Egyszer bevittem egy kóbor kiskutyát a munkahelyemre… Így alakult. Öt perccel munkakezdés előtt találtam a kis, koszos, jelentéktelen korcsot. Elrejtettem a sarokban, de… a kiskutya újra és újra előmászott és nyüszített. Végül minden kollégám meglátta. …és hullani kezdtek a lábam elé az emberi álarcok. Ott volt például a nagyon kedves és társaságkedvelő titkárnő, Márta. Fiatal, mindig mosolygós. Szakszerűen sminkelt arca valahogy vicsorrá nyúlt, amikor meglátta a sáros kölyköt – „János, nem undorodsz?! Hoztad ide ezt a koszt…” A vidám, kedves álarc darabokra tört, nem messze a boldogan csóváló, sáros kiskutyától… A takarítónő, Katalin néni, örökké fáradt és morgós, idős asszony. Most a ráncos arca szétterült mosolyban: „Nézzenek oda, ki ez a kis faroklengős?! János, ez munkaügy, vagy magánügy?” Lábamnál hevert a gyűrött, dühös álarc, és láttam a törődő, jóságos arcot… Ott volt a kollégám, Laci, mindig segítőkész, mosolygós ember. Viccet mesél, a te vicceden is nevet. Aznap azonban még a küszöböt sem lépte át, undorodva mondta: „Ezek a kóbor állatok csak kosz és betegség…” Az ajtóban hevert a vékony, álságos mosoly álarca… De legjobban a főnököm, Béla lepett meg… Mindig szigorú, elégedetlen, nem túl beszédes. Most azonban csak annyit mondott: „Na János… azt hiszem, ma szabadságot kéne venned. Fogd meg ezt a kölyköt, és menj haza… Vannak fontosabb dolgok is a munkánál. Csak aztán… el ne dobd a kutyát. Élőlény az is.” És zavarban levette a főnöki álarcot, ránk mosolygott, és eltűnt az ajtó mögött… A lábam előtt hevertek azoknak az embereknek az álarcai, akikkel évek óta nap mint nap együtt dolgoztam… És rájöttem, milyen keveset is tudtam igazából róluk…

Egyszer, egy reggel, mielőtt elkezdődött volna a munkanap, találtam egy kóbor kiskutyát. Az idő sehogy sem akart összejönni, de épp öt perccel a munkaidő előtt akadtam rá. A kis keverék kutya koszos volt, szerencsétlen, de kíváncsi. Elbújtattam őt az irodám sarkában, hátha senki sem veszi észre, de a kiskutya megmakacsolta magát: minduntalan előmászott és sírt. Végül persze minden kollégám meglátta őt.

és ekkor hullottak le az emberekről a mindennap viselt álarcok.

Itt volt például a mindig barátságos és közvetlen titkárnő, Veronika Zsuzsanna. Fiatal, nevetős, szépen sminkelt arcát azonban furcsa fintor torzította el, amikor meglátta a koszos kiskutyát: Zoltán Gábor! Maga semmitől sem undorodik? Micsoda piszkot hozott ide Színes, kedves álarca darabokra tört, nem messze attól a vityorgó, sáros farkincát csóváló árván született kutyustól.

Aztán ott volt a takarítónő, Gizella Ilona. Örökké fáradt, morgós, idős asszony, aki mindenen bosszankodni tudott. Mégis, most ráncos arca széles mosolyra derült: Nahát, ki ez a kis szőrmók itt, Zoltán Gábor? Munkaügy vagy magánélet? Lábamnál feküdt összegyűrve a zsörtölődő álarca, és egyszerre csak a gondoskodó, meleg szívű nőt láttam.

És ott volt a kollégám, Dániel István is. Mindig segítőkész, mindenkit szeretni látszó, örökké viccet mesélő fickó. Aznap azonban még az irodám küszöbét sem lépte át. Fintorogva jelentette ki, hogy a kóbor állatokból csak baj, meg betegség származik A küszöbön hevert a mosolygós álszentség sáros, vékony álarca.

Azonban legjobban a főnököm, Balázs Sándor meglepett. Mindig szigorú, zárkózott férfi, szinte sosem lehetett vele beszélgetni. Most azonban egyszerűen csak ennyit mondott: Hm, Zoltán Gábor azt hiszem, mára szabadságot kellene kivennie. Fogja ezt a kis fickót és menjenek haza Vannak dolgok a munkánál is fontosabbak. Csak aztán el ne hagyja a kutyát Hisz élőlény ő is. Zavartan, zord álarcát félretéve, ránk mosolygott, majd szó nélkül távozott.

A lábam előtt hevertek a mindennapos beszélgetések mögé rejtett emberi álarcok és hirtelen ráébredtem, mennyire keveset tudtam ezekről az emberekről.

A nap végére pedig a kiskutya megtanított valamire: az igazi arcaink nem mindig azok, amiket nap mint nap mutatunk. Néha egy ártatlan kis teremtmény segít, hogy meglássuk egymásban a valódi embert. Mert a szív melege többet számít minden külsőségnél, és az őszinte törődés pillanataiban válunk igazán önmagunkká.