– Mama Alló! – kiáltotta Matyi. – Ki engedélyezte, hogy farkast tartsanak a faluban? Allá néni keserűen sírva fakadt, amikor meglátta, hogy összedőlt a kerítés. Már többször megtámasztotta deszkákkal és javítgatta a korhadt oszlopokat, remélte, kitart, míg a kis nyugdíjából összegyűjti a pénzt egy normálisra. De nem így lett! A kerítés ledőlt. Tíz éve már, hogy Allá egyedül viszi a háztartást, amióta szeretett férje, András bácsi elment az örök vadászmezőkre. Aranykezű ember volt – ács, asztalos, mindenhez értett. Míg élt, Allá néni semmin sem aggódott. Szerény kis porta, ápolt kert, termékeny veteményes, egészséges állatok – mind együtt építették fel. Egyetlen fiuk volt, Egon, a büszkeség és öröm. Sose kellett noszogatni: kicsi korától segített. Ha a mama fáradtan hazajött az istállóból, Egon már behordta a tűzifát, vizet hozott, begyújtott, megetette az állatokat. András bácsi, amikor végzett a munkával, megmosta az arcát és kiült a tornácra pipázni, míg Allá vacsorát főzött. Este együtt ettek, meséltek a napi hírekről. Boldogok voltak. Az idő elröpült, csak az emlékek maradtak. Egon felnőtt, elment Pestre tanulni, ott megismerkedett a városi lánnyal, Lillával, s ott is maradtak. Először még hazajárt szabadságra, aztán a feleség inkább külföldre vitte nyaralni. András bácsi nem értette, miért: – Miért fáradt ki ennyire a mi Egonunk? Biztos a Lilla keveri meg a fejét. Miért kell neki utazgatni? A papa bánkódott, a mama szomorkodott, csak levelet vártak a fiútól. Aztán András bácsi megbetegedett, elgyengült. Az orvosok már nem segítettek, csak hazaküldték pihenni. Tavasszal, madárcsicsergés idején, eltávozott. Egon temetésre hazajött, keservesen sírt, hogy már nem láthatta apját élve. Egy hétig maradt, aztán vissza a fővárosba. Tíz év alatt csak három levelet írt az anyának. Allá egyedül maradt, eladta a tehenet, juhokat a szomszédnak. Mihez kezdjen jószággal egyedül? A tehén sokáig ott lelkendezett a kapuban, hallgatta az asszony sírását, aztán ment az új gazdához. Allá bezárkózott a távoli szobába, befogta fülét, csak sírt. Férfikéz nélkül roskadozni kezdett a porta: hol a tető beázik, hol a tornác rogyadozik, néha víz lepi el a pincét… Allá néni igyekezett, amit tudott, néha mesterre spórolt, néha maga megoldotta, hisz falun nőtt fel, mindent megtanult. Így éldegélt, épphogy kijött a kis pénzéből, amikor új baj jött. Hirtelen látása gyengült, pedig eddig nem panaszkodott. Elment boltba, alig látta az árakat; pár hónap múlva már a bolt feliratát sem tudta kibetűzni. Az ápolónő rábeszélte: – Allá néni, akar teljesen megvakulni? Műtét kell, és visszajön a látás! A néni félt a műtéttől, nem ment. Egy év múlva már alig látott. Nem túlzottan zavarta. – Minek nekem világosság, nem nézek tévét, csak hallgatom. A híreket úgyis elmondja a bemondó. Otthon mindent emlékezetből csinálok. De néha aggódott: a faluban megszaporodtak a rossz szándékú emberek, gyakran jártak zsiványok, kirámolták az üres házakat. Már egy jó kutya sem volt, ami elijesztette volna őket mérges ugatással. Megkérdezte a vadászt, Samut: – Nincs egy kis vadászkutya kölyke? Akármilyen apró, felnevelem… Samu, a faluerdész, elmosolyodott: – Allá néni, miért vadászkutya? Az erdei kutya nem való ide. Hozhatok városi fajtatiszta német juhászt. – Biztos az drága… – Nem drágább, mint maga, Allá néni. – Hát akkor hozz! Allá összeszámolta a spóroltat, talán futja egy jó kutyára. De Samu sokat halogatott, nem volt túl megbízható, a szavát se mindig tartotta be, néha Allá neki is megbocsátott, sajnálta: magányos férfi, sem családja, sem gyereke, csak az ital volt a társa. Samu, Egon korabeli, mindig maradt a faluban, a város túl szűk volt neki. Örökké vadászott, el tudott tűnni napokra az erdőben. Vadászidény után segített időseknek a portákon: ásott, javított, szerelt mindenfélét – a pénzt rögtön borra költötte. Ha kiivott, visszament az erdőbe gondolkodni, pár nap múlva gazdagon tért vissza: gomba, bogyó, hal, fenyődió. Olcsón eladta, újra elivott mindent. A piás Samu Allának is segített, ha kellett – de fizettségért. Most megint rá hárult a kerítés baj. – Hát, kutyát kell majd még várni – sóhajtott Allá néni. – Előbb a kerítésre kell fizetni Samunak, kevés a pénzem… Samu most nem jött üres kézzel. A szerszámok mellett a hátizsákban valami mocorgott. Elmosolyodott, hívta az asszonyt: – Nézze, kit hoztam magának! – Kibontotta a zsákot. Allá néni kitapogatta a puha, kis fejét. – Samu, csak nem kiskutyát hoztál nekem? – Jó fajtát, igazi juhászt, néném. A kölyök ficánkolt, ki akart bújni a zsákból. Allá néni aggódva mondta: – De hát nekem csak kerítésre jut! – Nem viszem vissza, Allá néni! – mondta Samu. – Azt tudja, mennyibe került ez a kutya? Mit tehetett? Szaladt a boltba, ahol az eladó öt üveg bort adott hitelre, beírta nevét a tartozáskönyvbe. Estére Samu végzett a kerítéssel; Allá ebéddel és pálinkával kínálta. A piás vadász jókedvűen tanította ki az asszonyt: – Napi kétszer etesse, szerezzen erős láncot – nagy kutya lesz. Én értek a kutyákhoz. Így lett Allánál új családtag: Bodri. A néni megszerette, a kutya pedig hűségesen viszonozta. Minden alkalommal, ha Allá udvarra lépett, Bodri lelkesen ugrándozott, simogatni akarta a gazdáját. Csak az nyugtalanította: Bodri óriásira nőtt, mint a borjú, de nem ugatott soha. Ez elszomorította Allát. – Ó, Samu! Ravasz vagy! Nem jó kutyát adtál… De hát mit tenne, olyan jó teremtést nem lehet elzavarni. Ugyan nem is kellett ugatni: a szomszéd kutyák sem mertek Bodrira csaholni, aki pár hónap alatt felért Allá nénivel derékig. Egy nap Matyi, a falubeli vadász, jött el a boltba sóért, gyufáért, élelmiszerért. Közeledett a téli vadászidény. Elhaladva Allá háza előtt, megtorpant, amikor meglátta Bodrit. – Mama Alló! – kiáltotta Matyi. – Ki engedélyezte, hogy farkast tartsanak a faluban? Allá rémülten a mellére szorította kezét. – Jaj, Istenem! Milyen ostoba vagyok! Samu átvert! Azt mondta, igazi német juhász… Matyi komolyan tanácsolta: – Mama, engedje el az erdőbe. Baj lesz, ha itt marad. Az asszony szemében könnyek gyűltek. Fájdalmas volt Bodrit elengedni – szelíd, jó lélek, de farkas. Ráadásul mostanában nyugtalanabb lett, ráncigálta a láncot, szökni akart. A faluban egyre féltek tőle. Nem volt más választás. Matyi kivitte a farkast az erdőbe. Bodri farkát csóválva eltűnt a fák között. Soha többé nem látták. Allá gyászolta kedvencét, szidta Samu sunyiságát. Samu maga is bánkódott, hisz jó szándéka volt: egyszer erdőben vadászott, medvenyomokat talált. Egy furcsa sírás hallatszott, nem medve volt. Megtalálta a rejteket, ott feküdt a halott farkasanya, körülötte szétmarcangolt kölykök, egyedül egy menekült meg. Samu megsajnálta, hazavitte, aztán Allának adta, hogy gondoskodjon róla. Remélte, ha felnő, elmegy magától az erdőbe, ő pedig szerez a néninek igazi kutyát. De Matyi keresztbe tett. Samu néhány napig törődött, merjen-e Allához bemenni. Kint zima volt, Allá csak fűtötte a kályhát, ne fagyjon meg éjjel. Egyszer csak kopogtattak. Allá néni ajtót nyitott – a küszöbön egy idegen. – Jó estét, mama. Megengedi, hogy itt aludjak? Elindultam a szomszéd faluba és eltévedtem. – Hogy hívnak, fiacskám? Rosszul látok. – Boris. Allá gyanakodva mondta: – Itt nálunk nincs Boris… – Nem itt lakom, mama. Most vettem házat, meg akartam nézni, de beragadt az autóm, gyalog kellett jönnöm, nagy viharban! – Akkor te vetted meg az elhunyt Dani bácsi házát? – Pontosan. Allá beinvitálta, teát tett fel. Nem vette észre, hogy az idegen mohón vizslatja a szekrényt, hol a falusiak pénzt, aranyat tartanak. Amíg Allá a tűzhelynél szorgoskodott, a vendég kotorászott a szekrényben. Az asszony meghallotta a nyikorgást. – Mit keresel ott, Boris? – Hát, most volt pénzcsere! Segítek megszabadulni a régi pénztől! – Hazudsz. Nem volt pénzcsere! Ki vagy te? A férfi kést rántott, a nyakához szorította. – Hallgass, vénasszony! Add ide a pénzt, az aranyat, kaját! Allá rettegésben volt – betörő, körözött bűnöző. Most eldőlt a sorsa… Ekkor kivágódott az ajtó. Betört a hatalmas farkas, Borisra ugrott. Az kiabált, de vastag sálja megvédte a harapástól. Kést rántott, megsebezte Bodrit vállon. Bodri félreugrott, eközben a rabló elmenekült. Samu éppen ekkor ért oda, hogy bocsánatot kérjen. Látta, ahogy egy férfi késsel fut ki, szitkozódva. Samu rohant Allához, ott vérben feküdt Bodri. Rögvest ment a falusi rendőrhöz. A rablót elfogták, elítélték. Bodri igazi szelembéli hős lett. Mind vitt neki ennivalót, köszöntek neki. Már nem volt láncra verve, szabad lett – de mindig visszajött Allá nénihez, leginkább vadászidény után Samuval. Egy nap fekete terepjáró állt meg Allá háza előtt. Az udvaron fát vágott valaki: Egon fia. Amint meglátta rég nem látott Samut, kitárt karjaival ölelte át. Este együtt ültek az asztalnál; Allá néni boldogan ragyogott. Egon rábeszélte, utazzon Pestre műtétre, hogy visszanyerje a látását. – Ha muszáj… – sóhajtott Allá néni. – Nyáron jön az unoka, látni akarom őt! Samu, ügyelj a házra és Bodrira, jó? Samu bólintott. Bodri a kályha mellett pihent, elégedetten a mancsára hajtotta fejét. Itt volt a helye – barátai között. Ha szeretnél új, megható történetekről nem lemaradni, kövess minket! Írd meg érzéseidet kommentben, támogasd lájkkal!

Mama Ilona! kiáltott fel Máté. Ki engedte meg, hogy farkast tartson itt a faluban?

Ilona néni keserűen sírva fakadt, amikor meglátta a ledőlt kerítést. Már hányszor támasztotta meg deszkákkal, cserélgette a rohadó oszlopokat, bízva abban, hogy a kerítés kitart még, amíg össze tud kuporgatni elég pénzt a szerény nyugdíjából. De nem adatott meg! A kerítés kidőlt.

Tíz éve már, hogy Ilona egyedül vezeti a háztartást, amióta szeretett férje, András bácsi, eltávozott az élők sorából. Aranykezű ember volt. Amíg élt, Ilona néni semmin sem aggódott. András mestermunkákat végzett mindent maga javított, asztalosként, ácsként.

Mindent a maga erejéből csinált, nem volt szükség mesteremberre. A faluban tisztelte mindenki jóságáért, szorgalmáért. Negyven évig éltek együtt boldogan, csak egy nap híján a jubilálásig. Gondosan karbantartott ház, gazdag termés a kertben, egészséges állatok mindez közös munkájuk eredménye volt.

Egyetlen fiuk született Gergely, a család büszkesége és öröme. Gyerek korától dolgozott, nem kellett nógatni. Amikor Ilona fáradtan jött haza a földről, Gergely már behordta a fát, vizet hozott, begyújtotta a kályhát, megitatta az állatokat.

András a munkából hazaérve megmosakodott, kiült a tornácra egy cigaretta erejéig, míg Ilona főzte a vacsorát. Este együtt ültek le vacsorázni, elmesélték egymásnak a nap híreit. Boldogok voltak.

Az idő ment, csak emlékek maradtak. Gergely felnőtt, elköltözött a szülőktől, Budapestre ment tanulni, később megházasodott egy városi lánnyal, Teklával. A család a fővárosban telepedett le. Eleinte Gergely hazajárt szabadságra, aztán Tekla rábeszélte, inkább külföldön pihenjenek, így lett minden évben ez a szokás. András bácsi dühös volt a fiára, nem értette a döntését.

Miért fáradt el Gergőnk, hát itthon is lehet pihenni! Ugyan, Tekla megbolondította a fejét. Mire jó ez a sok utazgatás?

Az apa szomorkodott, az anya bánkódott. Más nem maradt számukra, csak élni és néha várni hírt a fiútól. Aztán András bácsi megbetegedett. Ételt nem, szinte semmit nem fogadott el, legyengült. Az orvosok gyógyszert írtak fel, aztán hazaengedték, hogy élje le hátralevő napjait. Tavasszal, amikor az erdőben szóltak a fülemülék, András örökre elaludt.

Gergely hazajött a temetésre, keservesen sírt, magát vádolta, hogy nem láthatta apját még egyszer. Egy hetet töltött odahaza, majd visszatért Budapestre. Az elmúlt tíz évben csak három levelet írt anyjának. Ettől fogva Ilona néni magára maradt. Eladta a tehenet, birkákat a szomszédnak.

Mire neki már állat? Böske, a tehén, sokáig állt Ilona kapujában, hallgatta, ahogy a gazdasszony sírdogál. Ilona bezárkózott a távoli szobába, fülére tette a kezét és sírt.

Férfikéz nélkül a gazdaság hanyatlott. Hol a tető kezdett beázni, hol a tornácon rohadó deszka eltört, hol a pince padlója úszott vízben. Ilona néni próbált mindent megcsinálni, nyugdíjából néha mestert hívott, sokszor maga is megoldotta hisz mégis csak ő is falusi lányból asszony lett, értett az élethez.

Így élt napról-napra, nehezen jött ki a pénzből, amikor hirtelen még egy baj érte. Ilonának romlott a látása, korábban sohasem volt baja emiatt. Elment a falusi boltba, alig látta az árak feliratát. Pár hónap múlva már a bolt cégérét se látta.

Az ápolónő kijött, megnézte, de ragaszkodott hozzá, hogy kórházban vizsgálják ki.

Ilona néni, akar megsüketülni? Megműtik, visszatér a látása!

De Ilona félt a műtéttől, nem ment el. Egy év múlva szinte teljesen vak lett. Mégsem kesergett túlzottan.

Minek az már nekem? Tévézni nem nézek, csak hallgatom. Ha bemondják a híreket, az is elég. Itthon mindent emlékezetből csinálok.

Néha azért aggódott. Mostanában sok a csavargó, betörők járják a falut, kifosztják az elhagyott házakat. Ilona tartott attól, hogy nincsen neki jó kutyája, aki elriasztaná a hívatlan látogatókat vad ugatással.

Megkérdezte a vadászt, Sándort:

Sándor, nem tudod, van a vadőrnek kutyakölyke? Jó volna egy, akármilyen szícska. Felnevelem

Sándor, a helybéli vadász, érdeklődve nézett rá:

Ilona néni, minek magának husky kutyakölyök? Azok erdőbe valók. Tudja mit, hozok én önnek egy igazi fajtiszta juhászkutyát a városból.

Juhászkutya, az alighanem drága lesz…

Nem drágább, mint a pénz, néni.

Akkor hozzad!

Ilona megszámolta az összes megtakarítását, épp elég adódott egy jobb kutyára. De Sándor, megbízhatatlan ember, mindig csak halogatta az ígéreteit. Ilona néni szidta a puszta szavakért, de ~mélyen~ sajnálta is. Neki sincsen családja, gyereke, csak az ital a társa.

Sándor, egykorú Gergellyel, nem költözött el, a faluban maradt, szűknek találta a várost. Fő szenvedélye a vadászat. Hetekre eltűnt az erdőben.

Ha letelt a vadászszezon, Sándor fűt-fát javított a portákon. Kertet ásott, asztalosmunkát vállalt, gépeket szerelt. Az egyedülálló öregasszonyoktól kapott pénzt azonnal elitta.

Ilyenkor néhány napig eltűnt az erdőben, feldagadt, beteg, bűnbánó. Aztán visszatért gombákkal, bogyókkal, hallal, fenyőtobozzal. Apróért eladta, ivott újra. Az öregasszonyok közül Ilonának is segített pénzért. Most, hogy ledőlt a kerítés, megint hozzá kellett fordulnia.

Ezt a kutyát most halasztani kell sóhajtott Ilona néni. Muszáj Sándort kifizetnem a kerítésért, kevés a pénzem.

Sándor nem üres kézzel jött. A hátizsákjában a szerszámokon kívül valami mocorgott. Elmosolyodott, odaintett Ilonának.

Nézze, kit hoztam magának. Kitárta a hátizsákot.

Ilona néni odament, kitapogatta a puha, kis fejét.

Sándor, tényleg hoztál nekem kölyköt? csodálkozott.

A legjobbat, úgy fajtiszta juhászkutya ez, néni.

A kölyök sírdogált, próbált kikúszni a hátizsákból. Ilona néni megrémült.

De hát nekem nincs pénzem! Csak a kerítésre!

Ugye nem viszem vissza, néni! mondta Sándor. Gondolja el, mennyi ezresbe került ez a kutya?

Mi legyen? Ilonának el kellett szaladnia a bolthoz, ahol a pénztáros kiadott neki öt üveg pálinkát hitelre, s felírta nevét a hitelkönyvbe.

Estére Sándor befejezte a kerítést. Ilona néni megvendégelte, ebédet főzött, italt öntött. Az ital feldobta Sándort, tanácsokat adott, közben mutatott a kályha mellett összegömbölyödő kutyakölyökre.

Naponta kétszer etesse! Vegyen neki erős láncot, nagy, egészséges kutya lesz belőle. Értek én a kutyákhoz.

Így került Ilona nénihez új lakó: Bence lett a kutya neve. Ilona néni megszerette, Bence visszaadta ezt odaadó hűségével. Valahányszor Ilona kiment, hogy etesse, Bence örömmel ugrált körülötte, szinte az arcát nyalta volna. Csak egy dolog nyugtalanította a kutya hatalmas, mint egy borjú, de sosem tanult meg ugatni. Ez bántotta Ilona nénit.

Ó, Sándor! Hát hogy átvertél! Nem is jó kutyát adtál!

Mit lehet tenni? Trottyos, de jó szívű kutya, hát nem lehet kitessékelni. Neki nem kell az ugatás. Más kutyák a szomszédban is csak félve figyelték Bencét, aki három hónap alatt Ilona derekáig nőtt.

Egy nap a faluba jött Máté, szintén vadász, hogy bespájzoljon télire sót és gyufát. Közeledett a vadászidény, az emberek már készültek az erdőbe. Elhaladva Ilona néni háza előtt, ledöbbent, meglátta Bencét.

Mama Ilona! kiáltott fel Máté. Ki engedte meg, hogy farkast tartson itt a faluban?

Ilona rémülten a mellére szorította a kezét.

Jaj, Istenem! Milyen buta vagyok! Az a csaló Sándor félrevezetett! Azt mondta, fajtiszta juhászkutya

Máté komolyan figyelmeztette:

Mama, el kell engedni az erdőbe! Különben baj lesz.

Ilona néni szemét elborították a könnyek. Fájt Bencétől búcsúznia! Kedves, jámbor, akár farkas is. De újabban nyugtalan volt, rángatta a láncot, szabadulni akart. A falu népe tartott tőle. Nem volt más választás.

Máté elvitte az erdőbe a farkast. Bence csóválta a farkát, eltűnt a fák közt. Ott már soha senki sem látta.

Ilona néni gyászolta kedvencét, szidta Sándort. Sándor maga is bánta végül, hiszen jó szándék vezette. Egy alkalommal az erdőben medve nyomára bukkant. Távolról panaszos hang hallatszott. Már indult volna, hiszen ahol bocs, ott van a medveanyja is. De a hang furcsán szólt.

A bokrokat félretolva, lyukat talált. Mellette elpusztult farkas nőstény, körülötte széttépett kölykök. Láthatóan medve támadt a fészkükre. Egyetlen kicsi maradt életben, a lyukban bujkált.

Sándor megsajnálta az árvát. Magához vette, ki akarta csempészni Ilona nénihez, gondjaiba ajánlotta. Úgy gondolta, majd a farkas felcseperedik, aztán visszamenekül az erdőbe. Akkorra szerzett volna Ilonának igazi kutyát. De mindent elrontott Máté.

Sándor napokig kerülgette Ilona házát, nem mert bemenni. Kint tombolt a tél. Ilona a kályhát befűtötte, hogy meg ne fagyjon.

Egyszer csak kopogás. Ilona néni sietve nyitott ajtót. Egy férfi állt előtte.

Jó estét, néni. Meghúzhatom magam éjszakára? A közeli faluba igyekeztem, de eltévedtem.

Mi a neved, fiam? Rosszul látok már.

Balázs.

Ilona néni gyanakodva összevonta a szemöldökét.

Tudomásom szerint nálunk nincsen Balázs…

Nem, néni, máshol laktam eddig. Most vettem itt házat, megnézném, de elakadt az autónk. Gyalog kellett jönnöm, nagy hóviharban!

Vetted a néhai János bácsi házát?

A férfi bólintott.

Pontosan.

Ilona behívta, vizet forralt teának. Nem vette észre, hogy a vendég mohón nézett a régi kredenc felé, ahol a falusiak a pénzt, ékszert tartották.

Mikor Ilona a tűzhelynél dolgozott, a férfi kutatni kezdett a kredencben. Ilona hallotta a szekrény nyikorgását.

Mit keresel ott, Balázs?

Valami pénzügyi reform volt! Segítek kidobni a régi forintokat.

Ilona elkomorult.

Hazugság. Semmiféle reform nem volt! Ki vagy te?

A férfi előrántott egy kést, Ilona álla alá szorította.

Hallgass, öregasszony! Húzd elő a pénzed, aranyad, ételt!

Ilonát elöntötte a félelem. Egy bűnöző állt előtte, a rendőrség elől bujkált. Most már sorsát eldöntötték

Ám ekkor az ajtó kivágódott. Egy hatalmas farkas ugrott be, rátámadt a zsiványra. Az sikoltott, de vastag sálja megmentette a harapástól. A rabló késsel megszúrta Bencét a vállán, ő félreugrott, a betörő pedig elinalt.

Pont ekkor érkezett Sándor, hogy bocsánatot kérjen. Az udvarnál látta, ahogy késes alak rohant át, szidta az egész világot. Sándor besietett Ilonához, Bence véresen feküdt a padlón. Sándor mindent megértett, rohant a körzeti megbízotthoz.

Elfogták a rablót. Ismét börtönbe került.

Bence igazi falusi hős lett. Mindenki ennivalót hozott neki, köszöntötték. Többé nem láncon élt, szabad volt. De mindig visszatért Ilona nénihez, gyakran Sándorral együtt, vadászat után.

Egy nap fekete terepjáró állt meg Ilona házánál. Az udvaron valaki fát hasogatott: Gergely volt, a fia. Meglátta Sándort, átölelte.

Este együtt vacsoráztak, Ilona ragyogott örömében. Gergely rábeszélte, utazzon fel Pestre, hogy megoperáltassák a szemét.

Hát, ha muszáj… sóhajtott a néni. Nyáron jön az unoka, látni szeretném. Sándor, nézz a házra meg Bencére, rendben?

Sándor bólintott. Bence elhelyezkedett a kályha mellett, elégedetten a mancsára hajtotta a fejét. Itt volt az ő helye, barátok közt.

Ha nem akarsz lemaradni az új, izgalmas történetekről, kövesd az oldalt! Szólj hozzá, írd meg véleményed, és jár a lájk is!