Hát, kiderült, hogy Feri nagyon is házas… sóhajtott Izolda, miközben egy padon ült a parkban, és a zsebében szorongatta a beutalóját a nőgyógyászati műtétre.
A koli szobatársai mindig irigykedtek rá, amikor látták vele a sötét hajú, ragyogó kék szemű, jól ápolt, igazi magyar sármőrt, és úgy gondolták, hogy nagy mázlista ilyen előzékeny fiúval. De hát, semmi irigylésre méltó nem volt ebben.
Izolda összeborzongott, ahogy eszébe jutott Feri feleségével, Katával való első és utolsó találkozás: a nő kapta el őt a gyár kapujában, hogy tisztázzák, ki kicsoda.
Na, szevasz! Te vagy az Izolda, ugye? kezdte Kata.
És maga kicsoda? rezzent össze Izolda, feszengve a magas, karcsú, hamuszínű hajjal rendelkező nő tekintetétől.
Kata vagyok, Feri felesége.
Tessék?
Hallottad jól…
Egy újabb kislányka… mondta nyugodtan Kata. Mennyi ilyen lehet a világon… Sosem fogynak el azok, akik a más boldogságára fájnak.
Miért beszél így velem?
Kata gyengéden megfogta Izolda könyökét.
Inkább te mondjad, hogy mire gondolsz, komolyan. Én vagyok a felesége, láttalak titeket együtt többször is. Ahelyett, hogy elbújnál a szégyentől, még te feszítesz itt nekem… Az ilyesmit azok csinálják, akikben még van becsület, de hát ez rád nem jellemző.
A tekintete végigmérte Izoldát.
Ebből neki már volt elég, két kéz, két láb is kevés lenne megszámolni. Mit gondoltál, mi lesz ebből? Feri ilyen, igazi vadász. Neked csak egy kaland vagy, nem több. Elég ennyi.
Különben két lányunk van, mutathatok fotót húzott elő egy családi képet Kata, és Izolda kezébe nyomta. Látod? Bizonyíték a nagy és tiszta szerelmünkre. Tavaly voltunk a Balatonon…
Izolda csak hallgatott.
Mit akarsz tőlem? Oldjátok meg ti ketten!
Meg is fogjuk, ne aggódj! Nemrég kapott itt jó állást, te meg pont most bukkansz fel… Ne kergesd hiú ábrándokat, Feri nem fog elválni. Ne pazarold rá az idődet! Hány éves is vagy? Harminc?
Huszonöt! mondta sértetten Izolda.
Na, még időd van, férjhez mehetsz, szülhetsz, de Ferihez semmi közöd. Hagyd békén.
Izolda nem hallgatta tovább, lábaiban ólom lett, és a hirtelen összeomló reményekkel botorkált el a parkból.
Áruló… mormogta, gombóc volt a torkában, de nem engedte, hogy a parkban mindenki végignézze, ahogy sír. Nem akarta, hogy a munkahelyén beszédtéma legyen.
Az este Feri megjelent, virágokkal. Izolda feldagadt szemmel vágta ki az ajtón, hiába esküdözött örök szerelmet és válást, mondván, hogy a feleségével már csak együttlakók.
Két hétig Izolda magába roskadt. Feri többé nem keresett, ha összefutottak is, elfordította a fejét.
És a baj nem járt egyedül… A reggeli rosszullétet, szédülést először a stresszre fogta, de rájött, hogy a heves, naiv szerelmeskedés gyümölcse megfogant.
Hat hét… hangzott, mint végzet.
Pánik, félelem. Nem akart egyedülálló anya lenni, rettegett, hogy mindenki tudja, megvetően néznek rá.
Ferinek eszében sem volt elmondani, hogy házas, nem hordott karikagyűrűt sem. Ő meg, mit csináljon? Kérjen személyit randin? És amúgy is, miért akarta titokban tartani Ferenc a kapcsolatukat a munkahelyen?
Becsapták, de attól nem lett könnyebb. Közben a gyárban is terjedt már a pletyka Kata látogatásáról.
Terhes vagyok mondta végül izzadó tenyérrel ebédszünetben Ferinek.
Adok pénzt, oldd meg… morogta Feri.
Másnap kilépett a gyárból, eltűnt Izolda életéből.
Izolda tudta, nem húzhatja sokáig, elment hát a beutalóval a rendelőbe, ahová előző napra kapott időpontot.
Most ott ül a padon, szorongatva a papírt, mintha az életét tartaná a markában.
Siet valahová? kérdezte egy jól öltözött srác hatalmas csokor bordó krizantémmal, és lehuppant mellé.
Tessék? nézett rá üres szemekkel Izolda.
Siet az órája bökött a karján lévő arany színű órára.
Mindig tíz perccel előbb jár, hiába állítom, semmi se változik vont vállat Izolda, elfordulva.
Ma annyira gyönyörű idő van, igazi vénasszonyok nyara! Anyukám szereti ezt az évszakot, mondta, hogy egy ilyen meleg őszi napon döntötte el, hogy jól választott, és soha nem bánta meg.
A fiú tovább csacsogott, mintha ezer éve barátok lennének:
Az anyukám egy hős, pont ilyen! mutatta a hüvelykujját Nagy szerencsém van vele.
És apukád? buggyant ki Izoldából önkéntelenül.
Róla sose beszél, én sem kérdezem, látom, nem bír róla beszélni…
Most jövök egy interjúról mesélte boldogan , tíz jelentkező közül engem választottak, pedig nincs is tapasztalatom. El se hiszem!
Anyám hitte el velem, hogy képes vagyok rá…
Már tudom is, mire költöm az első fizetésemet: anyunak veszek egy balatoni nyaralást. Ő még sosem volt a Balatonnál.
És te? Voltatok már a Balatonon?
Nem mondta Izolda, és a fiú bordó nyakkendőjén akadt meg a tekintete.
Szülinapi ajándék anyától simogatta meg büszkén a fiú.
Bocs, hogy ennyit beszélek, de annyira örülök most, valahogy éreztem, hogy rád fért egy kis társaság… Remélem, nem zavarok nagyon.
Izolda megrázta a fejét, egyáltalán nem zavarta ez a fiú, sőt, felvette vele a harcot a sötét gondolatokkal. Tetszett neki, ahogy az anyjáról beszélt.
Micsoda szeretet! gondolta izgatottan Izolda, de jó ilyen fiút nevelni… Vajon ha nekem lesz fiam…
Na, megyek, anyu vár otthon, biztos aggódik már. Te pedig ne siess annyira sehová!
Tessék?
Meg a te órádnak! vigyorgott a fiú.
Izolda elmosolyodott, aztán nézte, ahogy eltűnik a mosolygós idegen. Elővette a beutalóját, amit még percekkel korábban is markolt, és cafatokra tépte.
Aztán csak ült, beszívta az őszi nap fényét, és azon gondolkodott, hogy valójában soha nincs egyedül. Az a nő egyedül nevelte fel ezt a remek fiút, kár, hogy nem kérdezte meg a nevét… De most már nem számít.
Hiszen már döntött.
***
Huszonhárom év múlva…
Anya, elkések! kiabált a tükör előtt Marcell, miközben anyja gondosan kötötte nyakába a bordó nyakkendőt, amit előző nap vett neki az állásinterjúra.
Lehet, hogy inkább hagyd…
Kell a biztonságérzethez. Hidd el, minden szuper lesz! Úgyis felvesznek! mondta Izolda, elégedetten nézve jóképű fiára.
Azért izgulok ám, mi van, ha…
Ez a te helyed, ne aggódj! Csak válaszolj határozottan és mosolyogj, ellenállhatatlan vagy.
Oké, anya Marcell adott egy puszit, és sietett el.
Izolda az ablakból nézte a legfontosabbat az életében, ahogy egyenes háttal lépked az utcán.
Egyszerre megborzongott, mint akit áram csapott meg.
De hisz… ezt már átélte egyszer!
A fiú a parkban, több mint húsz éve…
Marcell most pont úgy nézett ki, mint az a srác akkor…
És hirtelen minden élénken beugrott. Mintha a sors adta volna a jelet: ne távolítsd el, akit váratlanul kaptál, válaszd a reményt, a szeretetet.
Miért nem kérdeztem meg akkor, hogy hívják, mennyi idős, ki az anyja? De már teljesen mindegy.
Úgy alakult minden, ahogy kellett.
Aznap délután Marcell hatalmas bordó krizantémcsokorral jött haza, pont illő volt a nyakkendőjéhez, és örömmel újságolta: felvették a céghez.
És megígérte, hogy elmennek a Balatonra, mert anya még sosem járt ott.
Most már ő vigyáz az anyjára hegyet mozgatna meg érte. Ennyire szereti őt Marcell.
Bármennyi nehézség volt is az évek során, egy ölelés a fia illatos hajára, s minden könnyebb lett.
Mindent túléltek. Nem tört meg.
Izolda soha életében nem bánta meg, hogy vállalta. Szeretettel és erővel választott és igaza lett.
Így kellett lennie.
