Feleségül fogok menni valakihez, de biztosan nem ehhez a jóképű fiúhoz. Igen, minden szempontból kedves srác, csak éppen nem az én világom.
Megint anya jött haza az élettársával, ráadásul magukkal hoztak még egy férfit. Már ittasak voltak. Lilla behúzódott a szobasarkába és leült az éjjeliszekrény mögé.
Nincsen hova elbújnom, odakint már esik a hó, a hideg fojtogat. Elegem van ebből! Nyáron befejezem a kilencedik osztályt, elköltözöm a városba, felvételizek tanítóképzőbe, és tanítónő leszek! Bár a város tényleg csak tíz kilométer innen, de én kollégiumban fogok lakni.
Anya és a vendégek a konyhában telepedtek le. Hallatszott az ital töltése, és hamarosan erős kolbászillat lepte el a szobát. Lilla akaratlanul is lenyelt egy kortyot.
Lilla, várjál csak! dörmögött anya hangja.
Ne játszd itt a nehezen megközelíthetőt!
Ketten vagytok
Mintha először lenne kettőnkkel dolgod! szólt be László, anya élettársa.
Zuhant a tányér, csörömpölés, zaj, és még erősebben húzta magát Lilla a sarokba. A ricsaj hirtelen elcsendesedett.
Figyelj, Gábor, azt mondtad, hogy rendes lány, de valahogy mégse hallatszott a beszéd.
Neki gyereke is van!
Miféle gyerek?
Lilla, már nagy lány, szerintem elbújt a szobába.
Hozd csak ide! lelkendezett Gábor.
Lilla, hol vagy?! lépett be a szobába László, amikor megpillantotta a lányt, rosszindulatúan elmosolyodott. Gyere csak, ülj le velünk!
Jó nekem itt is.
Mit szégyenlősködsz? próbálta László átkarolni.
Lilla felkapta az éjjeliszekrényen álló vázát, és a férfi fejére ütötte. Üveg törött, ő kiszabadult és kirohant.
Kapjátok el! kiabált László.
De Lilla már az bejárati ajtónál volt. Cipő felhúzására nem maradt idő, csak zokniban, szakadozott rövidnadrágban és pólóban szaladt ki a falu utcájára.
A férfiak utána vetették magukat, de az utca teljesen kihalt volt. Hová is lehet futni a jeges hóban, este? Kiabálás jött a háta mögül. Az egyik nagy, vakolatlan ház mellől kutyaugatást hallott, majd egy dörmögő férfihangot, aki ráförmedt a kutyára.
Lilla azonnal a kapuhoz rohant, és dörömbölni kezdett. Egy negyvenes férfi nyitott ajtót.
Kérem, segítsen! sóhajtotta szinte hangtalanul Lilla, rémülten nézett a férfire.
Gyere be! karon ragadta és becsukta az ajtót.
Sándor, ki az? kérdezte egy nő, ahogy kilépett a tornácra.
Egy lány, mutatott rá a férfi, a férfiak üldözték.
Gyorsan be a házba! karon ragadta Lillát az asszony. Ott mindent elmondasz.
Lilla, gyere ki rendesen! ordította László.
Sándor, ne keveredj bele! kiáltotta az asszony. Gyere be inkább!
Az utcáról harsogott a veszekedő kiabálás, a kertből egy kutya ugatása.
Hívom a rendőrséget! mondta az asszony, és előhúzta a mobilját.
Zsuzsa, ne tedd! Majd én elintézem! Valószínűleg falubeliek.
Hogy érted, hogy “elintézed”?
Nyugodtan, majd beszélek velük, csillapítsd le a lányt!
Sándor fogott egy zacskót, benézett a hűtőbe, elővett egy üveg bort és egy rúd kolbászt.
A kutyát megsimogatta, együtt kimentek az utcára. László azonnal odarohant:
Add ide a lányt!
Itt ez, vigyétek és tűnjetek el!
Mi ez? belenézett a zacskóba, elmosolyodott, és intett a társának. Gábor, menjünk!
***
Lilla vagyok, kezdte a lány remegő hangon a történetét, egészen a dűlő végén lakunk.
Kira lánya, ugye? Jól emlékszem?
Igen.
Nem itt lakunk régóta, mondta Zsuzsa, de anyádról már hallottunk.
Lilla lehajtotta a fejét, sírva fakadt.
Ne sírj már! odalépett hozzá Zsuzsa és átölelte. Lilla számára ez a gesztus teljesen ismeretlen volt, annyira meghatódott, hogy még jobban sírt.
Nyugi, most teázzunk egyet!
Sándor belépett:
Megoldva. Elmentek.
És a szép lánnyal mi lesz? Zsuzsa mosolygott.
Erről majd holnap beszélünk, most pihenjen, fürödjön egyet!
Éhes vagy? Zsuzsa teát, szendvicset, maradék kalácsot tett elé.
Egyél csak! biztatta Sándor is, látva, hogy Lilla kívánja az ételt.
Nem kérdezősködtek tovább, tisztelték a lány visszafogottságát.
***
Vacsora után Zsuzsa elővezette Lillát a fürdőszobába.
Fürödj meg, ezt a köntöst vedd fel!
***
Lilla csak remélte, hogy nem küldik ki az utcára aznap éjjel. Olyan jó volt meleg vízben fürdeni, miközben odakint dermesztő hideg volt. De tudta, ki kell jönnie, a gazdák várják.
Ahogy kilépett a nappaliba, a gazdák a kanapén ültek. Lilla bocsánatkérően mosolygott.
Köszönöm szépen!
Lilla, úgy látom, senki sem keres téged, és igazán nem akarod hazamenni.
A lány lesütötte a szemét.
Mi holnap korán indulunk valamelyik hivatalba…
Értem, mondta Lilla, s még inkább lesütötte a szemét.
Itt maradsz egyedül, senkinek ne nyiss ajtót! A kutyánk, Fickó, nem enged be idegeneket. Érted?
Igen! mondta hirtelen, öröm csillogott a szemében.
Sőt, reggel főzhetnél nekünk egy jó lecsót, mosolygott Sándor. Tudsz ilyet?
Tudok, hadarta Lilla, félve, hogy mégis elküldik. Jól főzök és a takarítás sem jelent gondot.
Akkor csak nyugodtan, a földszinten takaríts! mondta Zsuzsa.
***
Lilla a gazdákkal kelt, csendben feküdt, félt, hogy elküldik. Az udvarban aztán elhalkult a kocsi zaja, elmentek.
Felkelt, megmosakodott, a konyhában forró víz, kenyér, kolbász, sajt, a vágódeszkán pedig sertésbordák.
Megreggelizett, eltakarított, felmosta a padlót.
A folyosón meglátott egy porszívót, beüzemelte, és elkezdett porszívózni.
Alig kapcsolta ki…
Ez meg mi? hangzott egy férfihang mögötte.
Meglepve megfordult, egy magas, jóképű sötétbarna szemű fiú állt ott, úgy tizennyolc éves.
Takarítok, suttogta Lilla. Maga kicsoda?
Hát, mosolyogva elővette a telefonját.
Anyu, itthon vagyok. Ki ez itt?
Fiam, hadd maradjon nálunk ez a lány néhány napot!
Nekem mindegy.
A fiú zsebre dugta a telefonját, végignézett Lillán, majd elindult a konyhába.
Készíthetek teát? kérdezte a lány.
Megoldom magam is.
***
Lilla elpakolta a porszívót, törölgette a port, figyelte minden neszt a konyhából.
A fiú megreggelizett, bement a fürdőszobába, onnan simára borotvált arccal, friss arcszesz illattal jött ki.
Hé, gazda! Adj még egy üveggel! kiabált valaki odakint.
Mi ez már megint? lépett az ablakhoz a fiú.
Ne engedd be őket! kiáltott ijedten Lilla.
A fiú érdeklődve nézett rá, elmosolyodott, és a bejárati ajtóhoz lépett.
Lilla az ablakhoz rohant. A kerítésnél László és a társa kiabáltak, a lány rettegni kezdett.
A fiú kilépett a kapun. A két férfi rávetette magukat, majd egyszerre estek hanyatt a hóban. A fiú hajolt hozzájuk, mondott valamit. Végül szégyenkezve elsétáltak anyja háza felé.
***
A fiú visszajött, a lány döbbenten nézett rá, odalépett hozzá.
Megijedtél?
Elvesztette a kontrollt, Lilla a fiú mellkasára hajtotta fejét, és kitört belőle a sírás.
Hogy hívnak? kérdezte halkan.
Lilla.
Engem Dániel. Ne sírj többé, miattuk már nem kell félni!
***
Dániel fölment a saját szobájába, estig ki sem jött. Lilla lecsót főzött, majd leült gondolkodni.
Szeretett volna maradni ezek közt a kedves emberek közt, de tudta, ez túl nagy kérés tőle.
Visszaértek a gazdák. Zsuzsa elismerően nézett körül, Sándor hálásan falatozott a lecsóból.
Talán hazamegyek, mondta Lilla, köszönöm mindent!
Maradj még néhány napot, kérte Zsuzsa.
Köszönöm, de inkább megyek haza, ismételte Lilla.
Már az ajtóhoz indult, aztán megtorpant. Tegnap óta idegen köntösben és papucsban járt-kelt.
Gyere velem, vezette Zsuzsa a nappaliba.
Kinyitotta a szekrényt, válogatott és elővett egy farmert, egy pulóvert, meleg sportdzsekit.
Vedd fel! Majdnem egy magasak vagyunk.
Ugyan, nem kellene…
Ne menj haza félig meztelenül! Vedd csak fel, nekem nem hiányzik.
Lilla felöltözött, titokban megnézte magát a tükörben ilyen szép ruhája sose volt.
A folyosón Zsuzsa ráadott egy sapkát, téli csizmát is.
Lilla, hordd egészséggel!
Köszönöm!
***
Az élet lassan visszatért a megszokott mederbe, de mégsem teljesen. Anya munkát kapott egy tehenésztelepen, élettársa eltűnt az iszákos barátjával együtt.
Jött a tavasz. Egy nap Lilla az iskolai leckéit írta, amikor valaki kopogott a kapun. Kinézett, és hihetetlennek tűnt számára: Dániel állt ott. Ahogy meglátta, biccentett, jelezve, jöjjön ki.
Lilla nem sétált, hanem szinte repült.
Szia, mosolygott Dániel.
Üdv!
Anyám keresett téged.
***
És megint belépett abba a házba, ahol annyi boldog órát töltött.
Szervusz, Lilla! köszöntötte Zsuzsa, átölelte.
Köszönöm, Zsuzsa néni!
Gyere, igyunk egy teát!
Leült, teát kapott, Zsuzsa pedig melléült.
Van egy kis dolgom veled. Férjemmel egy hónapra Törökországba utazunk álmodozó mosoly jelent meg az arcán. A fiam ritkán van itthon. Elvállalnád a házfelügyeletet? Fickót etetni kell, és a cicát is. A virágokat öntözni sok van belőlük.
Persze, Zsuzsa néni!
Remek! elővett pénzt. Tessék, itt van nyolcvanezer forint.
Zsuzsa néni, miért?
Vedd csak el! Nekünk nem számít. Gyerünk, mindent megmutatok!
Lilla figyelmesen jegyezte meg a virágcserepeket, a macska eledel helyét, Fickó húsát. Később Zsuzsa kiáltott:
Dániel! a fiú azonnal lelépett a szobából. Mutasd be Lillát Fickónak!
Gyere! Dániel könnyedén megérintette a lány vállát.
Kimentek az udvarra, eloldották Fickót, együtt indultak sétálni.
Dániel végig az egyetemről, karatéról, át a közös vállalkozásról mesélt.
Lilla pedig egészen másra gondolt. Tudta, óriási szakadék van közte és Dániel közt is, ahogy anyja és a fiú családja között. Kedvesek, jó emberek, de ez nem tündérmese ez az élet.
Két hónap múlva érettségi, mindent le fogok tenni! Tanulok, dolgozok, megállom a helyem, ember leszek. Férjhez megyek egyszer, de nem ehhez a jóképű fiúhoz. Bármilyen rendes, mégsem az én utam.
Hálás vagyok Zsuzsa néninek a ruhákért és a nyolcvanezerért. Legalább lesz miből elindulni egy idegen városban.
Valami belső érzékkel tudta, itt és most véget ért a nehéz gyerekkora. Elindult a felnőtt élet talán még nehezebb, de most már minden csak rajta múlik.
Elérkeztek a házhoz, Lilla megsimogatta Fickó nyakát, rámosolygott Dánielre, és hazafelé indult. Holnap kezdődik a munkája a villában. Csak munka semmi más.
