62 évesen találkoztam egy férfival, és boldogok voltunk amíg meg nem hallottam, miről beszél a testvérével
Sosem gondoltam volna, hogy 62 évesen még egyszer olyan hevesen tudok majd szerelmes lenni, mint valaha a húszas éveimben. A barátnőim csak kuncogtak rajtam Szép álmokat, Teréz! , én meg csak sugárztam a boldogságtól. Az ő neve László volt, egy picivel idősebb nálam.
Egy komolyzenei koncerten ismerkedtünk meg teljesen véletlenül kezdtünk beszélgetni a szünetben, aztán rájöttünk, mennyi mindenben hasonlítunk. Aznap este odakint csendesen szemerkélt az eső, a levegőben a meleg aszfalt, eső és orgona illata keveredett, hirtelen fiatalnak és megint nyitottnak éreztem magam a világra.
László udvarias volt, figyelmes, és még humora is első osztályú ugyanazokon a régi történeteken nevettünk. Mellette újra rátaláltam az élet örömére. Az a júniusi hónap, amely annyi örömet hozott nekem, hamarosan egy kicsit árnyasabb lett, méghozzá valami miatt, amiről akkor még mit sem sejtettem.
Egyre sűrűbben találkoztunk: moziba jártunk, könyvekről beszélgettünk, és persze a hosszú, magányos évekről is, amikhez rég hozzászoktam. Egyszer meghívott a balatoni nyaralójába valami csodaszép hely, mondhatom. A levegő tele volt fenyő és frissen vágott fű illatával, a naplemente pedig arany szikrákat táncoltatott a Balatonon.
Egyik este, mikor ott aludtam, László azt mondta, el kell ugrania a városba elintézni valamit. Amíg távol volt, megcsörrent a telefonja. A kijelzőn egy név: Borbála. Nem akartam illetlen lenni, így nem vettem fel de valahogy fura érzésem támadt: Ki lehet ez a nő? Mikor visszajött, László annyit mondott, Borbála a húga, akinek egészségügyi gondjai vannak. Olyan őszintének tűnt, hogy el is hittem neki.
De aztán napokon át egyre gyakrabban tűnt el, Borbála hívásai pedig rendszeressé váltak. Nem tudtam szabadulni a gondolattól: valamit titkol. Ennyire közel éreztük magunkat egymáshoz, mégis látni lehetett, hogy valami homály borul a kapcsolatunkra.
Egyik éjjel felriadtam, és rájöttem, nincs ott mellettem. A ház vékony falain keresztül meghallottam a halk beszélgetést telefonon:
Borbála, várj még Nem, ő még nem tudja Igen, tudom Még egy kis idő kell
Remegni kezdett a kezem: ő még nem tudja hát rólam van szó! Visszabújtam az ágyba, és úgy tettem, mintha aludnék, amikor visszajött. De a fejemben csak úgy porzottak a kérdések: Milyen titok lehet ez? Mire kell a haladék?
Másnap reggel azt mondtam neki, sétálni szeretnék egyet persze csak a piacra indulok, friss barackért. Valójában azonban kiültem a kert végébe, és feltárcsáztam a barátnőmet, Emesét.
Emese, fogalmam sincs, mit csináljak Szerintem valami komoly dolog van László és a húga között. Lehet, hogy adósságaik vannak vagy ki tudja, mi az igazság Épp most kezdtem volna hinni neki!
Emese felsóhajtott a vonal másik végén:
Tutyimutyi leszel, ha nem kérdezed meg. Ülj le vele, mert ezek a titkok felemésztenek!
Aznap este egyszerűen nem bírtam tovább. Mikor László megint hazaesett egy kis ügyintézésből, megszólítottam:
László, akaratlanul is meghallottam, miről beszéltél Borbálával. Azt mondtad neki, hogy én még semmit sem tudok. Elmondanád, miről van szó?
Elsápadt, lehajtotta a fejét:
Sajnálom Ki akartam mondani, csak vártam a megfelelő pillanatot. Borbála tényleg a húgom, de komoly pénzügyi problémái vannak borzasztó adósságba keveredett, az a veszély fenyegeti, hogy elveszítheti a lakását is. Megkért, segítsek, így hát szinte minden megtakarításomat elköltöttem. Féltem, ha megtudod, nem tartasz majd megbízhatónak, alkalmasnak egy komoly kapcsolatra. Szerettem volna, ha előbb megoldom, aztán mesélem csak el, mit sikerült egyeztetni a bankkal
És hogyhogy azt mondtad, még semmit sem tudok?
Mert attól tartottam, ha megtudod, elhagysz Most, mikor valami szép kezdődött kettőnk között. Nem akartam a gondjaimmal terhelni téged.
Egyszerre voltam csalódott és megkönnyebbült. Nem egy másik nőről volt szó, nem volt titkos élet vagy haszonlesés csak arról, hogy félt elveszíteni, és segíteni akart a családjának.
Szemembe könnyek szöktek. Mélyet sóhajtottam, és eszembe jutott, mennyi magányos év telt el fölöslegesen gyanakvással és félelemmel most már biztosan tudtam, nem akarok többé elveszíteni senkit ilyen félreértés miatt.
Megfogtam a kezét:
Nézd, 62 éves vagyok, boldog akarok lenni. Ha akad egy kis gond, majd együtt megoldjuk!
László egy jó nagyot sóhajtott, majd megölelt. A holdfényben mintha felcsillant volna egy-két könnycsepp a szemében. A tücskök vidáman ciripeltek, a levegőt megtöltötte a fenyőgyanta kellemes illata, a természet csendje pedig jólesően simogatta az idegeimet.
Másnap reggel aztán személyesen hívtam fel Borbálát, és felajánlottam, hogy én is besegítek a banki egyeztetésekbe mindig is szerettem szervezni, ráadásul akadt néhány ismerősöm is a témában.
Ahogy beszélgettünk, már éreztem: végre tényleg megtaláltam magamnak a családot, amire régóta vágytam és nem csak egy férfit, hanem rokonokat is, akiket nem sajnálok támogatni.
Visszanézve minden aggódásomra és félelmemre, ma már azt hiszem: az életben nem szabad elszaladni a bajok elől, inkább kéz a kézben kell nekimenni minden kihívásnak. 62 évesen talán tényleg kevés ember gondol új szerelemre, de úgy tűnik, ha nyitott szívvel állunk a dolgokhoz, az élet néha még ekkor is képes szép ajándékot adni.
