Felnőtt vizsga
Peti, most komolyan nem jössz velünk ünnepelni a projekt zárását? kérdezte mosolyogva Gábor, aztán még egyet sunyin kacsintott is.
Az a helyzet, arany barátom, hogy randim lesz, válaszolta Petőfi hangján Petra, kicsit zavartan.
Hát ez kész! Gábor őszintén meglepődött. Tudniillik Petrát ismerte már vagy öt éve, egyedülálló anyuka volt, sosem tűnt olyannak, aki párt keres Legalábbis, Gábor nem vette észre. Na jó, akkor persze, nem tartunk fel. Sok sikert este! mondta, és a többi kollégához fordult. Na, megyünk?
Igen!
Minél előbb!
Naná! hangzott innen-onnan, és nekiindultak a sarki kávézónak.
Gábor velük nevetett, tipikus magyar ábrázattal, mégis ott motoszkált benne egy kis féltékenység. Mégis mire? Hát ő és Petra csak egyszerű jó kollégák és barátok voltak semmi cicoma.
Ez azért furcsa, gondolta Gábor.
* * *
Aznap később ért haza, mint általában. Sőt, jóval később. Ahogy belépett, két gyereke azonnal rohant elé: Apa! Apa!
Utánuk szépen begördült a felesége is, Vera.
Gabi, te vagy az? Végre!
Vera átölelte és megpuszilta.
Mi addig játszótéren voltunk hajóztunk is! És te csak dolgozol, nevetett Vera.
Valakinek pénzt is kell keresni, morogta Gábor. Még jó, ha maradok túlórázni, amikor akarok!
Hát, persze, hogy jó, mondta Vera ártatlanul.
És ne kezdj el kihallgatni, komoran toppantott Gábor.
Ha valaki ilyenkor megkérdezte volna Gábortól, miért ilyen fagyos, maga sem tudta volna megmondani.
Táncsics, haraptak meg valahol? kérdezte Vera, mintha mi sem történt volna, szélesen mosolyogva.
És ekkor Gábor rájött csak azért morog, mert szeretné, ha Verán sem lenne mosoly, hogy érezze, amit ő most magatehetetlenül fanyalog.
Nem, csak fáradt vagyok. Melegíts vacsorát, kérlek, próbált átlagosan hangzani, majd Vera elslisszolt a konyhába, ő pedig lehuppant a cipős szekrényre és két kézzel fogta a fejét.
Mit csinálok én? döbbent rá magában.
* * *
Néhány nappal később enyhült benne a vihar meggyőzte magát, hogy csak azért sértődött meg, mert együtt akarta ünnepelni a teljesítményt, s Petra visszautasította.
Aztán már egy új projektre ugrottak rá.
* * *
Petra, ma valószínűleg bent kellene még maradnod, mondta egy délután. Szükségem volna azokra a számításokra.
Bocs, de ma anyukámhoz megyek, csóválta meg a fejét Petra. Ez fontos nekem. Holnap korán jövök, és megcsinálom.
Rendben, bólintott Gábor. Megbeszélve.
Valójában bosszankodott. Mi lehet fontosabb, mint egy projekt határideje?
Anyukád beteg? kérdezte azért.
Igen, akad ilyen. Petra lesütötte a szemét.
Értem, mondta hűvösen. Végül is, ha beteg az anyuka, el kellett engedni.
Aztán kiderült: az anyuka makkegészséges. Petra csak kitalált valamit! Gábor szinte felhördült.
Mi az, hogy nem megy az anyjához? döbbent meg, amikor a HR-es Judit rákérdezett.
Ugyan dehogynem, csak épp a pasijával együtt, mondta Judit. Behívta Gábort az ablakhoz. Nézd csak!
Gábor kinézett: Petra jött ki az irodaházból, oda sietett hozzá egy srác, kézen fogták egymást, beültek a kocsiba és elhajtottak.
Gábor szíve egy pillanatra szint tiszta irigységgel telt meg.
Jézusom, hát ez tényleg igaz! Tényleg talált valakit!
Hát, próbált normális hangot megütni. Munkaidő 6-ig, mindenki azt csinál utána, amit akar.
Aztán leült és próbált újra dolgozni. Hasztalan.
* * *
Teltek a hetek. Gábor idegesebb lett. Nem tudta, mi baja. Először csak halvány izgalmat érzett, ha Petra hangját hallotta vagy üzenetet kapott tőle, a szíve kiugrott a helyéről. Ilyen volt valamikor Verával is, amikor még minden friss volt.
Most komolyan szerelmes lettem? gondolta. Egyszerre nevetségesnek és rémisztőnek találta. Huszonnégy éve felnőtt férfi, most töltötte be a negyvenet. Van családja. Szereti a feleségét. Illetve már nem úgy. Tiszteli, megbízik benne, hálás neki de a forró, eszeveszett, bolond szerelem rég elszállt. Talán ez mindenkivel így van.
Aztán már nyugtalanabb lett. Meglepő dolgokat tapasztalt magán: ahogy Petra belépett, kihúzta magát, folyton ő indított beszélgetést, kikérte a véleményét, majd minden kimondott szó, minden nézés percekig lepergett benne vissza, mint az értelmet keresné.
Egy nap villámcsapásként érte egy gondolat:
Mi lett volna, ha őt előbb ismerem meg? Mielőtt születtek volna a gyerekek?
És érezte igen , leestek volna láncok, szép lassan, de elment volna. Minden maradt volna hátra: otthon, szokott élet Csak hogy vele lehessen.
Ezután rátelepedett a bűntudat. Mint egy pofon, elmosta a kontrollt.
Ránézett az íróasztalán álló családi fotóra. Vera, a gyerekek, közös nyaralás a Balatonnál. Mindannyian nevetnek. Ő is. Papíron minden tökéletes. Akkor mégis miért tűnik úgy, mintha valaki más életét élné?
Nem tudta megmagyarázni. Miért pont most? Miért pont Petra? Három évig semleges volt, nem foglalkozott vele. Most meg csak rá gondol.
Érezte, ahogy szétesik belül. Régi értékek omlottak le. Nem akart senkit becsapni, családot feladni, mindent eldobni és mégis, nem tudott nem érezni.
* * *
Aznap hajnalban ébredt. Még vaksötét volt, csak egy-két pislákoló fény szökött be a redőny alatt.
Ott feküdt, bámulta a plafont.
Petra nem ment ki a fejéből. Még ebben a kedves, családos csendben is mintha ott lenne belül, valahol nagyon mélyen, mint egy szúrós kis szilánk.
Eszébe jutott a tegnapi nap. Petra megint előbb ment el. És valahányszor elment, úgy érezte, valami szétreped benne.
Elveszítem magam, gondolta. Ha most nem állok meg, mindent tönkre teszek. Nem rögtön, de fokozatosan:rideggé, gonosszá leszek. Idegenné a gyerekeknek, Verának, magamnak is. Gyűlölni fogom azt, akivé válok. S akkor már késő.
Felöltözött, főzött egy kávét, kiállt az ablakhoz merengeni. Odakint is szürkeség, kihaltság, már-már magányos. Ott és akkor döntött.
* * *
Hogy-hogy máshova mész dolgozni?! lepték körül Gábort a beosztottjai. Még Petra is ott volt köztük.
Hát, így hozta a sors. A másik osztályon baj van, rendezni kell, felelte halványan.
Ez csak ideiglenes, ugye?
Hát persze, csak átmeneti, bólintott Gábor, bár pontosan érezte: nincs állandóbb a átmenetinél.
Először tényleg menni akart. De rájött, hogy butaság volna: megbecsült pozíció, jó fizetés na, meg előrelépési lehetőség.
Így hát csak áthelyezést kért. Akár csak két hónapra. Tudta, ezzel kiszakad abból az örökös körforgásból, ahol minden Petra-nézés vagy egy hangsúlyos szó reszketni késztette.
Nem akarta azt a tragikus hőst játszani, aki mindent elveszít egy pillanatnyi érzés miatt. És nem akarta mondogatni: Csak ember vagyok Tudta, ez is elmúlik. Fájni fog, de elmúlik.
Aznap este Verának azt mondta:
Többet akarok itthon lenni veled, a gyerekekkel. Elegem van a túlórázásból!
Vera felvonta a szemöldökét.
Tényleg?
Igen. Úgy érzem, sok mindenről lemaradtam veletek.
Vera csak mosolygott, egyetlen pillantással. Attól a mosolytól összeszorult Gábor szíve: ismerős, otthonos, megnyugtató.
Attól fogva Gábor vitte a gyerekeket parkba, iskolából haza, elment azokra a sulis programokra is, melyekhez korábban semmi kedve sem volt. Elkezdett nem csak a mindennapi dolgokról beszélgetni Verával, hanem magáról is mi bántja, mire gondol, hogyan telt a napja. És végre ő is kérdezni kezdett Verát a világáról.
Néha eszébe jutott: Miért is nem tettem ezt korábban? Miért hittem, hogy ez teher, nem lehetőség arra, hogy megismerjem azt, aki mellettem van?
Petra nem kopott ki teljesen a fejéből. Ezek a gondolatok hol előbújtak, hol eltűntek. Idővel már csak egy halvány döfés maradt: egy kis emlékeztető, nem fájdalmas, csak az élet pikáns nosztalgiája. Ő viszont tudta: a családot választotta, és hálás volt ezért magának.
* * *
Gabi! Gábor!
Az Árkádban sétált épp, a játékbolt felé, amikor meghallotta, hogy valaki hívja. Megfordult Petra volt az az, arcán örömmel.
Gabi! Te hova tűntél?! Az egész csapat visszavárt! Már egy éve nem láttunk!
Gábor őszintén rámosolygott. Jó érzés volt viszontlátni Petrát de belül már nem sajgott semmi.
Szia, Petra! Tényleg örülök neked!
Hogy vagy? kérdezte Petra.
Jól. Sőt igazán jól, mondta Gábor, s meglepetten tapasztalta, hogy nem hazudik.
Nem akartál visszajönni hozzánk? Te voltál a legjobb főnök!
Kellett egy kis változás, vonta meg a vállát. És te?
Én? egyre szélesebben mosolygott. Férjhez mentem. Jó ember. Megbízható. A lányom is megszerette.
Gábor bólintott. Már nem volt benne irigység; csak furcsa derű, mintha egy régi jó ismerős találkozna vele, aki évekig más városban élt.
Örülök neked, mondta teljes szívéből.
Beszélgettek még pár percig, átbeszélték az ismerősöket, a céges pletykákat. Senki nem javasolta, hogy üljenek be valahova. Mindketten érezték: ennyi volt. Vagy pont ez az új kezdete máshol, máshogyan, másokkal.
Elköszöntek, Gábor elment ajándékért. Kiment az utcára, beszállt a Skodájába. Akkor jött rá: már nem akar mindent odadobni egy múló érzelem miatt. Már nincs se fájdalom, se vágy. Ennyi. Túl van rajta.
Előre nézett. A zebrán emberek mentek át, gyerekeket vezettek kézen fogva. Sok idő után először érezte: ott van, ahol lennie kell. Nem egy idealizált, álomszerű világban. Hanem a saját életében. Ami bonyolult, néha bosszantó, de az övé.
* * *
Petra és Vera egymás mellett bandukoltak a futópadokon. Régóta jártak ebbe a Margit körúti terembe, már számtalanszor futottak össze egy-egy edzésen.
Na, hogy sikerült a nagy találkozó? kíváncsiskodott Vera.
Petra megvonta a vállát.
Valahogy sehogy. Boldogságot kívánt, aztán ennyi. Szóval te nyertél, tette hozzá. A férjed tényleg remek ember.
Tudom, mondta Vera. Mindig is tudtam.
Mosolygott, majd összekacsintott Petrával.
