Lina mindig is rossz volt. Nagyon rossz, annyira, hogy még sajnálni is lehet, milyen elképesztően rossz volt ez a Lina. Mindenki próbálta megértetni ezt az asszonnyal: ő bizony rossz. Rossz, sőt szerencsétlen is. Férje persze nincs, fia már felnőtt és külön él. Lina magányos, senkinek sem kell. Hétfőn munkába jött, mindenki dicsekszik, ki mennyit takarított, főzött a hétvégén, ki a telken dolgozott, ki lekvárt főzött. Lina viszont hallgat – mit is mondhatna? Nincs férfi az életében, gyereke már rég felnőtt, hát csak csendben meghúzódik. Ma megint hamarabb ment el a munkából, mindenki tudja, hogy havonta párszor lelép munkaidő előtt, és mind rázzák a fejüket: tudják, hogy a sok szeretőjével találkozik, persze, hiszen minden kollegina meg van győződve róla, hogy Linának rengeteg szeretője van – mert hát ő ilyen rossz. Lina rossz, nagyon is. Mert ők bezzeg mind jók – férjnél vannak, dolgoznak, tesznek-vesznek – de Lina rossz. „Lina, hát te miért ilyen vagy?” – kérdezi az anyja. „Milyen, mama?” „Hát ilyen… sehogy se, legalább egy férfit találhatnál már magadnak, tényleg, lányom. Még most sem késő egy második gyerekhez sem, ma már mindenki negyven felett szül.” „Mama, mégis minek nekem valami pasas? Még egy gyerek valamelyik fazontól? Kinek, minek? Nekem van egy fiam, nekem Léska bőven elég. És a pasasod, ahogy mondod, minek nekem, mit kezdjek vele? Ott van nekem Oleg.” „Lina! Eszednél vagy?! Oleg nem is a te férjed!” „Hogyne lenne! Hetente egyszer randira hív, ajándékot hoz, segít nyaralást szervezni, nem traktál a gondjaival, nem küld ablakot mosni anyjához, nem várja el, hogy főzzek, vagy hogy mossam a gatyáját. Nem nyaggat, nem heveri ki a kanapén a létét. Kész boldogság!” „Boldogság, persze, de mindez a szegény feleségének jut! Te ezt akarnád magadnak?” „Nem, köszönöm. Negyvenvalahány éves vagyok, kétszer – hangsúlyozom, kétszer – voltam férjnél, és a nagy boldogságból inkább futottam, hogy csak úgy repültek a papucsaim.” Az első férj, Léeska apja, ha nem emlékeznél, mama, a te unszolásodra kellett hozzámennem tizennyolc évesen, hiszen idősebb, okosabb, komolyabb, szeret, tisztel, gazdag is, ugye mama? Öt év – öt évig voltam börtönben: tanulni nem lehetett, barátnőkkel nem lehetett találkozni, még a fiammal se nagyon volt szabad foglalkoznom: fiatal vagyok még, úgyis mindent elrontok, csak hajtsam magam rajta és az anyján. Cserébe aranyban fürödtünk, legalábbis papíron. Egyszer egy hónapban kivitt, mint egy kiskutyát mutogatni az embereknek: tessék, látják, a feleségem fiatal és milyen helyes, nem olyan, mint a tiétek. Közben persze nem vetette meg a „babákat”, hozzájuk is eljárt… Amikor aztán elszöktem, elváltam és csak a drága nagymamám segített, mindent visszakövetelt, még a bugyikat is… Másodszor szerelemből mentem férjhez, tanultam és dolgoztam, emlékszel mama? Nappal tanultam, mint egy őrült, pótoltam, amit elloptak tőlem, este dolgoztam, hogy ne tartson el apa vagy te… – „Lina! Hogy mondhatsz ilyet? Mikor sajnáltam én tőled egy falat kenyeret vagy egy tányér levest, lánynak és unokának?” – „Te nem, mama. De hát nem csak te vagy…” – „Apáról beszélsz?” – „Na kiről mást, Náci bátyám is ott ül…” Feladtam, nagy szerelemben házasodtam újra, hiszen szerelem nélkül már voltam. Változott valami? Nem. Csak annyi, hogy egyre több teher lett rajtam. Lőn LINA – az, aki mindenkiért felel. Kedvesem a kanapén, én dolgozuk, intézem az ovit, nehogy a férfit terheljem a gyerekemmel, még ha a sajátja is lenne, ez nem férfidolg; neki is pihenni kell. Még a bevásárlás is az én dolgom, persze, nekem nincs kocsim, de hát világos, pasi kell a verdához, ő majd nem fog villamossal zötykölődni! Minden nő így él – fáradt vagy? És a vacsora? Megcsináltam, terítettem, megetettem, mostam, vasaltam. Most pedig: tessék, szolgáld ki a férjedet, mert ha nem kapja meg az adag melegséget, mindjárt elmegy máshoz. Pénz nincs? Hát az a te gyerekednek nincs, ha sajátja lenne, más lenne, akkor talán ő is mozogna, de így nem – bocs, rossz helyen kopogtatsz… Hogyhogy nem adok pénzt a kocsi javítására? Mi az, hogy a SAJÁTOMRA? Család vagyunk! Mennyit keresel, össze nem hasonlítható! Neked könnyű. „Hogyhogy elhagyod a családot?” Menj csak, majd meglátjuk, ki fogsz TE kellened gyerekkel! Így lettem feleség: voltam jobban keresőhöz, gyengébben keresőhöz, semmi különbség. Mindenkinek jó, csak nekem nem. – „Mindenki így él, lányom.” – „Akkor mindenki úgy, én viszont nem akarom!” És te, mama, hogy töltötted a szombatot? „Hát, Nikita és Masha rám hagyták Olichkát és Vanya-t, sétáltam, palacsintáztam, picit takarítottam, vasaltam, aztán már éjfél volt, amikor lefeküdtem. Hajnalban a gyerekek bementek, palacsintát újra, aztán Nikitáék jöttek, kacsát sütöttem, salátát, pizzát csináltam, mindenkit megetettem, rendbe tettem a lakást, este félálomban elájultam a kanapéra, éjjel apád keltett, hogy menjek ágyba…” – „Mama, én nem emlékszem, hogy annyiszor vigyáztál volna Léskára. Vagy hogy lepasszoltam volna rád, én mentem volna pihenni?” – „Te mindig önálló voltál, ezekre meg szavak sincsenek…” – „Mama, hallgasd csak, elmesélem, mit csináltam múlt hétvégén! Pénteken felhívott Léska, hogy elvigyem-e Timót, a barátnője macskáját, mert mennek a hegyekbe. Miért ne vigyem? Este leadták a macskát, pici pizzát is hoztak, elmentek. Megvacsoráztam, sorozatot néztem, nem kellett pánikban korán kelni. Reggel Timót megetettem, magamnak főztem kávét, gyorsan kitakarítottam, bepakoltam pár ruhát mosásra, felhívtalak, hátha eljössz múzeumba vagy kávézni. Apád vette fel, azt mondta, te dolgozol, bezzeg én, lustálkodok és múzeumban járok. Meg akartam sértődni, de aztán rájöttem, minek – apád mindig tudja, mi a helyzet… Elmentem a kedvenc művészed kiállítására, aztán kávéztam, bolyoztam, délután megnéztem a macskát, az békésen aludt. Nem volt kedvem sehova menni, ledőltem sorozatozni. Vasárnap későig Timóval aludtunk, hívtalak csónakázni, de Masha mondta kevés szájjal, hogy te épp dolgozol. Este Oleg randira hívott – elmentem. Én szabad vagyok, mama, nem kérdezem, mi van az asszonyával, nem nyaggat a problémáival, én sem az enyéimmel. Jól éreztem magam, kipihenten mentem dolgozni hétfőn. Próbálkoztam szabad férfiakkal is, mama. Borzalom volt. Vagy gyerekférfit keres, vagy éppen háromszor elvált, rakás gyerekkel, morcos, számító. Egyik azt mondta, kötelességem befogadni az összes gyerekét, mert nekem, nőnek alapból szeretnem kell minden gyereket – ő majd persze csak az övéit támogatja, a szabaddal horgászni jár, engedjem el anyagi gondjaimat. Cserébe ad nekem halat enni. Arra a kérdésemre, segít-e Léskának, kiakadt: van apja, az segítse. Jogos, ugye, mama? Hát ezért volt elküldve. Náluk az a rendes, ha én tartom el az ő családját, az én gyerekem pedig oldja meg magának… Ezért lett nekem Oleg. Igen, rossz vagyok a szemetekben, de egyáltalán nem szégyellem, hogy így élek. Ami fáj: hogy te élsz így, ezért próbállak kicsit kimozdítani, ahogy ma is: azt mondtam, segíts, de nem kellett igazán semmiben. Mama, velem minden rendben, most pedig magunkkal foglalkozunk, együtt töltjük ezt az időt, velem, a lányoddal. „Megőrültél Lina, és apa?” „Mi lenne apával? Beteg?” „Nem, de hát… ebéd.” „Nem hiszem, hogy ne lenne kész ebéd.” „De meg kell melegíteni, Nikita…” „Mama! Most komolyan megsértődöm… Tudom, hogy én rossz vagyok, de most hadd legyek egy kicsit jó, gyere, pihenjünk együtt!” Hétfőn aztán mesélik egymásnak a nők, mennyire elfáradtak a hétvégi pihenésben. Lina meg mosolyog cinkosan, mindenki tudja, hogy Lina rossz, Lina táncolva vonul, s mosolyog magában – mindenki sejti, mi jár ennek a Linának a fejében, naná, hogy rossz dolgok!

Piroska rossz volt.
Nagyon rossz, már-már sajnálta az ember, hogy Piroska mennyire rossz tud lenni.
Mindenki próbálta ezt elmagyarázni a nőnek, hogy ő egy rossz ember.
Rossz, s ráadásul szerencsétlen is.
Természetesen, férje nincs, a fia már felnőtt és külön él.
Piroska egyedül van, senkinek sem kell.
Hétfőn bejött a munkahelyére, ahol mindenki egymást túllicitálva mesélte, ki hogy takarított, mosott a hétvégén.
Valaki a telken dolgozott, más lekvárt főzött.
Piroska csak hallgatott, mit is mondhatott volna? Nincs mit mondania, nincs férfi az életében, a gyerek felnőtt, inkább hallgatott.
Ma hamarabb elment a munkából, mindenki tudja, hogy Piroska havonta párszor korábban indul haza.
Elítélően csóválják a fejüket, mind tudják, hová megy: találkozni a számtalan szeretőjével.
A munkatársak biztosak benne, hogy Piroskának rengeteg szeretője van, hiszen ő olyan nagyon rossz nő.
Nagyon rossz, valóban.
Bezzeg ők, mind rendes asszonyok, férjnél vannak, elfoglaltak csak Piroska rossz.
Piroska szól édesanyja , mondd csak, miért vagy ilyen?
Milyen, mama?
Hát ilyen rendezetlen, legalább valami férfit találnál, esküszöm, lányom.
Még a második gyerek is belefér, ma már mindenki negyven fölött szül.
Mama, minek nekem egy férfi? Minek második gyerek egy vadidegentől? Mama Piroska őszintén csodálkozott , miért? Fiam van, Zsolti, nekem ő elég
Férfi, ahogy te nevezed, ugyan mire kellene? Mit csinálnék vele? Hisz ott van nekem Gábor.
Piroska! fakadt ki az anya. Piroska, gondolkodj már el!
Hát hogyne lenne az enyém? Dehogy nem, nevetett Piroska , randevúzni hív hetente, ajándékokat hoz, nyaralást segít megszervezni, nem zaklat, nem küld a mamájához ablakot pucolni, nem mosatja velem a zokniját, vacsorát sem követel, problémáival sem terhel, a kanapén sem henteredik egész nap.
Ez maga a mennyország.
Igen, csak ez mind szegény feleségéé.
És azt akarod, hogy ez mind az enyém legyen?
Ugyan, én már negyven elmúltam, kétszer mondom, kétszer! voltam férjnél, és úgy menekültem mindkettőtől, hogy a papucsomat is elhagytam.
Az első férjem, Zsolti apja, ha emlékszel, mama, az te nyomásodra vettem el, mert idősebb volt, okosabb, komolyabb szeretett, becsült, sőt, jó módban élt, ugye?
Öt évig ültem a kalitkában, tanulni nem lehetett, barátnőkkel nem találkozhattam, a gyerekemhez se nyúlhattam túl fiatal vagyok, elrontok mindent, csak dolgozhattam rá meg az anyjára.
Jól van, arannyal borított, de minek?
Havonta egyszer mint egy cirkuszi állatot vitt ki mutogatni: Nézzétek, fiatal feleségem van, rendes, nem mint a tiétek!
Ő persze mindig, ha lehetett, mással is mulatott.
Amikor elváltam, hála a nagymamámnak, mindent visszakövetelt még a fehérneműt is
A második házasság szerelmi volt, tanultam és dolgoztam egyszerre, emlékszel, mama?
Nappal egyetem, mint egy megszállott, hogy behozzam, amit elloptak tőlem; esténként meló, hogy ne legyek nyűg nektek
Piroska! Hogy beszélsz? Megvontam én valaha egy falat kenyeret, egy tányér levest tőled vagy az unokámtól?
Te nem, mamaDe nem csak te létezelOtt volt, aki félt, hogy a nyakára ülök a gyerekkel együtt.
Mire célzol?
Apámra, meg hát az öcsémre, Robira semmit nem ért el az életben, miért is kéne, hisz van anyja.
Te hajtottál két állásban, rohantál haza, útközben boltba, mert éhes a család, egyik a kanapén, másik a számítógép előtt
Főztél, takarítottál, mostál.
Én is ezért mentem másodszor férjhez nagy szerelemből, mert szerelem nélkül már éltem.
Változott valami?
Semmi. Csak a gond nőtt: Piroskából lett Mindenki Tartozikneki.
A szerelmetes a kanapén hevert, Piroska dolgozott, aztán óvoda, bolt, mert kocsim nem volt sose.
Miért is? A férjnek fontosabb, hiszen ő nem tömegközlekedik! Így élnek a nők, mit jelent az, hogy fáradt vagy? Hát ki főz vacsorát?
Megfőztem, asztalnál megetettem, kimostam, kivasaltam, na és aztán a férjet örvendeztessem, nehogy másnál találjon melegséget, mert még lelép, az aranyember
Kevés a pénz? Az csak a te gyerekednek kevés! Ha a sajátját szülnéd örökösnek, talán mozdulna, de így, keress mást, aki a kölyködet támogatja.
Bocsánat, rossz helyen kopogtál
Mi az, hogy nem adok pénzt autójavításra? Kit érdekel, hogy az enyém? Hát család vagyunk!
Hasonlítgasd csak, mennyit keresel semmit téve, és mennyit én!
Neked mázlid van
Hogyhogy elmész?
Menj csak, úgyse kellesz te gyerekkel, haha!
Na, így jártam, mama, voltam gazdagabb férfi mellett is, szegényebb mellett is. Semmi különbség.
Mindenkinek jó, csak nekem, mama. Nekem mindig rossz volt.
Piroska, mindenki így él!
Hát, éljen, mama, én nem fogok, nem akarom.
Na és hogy telt a szombatod?
Hát, Robi és Móni ledobta rám a két kicsit, Olgát és Bencét, elvittem őket játszani, palacsintát sütöttem, aztán csak törölgettem a port, porszívóztam, felmostam, mostam, este megetettem apát, vasaltam, végül éjfélkor dőltem le.
Reggel a gyerekek rögtön palacsintát akartak, megint sütöttem, aztán Robiék visszajöttek, csirke, saláta, pizza, vacsi, kicsit elpakoltam, tizenegykor úgy dőltem el, hogy nem voltam magamnál.
Apa ébresztett az éjszaka, hogy menjek az ágyba
Mama, nem emlékszem, hogy valaha is így vigyáztál volna Zsoltira, hogy valaha is rád sóztam volna a gyereket és rohantam volna pihenni.
Piroska, te mindig olyan önálló voltál, ezek meg hát szót sem találok.
Elmondjam, hogyan telt a múlt hétvégém? Péntek este hívott Zsolti, ráérek-e elvinni Timikét hétvégére, mennének a hegyekbe.
Hogyne, miért is ne?
Timike Márta, Zsolti barátnőjének cicája igen, mama, ha nem lennél annyira elmerülve Robiékkal, talán tudnád, mivel telik az idősebb unokád.
Szóval, pénteken beugrottak, hoztak pizzát, otthagyták a macskát, mentek is.
Én este jól belaktam pizzából, lehuppantam sorozatra, hiszen nem kellett szombat reggel fejvesztve kelni.
Reggel megetettem Timikét, főztem kávét, kitöröltem a port, bedobtam egy adag ruhát, felhívtalak, hogy elmenjünk múzeumba vagy üljünk be valahova.
Apa vette fel, közölte hogy anyád dolgozik, vizes a kezed, épp mosogatsz.
Letelepedettnek nevezett, mondta, anyám dolgozik, velem meg a testvérem gyerekei foglalkoznak, s én mint egy úrhölgy mászkálok múzeumba.
Meg akartam sértődni, de aztán rájöttem, minek mindig neki van igaza.
Elmentem a múzeumba, mama, volt ott kiállítás a kedvenc festődtől, emlékszem, mennyire szeretted őt!
Aztán beültem egy kávéra, boltokba néztem körül, hazaértem, a macska békésen aludt.
Sehova sem igyekeztem már, lefeküdtem, néztem a sorozatot.
Vasárnap tizenegyig aludtunk a macskával, hívtalak, menjünk sétahajózni a Dunán Móni vette fel, tele szájjal mondta, hogy te elfoglalt vagy, biztos épp mosogattál.
Este hívott Gábor, étterembe hívott elmentem. Miért ne mennék?
Szabad nő vagyok, nem kérdezem mi van nála otthon, nem beszélünk családi bajokról ő sem terhel engem, én sem őt.
Remek estét töltöttünl együtt, reggel kipihenten mentem dolgozni.
Próbáltam ismerkedni nőtlenekkel, mama.
Katasztrófa.
Vagy csak fiúcskák jönnek, akik anyapótlót keresnek, vagy sértettek, akiket már két-három feleség hagyott el, sok-sok gyerekkel.
Mire nézel ilyen furán, mama? Megváltozott a világ.
Egyik azt mondta, kötelességem lesz elfogadni az ő gyerekeit, MERT nő vagyok, nekem alapból szeretnem kellene minden gyereket.
Ő az asszonyt és a gyerekeket is támogatja, hisz akármi volt is a feleségével, ő az anyjuk.
Éldegéljenek az én fizetésemből, mert a maga maradékával a horgászatot támogatja.
Cserébe etet majd engem hallevessel.
Kérdeztem: Az én gyerekemhez segítesz? Felháborodott: Hát ott van annak az apja, az tartsa el!
Igazságos?
Biztos, ezért is küldtem el. Zsoltinak apja is van, de van anyja is ÉN.
Most hát rossz lettem, kicsinyes, önző, számító nő, rá akartam varrni a gyerekem egy szerencsétlen férfira, s élni, mint Marci Hevesen
Ezért lett nekem Gábor.
Nektek rossz vagyok, de nem szégyellem, hogy így élek.
Ami fáj, mama, hogy te így élsz, ezért próbállak kirángatni pár órára a házból, ahogy most is, amikor azt hazudtam neked és apának, hogy szükségem van a segítségetekre.
Mama, velem minden rendben, most pedig elmegyünk foglalkozni önmagunkkal, ez az idő rólunk szól, rólad, rólam, a lányoddal.
Megőrültél, Piroska, és apád?
Mi van apával? Beteg talán?
Nem, deaz ebéd
Nem hiszem el, hogy nincs készen ebéd.
De föl kell melegíteni, meg különben is, a Robi
Mama! Megsértődöm komolyan én tudom, hogy rossz vagyok, de hadd legyek most jó, menjünk, pihenjünk, kérlek!
Hétfőn a munkahelyen minden nő panaszkodik, mennyire elfáradt a pihenéstől.
Piroska pedig csibészesen mosolyog, mindenki tudja, mennyire rossz, könnyed léptekkel suhan be, és csak mosolyog, magának, valami titkon.
Mindenki persze tudni véli, mi forog Piroska fejében naná, hogy csak rossz gondolatok.