A SZÍV ÚJRA DOBBAN
Eszter a lányát, Enikőt, férj nélkül hozta a világra senki sem tudta, kitől van a gyermek. Mondhatták volna, hogy megbotlott, még mielőtt férjhez ment volna.
Eszternek volt egy gavallérja, aki állandóan körülötte legyeskedett, de sosem kérte meg a kezét. Egyébként lehengerlően jóképű volt, mindig udvarias is. Eszter büszkén sétáltatta végig az utcán, karolt bele a fiúba, fejét magasra tartva, amikor a társasház bejárata előtt üldögélő idős nénik mint napraforgók a napot lassan elfordították fejüket a fiatal pár után.
A fiatalember azonban sehol sem dolgozott; az életet pillangóként, könnyedén akarta végigrepülni. Eszter etette, itatta, ágyba fektette, sőt, szívesen lett volna a szőnyeg is a férfi lába alatt, csak hogy boldoggá tegye.
Egy napon azonban a gavallér bejelentette, hogy Eszter unalmas neki, és hogy nem értékeli őt eléggé nőként. Ha tényleg szeretsz dohogta , legalább egyszer elvihetnél a Balatonra
Eszter egy hétig sírt. Utána tépte szét és égette el a közös fényképeket. Egy hónapig szenvedett magányosan, majd megismerkedett Viktorral.
Egy reggel Eszter elkésett a munkából, türelmetlenül várakozott a buszmegállóban, amikor megállt egy taxi előtte. A sofőr kiszállt, udvariasan kinyitotta az ajtót, és megkérdezte, elviheti-e. Eszter gondolkodás nélkül bepattant.
Útközben beszélgetni kezdtek. Eszter gyorsan felmérte az embert: középkorú, ápolt, frissen borotvált, szépen öltözött. Ráadásul annyira udvarias volt, hogy Eszter rögvest anyai gondoskodást sejtett mögötte talán a férfi édesanyja keze nyomát látta rajta.
Viktor, ahogy bemutatkozott, Eszter előző udvarlójának teljes ellentéte volt. Nem gondolkodott sokat, telefonszámát is megadta neki, hátha folytatódik az ismeretség. Ez volt az egyetlen alkalom, hogy Eszter ingyen taxizott.
Elkezdtek találkozgatni, Viktor elhalmozta őt virágokkal meg ajándékokkal, gyöngéden szerette.
Egy tavaszi nap sétáltak a Gödöllői-erdőben, Eszter vidáman szedte a hóvirágot, Viktor csatlakozott hozzá. Az autóba ülve Eszter csak egy aprócska csokrot tartott a kezében, Viktor hatalmas hóvirágcsokrát pedig óvatosan a hátsó ülésre helyezte. Eszterben hirtelen felötlött: A feleségének Megkérdezni nem merte mi van, ha tényleg házas? Fél éve már teljesen hozzászokott Viktor figyelmességéhez, inkább édes önámításban hallgatott.
Hamarosan azonban maga a feleség jelent meg Eszternél, két kisgyereket hozott magával.
Itt vannak, kedvesem, neveld őket! Nagyon szeretik az apjukat! mondta a nő.
Eszter megszeppenve csak annyit tudott mondani:
Ne haragudjon, nem tudtam, hogy Viktor nős. Nem akarom szétrombolni a családját; idegen fészekben nem építek saját otthont.
Aznap este Eszter végleg szakított Viktorral.
Következő udvarlója Mamuka volt grúz származású. A kapcsolatuk hirtelen tört ki, s éppúgy el is múlt. Egy barátnője születésnapján találkoztak először, Mamuka azonnal megkörnyékezte Esztert, ő pedig hagyta, hogy magával ragadja ez a karizmatikus férfi.
Mamuka bőkezűségétől, életvidámságától, lendületétől Eszternek nem maradt ideje a szomorúságra vagy az unalomra. Mindig új programokat szervezett, mintha őt magát sosem érte volna baj. Eszter szívesen ment volna utána a világ végére is de egy év után Mamuka visszament Grúziába. Akár a klíma miatt, akár a beteg anyja miatt, nem maradt meg Magyarországon.
Esztert elhagyatottnak, feleslegesnek érezte magát; úgy döntött, elég a szenvedésből. Jobb egyedül, mint könnyek között élni mondta magának.
Csak amikor végleg elfogadta, hogy magányos nő marad, derült ki: új élet növekszik benne. Szinte ledermedt a hír hallatán. Ki lesz a gyermek apja? Hogyan él majd tovább? Megőrül-e ebbe?
Lánya, Enikő, megszületett. Eszter beleszeretett a picibe; az egész életét jelentette. Enikő hasonlított a grúz apára: göndör fürtök, sötét szemek, ennivaló mosoly. Furcsamód ez Esztert örömmel töltötte el, minden szeretetét beleadta a gyermeknevelésbe. Néha irigyelte a barátnőit, akik boldog házasságban éltek de Enikő teljesen kitöltötte az idejét, nem maradt helye szomorúságnak.
Eljött az első tanévkezdés. Enikőt egy Dani nevű fiú mellé ültették. Már az első pillanatban ellenszenvet éreztek egymás iránt, Dani göndör butának csúfolta Enikőt. Mindig összekaptak, a tanítónő végül különültette őket, de a szünetekben is összevesztek.
Eszter aggódott; miért jön haza a lánya karcolásokkal? Az osztályfőnöktől megkapta Dani címét, hogy intézze el a szülőkkel.
Eszter határozottan elment megvédeni a lányát.
Az ajtót egy fiatal férfi nyitotta ki, törölközőt csavart a nyakába, kezét szárogatta.
Jöjjön be, kérem, pillanat, kávét is főzök hadarta, majd elsietett a konyhába.
Eszter belépett. A lakás nyilvánvalóan férfi lakta sehol női kéz nyoma, a rendetlenség, a cigarettaszag mindent elárult.
A házigazda tálcán illatos kávét hozott Eszter ezt az aromát sosem fogja elfelejteni.
Miben segíthetek egy ilyen szép hölgynek? kérdezte a férfi.
Én vagyok Enikő anyukája kezdte Eszter.
Ááá, értem! Az én Danim szerelmes a lányába mosolygott a férfi.
Ezért jön haza a gyerekem tele karmolásnyommal? támadott Eszter.
Nem is értem lepődött meg őszintén Dani apja.
Arra kérem, beszéljen a fiával. Köszönöm a kávét búcsúzott Eszter.
Természetesen, rendet teszek! nyugtatta a férfi.
Ezen az éjjelen Eszter nem tudott aludni. Valami megfogta benne ebben a férfiban otthonos hangulatot, melegséget érzett. És ez a felejthetetlen kávé! Eddig mindig pezsgővel, borral kínálták de ilyen finom kávét sosem főztek neki. Álmában már rendet rakott a férfi lakásában, virágokat ültetett az ablakba és meg akarta simogatni a kis rosszcsontot is.
Reggel remek hangulattal ébredt, megkérte Enikőt, hogy próbáljon kedvesebben viselkedni Danival.
Teltek a hetek
A tanév szülői értekezletén újra találkozott a férfival. Eszter ekkor tudta meg biztosan, hogy Daninak nincs édesanyja ha lenne, ő jött volna el.
Szülői értekezlet után a férfi Gábor felajánlotta, hogy hazakíséri őket. December volt, korán sötétedett. Eszter azonnal igent mondott.
Bemutatkoztak:
Gábor.
Nagy öröm. Eszter vagyok mosolygott a nő.
Valószínűleg Gábornak is tetszett Eszter. Felvetette, ünnepelhetnék együtt a szilvesztert. Eszter úgy érezte, már nincs veszíteni valója, hercegekre régóta nem számított
Hét év magány után elfogadta a meghívást.
Később megtudta, hogy Gábor már régóta elvált, az exfelesége a legjobb barátjához ment hozzá, fiát nem adta oda.
Gábor sem gondolta volna, mennyire vágyott már családi melegségre, mennyire hiányzott Daninak is egy szerető anya. Egy napon Gábor szerelmet vallott Eszternek, bevallotta: nem tudja kiverni a fejéből az első találkozás óta.
Gábor feleséget és gondoskodó édesanyát látott meg Eszterben.
Néhány hónappal később Eszter és Enikő beköltöztek Gáborhoz de előtte engedélyt kértek a gyerekektől is. Enikő és Dani kelletlenül bólintottak.
Innentől minden megváltozott. Gábor a boldogságtól szinte szárnyakat kapott. Vettek egy tágas lakást Budán. Eszter vezette a háztartást, nevelgette Danit is, mintha a saját fia volna.
Gábor imádta Enikőt, Eszter őket mindennél jobban szerette.
A gyerekek felnőttek. Dani és Enikő egymásba szerettek, összeházasodtak.
Gábor és Eszter boldogan áldották meg a váratlan frigyet. A fiatalok nászútra ahol máshol? Párizsba utaztak, Eszter pedig rávette Gábort egy balatoni nyaralásra.
Gábor vonakodott.
Esztikém, inkább vegyél magadnak valamit abból a pénzből!
Gáborkám, legalább most egy kis szabadság, végre együtt lehetnénk! erősködött Eszter.
Végül Gábor beadta a derekát.
Egy hét boldogság várt rájuk a Balaton partján. Gábor virágot hozott, elhalmozta Esztert bókokkal és szerelmes szavakkal.
Az utolsó napon Eszterrel együtt kimentek a partra búcsút venni a tótól. Hajnal volt, senki sem volt a strandon. Gábor gyengéden megcsókolta Esztert, s szomorú hangon mondta:
Esztikém, nagyon szeretlek. Nagyon
Feljegyek előtt még szeretnék egy utolsót csobbanni.
Eszter soha többé nem látta Gábort. A víz elnyelte, noha a Balaton tükrén egy hullám sem fodrozódott, a mentők hiába keresték.
Eszter egyedül tért haza. Sokkban volt, sokáig képtelen volt felfogni a tragédiát. Miért történt pont az ő férjével? Hiszen Gábor mindig nagyszerűen úszott. Miért lett özvegy, ötvenöt évesen? Miért nem mondta ki ott, a parton: én is nagyon szeretlek?
A kérdések csak gyűltek
Eszter bezárkózott, meggyűlölte a tavat, minden szín eltűnt a világból. Még sírhely sincs, ahol sírhatna, letehetné a virágait. A lelke ezer darabra hullott. Már levegőt venni sem akart. Sokan mondják, az idő begyógyítja a sebeket de Eszter tudta, ez nem igaz. Legfeljebb elcsitul, de a hiány, a fájdalom kitörölhetetlen. Néha úgy érzi, minden rendben, aztán egy pillanat alatt újra feltépődik a seb: a gyász sosem hagyja nyugodni, mindig előtör a tudatából.
Egy őszi napon Esztert két kisunokája, Katica és Misi fogta kézen át a Városligetben. Már hagyománnyá vált, hogy séta után betérnek egy cukrászdába. Eszter fagyit vett a kicsiknek, magának pedig mindig egy csésze frissen főzött kávét rendelt az igazit, illatosat. Ennek az illata újra Gábort idézte, mintha ott ülne mellette, mosolyogna rá a múltból.
Évek múltán, a szívfájdalmakon és veszteségeken túl, Eszter hálát adott a sorsnak Gáborért. Megköszönte neki a huszonöt év boldogságot, ami neki adatott, még ha rövid is volt.
Az élet véget ér de a szeretet örökké maradAhogy ült a cukrászdában, a két unoka csilingelő nevetése körüllengte. Katica a hófehér fagyigombócon keresztül kukucskált misiről-masira, Misi arcán csokicsík futott végig. Közben Eszter elmerült a kávé illatában, átjárta a melegség, amely valaha Gábor öleléséből áradt.
Egyszer csak Katica közelebb hajolt, lesöpörte az asztalról a morzsákat, és halkan megszólalt:
Mama, ugye neked mindig boldog volt a szíved?
Eszter ránézett, és valahol legbelül tudta: a hiány már nem marcangolja, hanem része lett a napfénynek, a reggeli madárdalnak, a gyerekek kacagásának, sőt, a kávé illatának is. A szeretettől, amit kapott, a szíve újra és újra képes volt dobbanásra.
Katicám, a szívem néha nehéz volt, de igen, mindig boldogságra vágyott És most is az vagyok: ahol ti vagytok, ott dobban igazán erősen.
Misi felnézett rá, aztán mind a ketten átkarolták. Eszter szorosan magához ölelte őket, és egy pillanatra olyan érzése támadt, mintha Gábor meleg keze is ott nyugodna rajta.
Odakint a Városliget fái már aranyszínben ragyogtak, a levegő friss volt, tele ígérettel. Eszter ekkor megértette: amit elveszített, sosem múlik el csupán más formát ölt. Szeretett és szeretve volt. Egy kicsit minden új napban újra kezdődhet.
A szív ha elég bátor kitárulni mindig tud újra dobbanni. És Eszter szívében ott élt tovább minden múlt, minden öröm, minden fájdalom egészen addig, amíg továbbadta ezt a szeretetet az unokáinak, és ők továbbviszik majd saját életükben.
Ez volt Eszter ajándéka. És a története ami most már más szívekben is tovább dobban.
