Boróka ült a tükör előtt, száját festette éppen azzal a rúzzsal Cseresznyelekvár volt a neve. Amikor Kálmán meglátta rajta, csak annyit mondott: Jól áll neked. Az ember már nem vár csodákat abban a korban, és akkor, tessék, mégis: találkozás, mint egy eltévedt madár, ott a buszmegállóban. Helyet kínált neki, Boróka megköszönte, beszélgetni kezdtek.
Három hónapja volt ennek. Olyan, mintha egy másik életben lett volna.
Mit szólsz, Csoki? fordult az ablakpárkányon heverésző, verébvadászaton ábrándozó cicához. Elég csinos lettem ma?
A macska röviden, határozottan nyávogott. Olyan igazi gazdás, elismerő, magyar módra.
Csoki már öt éve volt Boróka oldalán. Azóta, hogy eltemette a férjét. Egy magányos délutánon vitte haza a menhelyről, és csak annyit mondott a reszketeg kiscicának: Most már ketten bánkódunk. Aztán együtt éltek, volt ott már nem csak bánat, hanem élet is.
Okos volt a macska, belelátott a világba. Borókát, amikor sírt, cirógatta, dorombolt, míg a rosszkedv fel nem oldódott benne. Ha jó volt a kedv, együtt kergettek zoknit a lakásban. Reggelente mindig a mancsával ébresztette, lassan, kedvesen.
Megcsörrent a telefon.
Borókám, úton vagyok! Kálmán hangja karácsonyi gesztenyés bejgli volt: meleg és ünnepi. Ma minden döntést meghozunk!
Jó! nevetett Boróka. Várlak, főzök egy teát.
Kálmánnak ma kulcsokat kellett hoznia. Úgy döntöttek: összeköltöznek! Az ő Balaton parti lakásába, tágasabb is, fényesebb is, a levegő friss ott ezerszer jobb, mint ez a negyedik emeleten pihenő panel.
Boróka már látta magát: reggeli az erkélyen, kilátás a tóra, Kálmán újságot olvas…
Csokikám, mi most elköltözünk! mondta a macskának. Ott nagyon nagy ablakok lesznek, rengeteg madarat nézegethetsz.
Csoki nyújtózott egyet, leszökkent, és odadörgölőzött Boróka bokájához.
Téged is viszlek ám! Hova is mennék nélküled?
Csengettek.
Kálmán állt az ajtóban, virágcsokorral, széles vigyorral. Elegáns volt, makulátlan zakóban mint egy budai ügyvéd vagy egy sikeres vállalkozó, aki ragyog a magyar digó-sármjában.
Te vagy a szerelmem! puszilta meg Borókát, Készen állsz az új életre?
Készen! Boróka ragyogott. Gyere csak, teszek fel teavizet.
A konyhában ültek. Kálmán ünnepélyesen letette a kulcscsomót az asztalra.
Itt vannak. Az új fészkünk kulcsai.
Csoki is besétált, körbeszimatolta a vendéget.
Már megint ez a bestia húzta el a száját Kálmán. Boróka, valamit muszáj megbeszélnünk…
Mit? feszült meg Boróka. A férfi hangjából valami elsekélyesedett.
Nézd, új a lakás, frissen van felújítva. Macska meg mindenütt szőr, szaga lesz. Nekem pedig, őszintén, allergiám is van…
Boróka dermedten tartotta félúton a teáscsészét.
Tehát?
Tehát. Én nem akarok együtt élni egy macskával. Nyugodtan dönts, mi legyen vele.
A szavak, mint jeges víz a gallér alá.
Csoki sárga szemekkel figyelt lentről, előbb Borókára, aztán Kálmánra. Olyan okosan, olyan emberi gúnnyal.
Kálmán végül elment, kulcsokat az asztalon hagyva. Boróka ott maradt az asztalnál, teáját már ki sem itta.
Csoki az ölébe ugrott, dorombolt hosszan, vigasztalón.
Mit tegyek, Csokikám? suttogta, simogatva a puha, meleg bundát. Mit lehet ilyenkor…
Oleg szavai keringtek a fejében: Döntsd el magad.
De mit jelent ez? Öt évig Csoki volt a családja. Miután Zoltán meghalt, a cirmos macska mentette meg az őrülettől. Emlékezett, mikor öklömnyi, síró kis felniből lett csodakandúr, cumisüvegből etette, ápolta, tanított dorombolni.
Az évek során minden reggel együtt reggeliztek. Este, ha beteg volt, Csoki ott feküdt vele, ha szomorú, Csoki odatolta játékegeret: Nesze, játssz, nevess!
A macska most is a szemébe nézett: bizalommal, szeretettel.
Boróka felpattant, körbejárt a lakásban. Felkapta a mobilt, már hívta volna Esztert, a barátnőjét, de megállt. Mit mondana Eszter? Borókám, egy férfi miatt macskát bárkinek oda lehet adni…
Tényleg lehet?
Kibámult az ablakon. A ház udvarát ellepte az első hó. December. Mindjárt karácsony. Olyan régen vágyott rá, hogy ne egyedül ünnepeljen…
Jó, döntötte el, elmegyek az állatorvoshoz. Hátha akad jó gazda.
Még kimondva is tiltakozott benne valami.
Másnap felkereste Böbe nénit, aki mindig etette a környék kóbor cicáit.
Böbe néni, nem tud valakit, aki elvinné Csokit? Nagyon jó, okos macska!
Az a cirmos tiéd? hökkent meg Böbe néni. Mi baj van?
Hát, költözöm, és oda nem lehet állatot vinni…
Az idős nő hosszan nézett rá:
Borókám, hát bolond vagy? Ez a cica családtag! Emlékszem, mennyit ápoltad.
Megváltoztak a körülmények, sóhajtott Boróka.
Mi lehetne fontosabb egy hű barátnál? csóválta fejét Böbe néni. Nem is akarom hallani. Ez árulás, Boróka.
A szó: árulás, mintha tövis lett volna a bőre alatt. Gyorsan elköszönt, hazasietett.
Csoki az ajtóban várta, mint mindig. Dörgölőzött, dorombolt. Hirtelen világossá vált Borókának: a macska MINDENT érez.
Bocsáss meg, suttogta, ölbe vette Csokit. Bocsáss meg.
Este ismét telefonált Kálmán:
Na, megbeszélted a macska dolgot?
Egyelőre még nem. Gazdit keresek neki.
Boróka, fakóbb lett a hang, nincs időnkhuszadikára. Komolyan gondold át: velem akarsz élni vagy sem?
Adj még egy kis időt.
Karácsonyra már velem leszel. Ezt kell eldöntened.
A beszélgetés után Boróka sokáig csak ült. Csoki a lábánál feküdt, sóhajtott néha.
Talán igaza van, mondta a macskának. Te csak egy állat vagy. De Kálmán… ő egy férfi. Hol találok még ilyet?
Ám minél többet mondogatta magának, annál hamisabbnak hangzott.
Harmadnap hívta Eszter:
Borókám, valami baj van? Olyan lehangolt vagy!
És akkor elmondta Eszternek mindent. Az ultimátumot, a gazdikeresést, a gyötrődést.
Várj csak, szólt közbe Eszter. Vagyis ő tényleg azt mondta: Válaszd én vagy a macska?
Nagyjából.
És tudod, mi lesz ezután?
Mi?
Utána majd azt mondja: Nem tetszik, hogy farmert hordasz, aztán: A barátnőd irritál, ne barátkozz vele. Ha egy férfi ilyen feltételekkel kezd…
De hát mi lesz, ha egyedül maradok? majdnem sírva Egyedül teljesen!
Most sem vagy egyedül! Csoki nem számít?
Boróka elhallgatott.
A hívás után leült a kanapéra, Csoki rögtön hozzá bújt.
Mondd csak, kérdezte tőle, ha odaadnálak valakinek, te is bánkódnál?
Csoki csak halkan, magának dorombolt.
És én? Tudnék valaha boldog lenni, miután cserbenhagytalak?
A macska szemeiben annyi bizalom, annyi szeretet volt…
Ó Istenem, suttogta Boróka, mit műveltem volna…
Megszólalt a telefon. Kálmán az volt.
Holnap szombat. Megyek érted. Ugye, minden elrendeződött?
Boróka Csokira nézett: a macska összegömbölyödött, dorombolt, nyugodtan, megtörhetetlen bizalommal.
Kálmán, még gondolkoznom kell.
Miről? ideges lett. Egy macska miatt elrontani mindent? Normális vagy te?
Nem lehetne, hogy megszokd? Csoki igazán ápolt, kedves.
Allergiás vagyok! Látom, nem vagy kész egy komoly kapcsolatra. Gondold át, holnapig. Ez az utolsó.
A vonal megszakadt. Boróka letette a kagylót, csak Csoki dorombolása töltötte ki a lakást.
Hát, utoljára. Milyen szépen hangzik.
Aztán megérezte: nem a magánytól fél, hanem attól, hogy majdnem elárulta a leghűségesebb társát egy olyan emberért, aki ultimátumokat ad.
A szombat szürke, nyirkos ébredésekkel jött. Rosszul aludt, álmában hosszú folyosón sétált: a végén Kálmán és Csoki, és választania kellett. Nyomasztó érzéssel ébredt.
Csoki most is a lábánál feküdt, amint felébredt, ugrált az ágyra, dörgölőzött.
Jó reggelt, kisfiam, suttogta Boróka, arcát a selymes bundába temetve.
Felállt, vizet tett a teához, cicának reggelit. Minden a megszokott rendben ment, de remegett a keze.
Mit tegyek, mondjad már… dünnyögte a macska felé.
Csoki ránézett, a tekintetében valami kísértetiesen emberi csillogott.
Talán tényleg nem nőtt fel még komoly kapcsolathoz? Vagy csak a múltat építi maga köré?
A szívében érezte: ezek nem az ő gondolatai.
Tizenegykor telefonált Eszter:
Borókám, hoztál már döntést?
Nem tudom, Eszter. A szív mást mond, az ész mást.
És mit mond a szíved?
Boróka Csokira nézett, aki tisztálkodott az ablakban.
Azt, hogy nem tudom elárulni.
Hát ennyi! kiáltott Eszter. Nem férfi az, aki választás elé állít hű baráttal szemben!
A beszélgetés után ölébe vette Csokit.
Tudod mit, mondta neki, Eszternek igaza van. Nem vagyok egyedül. Te itt vagy. És ez nekem elég, de tényleg elég.
A macska dorombolt, egészen házias lenne a hangjában, ha nem egy álomban lennénk.
Mi van, ha Kálmán nem az én emberem? Az igazi biztosan szeret majd téged is.
Kétkor csengettek. Boróka felpattant szíve a torkában dobogott.
Kálmán állt meg az ajtóban, táskával, arca komorabb volt, mint a februári alföld.
Kész vagy? jelent meg, nem is köszönt. Csomagoltál?
Gyere, Kálmán, beszélnünk kell.
Miről? lépett be. Hol a macska? Elintézted remélem.
Csoki ekkor jött ki a konyhából, átsétált, leült.
Tessék, grimaszolt Kálmán. Megmondtam előre!
Eldöntöttem, mondta halkan Boróka.
És?
Nem tudom elhagyni.
Kálmán dermedten állt, halkan kérdezte:
Hogyhogy nem tudod?
Barátom. Öt éve mellettem van.
És én? fagyott ki a hangjából a remény.
Boróka most először másként látta. Nem a szerelmet, hanem a férfit, aki mindig neki akar igazat, akit zavar más emberek ragaszkodása.
Fontos vagy. De Csoki sosem állított feltételeket.
Hogy? Egy macskához mérsz engem?
Nem. Csak… ő egyszerűen szeret. Feltétel nélkül.
Boróka, egy lépést közelített, tudod, mit teszel? Egy állat miatt romba döntöd, amit együtt építhettünk volna?
Nem rombolok. Csak azt választom, ami nekem igazán fontos.
Csoki Boróka lábához dörgölőzött, ölbe vette.
Idefigyelj, mondta Kálmán, olyan hidegen, mint egy pesti zongorahangoló. Én komoly ember vagyok. Megbecsülés, pénzem, jó életem van. Többet adhattam volna neked, mint ez a cica!
Ő nem ez a cica, vágott közbe Boróka. Ő Csoki. Az én Csokikám.
Mitől olyan különleges? robbant be Kálmán. Csak egy állat!
És akkor Boróka tudta. Végérvényesen.
Igen, igazad van. Semmi különös nincsen benne. Csak… soha sem akarta, hogy válasszak közte és valaki más között.
Kálmán megdermedt, nézte, aztán egyszer csak:
Akkor hát így? A macskát választod?
Állt még egy percet, aztán sarkon fordult.
Ostoba vagy, Boróka. Ostoba. Az ilyen lehetőséget csak egyszer kap az ember.
Lehet, bólintott Boróka. De ilyen macskát is csak egyszer.
Kálmán becsapta az ajtót.
Boróka maradt egyedül. Csend, álmosság, egy álom sarka rezgett csak a szobában.
Visszament a konyhába, leült, Csoki az ölébe kucorodott.
Na, csak megint ketten vagyunk.
A macska fölpillantott. Olyan hálásan, szívből, hogy Boróka megérzett benne valami furcsa boldogságot. Mint mikor fagyos földből előbújik a hóvirág.
Látod, kisfiam? mosolygott, jól döntöttünk.
Valahol könnyű, napsütötte érzés telepedett a vállára.
Eltelt három hónap. Kint a márciusi nap tavaszi csorgással dolgozott, az ablakban Boróka nevelte a kék ibolyákat, cserepes tavaszt álmodott a panel valóságnak.
Csoki, nézd, milyen szép lett az új virág! mutatta a macskának a friss bimbót.
Csoki fontos, magyarságos méltósággal szimatolt, majd engedélyező nyávogással jelezte: megfelel.
Az első időszak nehéz volt nem a magány miatt, inkább a gondolatok miatt. Mit vétett? Nem Kálmán volt az utolsó esély?
Aztán valami megváltozott. A lakásban újra szólt a zene; Boróka megint tanított: két tanonc, kicsi Zsuzsika és kamasz Áron. Zene szólt, nevetés, élet.
Boróka néni, kinek a cicája ez a szép? kérdezte Zsuzsika először.
Ez itt Csoki. Az én társam.
Megsimizhetem?
Persze.
Csoki méltósággal tűrte, sőt, dorombolt hozzá jó vendégnek tartotta a leányt.
Nemrég történt még valami. Boróka találkozott a lépcsőházban Pál bácsival. Mesélt korábbi kutyájáról, Dorkáról. Két éve halt meg a németjuhász. Pál bácsi is magányos volt.
Beszélgettek. Órákon át. És Csoki elfogadta. Az első perctől.
Most Boróka nézte, ahogy Csoki napfürdőzik az ablakban, és elmosolyodott. Az élet valahogy másként lesz jó, mint mi terveztük, de jó lesz.
Forró teát töltött magának, leült a fotelba, Csoki azonnal az ölébe kucorgott.
Köszönöm, suttogta, simogatva a selymes bundát. Hogy megtanítottál: az igazi szeretet semmit sem követel cserébe.
A macska dorombolása még akkor is betöltötte a szobát, amikor a szíve végleg megkönnyebbült, és álomszerű, ébredő boldogság költözött a panelházra.
És Boróka már soha többé nem félt az egyedülléttől. Mert megértette: akivel az élet feltétlenül átölel sosem vagy egészen egyedül.
