Lerának elege lett: Helyre tett férjet, anyóst és a sógornőt – Amikor a családi vacsora helyett csak elvárások voltak, és egy anya dacolni mert mindenkivel — Hol a vacsora, Lera? Kérdeztem, hol az étel?! Lera a férje felé sem nézett. A kanapé szélén ült, karjában szorítva a csomagot, ahonnan nyöszörgés hallatszott. — Dani, halkan, — suttogta. — Végre elaludt! Fél napot a rendelőben töltöttem, aztán patika, aztán… — Nem érdekel, hol voltál! — lépett be a férj, le sem vetve a kabátját. — Én dolgozom, én tartalak el téged és a gyereket! Hazajövök, és egy tányér forró levest akarok az asztalon látni, nem a savanyú képedet meg ezt az örök sírást. Egész nap mit csináltál? — A lányodat gyógyítottam, — nézett rá Lera. — Megint kiütés van az arcán. Az orvosok semmit sem értenek, magamnak kellett kenőcsöt keresnem. Egyszer legalább megkérdezted volna, hogy érzi magát? — Minek kérdezzek? Ha ordít, él. Te vagy az anyja, intézd! A te kötelességed, hogy nekem kényelmem legyen. Miért nősültem meg? Hogy fagyasztott pelmenyit egyek és éjszaka se aludjak? — Azért nősültél meg, mert kényelmes volt neked, — vágta rá Lera. — Én is hozzád mentem, mert mindenki csak azt hajtogatta: „ideje, ideje”. Hát tessék, ez az „ideje”! Danil eltorzult arccal a sarokban álló babakocsihoz lépett, és belerúgott. A kocsi beleszaladt a komódba. Lera kezében a kislány felsírt, és újra sírógörcsbe esett. — Csitítsd el! — förmedt rá Danil. — Vagy nem állok jót magamért. Még egy évvel ezelőtt Lera élete egészen más volt. Ő volt az a lány, aki után megfordultak az utcán: mindig tökéletesen öltözött, okos, tele tervekkel minden hétvégére. Danil akkoriban igazi hercegnek tűnt: jóképű, ambiciózus, mindig elérte, amit akart. Hol szakítottak, hol kibékültek, heves jelenetek közepette, mindenki szeme láttára. Amikor Danil gyűrűt adott, Lera habozott, de a szülők ragaszkodtak hozzá. — Lera, meddig akarsz még „bulizni”? — sürgette az anyja, miközben a híres túrós lepényét tette a tányérjára. — Már huszonhét vagy. Danil megbízható fiú, rendes családból. Lakást is terveztek. És a gyerekek? Gondoltál rá, ki ad majd egy pohár vizet öreg napjaidra? — Anya, milyen pohár? Szeretek dolgozni, most kaptam új projektet. — A munka csak por, — tette hozzá az apja, le se véve a szemét az újságról. — Nő család nélkül olyan, mint a gyökér nélküli fa. Észre sem veszed, és elszáradsz. Danil szeret téged, a természete… nos, mindenkinek van. Összecsiszolódtok. Lera beletörődött. Az a bizonyos pillanatnyi gyengeség — később minden álmatlan éjszakán eszébe jut majd. A lagzi fényes volt, a lakás hitelre, a terhesség villámcsapásként jött. Minden túl gyorsan történt. Még fel sem fogta, hogy feleség, máris „az új élet edénye” lett. Nagyon fiút akart. Elképzelte, hogy együtt mennek majd focizni, a fia hasonlít majd rá – nyugodt, megfontolt. De az ultrahangon azt mondták: „Kislány.” Legbelül valami összetört. A szülés rémálom lett – komplikációk, infúziók, folyosók klór- és reménytelenségszaggal. Mire végre kiengedték, Lera maga is törött vázának érezte magát, amit összekapkodva-malul ragasztottak össze. A kiságyban a csöppségre nézett, és az érzések helyett csak tompa idegességet érzett. — Miért sír folyton? — kérdezte az anyját, aki „segíteni” jött. — Görcsök, kicsim, tűrj. Mindenki kibírta. Te is kibírod. Éhes. — Nem fogadja el! És mindenem fáj, anya! — Akkor rosszul csinálod. Igyekezz. Most már anya vagy, felejtsd el, hogy „akarod”, most már csak az van, hogy „kell”. Danil addig magára hagyta őket. Az első két hétben próbált úgy tenni, mint a gondoskodó apa, de hamar feladta. Idegessé tette a csecsemő szaga, a széthagyott pelusok, de legfőképpen az, hogy Lera már nem volt az ő kis személyi geishája. *** — Anyám hívott, — Danil a konyhában ácsorgott, figyelte Lerát, aki egyik kezével kavargatta az üres levest, másikkal tartotta a síró kislányt. — Azt mondja, Karina megint sírt. Karina, Danil nővére, három évvel idősebb. Öt éve férjnél, gyerek nincs. És valahányszor látott egy Lerás posztot a neten vagy hallott az unokahúgáról, jött az idegösszeomlás. — És most én mit csináljak? Elnézést kérjek, hogy szültem? — tette le a kanalat Lera. — Lehetnél szerényebb is. Anyám szerint direkt hencegsz az anyaságoddal. Szerinte amúgy is rossz háziasszony vagy. Poros a szegélyléc, Lera. — Az anyád két hete nem volt nálunk, honnan tud a szegélylécről, Danil? — Megérzi! — csapott az asztalra Danil. — Igaza van. Nézz magadra. Foltos köntös, piros szemek. Olyan vagy, mint egy vidéki asszony. — Ha segítenél, ha legalább egyszer felkelnél hozzá éjszaka… — ÉN DOLGOZOM! — kiabált. — Ez belefér a te… fejedbe? ÉN hozom a pénzt. Te dolgod a háztartás meg a gyerek. Amúgy, szombaton megyünk a szüleidhez a nyaralóba. Hívtak – kell a levegő a gyereknek. Az enyéim is ott lesznek. — Nem akarok a nyaralóba. Hideg van, nincs rendes víz, hogy megfürdessen, az anyád megint anyámmal összesúg mögöttem. — Nem érdekel, mit akarsz. Szüleid mondták – kell. Pakold be a táskát nyolcra. És ne kezd a szokásos nyafogást. *** A nyaralóban csak rosszabb lett. Lera szülei, felvillanyozva a nagyszülő szereptől, szó szerint kitépték a gyereket a kezéből. — Lera, rosszul tartod! — kiabált az anyja. — Támasszad a fejét! Jézusom, ki pólyál így? Add csak ide! — Hagyjatok békén! — vágott vissza Lera, és a kert legtávolabbi részébe ment. Danil a nyaralóban demonstratívan ignorálta Lerát és a lányát. Apóssal autószerelést beszélt, de mindig rátett egy lapáttal, ha az anyósa beszólt Lerának. — Jaj, Lera, mi van a pofiján? Megint kiütés? — szúrt oda az anyós, Antónia, szemhunyorítva. — Rosszul figyelsz oda. Biztosan nem megfelelően eszel. Bezzeg a Karinám, ha neki lenne gyereke, féltve óvná. Olyan rendes… — Akkor szüljön Karina, mi a gond? — vágta rá élesen Lera. Antónia szívdobogva a mellkasára tette a kezét. — Danil! Hallottad? Kigúnyolja a nővéred szerencsétlenségét! Danil odaugrott a Lera mellé, és megragadta a karját. — Kérj bocsánatot. Azonnal. — Engedj el, fáj! — Kérj bocsánatot, mondtam! El vagy te szállva? Lera szülei álltak mellette, de ahelyett, hogy kiálltak volna érte, az apja csak ennyit mondott: — Lera, ne beszélj így a férjed anyjával. Danilnak igaza van, mutass tiszteletet. Lera akkor értette meg: egyedül van. Mindenki ellene van. A férj, akinek csak cseléd lett, a szülők, akiknek fontosabb a „társadalmi státusz”, és az anyós, aki módszeresen rombolja le a házasságukat irigységből. *** A válság egy héttel a nyaraló után következett. A kislányt újra marta a hasfájás, Lera két napja nem aludt. Mikor végre elaludt a gyerek, Lera a linóleumra ült a konyhában, és lehunyta a szemét. Az ajtó kivágódott. Danil különösen rosszkedvűen jött haza. — Miért itt áll a szemetes a folyosón? — vágta oda köszönés helyett. Nem válaszolt. Nem volt ereje még a száját sem kinyitni. — Kihez beszélek? — berontott a konyhába, beletrafált a lábába. — Kelj fel, és vidd ki. Azonnal. — Vidd ki te, — suttogta. — Már nem bírom. Leszakad a hátam, és csak egy órát akarok aludni. Csak egy órát, Danil, kérlek… — Hogyhogy nem bírod?! — megragadta a köntösét, felrántotta a földről. Az anyag recsegett. — Na, nézzétek már, a kisasszony elfáradt. Mások ötöt is szülnek, földet is művelnek közben! Ez meg összetörik. A gyerekszobában felsírt a baba. Danil, tajtékozva, odarohant. — Már megint! Megint ez a visítás! — a kiságyhoz lépett, megrázta. — Hallgass már el! A gyerek ordítva kapkodta a levegőt a félelemtől. Lera berohant, és próbálta eltolni Danilt. — Ne bántsd! Menj tőle! — Elrontotta az életem! — Danil ütésre emelte a kezét, és pofon vágta Lerát. Lera nekiesett a falnak, beverte fejét a szekrény élébe. Elhomályosult a látása. De a legrosszabb az volt, hogy Danil nem állt meg. Ismét a kiságyhoz lépett, és szándékosan, dühösen belecsípett a kicsi lábába. A kislány olyan sírásba tört ki, amit Lera még sose hallott. Abban a pillanatban átfordult benne valami. Az önsajnálat, kimerültség, közöny – mind eltűnt egy pillanat alatt. Csak a düh maradt. Lera lekapta a polcról a nehéz porcelán szobrot – az anyósa giccses ajándékát –, és habozás nélkül előrelépett. — Ha még egyszer hozzáérsz, — sziszegte, felemelve a kezét, — fejbe verlek. Takarodj. Danil megdöbbent. — Kivel gondolod, hogy szórakozol?! Ez az én lakásom! — Közös lakás, — szótagolta Lera. — A hitelt az én GYED-em is törlesztette, a gyors törlesztést apámék pénze segítette. Fele az enyém. De most nem érdekel. Takarodj, mielőtt hívom a rendőrséget, és jegyzőkönyvbe veszik az ütések nyomát. Az arcomon ott lesz a te tenyérlenyomatod, Danil. És a gyereken is kék foltok maradnak. Nem raknak börtönbe, de az életedet úgy tönkreteszem, hogy a végén csak az ügyvédeknek fogsz dolgozni. Lera kiment, és kihívta a járőrt. *** A huzavona sokáig tartott. Danil anyját és nővérét is be akarta vonni, ők hívogatták, írtak, fenyegetőztek, de Lera nem közeledett – blokkolta őket. Szülők mikor tárgyalni jöttek, Lera ki sem engedte őket a folyosóról. — Vagy engem támogattok, vagy elfelejthettek minket. A vejetek rátámadt az újszülött unokátokra. Ha szerintetek ez „normális”, nincs miről beszélnünk. Az apja csak feszengve hallgatott, anyja sírt, de amikor meglátták a zúzódást a kicsi lábán, elcsendesedtek. Mindketten belátták, hogy ekkora kegyetlenségre nincs mentség. Lera nemcsak beadta a válópert, hanem Danil munkahelyére is bement. Nyugodtan, egy papírfűzővel, amelyben dokumentumok lapultak. Nem rendezett hisztit, csak megmutatta a biztonsági főnöknek (aki az apja ismerőse volt) a bébiőr felvételét – Danil maga vette meg a szülés előtt. A felvételen minden ott volt – és a gyerekszobai jelenet is. Danil „közös megegyezéssel” távozott. A jó hírnév mindennél többet ért ott, családi botrányból nem kértek. Amikor az anyós meghallotta, hogy a fia elvesztette a munkáját, ágynak esett a vérnyomásával, Karina pedig (félve, hogy Lera nyilvánosságra hozza a videót – közös ismerőseik is voltak) hirtelen elhallgatott. *** Lera most már nyugodtan él. Néha szűkösen, de sosem panaszkodik. A lakásrészéről Danil lemondott tartásdíj fejében, ez Lerának megfelelt. A volt férj családja azonnal elfelejtette a gyereket, a férfi nem látogatja a lányát. A Danillal ismerkedő nők felé pedig most már azt mondja: ő sosem volt nős.

Megneveltem a férjemet, anyósomat és a sógornőmet is

Hol van a vacsorám, Réka? Kérdezem, hol van az étel?!

Réka a férje felé sem fordult. A kanapé szélén ült, karjában egy takaróba bugyolált kisbaba mocorgott és nyöszörgött.

Marci, légy már csendben suttogta. Most aludt el! Fél napot a rendelőben voltam vele, aztán gyógyszertárba rohantam…

Nem érdekel, hol voltál! László berontott a szobába, kabátját sem vette le. Én dolgozom, én tartalak el téged is, a gyereket is! Hazajövök, és elvárom, hogy meleg vacsora legyen az asztalon, ne a savanyú arcod és ez az állandó bőgés. Egész nap mivel foglalkoztál?

A lányodat ápoltam emelte rá tekintetét Réka. Már megint kiütései vannak az arcán. Az orvosok tanácstalanok, magam kutattam krémet.

Te legalább egyszer érdeklődtél, hogy érzi magát?

Mire kérdezősködjek? Ordít él, nem? Te vagy az anyja, a te dolgod. Neked kötelességed kényelmet biztosítani nekem. Miért is nősültem meg? Hogy csomagolt halászlét egyek, és éjszaka forgolódjak?

Te azért nősültél, mert így kényelmes volt vágott közbe Réka. Én is azért mentem hozzád, mert mindenki nyomasztott: Itt az ideje, itt az ideje. Hát itt van az a híres ideje!

László elhúzta a száját, odalépett a sarokban álló babakocsihoz, és bosszúsan belerúgott. A babakocsi a komódnak ütközött. Réka kezében a kislány felsírt, és újra rázendített.

Fogd már be! üvöltött László. Mert esküszöm, elvesztem a fejem.

Egy évvel ezelőtt még egészen más volt Réka élete. Ő volt az a lány, aki után megfordultak az utcán: mindig ízléses öltözetben, okos, céltudatos, hétvégére mindig saját tervekkel.

László akkor még álompasi volt: jóképű, ambíciózus, tudta, mit akar. Összejöttek, majd összevesztek, jeleneteket rendeztek féltékenységből, aztán nyilvánosan kibékültek.

Amikor László megkérte a kezét, Réka hezitált, de a szülők rábeszélték.

Rékuci, meddig akarsz még kóborolni? szólt anyja, miközben túrógombócot szedett neki. Huszonhét vagy már. László rendes fiú, jó családból. Már a lakást is tervezitek. Gyerekek? Gondoltál arra, ki önt majd neked pohár vizet öregen?

Anya, én szeretek dolgozni, most indítottam új projektet.

Munka? Az csak por, kislányom! dörmögött apja az újság mögül. Család nélkül egy nő olyan, mint a gyökértelen fa kiszáradsz, és észre sem veszed.

László szeret téged, a természete majd összecsiszolódik veletek.

Réka végül engedett. Ezt a megalkuvást aztán minden álmatlan éjszakáján fel fogja idézni.

A lagzi nagy volt, lakás hitelre, a terhesség pedig úgy jött, mint derült égből a villámcsapás. Minden hirtelen történt. Még fel sem ocsúdott, hogy feleség lett, máris életet hordozó edényként tekintettek rá.

Nagyon vágyott fiúra. Elképzelte, ahogy focimeccsre mennek, s hogy a fia rá hasonlít majd nyugodt, megfontolt. De ultrahangon azt mondták: Kislány lesz. Bent valami eltört.

A szülés rémálommá vált komplikációk, infúziók, hosszú, klórszagú kórházi folyosók a reménytelenséggel. Mikor végre hazaengedték, úgy érezte magát, mint egy összeragasztott, de mégis törött váza.

Nézte a pici lényt a kiságyban, és csak tompa feszültséget érzett.

Miért sír folyton? kérdezte anyját, aki jött segíteni.

Görcsöli a hasa, kicsim, ki kell bírni. Mi is kibírtuk, te is kibírod. Éhes lehet.

Nem fogadja el! Mindenem fáj!

Akkor rosszul adod, jobban kell próbálkoznod. Most már anya vagy, felejtsd el a szeretnék szót csak az van, hogy kell.

László közben szépen kivonta magát a családi életből. Az első két hétben még próbált apáskodni, de hamar belefáradt. Zavarta a gyerek szaga, a szétszórt pelenkák, leginkább pedig az, hogy Réka már nem csak az ő gejsája.

***

Anyám hívott állt László a konyhában, miközben Réka az egyik kezével próbálta kavargatni az üres levest, a másikkal a nyűgös lányát tartotta. Azt mondja, Sára megint sírva fakadt.

Sára, László nővére, három évvel idősebb, öt éve házas, de gyereke nincs. És amikor Réka közösségi médiás bejegyzéseit látta vagy hallott az unokahúgáról, mindig kiborult.

Mit akarsz, bocsánatot kérjek, hogy szültem? dobta el a kanalat Réka.

Szerényebbnek kéne lenned. Anyám szerint direkt hivalkodsz az anyaságoddal. És különben is, anyám azt mondja, rossz háziasszony vagy. Port talált a szegélyeken, Réka.

Anyád két hete nem járt nálunk, László. Honnan tud a szegélyekről?

Ő megérzi! csapott az asztalra László. És igaza van. Nézz már magadra, maszatos köntös, piros szemek. Olyan vagy, mint egy falusi asszony!

Ha legalább segítenél, egyszer felkelnél éjjel…

Dolgozom! emelte fel a hangját. Ezt képes lennél végre megérteni, vagy túl nehéz felfogni? Én hozom haza a pénzt. A te dolgod a gyerek meg az otthon.

Amúgy, szombaton megyünk a szüleidhez a telekre. Hívtak, azt mondják kell a friss levegő a gyereknek. Az én szüleim is jönnek.

Nem akarok telekre menni. Hideg van, nincs normális víz fürdetni, anyád úgyis megint sugdolózik majd anyámmal a hátam mögött.

Nem érdekel, mit akarsz. Ha a szülők mondták, menni kell. Pakolj be reggel nyolcra. És panaszkodni ne merj.

***

A telken aztán minden csak rosszabb lett. Réka szülei, nagyszülői szerepüktől elragadtatva, szó szerint kitépték a kicsit a kezéből.

Réka, rosszul fogod! kiabált az anyja a filagóriából. Tartsd meg a nevét! Istenem, ki pelenkáz így? Add ide, megcsinálom!

Hagyjatok békén, vágott vissza Réka, és a kert végébe ment.

László a teleken teljesen ignorálta a feleségét és a gyereket. Apóssal autószerelésről beszélgetett, és csak olajat öntött a tűzre, amikor az anyós elkezdett beszólni Rékának.

Jaj, Rékácska, mi ez a folt az arcán? Megint kiütés? szűrte össze szemét az anyós, Ilona néni, odalépve a babakocsihoz. Nem figyelsz rá eléggé. Biztos valami rosszat eszel.

Bezzeg az én Sárikám, ha neki lenne gyereke, minden porszemet lesöpörne róla. Annyira pedáns lány…

Hát, akkor szüljön végre Sárika! vágott vissza Réka.

Ilona néni a szívéhez kapott.

László! Hallottad ezt? Nyíltan gúnyolódik a testvéred baján!

László odaugrik Rékához, megragadja a karját, és megszorítja.

Kérj bocsánatot anyámtól! Azonnal!

Engedj el, fáj!

Kérj bocsánatot, mondtam! Elszállt veled a ló?

Réka szülei ott álltak, de apja csak morcosan szólt:

Réka, ne beszélj tiszteletlenül az anyósoddal. Lászlónak igaza van. Legyél alázatosabb.

Akkor Réka megértette: egyedül van. Mindenki ellene a férj, aki csak házvezetőként kezeli, a szülők, akiknek a társadalmi elvárás fontosabb, mint a boldogsága, és az anyós, aki irigykedve rombolja a házasságukat.

***

A válság egy héttel a városba visszatérés után robbant ki. A kislánya hasfájással küszködött, Réka második éjjele volt ébren.

Mikor végre elaludt a kicsi, Réka a konyhában lerogyott a linóleumra, lehunyta a szemét.

Az ajtó kivágódott, László különösen rossz kedvvel ért haza.

Miért állnak hulladékkal teli szatyrok az előszobában? szólt köszönés helyett.

Réka nem felelt. Nem maradt ereje a válaszra sem.

Veled beszélek! bejött, lábával meglökte. Állj fel, és vidd le! Azonnal.

Vidd le te mondta csendesen. Nem bírom tovább. Majd leszakad a hátam, és csak egy órát aludnék. László, kérlek.

Ja, te nem bírod! a köntöse nyakánál ragadta meg és felhúzta.

Az anyag reccsent.

Nézzétek már! A hercegnő elfáradt. Mások ötöt szülnek, kapálnak is, ez meg szétesik.

Elaludt a gyerek a szobában, most felsírt. László, dühösen, ment hozzá.

Megint! Megint ez a sivalkodás! kirántotta a kiságyat, és megrázta. Hallgass már el végre!

A baba fuldokló sikoltásba kezdett.

Réka berohant, igyekezett félrelökni.

Ne nyúlj hozzá! Hagyj minket békén!

Elrontotta az életemet! László felé lendítette a kezét és arcon ütötte.

Réka a szekrény sarkának vágódott, sápatagon vert a feje.

Elsötétült a világ. De a legrosszabb az volt, hogy László nem állt le. Újból a kiságyhoz ment, és dühösen belecsípett a kicsi lábába.

A kislány olyan hangosan, olyan szívszaggatóan sírt, hogy Réka ilyet még sosem hallott.

Akkor valami átkattant Rékában. Önsajnálat, fáradtság, a gyerek iránti közöny mind eltűnt egy pillanat alatt. Csak a düh maradt.

Réka lekapott egy nehéz porcelánszobrot, amit anyósától kaptak valaha, és habozás nélkül odalépett.

Még egyszer sziszegte, emelte a kezét még egyszer hozzányúlsz, szétverem a fejed.

Most azonnal menj el.

László döbbenten állt.

Tőlem fenyegetsz? Ez az én lakásom!

Közös vagyontárgy, László. A hitelt az én gyedem és a te prémiumodból törlesztettük, a szüleim adtak pénzt az előtörlesztéshez. Félig az enyém. De nem is érdekel. Tűnj el, amíg nem hívom a rendőrséget és le nem fotózom a sérüléseket.

Az arcomon ott maradt a te kezed nyoma, László. A lányom lábán meg zúzódás.

Börtönbe nem kerülsz, de az életedet úgy tönkreteszem, hogy jogorvoslatra költöd majd minden pénzed.

Réka kiment a szobából és hívta a rendőrséget.

***

Huzamos ideig tartott a huzavona. László anyját és nővérét is be akarta vonni, fenyegettek, le akarták beszélni Rékát a válásról, de ő blokkolta mindegyik számukat. Amikor a saját szülei próbáltak békíteni, ajtót sem nyitott.

Vagy mellém álltok, vagy elfelejthetitek a címet. A vejetek rátámadt az újszülött lányotokra. Ha ez nálatok rendben van, felesleges beszélnünk.

Apja csak hallgatott, anyja sírt, de amikor meglátták a kicsi lábán a zúzódást, elhallgattak. Mindketten elismerték: ilyen kegyetlenségre nincs mentség.

Réka nemcsak beadta a válópert: személyesen ment el László munkahelyére, a dokumentumokkal. Nem botrányt rendezett, hanem megkereste a cég biztonsági főnökét akit apja régóta ismert és levetítette a bébikamera felvételét, amit László még a baba születése előtt szerelt fel.

A videón minden látszott az ominózus jelenet is. Lászlót közös megegyezéssel kérték, hogy távozzon. A cégnek a jó hírnév szent volt, botrányos üggyel nem akarták kapcsolatba hozni magukat.

Mikor anyósa meghallotta, hogy László elvesztette az állását, ágyba esett az idegeivel, és Sára aki attól félt, hogy Réka a felvételt kiposztolja a netre (ahol pár közös ismerősük is volt) hirtelen elhallgatott, abbahagyta a rosszindulatú üzeneteket.

***
Most Réka nyugodtan él. Néha kevés a pénz, de nem panaszkodik. László az ő részét a lakásból hagyta Rékának a gyerektartás fejében ez megfelelt Rékának.

A volt férj családja azonnal megfeledkezett a kislányról, apja sem látogatja.

Az új nőknek László azt mondja, sosem volt nős.

Amit én megtanultam: mindenki azt mondja, a család mindennél fontosabb, de te vagy az, aki a saját békédet és a gyereked biztonságát megteremtheti. Mert senki sem fog helyetted kiállni, ha te magad nem vagy elég erős és bátor.