Aranylakodalomig elélni
Huszonöt évig éltek együtt Ilona és István. Ilona már ötven, a férje két évvel idősebb nála. Az életük pont olyan, mint bármelyik másik magyar faluban: ház, udvar, munka, a fiuk, Máté már felnőtt, Budapesten él, elvégezte az iskolát és egy gépgyárban dolgozik.
Egy hétvégén Máté hazalátogatott egy csinos lánnyal az oldalán.
Ismerkedjetek meg, drága szüleim, ő itt Gerda, össze fogunk házasodni, csak még beadjuk a papírokat az anyakönyvi hivatalba újságolta lelkesen.
Jó napot kívánok köszönt szerényen Gerda, el is pirult rögtön.
Isten hozott, Gerdike, érezd itt magad otthon, nálunk minden egyszerű, ne zavarjon semmi csivitelte a leendő anyós, miközben gyorsan asztalt terített.
Azonnal megkedvelték a lányt. Miután a fiatalok visszautaztak Pestre, Máté telefonon jelezte, hogy nyáron esküvő lesz. Ilona újságolta a hírt Istvánnak, aki ugyanilyen lelkesen örült.
Minden úgy ment, mint a karikacsapás csak éppen Ilona lelke tombolt. Ki hitte volna, hogy ötvenévesen lesz szerelmes a szomszédba, ráadásul a férje jó barátjába, Mihályba!
Egyik nap Mihály átjött, hozott egy üveg pálinkát. A felesége, Marika, vonaton dolgozott kalauzként, hetekre elutazott. Marika mindig nagy nyugalommal hagyta otthon Mihályt, hát ki gondolná, hogy a férje átjár a szomszéd kertbe.
A lányuk, Vera, Budapesten lakott, néha leszáguldott vidékre, mindig csomaggal a hátán, apjának vitt ezt-azt, mikor anyja hosszan távol volt. Marika legtöbbször csak telefonon beszélt Mihállyal és Verával, majd hazajött egy hétre, aztán újra utazott.
Misi, figyeld, mit vettem a piacon egy pöpec csavarbehajtót! Már rég meg kellett volna vennem, ez aztán a szerkentyű! büszkélkedett István, és suhant is a kamrába.
Mihály egy szempillantás alatt odakapott Ilona derekához, és mohón a nyakába fúrta az arcát. A nő egész teste megremegett az izgalomtól csak azt hallotta, hogy kinyílt a veranda ajtaja. Egyből elugrott Mihálytól, fejét leszegte, mintha éppen az asztalt súrolná, arcán fénylő mosoly. Tudta, hogy ragyognak a szemei.
István persze nem vette észre felesége kipirult arcát, se Mihály kissé ideges vigyorát, csak átnyújtotta neki a dobozt.
Ez aztán tényleg jó vétel! bólintott Mihály. Ezt illik is megünnepelni… Koccintunk? és már töltötte is a pálinkát. Ilus, jössz velünk?
Nem, fiúk, én elfáradtam, lepihenek picit húzódott vissza Ilona, és belenézett a tükörbe. Jaj, Ilus, te mekkora szégyentelen vagy, mint egy tizenéves! húzta el a száját, de kacéran mosolygott.
Ötvenévesen Ilona már kicsit kikerekedett, a keble gömbölyű, az arca is, de a vonásai kedvesek, az a két szép szeme mindig igéző volt. Csak elmagyarosodott, ahogy mondani szokás, de még így is van benne valami sikk.
Ha szépen kisminkeli magát, új ruhát vesz, sőt magassarkút is, a falu legszebb asszonya ő lesz. Már régóta tetszett neki Mihály egy magas, férfias, kemény tekintetű férfi. Most meg épp rájött, hogy viszontszereti!
Mihály 54 éves, régóta házas Marikával, baráti volt a viszonya Ilonáékkal. Egy nap a bolt felé menet szólt át Ilonának:
Iluska, ugorj már be, segítenél nekem gombócot főzni!
Misi, rohanok a boltba mentegetőzött Ilona, közben sajnálta, hogy nem kente ki magát és a haja sem jó.
Mégis, valahogy magától behúzta a lába Mihályékhoz, ő meg gyorsan becsukta mögötte az ajtót, már ölelte is. Mihály csókjaitól Ilona teljesen elveszett, egyikőjük sem akart megállni.
Ráér az a bolt suttogta Mihály. Fogalmam sincs, mennyi ideig kell főzni a gombócot… már húzta is befelé.
Elég lesz tíz perc súgta Ilona. Csak nem most csinálod először?
Sok minden mostanában van először az életemben vigyorgott Mihály. Asszony nélkül olyan vagyok, mint tyúk tojás nélkül.
Segítsek? Hogy főzzek inkább…
Á, más dolgunk lesz kapaszkodott bele Ilonába még erősebben.
Lehúzta róla a kabátot, az orrát a melléhez nyomta.
Misi, én bizony férjes asszony vagyok!
Oszt? Én meg nős! De nagyon tetszel, ráadásul látom, már régóta nem kényeztet Istvánod, csak úgy izzadsz a vágytól.
Ilona nem tiltakozott, hisz a férje régen nem bókolt neki. Ő nem érdemel meg egy kis gyengédséget? Jöttek a forró csókok, és megtörtént a dolog életében először csalta meg a férjét. Egy pillanatig sem volt lelkifurdalása, még el is hitte magának, hogy jól teszi.
Te bizony nagyon illesz hozzám, Ilus! duruzsolta Mihály. Marikával csak fázunk egymástól, te meg itt vagy nekem, épp kézre. Kitudja, hol járhat most, lehet, hogy neki is akad valaki egy vagonban nevetett.
Ilona csak sodródott, de aztán eszébe jutott, boltba indult. Már cipőben, kabátban volt, amikor meghallotta Vera hangját.
Csókolom, Ilus néni! Ilona egy pillanatra zavarba jött, de gyorsan összeszedte magát.
Szia Veronka, csak megmutattam apádnak, hogyan főzi meg a gombócot mosolygott. Nincs az asszonynak főzni, teljesen elveszett nélküle.
Papa, mutattam már neked! Vera bepakolt a konyhában, apját ellátta élelemmel.
Na, én már megyek is mondta Ilona, Veronika mindenre megtanít.
A vére forrt, az arca lángolt. Beleszeretett a szomszédba, akit mindig idegennek tartott, most meg az övé a falu legvagányabb pasija. Utána még többször átjárt, szinte észre sem vette, hogy már pletykálnak róluk.
Te csak nem jársz nekem túl sokáig a boltba? kérdezte István kajánul Mit csináltál Mihálynál?
Ja, segítettem neki megfőzni a gombócot, Marika nélkül teljesen tanácstalan, pont akkor ért haza Vera is felelte ártatlanul.
Mihály már titkolni sem próbálta a dolgot:
Ha lebukunk, hát kimondjuk: szerelem! Marikát úgyis valami vonatos pasi várja valahol, István meg, hát majd csak kitalálsz neki valamit adott egy puszit Ilonának, és nem magyarázkodott tovább.
Misi, mit is csinálunk mi, már majdnem ötven vagyok, aztán most jött rám a szerelem? sóhajtott Ilona.
Ugyan már, a szerelem nem nézi az életkort! ölelte meg Mihály.
Az utolsó szemernyi szégyen is elszállt. Ilona tudta, megérdemli a boldogságot.
A kaland már két hete tartott, István egyszer majdnem rajtakapta Ilonát a szomszédnál, úgy kellett a szaunában bujkálnia, míg azok a kertben diskuráltak.
Aznap este István végül rászólt:
Mindent tudok… Géza mondta, látta, hogy besurransz Mihályhoz. Hétvégén ünnepeljük a huszonötödik évfordulónkat a falusi művházban. Meghívtam mindenkit, már mind kész, te meg itt…
István, ne haragudj, én sem tudom, mi ütött belém! Tudod, magatok is ilyenek vagytok néha, csak mi nők is végigmegyünk néha ezen a “démon a borda alatt” időszakon… próbált magyarázkodni, a férje pedig csúnyán leteremtette.
Hívj, aminek akarsz, de magam sem tudom, mi ütött belém, bocsáss meg mondta Ilona.
Lényegtelen, letudjuk az ünnepséget, úgy teszünk, mintha minden rendben, utána válunk, a fiúnknak te mondod el. Nemsokára lesz az esküvője, s az anyja… össze-vissza ugrál csóválta a fejét István.
Eljött hát az évforduló napja. Ilona új ruhában, kisminkelve ült István mellett, a nyakában gyöngysor, Mihályt messziről méregette az asztalnál, egyedül volt, Marika később jött haza Budapestről. Ilonát szemmel láthatóan nem nagyon viselte meg a dolog. Mit értenek ezek a falubéliek a szerelemből?” gondolta.
Az asztal roskadásig volt pogácsával, kolbásszal, pálinkával, vendégek gyűltek szép számmal. Itt-ott kuncogtak Ilonán, mondván, falusi Julietta, már úgyis pletykálnak róla. Ő észrevette, de nem aggódott.
Hadd röhögjenek csak, úgysem tudják, milyen igazi a mi szerelmünk Mihállyal… Mit tudhat ezek közül bárki a szerelemről? gondolta.
Jöttek a köszöntők, Mihály is pohárköszöntőt mondott:
Kívánok az ifjú párnak még kétszer ennyi évet együtt, sok egészséget, találkozzunk ugyanitt huszonöt év múlva is! emelte a pálinkát, mindenki tapsolt, aztán ittak is egyet.
Az ünnepség után István eldöntötte, hogy elválnak nem fogja megjátszani magát, ha az egész falu Ilonán nevet. Mihállyal is megszakította a kapcsolatot.
Este leülünk beszélni határozta el, miközben az udvarban dolgozott.
Ilona a boltba indult, de előtte még lelki támaszért benézett Mihályhoz.
Amint beért az udvarra, Mihály kijött a kamrából és egyből intett neki: maradj!
Megjött Marika mondta halkan.
És még semmit sem mondtál neki?
Mit kellett volna?
Hát, hogy mi most együtt vagyunk!
Csendben már, Ilus pislogott az ajtóra Mihály. Nézd, te már nem kislány vagy, jó játék volt, de ennyi volt. Marikát szeretem, mikor hazajött, rögtön ugrottam hozzá… Most már tudom, nincs neki más senkije rajtam kívül.
És én? István már tud rólunk, mindenki megbeszélte vele. A kedvedért toltam ki magam ennyire vágott vissza Ilona.
Ez van, Ilus. Istvánhoz illesz, ügyes asszony vagy, de nem az enyém vagy. Nekem Marikám ott a minden, főz, rendes háziasszony és különben is
Ilona nem hallgatta tovább, sarkon fordult, ment is. Aznap este István leült vele:
Hát, eldöntöttem, válunk. Megaláztál, mint férjet.
Ilona sírva fakadt nagyon fájt neki. Hiszen Istvánnal annyi évet együtt leéltek mit számít, ha a szenvedély kicsit odébbállt? Ő minden szokását ismeri!
István, bocsáss meg, akkor tényleg úgy viselkedtem, mint egy kecske, tényleg igazad volt. Megígérem, mindent jóváteszek. Hogy mondanám ezt el a fiunknak? Hamarosan lagzi lesz! Maradjunk együtt, várjuk az unokákat rimánkodott Ilona.
Ilona tudta, hogy a férje szíve megenyhül könnyen, szeret is, csak kicsit másképp. Idővel István megbocsátott neki. Azóta már két unokájuk is van, mindig örülnek nekik, amikor Mátéék hazalátogatnak.
Mihály persze nem tanult, amint Marika vonatra szállt, ő a falu másik végébe sietett Tündéhez, az özvegyhez vagy bármelyik Asszonykához. Istvánhoz sosem néz már át, barátságuk megszakadt. Idővel Marika is nyugdíjba ment, azóta együtt öregednek, gyakran hallani veszekedésüket a szomszédból de hát minden háznak megvannak a maga kis pokolgépei.
Köszönöm, hogy elolvastad, és köszönöm a támogatást meg a feliratkozást! Sok szerencsét és boldogságot mindenkinek, puszi!
