2023. november 18. kórházi várakozás, türelem, emberség
A kórház folyosóján ülök, s a levegőben erős fertőtlenítőszer és fáradt emberek árnyéka leng. Műanyag széken gubbasztok, ölemben szorongatom a kis táskámat, mintha abban volna minden reményem és félelmem egyszerre. Kora reggel van még már hétkor itt voltam, a távoli Hajdúböszörményből érkeztem, kétszáz kilométert buszozva Debrecenig. Nem panaszkodom. Nem reklamálok. Csak várok csendben, bízva, hogy ma sorra kerülök.
Körülöttem néhány másik várakozó is: egy férfi bekötött karral, egy fiatal, kialvatlan szempárral, egy anyuka, aki vállán álmos kisgyermekével ringatózik. Mindannyian némák, tekintetükben az ismerős fohász: Uram, segíts
Akkor, a folyosó végéből, feltűnt ő. Idős, 75 év körüli úr, elegáns kabátban, csillogó sétapálcával, hibátlanul illő kalappal. Léptei azt sugallták: hozzászokott, hogy mindenhol utat engednek neki. Se kérdés, se pillantás felém, vagy bárki másra. Úgy tart a rendelő ajtaja felé, mintha csak egy formalitást lépne át az, ami közte és a szándéka között áll.
Megáll az ajtó előtt, kinyújtja a kezét ám ekkor óvatosan felemelkedem. Semmi harag vagy indulat csak a szegény ember öntudatával, benne a magyar józan paraszti ésszel, megszólalok:
Uram most én következem. Hét óta várok, messziről, Hajdúböszörményből érkeztem mondom halkan.
Az öreg felém fordul, mintha csak most venné észre, hogy rajta kívül más is létezik a világon. Hidegen, röviden elmosolyodik.
Asszonyom, én valaki vagyok, nincs időm úgy várni akárki módjára! vágja oda megvetően.
Majd még élesebben folytatja:
Ha eléri az én koromat, s letesz valamit az asztalra, megtanulja, hogy az idő túl drága a sorban álláshoz.
Ott maradok mereven. Nem a sorszám elvesztése fáj, hanem a megaláztatás. A folyosón nehéz csönd hullik végig.
Ám a némaságot egy hirtelen ajtónyitás töri meg. Az orvos, ötvenes, kissé gyűrött köpenyben, fáradt szemmel lép ki.
Mi történik itt? kérdezi.
Az idős úr magabiztosan előrelép.
Doktor úr, vizsgálatra jöttem. Kérem, fogadjon azonnal, nekem nincs időm várni!
Az orvos egy pillanatig némán nézi, majd hozzám fordul:
Ön az a hölgy, aki hétkor érkezett?
Bólintok.
Igen Hajdúböszörményből jöttem kora hajnalban
Az orvos halkan sóhajt. Az idős úr felé fordul, higgadt, de metszően őszinte hangon:
Uram felismerem.
Az öreg mesterien tartja magát, büszke mozdulat, mint aki elismerést vár.
Az orvos szelíden folytatja:
Középiskolai tanárom volt.
Fojtott csendben dermed meg az egész folyosó. Az idős férfi, mint akinek igazolódott nagysága, önelégülten néz körül.
De az orvos nem mosolyog vissza.
Egy mondatot ismételgetett nekünk évekig, tanár úr mondja nyomatékosan : Az ember értékét nem a ruhája, státusza vagy hangoskodása mutatja, hanem ahogy tiszteli azokat, akik nem tudják megvédeni magukat.
Az öreg zavartan pislog, hirtelen inogni látszik a pálca keze között.
Az orvos közelebb lép, méltósággal szól:
Ma nem volt ön valaki, tanár úr. Ma ön egy olyan ember volt, aki elfelejtette, mit jelent EMBERNEK lenni.
Az öreg elvörösödik, arca megfeszül. Körülöttük mindenki hallgat, tekintetük ítélete néma.
Az orvos tágra tárja az ajtót:
A hölgy következik. Ez az ő sora.
Elindulok befelé. Szemem könnyes, de fejem magasra emelem.
Az idős tanár némán, lehorgasztott fejjel hátrahúzódik, helyet foglal a fal mellett. Most először, talán hosszú évek óta, ráébred: nem attól lesz valaki, ha másokon átgázol, hanem attól, ha nem tapossa el őket.
Amikor sorra kerül, belép ő is a rendelőbe és mielőtt panaszait sorolhatná, suttogva csak annyit mond:
Doktor úr bocsánatot kérek, amiért korábban így viselkedtem!
A doktor most először elmosolyodik, kedvesen:
Soha nem késő emberré válni, tanár úr.
Az igazi értéket nem a hangos szó, hanem a tiszteletteljes viselkedés mutatja. Lehet, hogy egy ország szemében valaki, de emberként mégis kicsi, ha hiányzik önből a tisztelet. S fordítva: lehet csendes, szerény, szinte láthatatlan mégis óriássá válhat méltóságával.
Te hogyan cselekedtél volna a helyemben? És a doktor helyében?
Ha megérintett a történet, oszd meg másokkal is. Talán épp ma olvassa el az, akinek emlékeznie kell: légy mindig EMBER!
