A magyar vidéki kert és a családi béke – Egy kis kert, ami mindent helyrehoz

Elment az eszed, Borbála? Magdinak megmondtam, hogy jössz! Direkt egyeztettem vele, hogy neked félreteszi a legszebb darabot!

Megdermedve álltam a konyhaajtóban, kezemben a zöldséges zacskóval. Az anyósom ott állt, karba tett kezekkel, és úgy nézett rám, mintha nem húst vettem volna a boltban, hanem mondjuk bankot raboltam volna.

Katalin néni, nem volt időm a piacra próbáltam nyugodtan válaszolni. Munka után beugrottam a tisztítóba a ruhájáért, utána a patikába…
És telefonálni sem tudsz? Előre szólhattál volna! Magdi zárásig várt rád. Aztán egy órán keresztül nekem sírdogált, hogy cserbenhagytam!

A csomagot leraktam az asztalra. Belül valami görcsös érzés lüktetett bennem.

Nagyon szép, friss marhahús, nézze bontottam ki, felmutatva neki. Látja, szép márványos, hűtött…

Katalin néni rá sem pillantott. Hozzám lépett, és az ujjai hegyével undorodva tolt el maga elől a csomagot.

Boltból? Tele mindenféle vegyszerrel. Gábor ezt nem eszi, gyenge a gyomra.
Gábor múlt héten pont ilyen húst vett magának csúszott ki a számon.

Hiba volt. Anyós pírba borult.

Így van! Férjed futkos a boltba, te meg ki tudja mivel töltöd az időd! Három év, Borbála. Három éve vagy a családban, semmi haszon. Főzni nem tudsz, segíteni sem, gyereket meg csak nem szülsz…

Katalin néni, ez már igazságtalan!
Igazságtalan? csúfolódott. Én a saját anyósom lábát csókoltam, szólni sem mertem neki. Te meg? Felszegett orral jársz, utasításokat semmibe veszed, azt csinálod, amit akarsz…

Katalin néni dühösen átvonult az előszobába, leszedte a táskát a fogasról. Minden mozdulata idegeimre ment.

Gábornak rég mondom már: váljon el, amíg nem késő. Találhatna egy rendes lányt. Olyat, aki tudja, mit illik…

Legyintett, nem mondta végig. Belecsúsztatta lábát a cipőbe, még hajolni sem volt kedve.

Ott álltam a konyhaajtóban, a kezem szorosan a kilincsen.

Viszlát, Katalin néni.

Nem válaszolt. Elhalkult ajtócsapódás után csak csend maradt. Lecsúsztam a fal mellett, ráültem a hideg konyhapadlóra. A márványos marhahús magányosan hevert az asztalon, s már ránézni sem volt kedvem. Se rá, se a patyolattiszta konyhára, se a falon lógó esküvői fotókra, ahol Katalin néni úgy mosolygott, mintha tüske volna a cipőjében.

Három év. Három évig próbálkoztam. Tanultam a recepteket, amiket Gábor gyerekkorából szeret. Tűrtem a vasárnapi ebédeket, amikor minden fogást kommentált az anyósom: Gábor mindig kockára vágja a krumplit, nem szálkára! Mosolyogtam, bólogattam, bocsánatot kértem akkor is, amikor semmi okom nem volt.

Mégis: alkalmatlan. Még mindig: jobban tenné, ha elválna.
Fejem a falnak döntve bámultam a plafont, ami már ráférne egy átfestés. Majd szólok Gábornak.

Bár most már… mit számít.

Két hétig gerillaharcban éltem. Az anyósomnak Gábor válaszolt a hívásokra, a vasárnapi ebédeket halaszthatatlan ügyek miatt lemondtuk, véletlenszerű találkozásnál csak egy gyors jó napot és menekülés.

Aztán csörgött a telefon. Ügyvéd volt.

A nagypapám, aki életemben alig ötször látott, elhunyt. Kiderült, egy kis nyaralót hagyott rám a város szélétől negyven kilométerre, egy csendes üdülőtelepen, a beszédes nevű Hajnal kertben.

El kéne menni, legalább szétnézni forgatta a kulcsot Gábor, melyen egy kopott eper kulcstartó volt. Szombaton ráérünk?

Bólintottam. Legyen szombat.

Csakhogy nem számoltam azzal, hogy…

Gáborkám, én is megyek veletek! robbant be Katalin néni reggel fél nyolckor, gumicsizmában és kosárral a karján. Állítólag rengeteg gomba van, Magdi mondta.

Csendben pakoltam a termoszt. Előttem állt egy persze, idézőjelesen ragyogó nap.

A nyaraló pont olyan volt, mint amilyennek elképzeltem.

Rozzant házikó, benőtt kert, rozsdás kerítés, ami alig tartja magát két szögön. Benn dohos újszagszag.

Gábor húztam meg a férjem ujját hajolva , adjuk el, mit kezdjünk ezzel? Minden hétvégén idáig jönni gyomlálni, ez nem a mi életünk.

Gábor épp megszólalt volna, de anyósom megelőzte.

Mit beszél gyerekek, eladni?! termett mögöttünk Katalin néni, mintha a földből nőtt volna ki. Ez föld, saját kis darab! Én egész életemben ilyesmiről álmodtam…

Szíve fölé tapasztotta a tenyerét, szinte csillogott a szeme.

Adjátok nekem a kulcsot. Rendbe hozom, virágot ültetek, megjavítom a házikót. Jövő nyárra majd köszönetet mondtok!

Hitetlenül néztem rá. Ott állt a dzsungeles kertben, gumicsizmás talpa alatt rozsdabarna avar, és sugárzott.

Katalin néni, itt munka
Borbála Gábor gyengéden megszorította a könyököm , hadd csinálja. Öröm neki, nem igazán nagy áldozat.

Őszintén szólva nem is volt nagy baj, inkább fura volt. Ellenkezni sem volt kedvem.
Átadtam a kopott eper kulcsot.

…Két hónap telt el ködösen. Szürreális ködben, amelyben Katalin néni csak akkor hívott, amikor tényleg dolga volt, nem jött át hívatlanul, és ami még meglepőbb: egyetlen szóval sem hozta fel sem a bolti húst, sem az unokák hiányát, sem a nem szabályosan vágott burgonyát. Vidáman szólt a telefonban: Gáborom, minden rendben! Elfoglalt vagyok, majd beszélünk!

Nem értettem semmit. Csapda? Vihar előtti csend? Talán valami baj van vele, amit titkol?

Gábor kérdeztem egyik este , biztos nincs semmi baja édesanyádnak?
Semmi, a nyaralóval foglalkozik. Azt mondja, annyi a tennivaló, hogy aludni sincs ideje.

Pénteken aztán maga Katalin néni hívott.

Várok benneteket holnap a nyaralóban! Lesz flekken, megmutatom a kertet. Nagyon sokat csináltam, ti is majd lássátok!

Gábor, nincs kedvem mondtam, mikor átadta a meghívást. Két hónap csend után most hirtelen?
Mama igyekszik. Megsértődik, ha nem megyünk.
Ő mindig megsértődik.
Kérlek Gábor olyan kiskutya-szomorú szemekkel nézett rám, hogy megadtam magam.

Jó, legyen szombat…

Szombaton azonban rá sem ismertem az anyósomra.

Katalin néni ott állt a kapuban lenvászon ruhában, napbarnított karokkal, az arca kipirosodva, igazi mosollyal. Nem a régi, feszült udvariasság, hanem meleg, élő derű simította ki a ráncokat mintha fiatalabb lett volna tíz évvel.

Jöttetek! Végre! kitárta a karját, önként beleléptem az ölelésébe. Föld, kapor és méz illata lengte körül.

A telek még álmaimat is felülmúlta. Gondosan művelt ágyások vonultak végig, a kerítés már nem fenyegetett összeomlással, fiatal ribizlibokrok zöldelltek, az ablak alatt bársonyvirág.

Gyertek, mindent megmutatok! karolt belénk Katalin néni. Itt az eper, remek fajta, a szomszédtól kaptam. Júniusra már terem. Ott paradicsom, ott uborka. Őszre befőzök belőlük nektek adom, magamnak csak pár üveget hagyok.

Összenéztem Gáborral, ő is zavarodott volt.

Mama, ezt mind egyedül? kérdezte körbemutatva.
Ki más? nevetett Katalin néni, könnyedén, fiatalosan. Van két kezem, fejem is. A szomszédok segítik, ha elakadok. Jó emberek, nem olyanok, mint a városban.

Bevitt minket a házba. Ott is minden megváltozott: friss függönyök, tiszta ablakok, hímzett terítő az asztalon. Eltűnt a dohszag, helyette sütemény és gyógynövények illata.

Tessék tett le egy üveg tejet és csomagot az asztalra. A Zsuzsi nénitől kaptam, két házzal arrébb lakik. Saját kecsketej. A húst is tőle van bikája. Vigyétek magatokkal, van még túró és tejföl is.

Némán néztem a csomagot. Saját, házi hús. Semmi szemrehányás Magdi miatt a piacról.

Katalin néni, ön… jól érzi magát itt?

Anyósom leült a sámlira, a szemében valami új, meleg villant.

Borbálám először hívott így , egész életemben erről álmodtam. Saját kert, saját ház, földben dolgozhatok, nem szorít a városi nyomás. Ott fulladoztam, nem is tudtam, miért. Itt viszont…

Az ablak felé intett.

Itt igazán élek.

Hazafelé csendben utaztunk. Gábor vezetett, hátul zötyögtek a tejjel és túróval teli befőttesüvegek.

Figyelj törte meg a csendet , talán most már elgondolkodhatnánk a gyerekkérdésen is? Van hová küldeni majd nyáron.

Fintorogtam, majd elmosolyodtam.

Tudod, elszórakoztam a gondolattal, hogy első nap rögtön eladjuk a kis nyaralót. Minek nekünk egy romhalmaz.
Emlékszem.
És mégis… elhallgattam, keresve a szavakat. Ez a nyaraló mindent helyrehozott. Kettőnk között, anyáddal. Két hónap alatt, amit én három év alatt sem tudtam.

Gábor a piros lámpánál rám nézett.

Mama egyszerűen boldogtalan volt. De most már nem.

Bólintottam. Az ablakon túl felgyúlnak a városi fények, odahaza vár a lakás esküvői fotókkal és először három év után könnyű hazamenni.

Sűrűbben kellene hozzá kimenni mondtam halkan.

Még magam is megleptem, mennyire őszintén gondoltam. Teljesen őszintén.

Rate article
Add a comment

;-) :| :x :twisted: :smile: :shock: :sad: :roll: :razz: :oops: :o :mrgreen: :lol: :idea: :grin: :evil: :cry: :cool: :arrow: :???: :?: :!:

one + six =

A magyar vidéki kert és a családi béke – Egy kis kert, ami mindent helyrehoz
Želim ljeti ići kod rodbine svog supruga na Jadran, ali mama se protivi jer joj treba pomoć u vrtu.