„Hadd menjen egyedül – hát ha elrabolják ott!” – húzta össze szemöldökét anyósom Fülledt, vakáció előtti este, amikor a gondtalanság helyett feszültség vibrált Antal és Aliz lakásában. A nappali közepén, akár egy aggodalomszobor, ott állt Szentkirályi Ilona néni, kezében a tévé távirányítójával. – Nem engedem! Teljesen elvesztettétek az eszeteket?! – a nyugdíjas tanárnőhöz méltó parancsoló hangjában acél csengett. A képernyőn épp egy vészjósló külsejű műsorvezető rajzolt vörös nyilakat Délkelet-Ázsia térképére. Aliz kofferba pakolt, döbbenetes nyugalommal, Antal pedig türelmesen próbált szóhoz jutni: – Anyu, hagyd már abba! Hülyeség az egész! Egy normális hotelbe megyünk, szervezett úttal… – Hülyeség?! – csattant fel Ilona néni, és a távirányító kis híján a falnak csapódott. – Aliz, magad vidd a fiút a sírba! Thaiföldön minden második ember emberkereskedő! Őt elküldöd sörért egy sikátorba, aztán majd valami hűtőládában küldik vissza a máját meg a veséjét! Téged meg… – színpadiasan Alizra mutatott – téged eladnak majd rabszolgának, vagy valamelyik bordélyba! Láttam a tévében, riport volt róla! Aliz felemelte a fejét, és hosszan Ilona nénire nézett. – Szentkirályi Ilona néni, ön tényleg elhiszi, hogy minden thai mafiózó és szervkereskedő egyben meg futtató is? – Ne okoskodj! Tények vannak, a tévé mondja meg! Az ilyen egzotikus utakat kereső szerencsétlenek utólag csak egy befőttesüvegben érnek haza! Antal végighúzta a kezét az arcán. – Anya, ez csak a nyugdíjasokat riogatja, hogy nézzék a műsort. Millió turista jár… – És ezrek eltűnnek! – vágott vissza Ilona néni. – Aliz, te nyilván már megvetted a repülőjegyet? Nem fogod lemondani? – Megvettem. Nem mondom le – felelte egyszerűen Aliz. – Két évnyi spórolással, körültekintő szervezéssel. Nem megyünk semmilyen veszélyes helyre, csak kirándulunk, napozunk Pattaján, eszünk egy kis tom yam-ot… – Az biztos mérgező, ki tudja, miket tesznek bele! – dörmögte komoran Ilona néni. – Antal, kisfiam, könyörgöm, gondold át! Hadd menjen egyedül, ha annyira akar! Az ő kockázata, az ő baja. Te maradj itthon, egészségesen… Egy anyai szív megérzi a bajt! Súlyos, szinte elviselhetetlen csend ereszkedett a szobára. Aliz akkor halkan, de határozottan így szólt: – Rendben van, Szentkirályi Ilona néni. A kockázat… nemes ügy. Egyedül megyek. – Aliz! Hát ezt nem gondolod komolyan! – hördült fel Antal. – Anyu szíve aggódik, mégsem tehetem ki a vesédet és a májadat veszélynek… Te maradsz – én pedig elutazom ebbe a „pokoli helyre”. Egyedül. Ilona néni egyszerre tűnt diadalmasnak és teljesen megdöbbentnek. – Helyes – mondta végül, de már kevésbé magabiztosan. – Magad akartad így. Antal hiába próbált érvelni, Aliz hajthatatlan maradt. Az indulás előtti éjjel csendben feküdtek egymásnak háttal az ágyban. – Talán meggondolod magad? – kérdezte a férfi. – Nem! – vágta rá Aliz. ***** Aliz gépe leszállt Bangkokban. A fülledt meleg és az illatok mintha takaróba burkolták volna. Félelmet nem érzett – csak kíváncsiságot. Nem akarta elhinni a horrorsztorikat, s hamar meggyőződött róla, hogy mindenki mosolyog, és még a pénztárcájához sem nyúlt senki. Vidám fotókat küldött a családi csoportba: „Minden szervem a helyén. Rabszolgaság még nincs kilátásban. Csók!” Antal szíveket küldött vissza, Ilona néni olvasott, de nem reagált. Aliz ezután északra, Csiangmajba utazott, ahol egy családias vendégház tulajdonosnője, egy idős thaiföldi asszony, Nok, főzőleckét adott neki, közben panaszkodott, hogy lánya Szöulban dolgozik: – Ott hideg van, mindenki morcos, az étel is fura – sajnálkozott Nok –, láttam a tévében, még a levegő is sugárzik! Aliz elnevette magát. Elmesélte az egész otthoni történetet Noknak, aki szintén nevetett: – Ó, ezek az anyák! Mindenhol ugyanazok! A tévé butaságokkal tölti ki a világot! Este Aliz videóhívást indított – egyenesen Ilona néninek. – Na, életben maradtál? – szólt bele a mama. – Minden szervem rendben, tessék nézni! Aliz mutatta Nokkot, aki azonnal belenevetett a kamerába: – Ne aggódjon! Nagyon ügyes menyecske. Rabszolgának sem adjuk el! – és barátságosan átkarolta Alizt. Ilona néni hosszan nézte őket a kijelzőn, majd végül csak ennyit kérdezett: – És… a szervek…? – Minden rendben, Ilona néni! – mosolygott Aliz. – Itt mindenki kedves, csodás az ország. Nok is fél a lánya miatt, mert a tévé ott is csak rémtörténeteket mutat… Sokáig hallgatott, végül meglepetésre ennyit szólt: – Add oda a telefont… annak… annak a Nokk-nak! A két asszony, akik sosem találkoztak volna másképp, tíz percig beszélgettek – szavak nélkül, de megértéssel. Később Antal ezt írta: „Anya most kapcsolta ki a tévét. Megunta a pánikot, és kérdezte, mikor jössz haza.” A visszaúton már könnyű volt a szíve. A reptéren Antal várta, s egy kicsit félrehúzódva, egy színpompás őszirózsa-csokorral Ilona néni is ott állt. – Na, megúsztad? – Mint látja. Még új gazdám sincs… – Jól van – morogta az anyós –, majd mesélj… És mit csinál az a Nok? Hazafelé Aliz élményeket mesélt, Ilona néni kérdezett. Otthon csendben volt a tévé. Vacsora után Ilona néni csendesen így szólt: – Jövőre, ha úgy adódik… talán én is veletek mehetnék. Csak ne a legvadabb helyekre… Antal és Aliz összenéztek. De pár nap múlva Ilona néni újra becsapta az ajtót: – Mégsem megyek sehová! Aliz, te csak szerencsés vagy! Most is mentettek foglyokat… Itt maradok! – Hát, ahogy tetszik – vont vállat Aliz. – Antal, te is itthon maragsz. Magyarországon is van bőven látnivaló! – jelentette ki Ilona néni büszkén. A fiú csak a fejét csóválta, de már nem vitatkozott tovább…

Menjen csak egyedül! Hátha ott valaki elrabolja! ráncolta össze a homlokát anyósom, Szeréna néni.

Az az émelyítő, párás nyári este, a nyaralás előtti napokban, valaha izgalommal és könnyed készülődéssel kellett volna teljen. De Béla és Emese lakásában feszültség vibrált a forró levegőben. A nappali közepén, mint egy aggodalommal teli szobor, állt Szeréna néni, kezében szorítva a televízió távirányítóját.

Én ezt nem engedem! Teljesen elveszítettétek az eszeteket?! hangja, amely hosszú évtizedeken át parancsolni szokott az iskolai tanáriban, most acéllá keményedett.

A képernyőn meredten állt egy bulváros hírműsor képe: komor műsorvezető vörös nyilakkal rajzolt fenyegetéseket Délkelet-Ázsia veszélyes vidékeire.

Emese, aki rendkívüli nyugalommal pakolta a bőröndöt, csak csendesen felsóhajtott. Ismerte már ezt a színjátékot. Béla, a türelmét régóta koptató arccal próbált megszólalni:

Anyu, elég legyen már! Ne butáskodj! Egy rendes hotelben szállunk meg, rendes utazási irodával megyünk…

Butáskodás?! csattant fel Szeréna néni, és a távirányító kis híján a falnak csapódott. Bélám, nyisd ki a szemed! Ez a lány még elvisz téged a sírba! Thaiföld… ott minden második ember szervkereskedő vagy stricci! Te, buta gyerek, ha levisznek egy sikátorba sörért, többé vissza se térsz! Eladják a veséd, májad, minden szerved kivágják és egy hűtőládában elviszik! És őt Emesére mutatva drámai kézmozdulattal rabszolgának vagy bordélyba adják! Láttam a tévében riportot erről!

Emese megállt a pakolással. Felnézett Szeréna nénire, csöndben, higgadtan, olyan nyugodtan, ahogyan Béla sosem tudott volna.

Szeréna néni szólalt meg, halk, de világos hangon , tényleg elhiszi ezt? Hogy minden thai gengszter, aki egyben orvos és stricci is?

Ne szemtelenkedj! A tények magukért beszélnek! A tévében mutatták, ahogy emberek olcsó egzotikum után vágyva mennek oda, aztán a rokonaik csak a szerveiket kapják vissza konzervdobozban!

Béla arcát kezébe temette.

Anyu, ez öregasszonyok félelemriogatása a tévéből. Szeretnék, ha minél többet bámulnád a képernyőt. Ott turisták milliói járnak…

És több ezren sose jönnek vissza! vágott vissza anyósom. Emese, ugye már megvetted a jegyeket? Nem lehetne visszaváltani?

Megvettem. Nem váltom vissza mondta csendesen Emese. Két éve spóroltunk erre az útra. Minden fórumot elolvastam, véleményeket tanulmányoztam, és megbízható utazási iroda szervezte a foglalást. Nem megyünk éjszaka végig sikátorokon. Nappali kirándulások, pihenés Pattaja homokján, megkóstoljuk a tom yum levest

Még valami mérget is tesznek abba is, ki tudja, mit főznek ott morogta anyósom. Bélám, kérlek, könyörgöm, gondold meg. Hadd menjen egyedül, ha annyira akarja. Az ő kockázata, az ő gondja. Te legalább egészségesen megmaradsz. Egy anyaszív megérzi a bajt.

Súlyos csönd telepedett a szobára. Ekkor Emese, talán évek óta magában hordozott szavakkal, így szólt:

Rendben felelte, és csattal becsukta a bőröndöt . Igaza van, Szeréna néni, a kockázat szép dolog. Egyedül repülök el.

Emese! Megőrültél?! döbbent le Béla.

Hallottad anyukádat. Az ösztöne veszélyt érez. Nem vállalhatok felelősséget a vesédért és májadért. Veszélybe se sodorhatlak, hogy áruba bocsássanak. Te itthon maradsz, teázol anyuval, és nézitek a világösszeesküvésekről szóló műsort. Én meg színtelenül mosolygott elmegyek a pokolba. Egyedül.

Szeréna néni egyszerre tűnt diadalittasnak és megzavarodottnak. Elérte, amit akart mégis, Emese higgadt elszántsága kizökkentette.

Hát jól van mondta végül, de a régi hév nélkül . Szakadjon rád, amit akarsz.

Béla hiába próbált még győzködni, Emese hajthatatlan maradt. A repülés előtti éjjelen hátukat egymásnak fordítva feküdtek csendben.

Talán meggondolod magad? kérdezte Béla.

Nem! vágta rá Emese.

*****

A BécsBangkok járat leszállt, és a párás, fűszeres meleg, mint valami sál, rögtön Emese nyaka köré tekeredett.

Félelem? Nem érzett. Csak fáradtságot és izgatott kíváncsiságot. Az első napokban terve szerint sétált a mosolygós, lüktető utcákon, ámuldozott a ragyogó templomokon, kóstolta a mennyei utcai ételeket.

Senki meg se próbálta ellopni a pénztárcáját, nemhogy elrabolni. A piac standjainál a kereskedők inkább bátortalanul mosolyogtak, alkudoztak tíz bahtért.

Emese képet tett fel a közös családi csevegésbe amelyhez Szeréna néni ragaszkodott: kókuszdiós koktéllal, mosolyogva a türkizkék tenger előtt. Aláírás: Minden szervem a helyén, rabszolgának sem ajánlottak. További fejleményeket izgalommal várok.

Béla szívecskéket küldött. Szeréna néni látta, de hallgatott.

Aztán Emese továbbment észak felé, Csiangmajba. Egy pici, családi vendégházban, ahol a háziasszony, egy idős thai asszony, Nók néni, tanította eredeti pad thai készítésére, történt valami meghökkentő.

A törve beszélő Nók néni szinte ijesztően hasonlított Szeréna nénire. Ugyanolyan aggódóan mesélt a lányáról, aki Szöulban dolgozik:

Ott hideg van, egyedül van, nem mosolyognak az emberek, fura az étel panaszkodott Nók néni, miközben elszántan keverte a tésztát. A tévében láttam, ott sugárzás van a levegőben és mindenki gonosz!

Emese ránézett a ráncos, aggódó arcra és elnevette magát. Addig nevetett, míg könnyei potyogtak.

Nók csodálkozva figyelte. Akkor Emese gesztusokkal, képekkel és egyszerű szavakkal elmagyarázta neki Szeréna nénit, a tévét, a szerveket és a rabsággal járó rémtörténeteket.

Nók először elképedt, majd ő maga is kacagni kezdett. Hangja, mint a harangjáték.

Jaj, ezek az anyák! mondta. Mindenütt egyformák vagyunk. Mindentől félünk, amit nem ismerünk! A tévé mindig csak butaságot mutogat, itt is!

Aznap este, a csillagos ég alatt, Emese nem Bélát hívta, hanem Szeréna nénit indította videócsevegésre.

Szeréna néni fáradtnak és merevnek látszott.

Na, megvagy? vágott rögtön a közepébe.

Minden rendben, Szeréna néni. Tessék! mondta Emese, megfordította a kamerát, látszott az illatos veranda, tálca édes teával, gyümölcsökkel, Nók néni is belépett, mosolyogva integetett.

Szervusz! szólt vidáman magyarul is tanulva Nók. Az ön menye ügyes! Remekül főz! Ne aggódj, vigyázok rá! Rabszolgaság kizárva! és megölelte Emese vállát.

Szeréna néni egy pillanatig csak nézett, összeráncolt homlokkal figyelte a thai asszonyt, majd megnyugodott, s a menye napbarnított arcát is megnézte.

És… a szervek?

A helyükön mosolygott Emese. Sőt, étvágyam is megjött. Szeréna néni, itt csodaszép minden és kedvesek az emberek! Nók néni is fél, hogy Szöulban hideg van, mindenki mogorva, de ezt is csak a tévében hallotta.

Hosszú csönd.

Add ide a telefont mondta hirtelen Szeréna néni , annak a Nóknak.

Emese átnyújtotta a készüléket. Két nő, több ezer kilométerre, szavakat alig értve, de mégis valahogy megértették egymást. Nók bólogatott és mosolygott, Szeréna néni is először komor volt, majd elpuhult az arca.

A beszélgetés végére ügyetlenül, de már mosolyogni próbált s félelme maszkja lehullt egy kicsit.

Emese az este végén üzenetet kapott Bélától: Anyu most kapcsolta ki a tévét, azt mondta: ‘Elég ebből a riogatásból.’ És kérdezte, mikor jössz haza.

Emese csak később válaszolt. Bambán nézett a csillagokra Csiangmaj egén, aztán még egy fotót posztolt: két nő Emese és Nók ölelkeznek és mosolyognak a kamerába. Melléírt szöveg: Szövetségest találtam. Holnap megyek siklóernyőzni. Ha bármi baj lenne, a vesém rendben. Puszi.

A hazaút könnyű volt. Ferihegyen már ott várt Béla, s kicsit távolabb, egy nevetségesen rikító csokor őszirózsával Szeréna néni is ott állt.

Nem rohant oda, de szót sem szólt. Köszörülte a torkát, majd odanyújtotta a virágokat.

Nos, élve maradtál?

Ahogy látod. Még mindig nincsenek új gazdáim…

Na jó legyintett Szeréna néni. Mesélj majd, az a Nók milyen?

Hazafelé menet Emese mesélt templomokról, egzotikus ételekről, barátságos emberekről, vidám történetekről.

Szeréna néni csöndben hallgatta, néha kérdezett valamit. A tévé néma volt.

A képernyőn három árnyék tükröződött: a férjé, aki magához ölelte feleségét, és az anyósé, aki végre kinyitotta a szemét: már nem az izgalmas hírek torz távcsövén át nézte a világot, hanem annak, aki a poklot is megjárta, s épen, boldogan hazaért.

Este a teázásnál anyósom mintegy próbaképpen megjegyezte halkan:

Jövőre… ha kedvetek lenne, talán veletek megyek? Csak ne ilyen vad helyre…

Béla és Emese egymásra mosolygott, meglepetten, de elégedetten. Váratlanul érték, hogy Szeréna néni végre másképp gondolt a világra.

Néhány nap múlva azonban Szeréna néni berontott hozzájuk, piros arccal, izgatottan:

Nem megyek veletek sehová! Emesének egyszerűen csak szerencséje volt! Nézzétek, most is kiszabadítottak egy csomó embert a fogságból! Ki akar ilyet átélni?

Magán múlik vont vállat Emese.

Bélám, te se menj! Annyi szép hely van itthon is! jelentette ki anyósom, mintha most mondana valami nagyon fontosat.

Béla csak megcsóválta a fejét, de már nem szólt vissza. Tudta, hogy ezen nem változtat senki csak a világ, ha egyszer igazán megmerjük ismerni.