Te is érted, hogy most nehéz időszakon megy keresztül. Az asszony kitette, a munkahelyéről is elküldték Nem lakhat a pályaudvaron, nem igaz? nézett bocsánatkérőn János a feleségére, miközben a konyharuhát forgatta az ujjai közt. Úgy festett, mintha épp most törte volna össze Valéria kedvenc vázáját, pedig csak az öccse, Balázs látogatásáról volt szó.
Valéria sóhajtva tette le a szatyrokat a padlóra. Tél volt, az üzletben egész nap forgalom, az adóellenőr is bejelentkezett, ráadásul a dereka is megfájdult nap végére. Legkevésbé azt szerette volna épp, hogy János öccsének problémáit boncolgassák, akit tizenöt év alatt, amióta férjhez ment, összesen háromszor látott.
János, ez egy kétszobás lakás, nem szállás a rászoruló főhadnagyoknak mondta fáradtan, miközben lerúgta a csizmáját. Balázsnak van lakása Győrben. Miért nem megy vissza oda?
Hát azt kiadja albérletbe, ugye, hogy törlessze a hitelt, amit a fiának vett egy garzonra. Valami bonyolult, el sem igazodom. Azt mondta, itt, Budapesten próbál végre normális munkát találni. Csak egy hetet kér, vagy ha minden igaz, tíz napot, amíg lemegy pár interjú.
Valéria a konyhába indult, pohár vizet töltött magának. János utána somfordált, nézve rá könyörgő szemekkel. Jó férj volt: jószívű, nem veszekedős, dolgos. Egyetlen nagy hibája, hogy képtelen volt nemet mondani a családtagjainak, főleg Balázsnak, akit mindig is a “bajkeverőnek” tartottak náluk, és akire állandóan figyelni kellett.
Jól van legyintett Valéria, belátva, hogy vitatkozni már nincs ereje. Akkor legyen egy hét. De mondd meg neki előre: nálunk rend van. Hatkor kelünk, tizenegykor lefekszünk. Nincs buli, idegenek nem jöhetnek.
Balázs másnap este érkezett. Nagy, kockás táskával rontott be a lakásba; a táska vagon- és savanyú szagú volt, ő meg mintha hirtelen betöltötte volna az egész előszobát. Balázs magasabb és hangosabb volt Jánosnál, jóval nagyképűbb is.
Na, hát itt a ház asszonya! harsogta, miközben nekitartotta volna Valériának az ölelését, aki épphogy csak ki tudott térni. Köszönöm, hogy befogadtatok! Csak egy kis ágyat kérek meg egy konnektort, haha!
Az első három nap viszonylag nyugalomban telt. Balázs tényleg csendben volt: délig aludt a nappaliban a kihúzhatóson, aztán “állás után nézett”, estére pedig hazaért. Igaz, annyit evett, mint három ember. Valéria megdöbbenve tapasztalta, hogy az ötliteres bableves, ami náluk négy napra elég szokott lenni, egy nap alatt eltűnt. A fasírtok, amiket két vacsorára sütött, reggelre egyszeriben elfogytak.
Egyre nagyobb étvágyam van! nevetett Balázs, kenyeres csücsköt törölve végig a tányéron. A pesti levegő kihozza az állati éhséget az emberből.
Valéria szó nélkül tudomásul vette, hogy innentől többet kell vásárolnia. Hiszen mégiscsak vendég, szégyen lenne fukarkodni.
Az egy hét végére, amikor ideje lett volna menni, Valéria óvatosan érdeklődött vacsoránál:
Balázs, sikerült már valami munkát találni?
Balázs rögtön lehervadt, villája megállt a levegőben.
Tudod, Vali, itt minden átverés. Kiírják, hogy fizetés nettó négyszázezer forint, szabad beosztás, de kiderül, hogy valami MLM, vagy csomagokat kell cipelni fillérekért. Én mérnök vagyok, nem megyek akárhova. De van egy ígéretes hely, nagy cég. Hétfőn visszahívnak. Addig várni kellene pár napot.
Pár napot? kérdezett vissza Valéria, férjére nézve. János gyorsabban rágta a salátát, mint máskor.
Csak hétvégét, nem hajítotok ki addig? vágta rá Balázs, azzal a jól ismert, kisfiús mosolyával. Közben Jánossal megnézzük a garázst, rég dumáltunk férfiasan.
Valéria belement. Két nap még nem a világ.
De a hétfőből kedd lett, abból szerda, komoly “ecség” azonban nem volt. Balázs már nem is járkált reggelente állást keresni, egész nap a kanapén feküdt, égő tévé, morzsás asztal, üres bögrék, áporodott férfiszag és időnként alkohol bűze várta Valériát, amikor munka után hazaért.
Ma keresgéltél állást? kérdezte tőle.
Persze, telefonáltam felelte Balázs lustán, szemét sem emelve a tévéről. De a HR-es beteg lett. Azt mondták, jövő héten szóljanak majd. Mondd csak, Vali, elfogyott a majonéz? Szendvicset akartam csinálni, de a hűtő kong.
Ez az “el a miénk” kiborította Valériát. Balázs elkezdte sajátjukként kezelni a lakást: János drága, orvos által felírt samponját használta, Valéria kedvenc plédjével takarózott, a tévét akkor kapcsolgatta, amikor Valéria épp a híreket nézte volna.
Egy hónap telt el. Kintről olvadt a hó, bent Valéria lelkében állt a saras latyak.
Egy este Valéria nem bírta tovább. János a konyhában szerelet valami kenyérpirítót, mikor Valéria becsukta mögöttük az ajtót.
János, ezt most nagyon komolyan mondom. Balázs. Itt él, nem dolgozik, nem is keres. Fekszik a kanapénkon, eszi be a spájzot, esze ágában sincs elmenni. A lakásunk kollégiumi szálló lett. Még a köntösömben se tudok átmenni a nappalin, mert mindig ott hever egy idegen férfi. Meddig tart ez még?
Beszéltem vele, Vali húzta le a fejét János. Azt mondja, mindjárt sikerül Anyám azt mondaná, hogy tartsunk össze. Nem tudom csak úgy kitolni az öcsémet az utcára, érted?
Az anyád, Istvánné néni, éljen sokáig, Győrben lakik és nem látja, hogy mi lett belőlünk. Jani, a kiadásaink megduplázódtak, fogyasztás, rezsi az egekben folyik a víz órákig, mindenhol villany. Legalább szálljon be némi pénzzel!
Jelenleg nincs miből dörmögte János halkan. A kártyáit zárolták a tartozásai miatt, ezt csak most vallotta be.
Valéria leült. Mintha alól kiszedték volna a széket.
Szóval adósságai is vannak? Mióta tudod?
Néhány napja. Mondta, hogy ha munkába áll, azonnal visszaad mindent. Kér, hogy tartsunk még ki. Jön a tavasz, akkor talál valamit, legalább építkezésen.
“Kibírjuk” ez a szó lett az elkövetkező hónapok szlogenje.
Jött a tavasz, el is múlt. Balázs az építkezésre se ment. “Sérvet kapott”, nem emelhet. Korsó viszont nem volt nehéz, esténként sörrel ült a tévé előtt. Valéria észre is vette, hogy fogy a bárszekrény, főleg amikor eltűnt az évfordulóra kapott palack konyak. Botrány lett.
Nem nyúltam! kiabált Balázs, fröcsögve. Miért csinálsz belőlem tolvajt?! Talán te ittad meg, vagy Jani csinálja ki titokban!
Ne merj így a feleségemmel beszélni! próbált tiltakozni János, de inkább csak félszegen.
Fogd vissza a feleséged! Egy rokonnak sajnál egy pohár konyakot! Könyvelő-csökönyösség! Ha beindulok, veszek én nektek ládával ilyet!
Aznap este Valéria életében először ultimátumot adott: Balázs egy hét múlva elhagyja a lakást, különben ő beadja a válópert és a vagyonmegosztást. A lakás házasság alatt lett vásárolva, de Valéria szülei adták az önrészt, és többnyire ő fizette a hitelt is, főkönyvelői fizetéséből.
János megijedt. Hosszasan suttogott az öccsével a gangon, szívta a cigarettát. Balázs dühös lett, de meghunyászkodott.
Végre látszott a megoldás. Balázs bejelentette: talált egy szobát Érd mellett, két hét múlva költözik, ha lejön az első fizetés az új őr-munkából.
Valéria fellélegzett. Két hét csak ki lehet bírni.
Csakhogy egy hét múlva Balázs begipszelt kézzel jött haza.
Leesett, nyögte. A lépcsőn megsérült, eltört egy csontot.
Valéria a fehér gipszet nézte, tudta: ennek itt vége. Se őrmunka, se költözés, semmi megoldás.
Csak nem dobsz ki így, balesetes rokont? kérdezte Balázs, és Valéria látta a szemében: ezt a módszert direkt találta ki.
A nyár pokol lett. Balázs a “sérülését” kihasználta, állandóan elláttatni, szolgáltatni várta magát. “Vali, vágj kenyeret, így nehéz”, “Segíts hátat mosni!” az utóbbira olyan választ kapott, hogy többet nem emlegette, de a hangulat csak romlott.
János a munkahelyén menekült, pluszmunkákat vállalt. Valéria is inkább sokáig túlórázott, parkban sétált, cukrászdázott, bármit, csak ne kelljen “Balázs király” uradalmába hazamenni.
Így telt el fél év, majd nyolc hónap. A gipszet rég levették, de Balázs “gyógytornázta” a karját, időjárásra panaszkodott. Úgy beilleszkedett a lakásba, hogy még a nappali bútorait is átrendezte, sőt, néha ismeretlen lúzer haverokat is odahozott a szomszéd szólt rájuk. Bármiféle panaszra azonnal jött az agresszió:
Kötelességetek segíteni! Én vagyok a rokon! Kettő szobátok van (Balázs a konyhát is szobának számolta), miért sajnáltok tőlem négyzetmétert? Nem is a hálóban alszom!
A pohár novemberben telt be, éppen egy évvel az érkezése után.
Egy nap Valéria hamarabb ment haza, fájt a feje, elkéredzkedett. Kulccsal nyitott, és megdöbbent: hangos zene, női kacaj szűrődött ki.
A folyosón két vadidegen női csizma trén, koszos állt. A fogason olcsó dzseki. A nappaliba lépve minisorozatba illő jelenetet látott: az asztalon félig elfogyott vodka, hűtőjükből származó hidegtál, a kanapén Balázs egy túlszínezett szőke nővel hentereg cigiznek, a hamut közvetlenül a szőnyegre rázva.
Nahát, hazaért a háziasszony! kásás hangon szólt Balázs. Mi itt kulturáltan lazítunk. Ismerd meg, ő Lídia, a múzsám!
Valéria tudott, hogy most eljött a pillanat. Hidegen szólalt meg:
Ki. Most azonnal.
Tessék? Balázs értetlenkedett. Nyugi már, Lídia mindjárt megy, mi csak úgy
Ki innen. Mindketten. Öt percetek van.
Megőrültél? Balázs fölpattant, vörös arccal. Hova menjünk? Ez is az én otthonom! Az öcsém a tulaj! Te meg csak egy jöttment vagy!
Fenyegetően közel hajolt. Valéria egyenesen a szemébe nézett, elővette a telefont.
Hívom a rendőrséget.
Hívd csak! kiabált Balázs. Mit tudnak csinálni? Rokonom vagyok!
Valéria már hívta is:
Jó estét, rendőrséget kérek Idegenek vannak a lakásban, fenyegetnek, ittasak, nem laknak itt, én a tulaj vagyok. Kérek járőrt.
Lídia a telefon szó hallatán már kapta is a cipőjét, motyogva, hogy nem tudta, mibe keveredett, kirohant. Balázs maradt. Hanyagul visszahuppant a kanapéra, rágyújtott, gunyorosan nézett.
Majd meglátjuk. Ha János jön, majd elintézi. Te sunyiban rendőrt hívnál a sógorodra? Szégyen!
Valéria a konyhába ment, ott hívta fel Jánost.
Hívtam a rendőrséget mondta, amint felvette. Az öcséd nővel ivott, rajtam akart kiabálni. Ha most is védeni akarod, ki ne gyere többet, holnap elindítom a válópert.
Csend. Végül János tört meg suta hangon:
Jövök. Csináld, amit jónak látsz. Elegem van.
Negyedóra múlva megjöttek a rendőrök két egyenruhás, unott, de határozott.
Ki a tulajdonos? kérdezte az egyik, miközben körbetekintett a szétvert szobán.
Én, nyújtotta Valéria a lakcímkártyát. A férjemmel közös tulajdon, de ez az úr nincs bejelentve, engedélyem nélkül lakik itt, agresszív, kérem eltávolítani.
A rendőr Balázs felé fordult.
Igazolványt kérek!
Balázs sóhajtva előkotorta.
A testvérem férje vagyok! Jogom van itt lenni!
A rendőr lapozott.
Lakcím: Győr. Budapesten nincs bejelentve. A hölgy azt mondja, menjen el. Nincs mit tenni, ez nem tartózkodhat itt, ha az egyik tulaj tiltja. Különösen, hogy panasz is érkezett a hangoskodásra.
Ez bírósági kérdés! rikácsolt Balázs. Majd elintézzük!
Ha a másik tulaj visszaér és másként nyilatkozik, perelje be. Most viszont önként elhagyja a lakást, vagy előállítjuk rendbontásért magyarázta a rendőr higgadtan.
Balázs gyorsan végigmérte őket, majd Valériát is. Tudta, hogy most vége. A pofájassága hatott a puhány sógorra, de a törvény embereihez kevés volt.
Jó szisszent. Dögöljetek meg a lakástokkalt. De ezt még megbánjátok!
Pakolása húsz percig tartott, dobálta a ruhákat a retikülbe, szándékosan felborított néhány bútort. A rendőrök figyelték, ki ne jusson vissza.
Épp mikor Balázs kilépett, János jelent meg az ajtóban. Megöregedett hirtelen.
Jani! rikácsolt Balázs. Mondd meg nekik! A feleséged kitette a saját öcsédet! A testvéred vagyok!
János Balázsra nézett, majd Valériára, majd a porig mocskolt szobára.
Menj el, Balázs mondta halkan.
Mit beszélsz?! Hát elárulsz miatt egy asszony miatt?!
Egy éve élsz ingyen rajtunk. Hazudtál, megaláztad a feleségem, disznóóllá tetted a lakásunkat. Tűrtem, mert a testvérem vagy. Ma lépted át a határt. Menj vissza Győrbe. Vagy ahová akarsz. Többet nem segítek.
Balázs száját tátva hagyta. Nem készült ilyen “árulásra”.
Menjetek ti a csapta be maga mögött az ajtót. A rendőrök vele mentek, hogy tényleg eltűnjön.
Köszönöm biccentett Valéria a rendőrnek.
Zárják be az ajtót, lehetőleg cseréljenek zárat javasolta az idősebb. Az ilyen rokon szereti visszajönni.
Bezárták az ajtót. Tompa csönd lett. János kinyitotta az ablakot, beengedte a novemberi hideget, hogy kiszellőztessen. Majd némán kezdte összeszedni a csikkeket.
Valéria odalépett, vállára tette a kezét.
Bocsáss meg mondta János, fejét lehajtva. Nekem kellett volna ezt megtenni. Már régen.
Az a fontos, hogy vége válaszolta Valéria.
A következő hétvége nagytakarítással telt. Kidobták a kihúzható kanapét menthetetlenül tönkrement. Zárat is azonnal cseréltek, János intézte.
Balázs párszor felhívta őket ismeretlen számról, pénzt kunyerált, fenyegetett, néha sajnáltatta magát. János szótlanul bontotta a hívást, tiltotta is a számot.
Lassan minden visszaállt a rendes kerékvágásba. Valéria újra szívesen ment haza, ahol végre tisztaság, nyugalom, otthonosság, finom vacsora illata fogadta, nem ismerős verejték. János is megtanulta a legfontosabbat: a család nem az, aki kihasználja, hanem aki vigyáz rád és tisztel.
Néha át kell élni a közös szenvedést, hogy megtanuljuk védeni a magunk határait, és értékelni a saját otthonunk békéjét.
Az igazi család nem a vérségi kötelék, hanem az a bizalom, tisztelet és határozottság, amivel egymást óvjuk. Ezt sose feledd.
