Képzeld, megházasodtam egy nővel, akinek már volt egy kislánya. Tizennyolc évvel később ő elhagyott de a nevelt lányom mégis úgy döntött, hogy az ünnepeket velem tölti.
December 22-én délután háromkor pizsamában ültem, és müzlit ettem egyenesen a dobozból egy kicsit szánalmasan, nem tagadom , amikor meghallottam, hogy fordul a zárban a kulcs.
Na bakker, Kati kulcsa még mindig jó.
De nem Kati volt az. Hanem Zsófia. Két hatalmas bőrönddel és a nagy egyetemi hátizsákjával állt ott.
Szia, apa!
A müzlis doboz kicsúszott a kezemből.
Zsófia? Hogy?
Ideköltözöm hozzád mondta. Ledobta a bőröndöket nagy puffanással. Persze csak ha nem gond. Ha igen, akkor nagyon ciki lesz, mert már ide is cipeltem mindent.
Olyan hirtelen keltem fel a kanapéról, hogy beleszédültem.
Hogy ideköltözöl? Anyád tudja?
Hát persze. Megvolt a beszélgetés. Két ujjal idézőjelet mutatott. Mondtam neki, hogy itt akarok lakni. Hogy ez mindig is az otthonom volt. Kati sírt, én is sírtam, egy nagy jelenet, de megértett.
De hát
Apa. Rám nézett azzal a komoly tekintettel, amivel mindig, amikor fontos dolgot mondott. Anyának van egy új élete, menő kis minimalista lakás, ahol minden fehér, és az ember attól parázik, hogy véletlenül hozzáér valamihez. Nálad meg van ez a ház, ahol bárhol hagyhatom a kávésbögrémet, és senki nem kap sírógörcsöt.
Hé, én szoktam takarítani!
Persze, épp azért van három bögre a nappaliban.
Ráhibázott. És a konyhában is volt még hat.
Amúgy is folytatta, miközben levette a kabátját , ki vigyázna rád, hogy ne csak kínai kaján és bánaton élj?
Nem bírtam elnevetni magam bár közben gombóc volt a torkomban.
Pálcikával eszem. Ez már készség.
Ez inkább túlélési trükk, mint életminőség.
Zsófi elindult a konyhába, és rutinosan vizsgálódni kezdett.
Hú, ez rosszabb, mint gondoltam szólt, és kinyitotta a hűtőt. Szójaszósz, három doboz sör, és joghurt, ami már lejárt? Apa, ez elég szánalmas.
A joghurt csak két hete van ott.
Március van ráírva.
M március két Jó, igazad van.
A derekára csapta a kezét, pont úgy, mint kisgyerekként, amikor rám parancsolt, hogy igazítsam meg a copfját.
Na, figyu. Holnap megyünk a boltba. Ma meg rendelünk pizzát, mint rendes emberek. Megvan még a hely száma, ahol extra sajtot kérhetünk?
Gyorshívón van.
Helyes.
Amíg vártunk a pizzára, végigjárta a házat, mintha ingatlanos lenne.
A te szobád egy káosz, de az enyém ugyanolyan, mint hagytam mondta, és elmosolyodott, ahogy belépett a régi szobájába. Még a gimis ronda posztereimet is itt hagytad!
Hát azokat te tetted ki, én sose nyúlok semmihez, ami a tiéd.
Csendben nézte a falakat, a képeket, a telepakolt íróasztalt.
Tudod, mi a vicces? Anyu felajánlotta, hogy alakítsam át az új lakást, ahogy nekem tetszik de itt már minden úgy van. Ez az én helyem.
Lehuppant mellé az ágyra.
Zsófi, ne érezd, hogy itt kell maradnod csak azért, mert sajnálsz. Elvagyok én, tényleg.
Ez nem sajnálat. Mellkason bökött. Hanem mert amikor másfél évesen megtanultam járni, te vártál kitárt karokkal. Mert ha éjszaka rosszat álmodtam, te beengedtél az ágyadba. És mikor leérettségiztem, te sírtál a legtöbbet.
Azért nem annyira
Három zsebkendőt használtál el aznap, apa!
Allergiás voltam.
Az érzéseidre, lehet.
Most rám dőlt és a vállamnak támasztotta a fejét.
Te vagy az apukám. Nem az, aki a génjeimet adta, hanem aki mindent odaadott nekem. És most, hogy itt vagy egy óriási házban, pizsamában, szomorú müzlin élve, szerinted hagylak egyedül? Esélytelen.
A hangom elcsuklott.
Szeretlek, picim.
Szeretlek, vénember nevetett. De tényleg, holnap takarítunk, furcsa szag van.
Eljött a karácsony este, és Zsófi betartotta, amit ígért: kirángatott a boltba.
Normális vacsorát csinálunk, nem akarok több kínai kaját dobozból!
De hát a hagyomány
Az új hagyomány az, hogy főzünk rendes kaját. Gyerünk.
Mindent bepakolt a kosárba, mintha minimum családi ebédet terveznénk.
Biztos tudjuk ezt mind megfőzni? kérdeztem félve.
Hát hogyne. Meg van netünk is. Majd okosban megoldjuk.
Hát nem oldottuk meg.
A pulyka belül hideg volt, kívül szénné égett. A krumplipüré ragasztó lett, a zöldségek gumisak vagy szenesek.
Egy ideig csak némán néztük a kudarcot.
Tudod mit mondta Zsófi. Berendelünk kínait?
Berendelünk.
A kanapén, dobozból ettük a kínait és röhögtünk a totális bénázásunkon és ez volt a legviccesebb karácsonyom hónapok óta.
Figyi szóltam. Tudod mit? Ez lesz az új hagyományunk.
Megpróbálunk valami menőt főzni, belebukunk, és jön a kínai kaja?
Pontosan.
Vacsora után előkapott egy kis dobozt.
Tessék. Ez a karácsonyi ajándékod.
Egy kulcs volt benne, kézzel gyúrt kulcstartóval, amin az állt: Otthon.
A kulcsom másolata. Most már hivatalosan is itt lakom! nevetett. Kicsit csálé, de minden szeretetem benne van.
Átöleltem szorosan.
Tökéletes.
Héé, megfojtasz!
Nyugodj le, had érezzem ezt a pillanatot.
Elnevettem magam, ő visszaölelt.
Köszönöm mindent, apa. Ezt a tizennyolc évet. Hogy sosem hagytál el. Hogy te te vagy.
Én köszönöm, hogy te választottad ezt az otthont.
Mindig.
Aznap éjjel nézegettem a kulcsot, amit kaptam.
Kati elment az fájt.
De Zsófi maradt.
És ennél többre nincs is szükségem.
