Júlia a kanapén feküdt és keservesen sírt. A férje pár hónapja bevallotta, hogy van valakije – és a nő terhes. – Júli, bocsáss meg – magyarázkodott Gergő –, de két éve élünk gyerek nélkül, az már sok idő. Már magamban is kezdtem kételkedni. Most meg… hát, az én… terhes lett. – A szeretőd – suttogta Júlia. – Nevezzed, ahogy akarod. Néhány hónap, és szülünk. Bocsánat. Júlia nem kérdezte, miért pont most döntött így Gergő. Csak azt tudta, hogy két hónappal a szülés előtt, ráadásul szilveszter előtt hagyta őt el. Így aztán a szerencsétlen asszony este le sem vetkőzve, minden erejét elveszítve és kisírva minden könnyét, a díványon hevert. Valamiért eszébe jutott egy régi, gyerekkori szilveszter. Akkoriban Júlia ötödikes volt. Egyik nap a barátnőkkel betértek a bizományiba, ahova gyakran jártak, mert igazi kincseket lehetett ott találni. A ruha, cipő nem érdekelte őket, de a csecsebecsék, játékok, ékszerek annál inkább. Aznap Júlia rögtön kiszúrt egy gyönyörű égszínkék zenélő ékszerdobozt arany berakással. Ámulva bámulta. Mikor aztán az eladó felnyitotta a tetejét, dallam csendült fel, és a bársonyos belsejéből előbukkant egy hófehér balerina, aki táncolni kezdett. Júlia elvarázsolva nézte – lélegzetvisszafojtva. Az eladó még azt is megmutatta, van benne egy kis titkos fiók, ékszereket lehet beletenni. A barátnők, Nóri és Réka rögtön odaugráltak: – Ez gyönyörű! Jaj, de klassz! Nóri aztán rákérdezett: – Mennyi az ára? Az eladó mosolyogva mondott egy teljesen elérhetetlen összeget: öt forintot. „Soha nem lesz ennyi pénzem” – gondolta Júlia. Akkoriban az iskolában harminc fillért kaptak ebédre. Néha mozi ürügyén kereken ötven fillért. Kár, hogy apa épp vidéken dolgozik, anyát felesleges kérdezni. Szinte hallotta anyja hangját: „Balerinára öt forintot? Inkább veszek három kiló húst, egész hétig kaphattok rántotthúst!” Így hát Júlia naponta bejárt a boltba csodálni a dobozt. Az eladó pedig, amint meglátta, fölhúzta – a balerina táncolt. Júlia minden kis hibát megfigyelt rajta: egy sarka kopott, az egyik szél le volt koppanva, a balerinán hiányzott a spicc cipő, apró pici folt is volt a ruhán. De mindennap egyre jobban szerette. Amint apa hazaért, rögtön húzta volna bizományiba. De az eladó szomorúan közölte: – Most vitték el, épp néhány órája. Nem sikerült elcsípni. A lány forró könnyekben tört ki. – Júli, ne sírj! – vigasztalta apja. – Vegyek inkább trüffeltortát? Hiszen azt úgy szereted! Gombákat is raknak rá csokiból! Júlia bólintott – a tortát tényleg imádta –, de a sírást képtelen volt abbahagyni: a balerina miatt fájt a szíve. Másnap Réka behozta az áhított dobozt az iskolába: a nagymama vette neki, aki pont most jött faluról az ünnepre. Réka jól bevásároltattatta vele a bizományiban – már egy hete kerülgette ezt a dobozt. – Én is! – mondta sértetten Nóri. Júlia ekkor kiborult, kiment a folyosóra. – Julcsi, miért sírsz? – kérdezte Peti, akiről mindenki tudta, szerelmes Júliába. A lányok irigykedtek, de Júlia ügyet sem vetett rá. Az ablaknál állva, hóban, fagyott üveget cirógatva, összetörten meredt ki. Peti odalépett: – Ne szomorkodj, veszek neked is egy ugyanolyat, ígérem! – Honnan? – fitymálta le Júlia. – Buta vagy, ilyet soha nem találsz! – morgott rá, és elszaladt. Akkor megfázott, napokig beteg volt. Peti azonnal meglátogatta: – Még nem találtam meg a balerinás dobozt, de meg fogom! Megígérem! – Ne légy már hülye! Ilyet csak külföldön lehet kapni. Nézd, az alján is írja: Made in GDR! – sóhajtott lemondóan Júlia. Peti rég kinyomozta: GDR az az NDK? – Ha kell, odautazom! – mondta. Innentől jó barátok lettek. Később, nyolcadikban, Peti megcsókolta. Júlia nem ellenkezett, és igazi szerelem lett belőle. Érettségi után Petit behívták katonának – épp Németországba. Leveleztek, Peti néha viccből írta: balerinás dobozt még nem talált. De Júlia nem várta meg Petit: Gergő, a zenész-bájoló, gitározott neki egy szerenádot, Júlia szíve elolvadt, két hónap múlva esküvő. Peti leszerelés előtt tudta meg: Júlia férjhez ment. Hajóra ment dolgozni, elment Norvégiába, alig-alig járt haza. Júliával soha többet nem futottak össze. *** Júlia lassan feltápászkodott a díványról. Kávét főzött. Ezekben a napokban egyre többet gondolt Petire, s lassan rájött: nem is a férje elvesztése fáj, hanem az, hogy sosem lett belőlük igazi pár. Hol lehet most? Nős már? 31-e volt. Valahogy el kell tölteni a Szilvesztert. Barátnők családoznak. Kellemetlen most beesni bárkihez. Júlia piacon, áruházban vásárolt néhány dolgot, legalább ünnepi vacsorát főz magának. A lépcsőházban, ahogy sietett felfelé, vele szemben kijött a liftből egy igazi magyar Mikulás. Amint ránézett, Júlia szeméből ömleni kezdtek a könnyek. – Na mi van lányom, sírásra ünnep? – szólt mély hangon a beöltözött alak. – Na, nesze! – és átnyújtott egy dobozt, mielőtt eltűnt a sötétben. Júlia szóhoz sem jutott, de a doboz nehéz volt. A konyhában óvatosan kibontotta – egy új, égszínkék, arany berakásos zenélő ékszerdobot talált benne. Lassan felnyitotta, megcsavarta a mechanikát, s a bársony alól előtáncolt a balerina – mindkét spiccen. Kinyitotta a kicsi titkos fiókot: ott volt egy jegygyűrű. Az ablakhoz futott. Lent a hóban ott állt a Mikulás. Júlia papucsban szaladt le az utcára. Néhány pillanat tétovázás után a Mikulás hátrafordult – a fiatalok egymás karjába omlottak. Júlia a puha kabáthoz bújva suttogta: – Buta, hát tényleg megszerezted… – Aha – felelte Peti. – Megígértem: Németországban találtam neked.

Réka a kanapén feküdt, szeméből keserű könnyek hullottak már órák óta. Férje, néhány hónappal ezelőtt, fáradt hangon vallotta be, hogy másvalakije van. És az a nő gyereket vár.

Réka, bocsáss meg, de két éve próbálkozunk gyerekkel, és semmi hadarta Gergő. Már magamban is kételkedtem aztán most, hát az új terhes lett.

A szeretőd suttogta Réka halkan.

Hívhatod, ahogy akarod. Nemsokára szülünk. Sajnálom.

Réka nem kérdezősködött, miért várt Gergő ilyen sokáig, miért éppen most, szilveszter előestéjén, két hónappal a szülés előtt hagyja el őt. Csak feküdt ott, elnyúlva a kanapén, minden lelkiereje oda, könnyei régen elfogytak. Furcsa módon most egy nagyon régi szilveszter emlékei jöttek vissza.

Réka még ötödikes volt, amikor történt. Tanítás után a lányokkal gyakran beugrottak a bizományiba, ahol mindig valami varázsolatosat reméltek találni. A ruhák és cipők nem érdekelték őket, sokkal inkább a csecsebecsék, játékok, ékszerek varázsa.

Azon a napon Réka szeme rögtön kiszúrta egy káprázatos égszínkék ékszerdobozt arany berakással. Nyomban a pult fölé hajolt, s tisztelettel bámulta. Amikor aztán az eladó felnyitotta a fedelet, és a szelencéből muzsika szólt, s egy hófehér tütübe öltözött balerina lassan táncolni kezdett, Réka megdermedt, elfelejtett levegőt venni. Az eladó ráadásul megmutatta a titkos, kihúzható kis fiókot is, amibe apró ékszereket lehetett rejteni.

Barátnői, Tímea és Enikő körbesereglették a pultot, és ámuldoztak.

Jaj, ez gyönyörű! lelkendeztek.

Tímea rögtön rákérdezett:

Mennyiért adják?

Az eladó mosolygott, és kiejtette a lányok számára teljesen elérhetetlen összeget: ötszáz forint.

“Ennyit nekem sosem sikerül összekuporgatnom…” gondolta Réka. Akkoriban az iskolai menzára harminc forintot adtak, abból rendesen lehetett enni. Néha, ha moziba ment, az anyukája ötven forintot adott. De hát apa épp úton volt, csak jövő héten ér haza. Ő biztos megvette volna, de az anyukája, azt pontosan tudta, hiába is kérné.

“Jobban járunk, ha három kiló húst veszek ennyiért” mintha hallotta volna anyja éles hangját , “vagy csirkét, és akkor egész hétre van fasírt.”

Nem, anyának még célozni sem szabad. Csak a papára várhat.

Réka onnantól minden nap beugrott a bizományiba, hogy csodálja a balerinát. Az eladó, egy jólelkű bácsi, amint megpillantotta a lányt, azonnal felhúzta a zenélő szerkezetet. A balerina táncolt.

Hat nap alatt Réka minden apró hibát és részletet megfigyelt: egy kicsit kopott sarok, letöredezett él, a balerinának hiányzott az egyik spicc cipője, a ruháján pedig egy picike pötty díszelgett. Minden lehetséges hibát megjegyzett, de mindezek csak még kedvesebbé tették a dobozt.

Ahogy végre megérkezett az édesapa, Réka egyből magával vitte a bizományiba.

Elvitték, közölte az eladó szomorúan. Pár órája. Sajnos lemaradtatok róla.

A könnyek hirtelen törtek rá, és Réka cseppet sem szégyellte magát.

Réka, Réka, mi történt? próbálta vigasztalni apja. Ne sírj! Veszek neked egy tortát, most azonnal. Olyat, amilyet szeretsz, trüffel tortát. Gyerünk!

Réka bólintott. Imádta a trüffelt, főleg a tetején lévő kis csokoládé gombákat. De sírni nem tudott abbahagyni. A balerinát túlságosan sajnálta.

Másnap Enikő az iskolában diadalmasan elővette a hőn áhított szelencét. Rékát újra elöntötte a bánat, amikor meglátta, hogy barátnője lett a szíve kincsének gazdája.

Enikő felhúzta a zenét, a tanteremben elcsendesedtek, mindenki gyönyörködött. Enikő önelégülten mesélte:

Tegnap a mamám vette nekem. Most nálunk szilveszterezik, lejött vidékről, rögtön elvittem a bizományiba. Egész héten ezt a szelencét néztem ki

És én is, tette hozzá Tímea sértődötten.

Réka nem bírta tovább, kitört belőle a sírás.

Peti, a széles vállú fiú megkérdezte:

Réka, miért sírsz?

Semmi közöd hozzá, csattant rá Réka, és kiszaladt a teremből.

Mindenki tudta, hogy Peti odavan Rékáért; a lányok irigykedtek is, ő viszont ügyet sem vetett soha a fiúra.

Réka a jéghideg ablakhoz szorította homlokát, s némaságban állt.

Réka, veszek neked is ilyet, ne sírj! lépett oda Peti hátulról.

Ugyan hol találsz ilyet? fitymálta le a lány, Hülye vagy szúrta oda, majd elszaladt.

Még Peti is megsértettem! sírt a lány kint még keservesebben.

Azon a télen kegyetlen hideg volt. Réka mezítláb, kabát nélkül ácsorgott az udvaron fél órát, nem csoda, hogy megfázott.

Peti aznap eljött Rékáékhoz, amikor a lány lebetegedett.

Réka, a balerinás szelencét még nem találtam meg mondta , de ígérem, megszerzem neked.

Ugyan, Peti! Honnan is szereznél? Ez nem magyar, oda van írva az aljára: Made in GDR. Ilyet hol találsz? bosszankodott a lány.

Az GDR az NDK? kérdezte Peti.

Az bólintott Réka.

Akkor majd oda megyek érte mondta határozottan a fiú.

Ettől kezdve barátok lettek, előbb még csak gyermeki módon, később, nyolcadikban Peti először megcsókolta Rékát, a lány nem ellenezte. Onnantól úgy voltak együtt, mint igazi szerelmesek.

A tízedik után Petit besorozták katonának, és az élet fintora az NDK-ba vitték.

Peti leveleket írt Rékának, néha viccből írta, hogy a balerinás szelencét még nem találta meg.

Réka azonban nem várta meg. Fél évvel Peti leszerelése előtt összekerült Gergővel, aki az első találkozásukkor éneket szerzett neki gitárral. A lány szíve azonnal meglágyult, két hónap múlva már lakodalmat ültek.

Peti leszerelése után megtudta, hogy Réka férjhez ment; ezután norvég hajóra szerződött, és évekre elhagyta a várost. Többet már nem találkoztak.

***

Réka lassan feltápászkodott a kanapéról, és készített magának egy kávét. Az utóbbi napokban egyre gyakrabban gondolt Petire, egyre világosabb lett számára, hogy a könnyei már nem is a távozó férjnek, hanem inkább az elmulasztott boldogságnak szólnak. Vajon hol lehet most Peti? Megházasodott?

A naptár szerint december harmincegy. Valahogyan el kéne ütni ezt a szilvesztert. A barátnői mind a családjukkal ünnepelnek, hirtelen beállítani nem lenne illő.

Réka elment a piacra, vett néhány finomságot a közértben, hogy egy kis ünnepi hangulatot varázsoljon maga köré.

Amikor a csomagokkal belépett a lépcsőházba, a liftből egy télapónak öltözött férfi lépett ki.

Ahogy meglátta, Réka szeméből ismét kibuggyantak a könnyek.

Miért sír a szép leány? kérdezte játszottan öreg hangon az álarcos férfi. Ünnep van! Itt, tessék, és egy dobozt nyújtott át neki, majd már el is tűnt a sötétben.

Köszönni sem tudott. A doboz nehéz volt. Réka a konyhába ment, óvatosan kibontotta.

Bent egy új, égszínkék aranyozott ékszerdoboz volt. Lassan felnyitotta, felhúzta a szerkezetet, a bársonyból most egy tökéletes balerina forgott, mindkét spicc cipője megvolt.

A rejtett fiókban egy jegygyűrű pihent.

Réka rohant az ablakhoz. Az udvaron még látta Télapó alakját. A lány papucsban kirohant a házból és habozott egy pillanatig, de aztán Télapó felé fordult. A két fiatal egymás felé szaladt.

A bundás kabátra hajolva Réka odasuttogta:

Bolond vagy! Mégis csak megtaláltad!

Persze felelte Peti. Megígértem, hogy meglesz. NDK-ban akadtam rá.