Iván János bácsi felébredt
Igazából, a nap egészen jól indult. Amikor az ember már 118 éves, maga az ébredés is csodaszámba megy.
Először is jött a reggeli műszaki vizsgálat: felnyitotta a bal szemét működik, majd a jobbat homályos.
Kimosdatta, csepegtetett bele, mintha új lenne.
Megmozgatta, amit tudott, amit nem, arra kent egy kis libazsírt.
Megnézte, megy-e hátrafelé és előre, a nyakát jobbra-balra tekerte.
Miután mindent helyesnek ítélt, ropogott, ahogy kell: két dobbantás, három taps, és már kezdhette is az új napot.
Pont nyolckor, ahogy a menetrend mondja, hívták a Nyugdíjfolyósítótól:
Júlia kedves, szép jó napot , rekedten, de vidáman köszöntött bele a kagylóba János bácsi.
Önnek is jó napot, János bácsi sóhajtotta szomorúan Júlia , hogy van ma?
Panaszra semmi okom , vigyorgott a telefonba a vénember.
Kár János bácsi, már ötödször kapok megrovást magácska miatt idén! Ma éppen harminc éve, hogy megszűnt az ön önkéntes nyugdíja, és átkerült az államira!
Hát, bocsássa meg. De nem hallottam-e arról, hogy most emelés lesz?
Lesz bizony, emelés szinte zokogott a hangja, mint a Pierrot-é, csak nem dolgozik valahol feketén? próbált szerencsét a hölgy.
Á, sajnos, pénzem pont elég.
Kár Minden jót be se fejezte, letette a kagylót.
Kilenc óra körül János bácsi összeült reggelizni az ükunokájával. Az fiú nem lakott nála, mégis mindig saját kulccsal nyitott be. Először rendszerint méregetett: hol a konyhát, hol a fürdőt. Aztán papírt vett elő, számolt anyagszükségletet, saccolt árakat, tervezett bútorokat.
Ma mérőszalag nélkül érkezett elfelejtette.
Vegyél a vitrin tetejéről, nagyapádtól maradt rám kuncogott János bácsi, miközben a kannába töltötte a teát.
A fiú csak nagyot sóhajtott, és elfogyasztotta a híres ükapa-féle rántottát.
Tíz órakor János bácsi lement a ház elé cigarettázni.
Na nézd már, Janibá, megint pöfékel! Tudja, hogy a dohányzás
A szomszéd félbeszakadt, ahogy a matuzsálemet látta, aki már akkor cigizni kezdett, amikor mások már rég távoznak a miattakár.
Mi ma Pestre megyünk, tudja?
Hát ott mit csináltok?
Metrózunk, elsétálunk a Hősök terére, megnézzük Szent István szobrát, még mielőtt elfércelik.
Minek nézni? Szent István, mint Szent István.
Maga maga látta már?
Persze, eljött egyszer hozzánk a faluba.
Koporsóban?!
Á, dehogy, vonaton, fapadoson.
Mondja már, hány éves maga eleve?
Most múltam száznyolc mormolta János bácsi a cigaretta szűrőjét rágcsálva.
Ugyan már!
De bizony, második köröm járom!
No, hát akkor boldog nagykorúságot!
Köszönöm szépen , ezzel János bácsi visszaballagott a lakásba.
Tizenegykor telefonált a Telekom igazgatója. Könyörgött, váltson csomagot a mostani már csak miatta létezett, forintosítva semmit sem ért, sőt, kissé hozzá kellett tenniük a számlához.
Délután ötkor János bácsi a boltban jelent meg. Születésnapján a hipermarket akkora százalék kedvezményt adott, ahány éves az ember. János bácsi tortát vett, egy kiló banánt meg egy óriási tévét.
A visszajáróból rendelt taxit és két erősembert.
Hétkor a kórházból hívták: vegye már át a biztosítási kötvényét és a szobapapucsát végre.
Este nyolckor jöttek a vendégek, János bácsi terített, bekapcsolta az új televíziót, kitöltötte a bort.
A pohárköszöntők rövidre sikerültek senki sem tudta, mit kívánjon, ezért inkább csak csendben felálltak sorban.
Tízkor érkezett a rendőrség, csendesebb viselkedésre kértek a szomszédban idős emberek laknak! Az ünnepelt nyitott ajtót, ami nagy zavart okozott a szolgálatban.
János bácsi csak éjfél felé feküdt le, amikor az ünneplő tömeg elfáradt és ki-ki hazament vagy kórházba került. Elmosolyodott a csendben, levette ujjáról az arany varázsgyűrűt, tette a párna alá. A gyűrűt még felesége készíttette, bele is volt vésve: Élj helyettünk is.
És hát így is tettAz ablakon túl, a kert sűrű sötétjében tücsök cirpelt. János bácsi óvatosan végigsimított a párna alatt megbújó gyűrűn. Hallotta, ahogy a ház minden berendezése, padlódeszkája lassan, álmosan lélegzik mintha mind együtt öregednének vele, barátságból.
Lehunyta a szemét, s a gondolatai szelíden visszalovagoltak a régi falucskába, Juliskához, a régi barátokhoz, meg a gyerekek viháncolásához a réten. Egy pillanatra úgy tűnt, mindannyian ott ülnek körülötte, felkacagnak, koccintanak, mintha most is ünnep lenne.
Élj helyettünk is. elismételte magában, mintha imát mondana. S ekkor megérezte, hogy ez az igazi titok: míg reggelenként a bal szem kinyílik, míg egy rántotta kisül, vagy egy szomszéd mormog addig az ember mindenkit magával hordoz.
Elvégre, aki 118 évet élt, annak minden nap születésnap: egy újabb ajándék azok helyett, akik már csak benne élhetnek tovább. És ahogy a hajnal első fényét neszezve végül elaludt, János bácsi eldöntötte: holnap is felkel, ha csak a bal szemével is hisz valakinek mindig élni kell helyettük is.
