– „Akarod a férjemet? A tiéd lehet!” – mondta Anna mosolyogva az ismeretlen nőnek, aki egyszer csak megjelent az ajtaja előtt. – „Várj egy pillanatot, Alina! Csöngetnek, megnézem ki az, aztán visszahívlak” – szólt bele Anna a telefonba gyermekkori barátnőjének. Alina épp vidám részleteket mesélt az anyósa szülinapi bulijáról, Anna pedig csak nevetett, mintha kabarét hallgatna. Anna odalépett az ajtóhoz, belesett a kukucskálón, és meglepődött. Azt hitte, valamelyik szomszéd az – idegenek nem könnyen jutnak be a zárt házba –, ám az ajtó előtt most egy fiatal, furcsa külsejű nő állt, akit még sosem látott. Úgy döntött, nem nyit ajtót – ezekben a csalókkal teli időkben ez mindig bölcs döntés. Határozott elve volt: ismeretlenekkel nincs szóbaállás! A csalók mindig a könnyen becsapható embereket szemelik ki – ő, Anna nem tartozik közéjük. Már nyúlt volna vissza a telefonért, hogy folytassa a beszélgetést Alinával, amikor újra megszólalt a csengő. A nő odakint kitartó volt, nyilván biztos benne, hogy van otthon valaki, és választ akar. Otthon csak Anna volt, a férje, András a barátjánál segített kerti munkában. Anna visszament az ajtóhoz, újra belenézett a kukucskálóba – most jobban szemügyre vette az ismeretlent. Valami furcsa, már-már szánni való volt benne, de Anna semmi veszélyt nem érzett. „Mi lehet a legrosszabb? Kinyitom és elküldöm. Aztán nyugodtan folytatom a hétvégémet” – gondolta. „Biztos csak eltévedt, vagy valami hülyeséget akar eladni.” Határozottan kinyitotta az ajtót. A nő azonnal kihúzta magát, idegesen igazítva meg a haját, mielőtt megszólalt. – Jó napot! Ön Anna? – kérdezte, a nyakában lévő sállal babrálva. – Na persze, hogy ön az – miért is kérdezem? „Hmm, ezek a csalók tényleg egyre fifikásabbak – még a nevemet is tudja” – villant át Anna agyán. – Ki maga és mit akar? Öt perce álldogál itt. Nem hívtam, mondja el, amit akar, vagy menjen! – szólt Anna határozottan. – András itthon van? – kérdezte váratlanul az idegen nő, teljesen lesokkolva Annát. – Na ne! – gondolta gyanakodva. – A férjem nevét is tudja. Ez biztos valamit kitervelt. – Andrásért van itt? – kérdezte Anna végül, bár valami mást akart volna mondani. – Nem, igazából önnel szeretnék beszélni. De ha András itt van, az nekem csak nehezebb – felelte a nő félig magabiztos, félig ideges nyíltsággal. – Önnek nehezebb? Miről beszél? – kérdezte Anna, egyre jobban érdeklődve. – Nincs itt. Mit akar? – Talán jobb lenne, ha bent mondanám el. Furcsa itt, a folyosón ilyenekről beszélgetni – próbálkozott bátrabban a nő. – Kizárt! Nem ismerem önt, idegeneket nem engedek be a lakásba. Mondja el gyorsan, amit akar, aztán végeztem – zárta rövidre Anna. – Tényleg itt, a szomszédok előtt akarja végighallgatni, milyenek az intim részletei a kapcsolatomnak Andrással? – kérdezte a nő gúnyos mosollyal. – Tessék? Miféle kapcsolat? – csattant fel Anna, hangosabban, mint szerette volna. – Anna, minden rendben? Miért kiabál? – lépett ki ekkor a szemben lakó Ibolya néni a liftből. – Ja, jó napot, Ibolya néni! Semmi gond, csak az időjárásról beszélgetünk – próbálta Anna elterelni a témát. – Mindjárt esni fog – válaszolta gyanakvón, de érezhetően nem akart elmenni, kíváncsi volt a helyzetre. – Jöjjön be – mondta végül Anna a nőnek kelletlenül, intve egyet. A nő belépett, érdeklődve nézett körül, tekintete mindenféle tárgyon megakadt. – Öt percet kap. Mondja! – szólt Anna, útját állva a nappaliba. – Biankának hívnak – kezdte a nő, levéve sálát és kabátját. – Andrással egymásba szerettünk. – Nahát, micsoda klisé! Nem tudott valami eredetibbel jönni? – vágott vissza Anna szarkasztikusan. – Mi klisés ebben? Az emberek néha szerelmesek lesznek. Nem maga az első feleség, akitől a férje elmegy – felelte határozottan Bianka, s megpróbált elmenni Anna mellett. – Tuti biztos, hogy már nem engem szeret, hanem önt? – kérdezte Anna mosolyogva. – Egész biztos, különben nem lennék itt – felelte Bianka kihívón. – Az a helyzet, drágám, hogy a férjem senkit sem szeret igazán. Nem is tudja hogyan kell. Szóval téved, sajnos – válaszolta Anna higgadtan. Bianka még próbált volna érvelni, amikor épp akkor nyílt az ajtó, és belépett András… …és András valóban meglepve állt meg az ismeretlen nő láttán az előszobájukban. – Bianka? Mit keresel te itt szombaton? Valami munkahelyi dolog? – kérdezte zavartan. – Nem, András, miattad jött – mondta élvezettel Anna. – Értem… Csak nem történt valami otthon vagy a munkahelyen? – értetlenkedett tovább András. – Nem, drágám. Azért jött, hogy teljesen elvigyen tőlem téged – vágta rá Anna gúnyos mosollyal. Bianka zavartan kapta magára a kabátját, és hátrálni kezdett az ajtó felé. – Hová siet? Hát nem Andrásért jött? Őszintén szólva, nekem tényleg nem lenne nehéz lemondani róla – viccelődött Anna. De Bianka már szó nélkül kisietett. – Mi volt ez az egész? – kérdezte András teljesen értetlenül. – Ezt te mondd meg! Miért jött ide ez a nő, válást követelni és azzal az állítással, hogy hozzád költözik? – kérdezte Anna, karba tett kézzel. – Ez most komoly? Fogalmam sincs, miről van szó. Minden marhaságot összehordott már a munkahelyen, de én nem adtam neki semmilyen okot. Elegem van ebből. Tudod, amit ígértem… emlékszel? – Na jó, András, engem ismersz. Nálam ilyen nem fér bele, ezt te pontosan tudod. Komolyan mondom, manapság a nők bármit megtennének, hogy helyrerakják a végzetesen bonyolult életüket – sóhajtott Anna. András cipőt húzott, kiment a konyhába, Annában pedig csak az járt: nem hagyhatja, hogy ilyen események megzavarják az otthoni nyugalmát. Aztán akaratlanul elmosolyodott – Bianka „műve” rettentő gyenge lábakon állt az első perctől fogva. Világos volt: mindennek ellenére a kapcsolatuk erősebb volt, mint azt bárki gondolta volna.

Akarod a férjemet? A tiéd lehet! mondta a feleség, különös mosollyal, miközben az ismeretlen nőre pillantott, aki a bejárati ajtajánál állt.

Várj egy percet, Zsófia! Valaki csenget. Majd visszahívlak, ha kiderítem, ki az és mit akar szólt Anna kelletlenül a gyerekkori barátnőjéhez a telefonba. Zsófia épp arról mesélt neki részletekbe menően és vidáman, milyen volt az anyósa születésnapi ünnepsége, és Anna önfeledten nevetett, mintha kabarén lenne.

Anna elindult az ajtó felé, belesett a kémlelőnyíláson, és elképedt. Egy szomszédot várt volna: idegen úgysem juthatott fel könnyen a budapesti társasházukban, hisz kóddal védett a bejárat. Kint viszont egy furcsa, fiatal nő állt, akit soha életében nem látott.

Úgy döntött, nem nyit ajtót jobb vigyázni, manapság annyi a csaló. Anna elve egyszerű volt: ismeretlenekkel nem tárgyal. A csalók a hiszékenyekből élnek, de Anna nem volt közéjük való.

Visszavette a telefonját, hogy folytassa Zsófiával a beszélgetést, ám a csengő újra megszólalt. Kint a nő makacsul kitartott a gyanúja mellett, hogy valaki igenis bent van, és eltökélt volt, hogy választ kap.

Anna egyedül volt az otthonában; férje, László, elment egy barátjához segíteni a kerti munkában. Anna visszalépett az ajtóhoz, ismét bekukucskált.

Volt valami különös és közben szánalmas is az idegenen, de Anna nem érzett félelmet.

Mi lehet a legrosszabb? Kinyitom, rászólok, hogy menjen el, aztán visszatérhetek a nyugodt hétvégéhez gondolta. Tán eltévedt, vagy meg akar sózni nekem valami vackot.

Határozottan kinyitotta az ajtót. A nő rögtön kihúzta magát, idegesen igazgatta a haját, mielőtt beszélt volna.

Jó napot! Ön Anna, ugye? kérdezte, a sáljával babrálgatva. Hát persze, hogy Ön az… miért is kérdem?

Ez érdekes… gondolta Anna. Már a csalók is fejlődnek. Még a nevemet is tudja.

Ki maga, mit akar? Már öt perce ácsorog itt. Nem hívtam, mondja, amit akar, vagy menjen el! szólt rá Anna határozottan.

László itthon van? kérdezte a nő, teljesen váratlanul.

Ez aztán valami! futott át Anna agyán. Már a férjem nevét is tudja. Felkészült, nem vitás.

Lászlóhoz jött?

Nem, önhöz jöttem. De ha László is itthon lenne, sokkal nehezebb lenne nekem felelte a nő, eljátszva a nyíltságot.

Nehezebb magának? Mi folyik itt? kíváncsiskodott Anna.

Nincs itthon. Mit szeretne?

Talán beszélgessünk inkább bent, furcsa lenne, ha folyosón beszélnénk ilyen dolgokról vetette fel a nő merészebben.

Szó sem lehet róla! Nem hívok be ismeretlent. Mondja el kint, gyorsan! vágta rá Anna.

Tényleg arról akar beszélni itt, a szomszédok előtt, hogy milyen a kapcsolatom Lászlóval? mosolygott gúnyosan a nő.

Micsoda? Milyen kapcsolat? csattant fel Anna, hangja élesebb lett a kelleténél.

Anna, minden rendben? Miért kiabál? jött ki hirtelen az emeletről a szomszéd, Piroska néni, aki épp akkor ért fel a lifttel.

Jó napot, Piroska néni! Semmi baj. Milyen az idő odakint? próbált Anna témát váltani.

Mindjárt elered az eső mondta a néni, de nem sietett be, kíváncsi volt.

Jöjjön, legyen fújt egyet Anna, kelletlenül behívta a nőt.

Bent a nő kíváncsian nézelődött, mindent alaposan megbámult mintha múzeumban járna.

Öt perc. Mondja! akadályozta Anna, hogy tovább jöjjön a nappaliba. Nem sétamúzeum ez.

A nevem Gyöngyvér mondta végül a nő, levette a sálját és a kabátját. Lászlóval egymásba szerettünk.

Ugyan már! Ez elég gyenge közhely! Nem lehet valami eredetibbet mondani? vágott vissza Anna, szarkasztikusan mosolyogva.

Micsoda közhely? Az emberek szerelmesek lesznek, megesik. Nem ön az első feleség, akinek a férje elment felelte Gyöngyvér magabiztosan.

Biztos benne, hogy már nem engem szeret, hanem magát? kérdezte Anna, továbbra is mosolyogva.

Teljesen bizonyos vagyok. Máskülönben nem lennék most itt válaszolta Gyöngyvér kihívóan.

Hát az a helyzet, hogy a férjem senkit sem szeret igazán. Nem tudja, hogyan kell. Szóval rosszul tudja, kedvesem mondta Anna higgadtan.

Gyöngyvér még mondott volna valamit, amikor hirtelen kitárult az ajtó, és belépett László…

…és László kissé meglepetten nézte a furcsa idegent a folyosón.

Gyöngyvér? Te mit keresel itt, szombaton? Valami gond a munkahelyen? kérdezte zavarodottan.

Nem, ő miattad jött mondta Anna, némileg élvezettel.

Miattam? Hogy érted ezt? Történt valami az irodában? értetlenkedett László tovább.

Nem, drágám. Azért jött, hogy végleg átvegyen tőlem. Egészben jelentette ki Anna, ironikusan mosolyogva.

Gyöngyvér, láthatóan zavarba jött, gyorsan felkapta a kabátját, és hátrált az ajtó felé.

Már mész is? Pedig hát László miatt jöttél, nem? Elárulom, teljes szívből szabadulok tőle, ha kell mondta csibészesen Anna.

De Gyöngyvér már csendben kilépett, szó nélkül.

Miről szólt ez az egész? kérdezte László, teljesen megzavarodva.

Inkább te mondd el! Miért tört be ide ez a bátor nő, és miért követeli a válást, azt állítva, hogy hozzáköltözöl? vonta fel a szemöldökét Anna.

Komolyan gondolod? Fogalmam sincs miről beszél. Az utóbbi időben furcsán viselkedik bent, de sosem adtam okot rá. Elegem van ebből a színházból. Megígértem, emlékszel? felelte László leverten.

Jó. Tudod, én az ilyeneket nem hagyom annyiban. De tényleg, manapság a nők képesek bármit megtenni, hogy rendbe hozzák zűrös életüket mondta Anna, fejét ingatva.

László levette a cipőjét, elindult a konyha felé, Anna pedig egy pillanatra csak állt, és elmerengett. Megfogadta magában, hogy álomszerű, furcsa látogatók nem zavarhatják meg többé a békéjét. Aztán elmosolyodott milyen ügyetlen, rosszul szervezett zsiványság volt ez az egész.

Nyilvánvaló volt, hogy bármennyire is próbálták idegenek megbontani, az ő kapcsolatuk erősebb és szilárdabb volt, mint azt valaha gondolták volna akárcsak egy álomban, ahol minden kicsavart, lehetetlen és mégis érthető. Figyelte, ahogy László eltűnik a konyhában, és az álom furcsa logikájában biztos maradt benne: Lutri az élet, de a szeretet náluk forintban mérhető.