki nem bontott pezsgőt.
Tartsa egy pillanatra, kérem! nyújtottam át neki a palackot, és közben átvéve tőle a pizzát, kitessékeltem a konyhába.
Ön tényleg pizzafutár? kérdeztem mosolyogva, amikor visszajött.
Egyáltalán nem! Én vagyok a BoltTulaj. Ma előbb hazaküldtem a dolgozókat, hát, nekik is családjuk van, nemde? Aztán megláttam az utolsó rendelést az Öné volt az. Inkább magam hoztam el, engem úgyse vár senki.
Már csak tíz perc! kiáltottam fel hirtelen. Nyissa meg a pezsgőt! Gyorsan, mielőtt lemegy az óév!
Pohara van?
Egy pillanattal később már durrant is a dugó.
Az óévre! koccintottunk egyszerre, s vidáman húztuk le a pezsgőt.
Jaj, mit tettünk!
Miért, mi baj van? ijedt meg a férfi.
Hiszen Ön autóval van!
Ó, igaz is. Akkor ma már maradok!
Taxit hívni? Most lehetetlen
Úgy bizony, vágta rá vidáman maradok akkor!
Akkor gyorsan le a cipőjével, s ünnepeljünk bent, ne a folyosón!
Ahogy belépett, körbenézett a kis lakásomban: De hangulatos itt!
Gyorsan töltöttem két pohárral, s néztük az éjféli köszöntőt.
Boldog új évet em, ööö
Emese vagyok, mondtam segítve.
Boldog új esztendőt, Emese! Én Bálint vagyok.
Örülök, hogy végül mégis van kivel megünnepelni! Kóstolja meg a franciasalátát, magam készítettem. Csak egy szett evőeszköz van, de egyen bátran a jénai tálból!
Nevetve kanalazott ki egy nagy adagot.
Emese, van fekete kenyere? Borzasztóan éhes vagyok!
Gyorsan vittem is a kenyeret. Mire visszaértem, Bálint mindkét kezében már csirkecombot tartott, s szégyenlősen felnevetett:
Bocsánat, de isteni finom! Maga tud főzni, Emese!
Köszönöm, Bálint. Pedig attól féltem, rám rohad minden, annyi mindent vettem. Egyedül ezerszer meguntam volna mindent.
Hogyhogy egyedül? Hát itt vagyok én! Segítek megetetni mindent!
Végre valaki, aki segít nevettem, és magam is jó étvággyal nekiláttam.
Mindkettőnk hangulata egyre jobb lett, kanalaztuk a francia salátát, koccintgattunk, néztük a tévében a szilveszteri műsort, mindenféléről beszélgettünk, nevettünk.
Az összes pezsgő elfogyott!
Van még az autóban, hozok egyet!
Álljunk csak meg, én is jövök, ilyen levegő után vágytam egész nap mondtam, s kisétáltunk az utcára.
A Váci utcán már durrogtak a tűzijátékok, minden sarkon fények, nevetések. Karját nyújtotta:
Tudja mit, Emese? Legyen a feleségem! Persze csak egy év múlva. Előbb ismerjen meg!
Csak viccel, ugye?
Egyáltalán nem!
Akkor ígérem, megfontolom!
Nevettünk, és ketten, a pezsgős zacskóval, visszasétáltunk ünnepelni. Az új év tényleg új lehetőségeket hoz. Boldog vagyok, hogy mégse egyedül töltöttem.
