Az a nap, amikor nagymama hozzámegy annak a férfinak a fiához, aki valaha az oltárnál hagyta faképnél.
A nagymamám most 89 éves, és épp most lett főszereplője annak a legnagyobb botránynak, amit a falunk látott, mióta a helyi pék elvitte a falu napján összegyűlt forintokat. Pedig mi igazán láttunk már mindent elmaradt esküvők, verekedés az érettségi bálon, egyszer még a templom teteje is leszakadt… de EZ, ez mindent felülmúlt.
Az egész úgy kezdődött, hogy nagyi találkozott egy idős úriemberrel a nyugdíjasklubban.
Egy igazi úriember, drágaságom mondogatta nekem, miközben leheletfinom rózsaszín rúzsát igazgatta. És még vezet is!
Nagyi, 91 éves, biztos, hogy vezetnie kéne?
Ne viccelj, legalább van autója.
A szerelmi történet gyors volt, akár egy májusi zápor. Három hét múlva már jegygyűrűvel jó, csak bizsuval kérte meg a kezét.
Szombaton férjhez megyek jelentette be nagymama vasárnapi ebéd közben.
Anyám majdnem megfulladt a húslevessel.
Szombaton? Az öt nap múlva van!
Így van. Ebben a korban nincs időt húzni. Mi van, ha pénteken meghalok?
Vettünk ruhát gyöngyházszín, elegáns, de nem túlzó. Lefoglaltuk a kultúrházat, berendeltük a tortát, egy rokonnő színes krepp-papírból készített virágokat.
Eljött a nagy nap. Nagyi gyönyörű volt a ruhájában, gyöngysorával, amely még dédnagymamától maradt rá, és olyan derűsen mosolygott, ahogy évek óta nem láttam.
Tele volt a terem. Halkan szólt a mulatós zene. A pap lapozgatta az imakönyvet. Minden tűnt tökéletesnek.
De a vőlegény csak nem jött.
Vártunk húsz percet.
Aztán negyvenet.
Egyik unokatestvérem végül átment az öreg házához.
Visszajött egyedül, síri arccal.
Azt mondta: nem tudja megtenni.
Felbolydult mindenki, nagymama elsápadt.
Hogyhogy nem tudja?
Azt mondja, hogy fél, túl öreg, mi lesz, ha beteg lesz, csak teher lenne, ez így jobb mindenkinek.
Nagymama ott ült, kezében fehér rózsából kötött csokorral.
Akkor hirtelen kinyílt az ajtó. Belépett egy hatvanas, gondosan öltözött férfi, ősz hajjal, tűnékeny, dühös arccal.
Hol a menyasszony? kérdezte.
Maga kicsoda? pattant fel egy rokon.
Az apám az a gyáva férfi, aki most hagyott faképnél egy asszonyt.
Mindenki elnémult.
A férfi odasétált nagymamához, levette kalapját.
A családunk nevében bocsánatot akarok kérni. Ez megbocsáthatatlan.
Nagymama a szemébe nézett.
Hány éves maga, fiatalember?
Hatvanhét.
Nős?
Özvegy, négy éve.
Gyerek?
Három. Mind felnőtt, mind elköltözött.
Dolgozik?
Nyugdíjas vagyok. Van nyugdíjam és egy kis házam.
Nagyi töprengett pár pillanatig. Aztán felállt a botjával, elé lépett.
Mondja csak, fél-e a kötődéstől úgy, mint az apja?
Nem. Harmincöt évig voltam házas. A legszebb időszak az életemben.
Mit gondol a házasságról?
Szerintem az a legjobb dolog, ami egy emberrel történhet. És hogy apám örülhet, hogy kihagyott egy ilyen lehetőséget.
Nagymama végigmérte, majd hátrapillantott mindnyájunk felé.
Ki van fizetve a terem. Ki van fizetve a vacsora. A pap is itt van. A torta egy vagyonba került…
Nagyi, te nem gondolod komolyan… kezdtem volna.
Megtisztelne, ha…?
Felbolydult a terem, valaki feldöntötte a bodzaszörpöt, egy rokon már a telefonjával videózott.
Én… ön…
Maga megvédte a becsületem. Meg aztán, föl vagyok öltözve. Kétszer ugyanazt a ruhát nehéz eladni. Szóval: igen vagy nem?
Ő felnevetett, szívből, jóízűen.
Az én feleségem mindig mondta, egyszer valami igazi őrültséget fogok csinálni. Azt hiszem, megérkezett a pillanat. Legyen!
És összeházasodtak.
Ott, rögtön.
A papnak kicsit idő kellett, míg összeszedte magát. Az egyik rokon annyira sírt, hogy eltörlődött a sminkje. Anyám alig tudta eldönteni, sírjon, nevessen, vagy csak nézzen.
De összeházasodtak.
Az ünnepségen, ahogy ettük a tortát amin először az eredeti vőlegény neve állt, de aztán gyorsan ragasztószalaggal leragasztottuk és filccel újat írtunk megkérdeztem nagyit:
Nagyi, tényleg férjhez mentél valakihez, akit két órája ismersz?
Ragyogott az arca.
89 évesen nincs idő hosszas udvarlásra. Jómodorú, rendes nyugdíja van és még mindig működik az epevezetéke is. Szerinted kihagytam volna?
De hát 22 évvel fiatalabb nálad!
Pontosan. Túlél engem. Valakinek gondoznia kell a macskáimat.
Eltelt három hét. Az, aki faképnél hagyta, próbált telefonálni bocsánatot kérni. Az új férje vette fel, majd letette.
Kiderült, jobban főz, mint nagymama, ezt ő sosem fogja elismerni, csodásan táncol, és minden kivizsgálásra elviszi egy régi, de makulátlan Wartburggal.
Tegnap láttam őket a parkban. Tolta a nagymama kerekesszékét, ő meg őt korholta:
Lassabban! Ez nem Forma1!
Ahogy parancsolod, királynőm.
Az exvőlegény turmixgépet küldött nászajándéknak. Nagyi úgy döntött, jobb lesz a nyugdíjas bingoszerdán nyereménynek.
És most, mondjátok ti: milyen nagymama megy feleségül ahhoz a hatvanhét éves férfihoz, akinek az apja az oltárnál hagyta és milyen fiú házasodik meg öt perc után azzal a nővel, aki az imént még a mostohaanyja lehetett volna?
